2020. május 21., csütörtök

Napi remény...21.

Isten azt mondja, megéri téged megkeresni


Mert Isten annyira szerette a világot, hogy az egyszülött fiát adta, hogy mindenki, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3:16, NLT.

Páran úgy gondolják, hogy negatív dolog valakit lelki értelemben elveszettnek hívni. Pedig nem az. Ezzel valójában elismerjük az értékét. Kicsit olyan ez, minthogy különbség van aközött, hogy elveszítettünk valamit vagy elfelejtkeztünk valamiről. Ha elfelejtettük, akkor az azt jelenti, hogy nem fontos nekünk. Ha elveszítettünk valamit, az azt jelenti, hogy megéri megkeresni. Egy gombostűről elfelejtkezünk, de a szemüvegünket elveszítjük.

Az emberek is azért elveszettek, mert megéri őket megtalálni. Figyeld meg: attól, hogy egy mestermű elveszett, még nem válik értéktelenebbé, sőt inkább felmegy az ára!

Az ember sokat veszít, ha nem csatlakozik Istenhez. Elveszítjük életünkben az irányt, Isten védelmét, a lehetőségeinket, a boldogságunkat és a leendő mennybéli otthonunkat. Csak, hogy pár dolgot említsünk. De egy dolgot nem veszítünk el: az értékünket.

Isten szeretett annyira, hogy a legbecsesebb tulajdonát küldje el értünk: a fiát, Jézust. A Biblia legismertebb verse ezt mondja: "Mert Isten annyira szerette a világot, hogy az egyszülött fiát adta, hogy mindenki, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." János 3:16, NLT fordítás.

Annyira sokat jelentesz Istennek, hogy egy kész szabadítási akciót dolgozott ki, hogy megkaphasson. A földre jött, mint kisbaba, hogy egyszer majd meghalhasson a bűneidért a keresztfán.


Beszéljetek róla:
Ha többet szeretnél megtudni Isten szeretetéről és a vele való kapcsolatról, nézd meg az alábbi videót. 
Miben különbözik az, ahogyan te nézel a lelkileg elveszettekre attól, ahogyan Isten néz rájuk?
Milyen változást jelent az életedben a János 3:16 verse?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!