2017. július 18., kedd

"Vajjon érted-é, a mit olvasol?" 5….1.




Az idézet az Apcsel 8-ból való. Az Írás szerint Fülöp apostol tette fel ezt a kérdést az etióp kincstárnoknak. Elhatároztuk, hogy esetenként egy-egy Ige vagy Igeszakasz kapcsán mi is feltesszük ezt a kérdést, és igyekszünk az abban fellelhető nehezebben érthető kijelentéseket a Szentlélek segítségével megmagyarázni.
 
A „Vajjon érted-é, a mit olvasol?” 5.-ben egy látszólagos bibliai ellentmondás feloldására törekszünk. A nehézséget az okozza, hogy ugyanarról a (jövőben bekövetkezendő) eseményről két helyen is olvashatunk, viszont annak megtörténtét – úgy tűnik – két egymástól távol eső, más-más időpontra helyezi a Biblia. Hogyan lehetséges ez? Mielőtt kitérnénk a konkrét Igékre, lapozzunk bele Zakariás próféta könyvébe, és a 12. részből, valamint a 14. részből olvassunk el néhány, egymással összefüggő kijelentést!

„… Így szól az Úr, a ki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott: Ímé, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülte való népnek… mikor ostromolják Jeruzsálemet. És azon a napon… nyomtatókővé (súlyos kővé Új ford.) teszem Jeruzsálemet minden népnek; a ki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyül ellene a föld minden pogánya.” (Zak 12, 1-3)

„Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. Mert eljön az Úr, és harczol azok ellen a népek ellen…” (Zak 14, 2-3) 

„Azon a napon, így szól az Úr, megverek minden lovat rettegéssel, a lovagját pedig őrültséggel… minden lovát vaksággal… És azon a napon lesz, hogy kész leszek elveszteni minden pogányt, a kik Jeruzsálemre támadnak.” (Zak 12, 4 és 9) 

„És ez lesz a csapás, a melylyel megcsapkod az Úr minden népet, a melyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsok és pedig a míg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvök is megsenyved szájokban. És… az Úr nagy háborúságot támaszt közöttök, úgy, hogy kiki a maga társának… keze ellen emeli fel kezét… És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.” (Zak 14, 12-13, 16-17) 

A történtek összefoglalását olvashatjuk az alábbi versekben:

„Úgy jár az egész ország – így szól az ÚR –, hogy kétharmad részét kiirtják, és elpusztul, csak egyharmada marad meg. Ezt a harmadrészt is tűzbe teszem, megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt. Ezt mondom: Népem ő, és ő ezt mondja: URam, Istenem!” (Zak 13, 8-9 Új ford.) 

A Zakariástól olvasott Igék lezárásaként pedig olvassunk el még két Igét a 8. részből is!

„Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek…
Azokban a napokban tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak 8, 3 és 23 Új ford.)

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Izráelnek arról a történelmi korszakáról szóltak ezek a kijelentések, amikor Isten, az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt, a nagy nyomorúság időszakában megtisztítja és helyreállítja szeretett népét a zsidó népet, hogy alkalmassá váljanak az 1000 éves Birodalomban való szolgálatra. Így valamennyien – Isten eredeti akaratának megfelelőn – az Ő szent papjai lesznek ebben az Úr Jézus Krisztus által kormányzott Isten országában.

Mikor történik tehát, hogy a népek pusztító seregeikkel megtámadják Izráelt? A Fenevad (Antikrisztus) uralkodásának második szakaszában, az utolsó 3 és fél évben.

Izráelt váratlanul éri majd ez a támadás, hiszen államalapításuk (1948) óta szinte ekkor élnek majd először olyan békében és biztonságban, amelyet egy megdönthetetlennek vélt földi világhatalom garantál számukra. Ez a világhatalom a Fenevad vezette Világirodalom. (Természetesen akkor nem ilyen névvel illetik majd sem a birodalmat, sem annak vezetőjét.) Az emberiség történetének ez lesz az utolsó olyan birodalma, amelyet ember kormányoz majd, amelynek ember lesz a vezetője. Tudjuk, hogy ez a Sátán befolyása alatt és erejével uralkodó vezető amellett, hogy soha nem tapasztalt mérvű hatalomra tesz szert, mindenféle csalással megtéveszti majd a földkerekség valamennyi népét, így (Hamis prófétájával együtt) Izráel lakosságának nagy többségét is. Miután összebékíti a Közel-Kelet népeit, békét teremt az arabok és a zsidók között, szerződésekkel garantálja Izrael békességét és biztonságát. Áldozatok bemutatására épülő hagyományos vallásuk szabad gyakorlása érdekében felépülhet újra a Jeruzsálemi Templom, ezért a többség Izrael-szerte Messiásként ünnepli őt, aki elfogadva ezt a címet egy idő után istenként tetszeleg a zsidó nép körében. Valami ok folytán (feltételezhetően az Isten által saját papságának kiválasztott 144000 ténykedése miatt, illetve mi, keresztények pontosan tudjuk, hogy Isten szent akaratának, tudtán kívül engedelmeskedve) 7 éves uralkodása közepén „váratlanul” Izrael ellen fordul, és szövetségeseivel hozzálát a zsidóság teljes kiirtásához, megsemmisítéséhez. Mi, keresztények azt is tudjuk, hogy mindez nem történhetne meg Isten jóváhagyása nélkül, hiszen az előzőekben bemutatott Igékből jól érzékelhető, hogy Isten éppen ezt a birodalmat és ennek népeit használja fel az izráeli hitetlenség, az Őiránta való engedetlenség és lázadás, tehát a bűn felszámolására, szeretett népe megtisztítására. Az Izráelre támadó népeket Ezékiel próféta nevesíti meg az utolsó napokról (végidőkről) szóló próféciáiban.

 Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!