Az Ige testté lett. Miért…1.?

A címbeli kijelentés minden – önmagát kereszténynek valló – hívő előtt közismert, és szó szerint ugyanígy olvasható János apostol evangéliumában is. A szövegkörnyezetébe visszahelyezett kijelentést egy megelőző verssel kapcsoltuk most egybe, így idézzük a hivatkozott evangéliumból:

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge… És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 1 és 14) 

A testté lett Igéről – valamennyien tudjuk, hogy Jézus Krisztusról van szó – ugyanitt a következőket olvashatjuk még: 

„Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága… de a sötétség nem fogadta be… a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; a kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1, 3-5, és 10-13) 

„… az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk…” „Az övéi közé jöve…” – olvashattuk. Miért? – kérdezzük most – miért lett testté az Ige? Miért lakozott az emberek között, pontosabban Izráel fiai között több mint harminc évig? Miért jött el mennyei otthonából Jézus Krisztus? Ki ne tudná erre a választ? Azért jött el, hogy magára vegye a világ bűneit, hogy ezzel megváltson bennünket. Végül is, igen. Viszont a Biblia ettől sokkal árnyaltabb és színesebb képet ad eljövetelének okairól és céljairól, tehát mindenképpen érdemes jobban elmélyednünk ebben a kérdésben is. Olvassuk el Lukács evangéliumából azt a részt, amikor Simeon kezébe vette a még csupán néhány napos Jézust!

„És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent és monda:… Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak… hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2, 25-28, 30-35) 

Mint olvashattuk, Simeon várta „Izráel vigasztalását”. Eszerint Jézus, Izráel vigasztalására érkezett. (János evangéliumában Jézus Krisztus ezt megerősítette, amikor arról beszélt tanítványainak, hogy saját maga helyett /a Szentlélek személyében/, majd egy másik vigasztalót küld /Jn 14, 16/). Azt is olvashattuk, hogy Simeon, Isten felé hálálkodva így szólt: „… látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek…”. Az idős Simeon tehát nem csupán Izráel vigasztalóját látta meg a Szentlélek által Jézusban, hanem a népek üdvözítőjét is. Még mást is: Jézus „Világosságul (jött) a pogányok megvilágosítására…”, és „… Izráelnek dicsőségére”, vagyis Izráel felmagasztalására. Végezetül olvassuk el ezt a hatalmas kijelentést is még egyszer: „… Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül (jelül), a kinek sokan ellene mondanak.”! Jézus Krisztus sokak elesésére és feltámadására adatott Izráelben, és jelül, akinek sokan ellene mondanak. Ez utóbbit azonnal megértjük, ha fellapozzuk a következő – Mózes 5. könyvében található – Igeszakaszt, amelyben Mózes ekképpen szólt Isten népéhez:

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!… és az én igéimet adom annak szájába (mondja az Úr)… És ha valaki nem hallgat az én igéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” (5. Móz 18, 15, 18-19) 

És íme, az Ige testté lett! (Jn 1, 14) Isten elküldte a megígért prófétát, a valaha látott legnagyobb prófétát, a názáreti Jézust, Aki Mózeshez hasonlóan zsidóként született meg, de valójában a mennyből származott, a Szentlélektől fogant, Isten Fia volt. Az ígéretnek megfelelően az Isten adta a szájába az Ő saját Igéit. Maga Jézus Krisztus mondta:

„… én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” (Jn 12, 49) 

Foglaljuk össze máris eddigi ismereteinket! Jézus Krisztust tehát Isten küldte. A testté lett Ige Isten kijelentéseivel érkezett, Izrael vigasztalására és dicsőségére, Izrael fiainak elesésére és feltámadására, a pogányok megvilágosítására, és minden nép üdvösségére olyan jelül, – az idős Simeonnal mondatta ki Isten – amelynek majd sokan ellene mondanak.

„És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” Tudjuk, hogy aki megveti Jézus Krisztus beszédeit, az azt veti meg, Aki küldte Őt. A Jézus Krisztus személyébe és kijelentéseibe vetett hit tehát, az Ő megdicsőülése óta, minden ember számára élet vagy halál, üdvösség vagy kárhozat kérdése. Zsidónak és nem zsidónak egyaránt.

Időzzünk még el röviden annál a kijelentésnél, hogy Jézus Krisztus „jelül” adatott nem csupán Izraelnek, hanem a világ minden népének! Amíg Isten szeretett népe, a zsidó nép azzal tudta az Ószövetség idején kifejezni Istenhez való tartozását, hogy megtartotta a szombat napot, hiszen számára ez volt a jel, az Újszövetség ideje alatt élő újjászületett (keresztyén) ember, (függetlenül attól, hogy zsidóból vagy nem zsidóból lett keresztyén) azzal tudja kifejezni Istenhez való tartozását, hogy elfogadja Urának Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust, hiszen Ő adatott számára jelül. Tehát az ószövetségi zsidó nép a szombat nap megtartásával, az újszövetségi kereszténység pedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hitével tudja kifejezni Istene iránti engedelmességét, Istenhez való tartozását.

Térjünk vissza eredeti témánkhoz és kutassuk tovább, miért lett testté az Ige?! Mintegy kétezer évvel ezelőtt miért jött el Jézus Krisztus?

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin