Keresztelkedés: bemerítkezéssel…2.

Ha a Jézust megkeresztelő János nevét vesszük vizsgálat alá, akkor egyetlen kérdést kell csupán feltennünk, és máris világossá válik, hogy ő a keresztelést milyen módon végezte. Kérdésünk mindössze annyi, hogy a nép vajon miért, miféle megfontolásból illette Jánost örök időkig maradandóan Keresztelő János névvel, ami cáfolhatatlan, hogy görögül Bemerítő Jánost jelent? Miért ragasztotta vajon a nevéhez a nép ezt a megkülönböztető jelzőt, ha János nem ebben a tevékenységben fáradozott volna, azaz ha nem az lett volna reá a jellemző, hogy ő bemeríti az embereket? A vízbe. Ha ő a kereszteléskor bemerítés helyett csak meghintést vagy egy csekélyke vízzel való szimbolikus leöntést alkalmazott volna, akkor a köznyelv őt mindenképpen „Meghintő” Jánosnak, esetleg „Leöntő” Jánosnak nevezte volna, tehát nem Bemerítőnek. Hogyan is végezhetett volna Bemerítő János csupán meghintést vagy valamiféle szimbolikus leöntést, amikor azt olvassuk a Szentírásban (Mt 3, 6), hogy János a „Jordán vizében” keresztelt, nem a folyó vizéből, hanem a folyó vizében. Senkit nem a Jordán vizéből merített vízzel hintett vagy locsolt meg, hanem a Jordán vizében merítette be az embereket – a néptől kapott nevéhez hűen – a Jordán folyó vizébe. (Senki ne kérdezze, hogy mire való ezt a dolgot ilyen részletesen boncolgatni! Nem egyszerű „szőrszálhasogatás” csupán ez? Később látni fogjuk, hogy igenis minden részletnek komoly jelentősége van! A kérdés inkább az lehet, hogy vajon mindenben eleget kívánunk-e tenni Isten szent akaratának, vagy csak úgy megközelítőleg, félvállról, komoly odaszánás nélkül, kifogásokat keresve, a biblikus igazságokkal szembehelyezkedve, esetleg csak jelképesen?) 

Vizsgálódjunk tovább!

Hogy a János által végzett keresztelés vízbe való bemerítéssel történt, tehát ahhoz sok vízre volt szükség, alátámasztja a következő Ige is: Amikor János nem a Jordán vizében keresztelt, akkor Énonban, Sálemhez közel. Miért? „… mert ott sok volt a víz…” – olvashatjuk a Szentírásban (Jn 3, 23). „… mert ott sok volt a víz…” Mihez kellett a sok víz? Hát hogyan lehet valakit „tetőtől-talpig” bemeríteni, ha ehhez nem áll rendelkezésre elegendő víz? Nézzük csak, hogyan is történik ez a bemerítés a gyakorlatban! Most csak a formai dolgokra figyeljünk! Aki keresztel: benne áll a vízben, ami célszerűen neki legalább a mellmagasságáig ér. Aki keresztelkedik: odamegy őhozzá, majd a keresztelő segítségével (hogy egyensúlyát ne veszítse), térdeit behajlítva bemerül a vízbe. A víz összezáródik felette. Ezután minden várakozás nélkül – a keresztelő további segítő közreműködésével – máris kiemelkedik a vízből. Megkeresztelkedett. Történhet ez úgy is, hogy az illető leguggolás helyett előre, vagy hátra beledől a vízbe, így merül el egy rövid időre. Ebből a helyzetéből segíti őt azután „talpra” a keresztelő, aki lehet egymaga és lehet akár másodmagával is. Ez utóbbi esetben nagyobb biztonságot érez a keresztelkedő, amely lényeges lehet akkor, ha esetleg egyébként is fél a víztől.  Keresztelő János (Bemerítő János) minden valószínűség szerint egyedül keresztelt a Jordánban, vagy ahol erre – mint olvastuk – alapfeltételként megfelelő mennyiségű víz állt rendelkezésre, vagyis ahol „sok volt a víz…”. Úgy gondoljuk, hogy az általa végzett keresztelési módhoz ezek után már kétség sem férhet, Bemerítő János nem meghintett, nem leöntött, hanem bemerített. Ezért volt szüksége a sok vízre.

