2017. július 12., szerda

A hit hiperbolája…2.

 
Eljött az ideje, hogy ismét a hiperboláról szóljunk. A hiperbola olyan tengelyek közé „beszorított” (y= 1/x) görbe, amely a tengelyvonalakkal soha nem érintkezik, úgy mondjuk, hogy azokhoz hozzásimul, de ezt is csupán a végtelenben teszi, tehát a gyakorlatban soha. Vegyük szemügyre először ennek a szakadással rendelkező görbének a bal oldali ágát!
A görbe a teremtéstől (itt elsősorban az ember teremtésére gondoltunk) indul jobb irányba, és érkezik el a „ma” időpontjáig (majd halad tovább). „Ma” a kegyelmi időszakban élünk. A kegyelmi időszakban ugyan, de lázadásban. Élnek közöttünk olyan újjászületett keresztények, akik magasan Isten elvárásai fölött teljesítenek, Istennek kifejezetten tetsző életet élnek, nem csupán hisznek az Úr Jézus Krisztusban, hanem emellett még megszentelődésük folyamata is töretlen, cselekedeteikkel bizonyítják, hogy Ők valóban Isten gyermekei. Élnek közöttünk olyan újjászületett keresztények is, akiket szintén tárt kapukkal vár a menny, viszont a megszentelődésben még előbbre kell haladniuk. Az Írás szerint a reájuk helyezett próbák kimunkálják majd bennük is előbb-utóbb az állhatatosságot. Az egyik terem száz „annyit”, a másik harmicszor „annyit”. De terem, mert a mag a jó földbe hullott! És élnek közöttünk olyanok is akik képmutatók, csak „megjátszák” azt, hogy ők keresztények, és élnek közöttünk olyanok is ebben a kegyelmi időszakban, akiket közömbösen hagy, hogy valamikor is testté lett az Ige, sőt a nagy többség kimondottan eladta már magát e világ gonosz szellemi fejedelmének, és lázadása révén Isten kifejezett ellenségévé lett. Ha mindezeket egyetlen kosárba tesszük, akkor beláthatjuk, hogy az emberiség nagy általánosságban „ma” az Isten erkölcsi elvárási szintje alatt, lázadásban él, a hiperbolánk tehát a vízszintes tengely alatt halad, és nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ez az „alul-teljesítés” már az ember teremtése óta tart, és egyre rosszabbodik, egyre mélyebbre süllyed az emberiség. Az elragadtatás idejéről már maga az Úr Jézus Krisztus is így beszélt:
„… amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Luk 18, 8 Új ford.)
(Igen Urunk, mert mi még – a Gyülekezet tagjai – többedmagunkkal itt vagyunk!) A Gyülekezet elragadtatását követően viszont az emberiség ugyancsak „mélyrepülésbe” kezd, látható ez a hiperbolánkon is. A Fenevad (Antikrisztus) 7 éves uralma alatt Sátán minden erejét latba veti, hogy az emberiséget végleg elszakítsa Teremtő Istenétől! Hiába prédikál akkor a 144000 zsidó kiválasztott, hiába hallgatnak mind többen reájuk zsidók és nem zsidók, és hirdetik már ők is Isten országának evangéliumát, többségüket bebörtönzik, megkínozzák és megölik. Ez a kevésszámú igehirdető és mártír, az össz emberiség számához képest olyan kevés, hogy az átlagon mit sem tud változtatni, az utolsó emberi „birodalom” zuhanásszerűen távolodik Isten erkölcsi elvárási szintjétől, szédítő iramban száguld a gonosz birodalom erkölcsisége felé. De azt a mélységű gonoszságot, amelyet ez az istentelen, lázadó birodalom képvisel, és személy szerint Sátán, az emberiség, ha mégoly elvetemült is, ilyen rövid idő alatt már nem képes azt elérni. (Ez a hiperbolánk vonalvezetéséből is jól látható.) Attól még ezek a napok az emberiség történetének legistentelenebb napjai, ezek a valódi sötétség napjai és órái, a nagy nyomorúság időszaka, zsidónak és nem zsidónak egyaránt.
„De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának… az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.”(Mt 24, 13-14) 
„Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is… És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24, 27 és 30) 
Ezekután vegyük szemügyre ennek a szakadással rendelkező görbének a jobb oldali ágát!
A görbe az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelétől indul jobb irányba, és halad tovább elvileg az örökkévalóságig. Az örökkévalóságot már nem ábrázoltuk a rajzos mellékletünkön. Az Úr Jézus Krisztus az Isten országából érkezik egy angyalsereg élén (Mt 16, 27, 2. Thessz 1, 7 és Jel 19, 14), és vele jönnek megváltottjai (Ézs 62, 11), akiket szent népnek nevez a Biblia (Ézs 62, 12), ez a hajdani Gyülekezet. Valamennyi Isten országából érkező természetesen jóval az Isten erkölcsi elvárási szintje fölötti engedelmességgel érkezik a földre. Itt találkoznak a feddhetetlen 144000-el, továbbá a nagy nyomorúságot túlélt újjászületettekkel. Mindannyian az erkölcsi elvárási szint felettiek, de egy árnyalattal mégiscsak alatta maradnak azoknak, akik közvetlen a mennyből, Istentől érkeznek, immáron a teljes tudás, ismeret és tökéletesség birtokában. Az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor feltámadnak mindazok a mártírhalált halt – Fenevad uralkodása alatt megtért és újjászületett – keresztények, akiket a nagy nyomorúság idején öltek meg az Úr Jézus Krisztusba és az Istenbe vetett hitükért. Ők szintén feddhetetlenek, viszont állhatatosságuk kimunkálására, mivel viszonylag rövidke keresztény múlttal rendelkeznek, kevés idejük volt, tehát egy árnyalattal ők is alatta maradnak az előzőknek. Nagyon méltánytalan lenne valamennyi olyan személyről azt mondani, akik addig még nem járták meg a mennyet, hogy ővelük „hígul” a föntről érkezettek szentsége, erkölcsi tisztasága, de mégis azt kell mondanunk, hogy ha csak árnyalattal is, de igen. Sokkal nagyobb az átlagos romlás viszont azok miatt a túlélők miatt, (bár az Úr Jézus Krisztus „Atyám áldottai”-nak mondja őket) akik „csupán” emberséges, jó cselekedeteik következtében jutnak be az 1000 éves Birodalomba. („Mert éheztem és enni adtatok, szomjaztam és inni adtatok, jövevény voltam és befogadtatok…” /Mt 25, 34-40/) Méginkább rontják az átlagot mindazok a népek, akik úgy kerülnek be túlélőként a Messiási Békebirodalomba, hogy kívül maradtak az eseményeken, földrajzi, etnikai, vagy egyéb más okok miatt. Ők még csak meg sincsenek térve, az is elképzelhető, hogy egyikük-másikuk most hall először az Isten országáról. Mindezek meg is látszanak, le is olvashatók a hiperbolánk alakjából. Így is látható viszont, hogy mindezek ellenére a görbénk az Isten elvárási szintje fölött halad, tehát az 1000 éves Birodalom átlag emberisége az engedelmesség vonatkozásában, ha csökkenő mértékben is, de megfelel az isteni elvárásoknak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi okozza a további csökkenést, a lassú erkölcsi züllést. Tudni kell, hogy az 1000 év alatt születnek és halnak is meg emberek, generációk cserélődnek. (Nyilvánvaló, hogy az egyszer már feltámadtak közül senki nem hal meg mégegyszer!) Akik már egy adott rendbe születnek bele, például az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét követő ötszáz év múlva, felnövekedésük után vagy feltétel nélkül beilleszkednek a fennálló „rendszerbe”, vagy megkérdőjelezik annak rendjét, szabályait. Az is lehet, hogy felvetődik bennük a kérdés: „Végülis ki ez a Jézus Király, akinek mindenki engedelmeskedni köteles?” A hiperbola még lejjebb ereszkedik, azután még lejjebb. Mikorra letelik az 1000 esztendő, és szabadon bocsátják Sátánt, alig kell agitálnia az emberiséget, már könnyedén rá tudja venni őket ismételten egy újabb világméretű lázadásra (Jel 20, 9-10). Mert az ember egy lázadó ember. Egy lázadásra hajlamos teremtménnyé vált.
Mindössze egyet kell lapoznunk a Bibliánkban, és arról olvashatunk, hogy Isten új eget és új földet teremtett, mert az első ég és az első föld elmúlt (Jel 21, 1). De ez már egy másik tanítás témája…
Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!