2019. március 27., szerda

Napi remény...27.

Érdemes helyreállítani a kapcsolatokat…


„Ha bármit is kaptál Krisztus követésétől, ha szeretete bárhogyan is változást hozott az életedbe, ha a lelki közösség jelent számodra valamit… Értsetek egyet egymással, szeressétek egymást, és egy lélekként ugyanarra törekedjetek” (Filippieknek írt levél 2:1-2, The Message fordítás).

„Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vígasztalásának, ha helye van a Lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és könyörületességnek, Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;” Fil. 2:1-2 Károli.

A kapcsolatokat mindig érdemes helyreállítani.

Az élet arról szól, hogy megtanuljuk, hogyan kell szeretni. Isten azt akarja, hogy értékeljük a kapcsolatainkat, és ahelyett, hogy eldobnánk, tegyünk meg mindent azok fennmaradásáért, ha bármi konfliktus, fájdalom, vagy szakadék is állna közénk.

Valójában a Biblia azt mondja el nekünk, hogy Isten a kapcsolatok helyreállításának szolgálatát adta meg számunkra. Emiatt az Új Testamentum, jelentős része is a jó kapcsolatok kialakításával foglalkozik.

Pál apostol tanítása szerint a másokkal való együttműködés képessége a lelki érettség jele. Mivel Krisztus azt akarja, hogy az egymás iránt érzett szeretetről ismerjék fel azokat, akik a családjába tartoznak, a megromlott kapcsolatokat a hitetlenek csúfos bizonyítékának tekinti. Ezért nyugtalanította annyira Pál apostolt az, hogy a korinthusi egyház tagjai egymással harcban álló pártokra szakadtak, és vitás ügyeikkel bírósághoz fordultak.

Emiatt írta ezt: „Szégyenkezzetek! Biztosan van közöttetek legalább egy bölcs ember, aki vitát rendezhet keresztény testvérei ügyében” (Korinthusiaknak írt I. levél 6:5, GNT fordítás).

„Megszégyenítéstekre mondom: Hát nincs ti köztetek egy bölcs ember sem, aki ítéletet tehetne az ő atyjafiai között?” 1Kor. 6:5 Károli.

Teljesen megdöbbentette, hogy senki sem volt elég érett ahhoz, aki elősegítette volna a konfliktus békés lezárását. Ugyanebben a levélben mondja: „Ezzel a kéréssel fordulok hozzátok: Mindnyájan egyetértésben kell élnetek!” (Korinthusiaknak írt I. levél 1:10, The Message fordítás).

„Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” 1Kor. 1:10 Károli.

Ha azt szeretnénk, hogy Isten gyermekeként az Ő áldásával éljük az életünket, akkor a béke megteremtésére kell törekednünk. Jézus így tanít: „Áldottak, akik békességben élnek, mivel Isten gyermekeinek fogják hívni őket.” (Máté evangéliuma 5:9, NLT fordítás).

„Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.” Mt. 5:9 Károli.

Figyeld meg, Jézus nem azt mondja, hogy „Boldogok, akik a békét szeretik”, mivel a békét mindenki szereti. És azt sem mondta, hogy „Boldogok a békés emberek”, akiket látszólag sosem zavar semmi. Hanem azt mondja: „Boldogok, akik a békéért harcolnak” – akik aktívan a konfliktus feloldására törekednek.

A következő néhány napban a konfliktusok megoldásához szükséges lépéseket fogjuk megvizsgálni. A béketeremtés nagyon kemény munka, ezért is van oly kevés a béke fenntartására elhivatott emberekből. De mivel Isten családjának a tagja vagy, a béketeremtés az egyik legfontosabb készség, amelyet fejleszteni tudsz!

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!