2020. február 4., kedd

Napi remény...04.

Ha kevéssel jól gazdálkodsz, Isten többet fog rád bízni!


„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” Luk 16:10.

Úgy használod a pénzedet, hogy Isten azt mondhatja: „Annak a személynek többet akarok adni.” Az idődet ennek megfelelően használod? Mi a helyzet az emberekre való hatásoddal? Ez az elv az életed minden területére vonatkozik.

Íme, amit Jézus mond nekünk:„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” Luk 16:10.

Ha Istentől csak egy kevés tehetséget kaptál, még azt is fel tudod használni hűségesen Isten céljaira. Ne gondold azt: „Nem vagyok szupersztár, és ezért nem fogok semmit sem csinálni.” Ha használod azt a tehetséget, amelyet Istentől kaptál, akkor ő növelni fogja.

Ha csak egy kevés hatást is tudsz gyakorolni, de a jó érdekében és Isten érdekében, akkor Isten növelni fogja a befolyásodat. Ha kevés pénzed van, de bölcsen használod azt – úgy, ahogyan Isten szeretné.–, akkor ő segíteni fog az anyagi helyzeteden. Ez igaz a lehetőségekre, a vagyonra, és mindenre az életben.

Jézus azt mondta:„Azok, akik jól használják, ami adatott nekik, még többet fognak kapni, és bővelkedni fognak“ Mt 25:29 NLT fordítás. Azt akarom, hogy életed minden területén abban a bőségben légy. De használnod kell azt, amit kaptál mások javára és Isten Királyságára.

A kis dolgokban való hűség nagy dolgokban való gyümölcsözést terem. Lehet, azt gondolod: „Ha majd jobban fogok keresni, akkor nagylelkű leszek. Ha több pénzem lesz, akkor elkezdek tizedet fizetni.”

Isten azonban mindent megadott neked, amire most szükséged van ahhoz, hogy hűséges legyél hozzá és az életedre vonatkozó tervéhez.

Ha Isten áldását szeretnéd életedre, akkor kövesd az ő útját! Kezd el jól kezelni, amit Istentől kaptál, és aztán ő majd többet bízhat rád.

Rick Warren

Folytatás holnap


ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!