2019. március 21., csütörtök

Napi remény...21.

A krízis, gyógyító változásokhoz vezethet…


„Jákob teljesen egyedül maradt a táborban, és valaki jött, és birokra kelt vele, míg pirkadni kezdett. Mikor az látta, hogy nem győzhet a küzdelemben, megütötte Jákob csípőjét és kificamította a helyéről.” (1Mózes 32:24-25, NLT fordítás).

„Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.” 1Móz. 32:24-25 Károli.

Éppen krízisben vagy? Ez azt jelenti, hogy Isten készül valamire! Változás előtt állsz. Nem maradhatsz ugyanott. Isten készen áll, hogy megváltoztassa az életed.

A Biblia azt tanítja, hogy az életben a legnagyobb küzdelmünk Istennel van, mert mi akarunk irányítani. Mi akarunk Isten lenni.

Ez volt Jákob problémája is – olyan mértékben próbálta meg irányítani az életét, hogy még születésének sorrendjét is meg akarta változtatni. Jákob iker volt, és a Biblia elmondja, hogy amikor született, belekapaszkodott idősebb testvérének a bokájába, és azért küzdött, hogy ő lehessen az első. Élethosszig tartó konfliktusban állt bátyjával, Ézsaúval, de a legnagyobb harca Istennel volt.

Sőt egyik éjjel, mint ember, ember ellen, megpróbált küzdeni Istennel. Néhányan vitatják, hogy Jákob vajon tényleg Istennel birkózott-e, de a Biblia azt mondja a Hóseás könyvében: „Már az anyaméhben küzdött Jákob a testvérével, amikor pedig felnőtt férfi lett, Istennel küzdött.” (Hóseás 12:3, NLT fordítás).

„Anyja méhében sarkon fogta bátyját, és mikor erős volt, küzdött az Istennel.” Hóseás 12:3 Károli.

Ha azt kérném, hogy gondolj a legnagyobb problémádra, valószínűleg nagyon gyorsan felidéznéd gondolatban. Azonban függetlenül attól, hogy mi a probléma, gyanítom, hogy mindet ebbe a két témába lehetne besűríteni.

1) Akarok-e engedelmeskedni Istennek ebben a helyzetben, és megteszem, amit ő helyesnek mond, akár tetszik, akár nem?

2) Akarok-e bízni Istenben ebben a helyzetben, engedve, hogy ő kezelje ezt?

Nem számít, mi a problémád – pénzügyi, fizikai, kapcsolati, szakmai – a te legnagyobb problémád nem ez a probléma! A valódi gond az, hogy nem engedelmeskedsz Istennek és nem bízol benne! Ez teszi a problémát még nagyobbá.

Voltál valaha vesztes helyzetben? Talán éppen most vagy benne. Mit gondolsz, ki van emögött? Isten! Isten gyakran megenged krízishelyzeteket az életünkben, hogy magára vonja a figyelmünket. Amikor hirtelen a földre kerülünk, hátunkon fekve, arra kényszerülünk, hogy felnézzünk.

Isten szeret téged, úgy, ahogy vagy, de annál sokkal jobban szeret, minthogy ott hagyjon a megrögzött szokásaidban, halogatásaidban, sebeidben. Ő meg akar változtatni. Segíteni akar, hogy növekedj, jobbá legyél, mássá legyél, hogy mindazzá válj, aminek ő elgondolt. Ezért megengedi a krízist.

Miért? Azért mert ritkán változunk, míg a fájdalom, amit érzünk, nagyobb nem lesz, mint a változástól való félelmünk. Addig nem változunk, amíg látjuk a fényt, csak akkor változunk, ha érezzük a forróságot.

Isten használni tudja a helyzetedet, hogy oda vigyen, ahol lenned kell. A krízis felhívja a figyelmedet, és arra kényszerít, hogy Isten felé nézz.

Rick Warren,

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!