Izraeli úti-filmekben gyakran látható, ahogyan a Jordán vizében keresztelkednek az emberek napjainkban is, méghozzá kizárólag a fentebb leírt biblikus bemerítkezési módok egyike szerint. Számukra mindenütt egy kis kiépített parti terasz áll rendelkezésre, ahonnan korlát-szegélyezte lépcső vezet le a vízbe. Amikor a filmekben látjuk azt a sok, kizárólag erre a célra fehér ruhába öltözött keresztelkedő fiatalt és időst, nőt és férfit, egy kissé mindig meghatódunk, és magasztaljuk szívünkben az Úr Jézus Krisztust, Aki élete feláldozásával nyitott ajtót adott mindenki elé, és a mai napig is az egyedüli reménysége minden embernek.

Jézus keresztelkedéséről már szóltunk. Bár formai részleteket, azon túlmenően, hogy Keresztelő János (Bemerítő János) keresztelte meg Őt, nem tudunk. Ne hagyjuk viszont figyelem nélkül a keresztelkedéséről olvasottakból, hogy miután a Jordánban megkeresztelte Őt János: „azonnal kijöve a vízből” (Mt 3, 16)! Ahhoz, hogy kijöjjön, be is kellett mennie. Mondd, mi más dolguk volt a folyóban, ha nem a bemerítkezés, hiszen a meghintéshez vagy a leöntéshez elegendő lett volna esetleg egy kehelynyi, vagy bármiféle kézi edényben elférő víz is? Akár még a parton is, vagy a Jordántól távol, bárhol. Mindezek ismeretében kijelenthetjük, hogy a János által végzett keresztelési mód egyértelműen a bemerítés volt, amelyet Jézus is elfogadott, az Atya is elfogadott, és ez a módszer volt az egyedüli módszer, amellyel az apostoli korban és a korai kereszténységben is kereszteltek. Nyilván az apostolok is. (Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy Jézus Krisztus tanítványainak egy része korábban Keresztelő János tanítványa volt. András és Péter is /Jn 1, 35-42/. Keresztelhettek-e ők formailag másként, mint János, akitől tanulták ezt?)

Nézzük, hogyan keresztelt például Fülöp apostol! Egyik kereszteléséről az etióp kincstárnok (komornyik) megkeresztelkedésével kapcsolatban írottakból értesülhetünk (Apcsel 8, 26-39). Fülöppel együtt „leszállának mindketten a vízbe”, később „a vízből feljöttek” – olvashatjuk az Apcsel 8, 38-39-ben. Kizárt dolog, hogy a kincstárnoknál a sivatagos vidéken hazafelé vivő gázai úton nem volt annyi tartalékvíz, hogy abból akár egy tenyérnyivel is ne lehetett volna őt meghinteni vagy jelképesen, leönteni – megkeresztelés gyanánt. A leírásból arra lehet következtetni, hogy még a Jeruzsálemből hazafelé tartó komornyik is tisztában volt azzal (esetleg látta, vagy hallotta zarándoklata során), hogy a keresztelkedéshez több vízre van szükség, hiszen: „Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?” (Apcsel 8, 36). Miután láttuk, hogy minden esetben olyan helyen történt a keresztelkedés, ahol ugyancsak sok víz állt rendelkezésre, immáron el kell fogadnunk, hogy a keresztelkedés mindenkor bemerítéssel történt és nem egyéb módon!

Több kellett, hogy legyen ez a keresztelkedési mód az egyszerű meghintésnél vagy jelképes leöntésnél! Miután tudjuk, hogy Péter apostol látta és gyakorolta is a keresztelést (Jn 4, 2 és Apcsel 10, 47), nyilván tisztában volt a módszer technikájával, különben nem írta volna le a következőt: (Nóé bárkájához, mint a megmenekülés egyetlen lehetőségéhez hasonlította a megkeresztelkedést, amint arról már részletesen szóltunk az ezt megelőző /keresztelkedés elméletével foglalkozó/ tanításunkban). „A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, a mi nem a test szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által.” (1 Pét 3, 21). Anélkül, hogy a kijelentést újra elemeznénk, arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a test szennyének lemosása még a gyakorlatban is közelebb áll a vízben történő megmerítkezéshez, mint a vízzel való meghintéshez, leöntéshez.

 Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin