2020. május 23., szombat

Napi remény...23.

A gyülekezet hívőnek ismer téged


,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." Jn 13:35, NLT fordítás.

A Bibliában azt olvassuk, hogy egy keresztény ember a gyülekezet nélkül olyan, mint egy szerv a test nélkül, egy bárány a nyája nélkül, vagy egy gyermek a családja nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Ef. 2:19-ben ezt olvassuk:"Isten népéhez tartozol minden egyes más kereszténnyel együtt.'' LB fordítás.

A mai idők független, individualista kultúrája számos szellemi árvát hozott létre, "nyuszi hívőket" akik ugrálnak egyik gyülekezetből a másikba minden identitás, felelősségre-vonhatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, hogy lehet anélkül "jó kereszténynek" lenni, hogy csatlakoznának (vagy eljárnának) egy helyi gyülekezetbe, Isten azonban ezzel határozottan nem ért egyet.

A gyülekezet olyan fontos, hogy Jézus a kereszten meghalt érte:,,Krisztus szerette a gyülekezetet és életét adta érte" Efézus 5:25, GW fordítás.

Néhány fontos kivételtől eltekintve a történelem során, ahol a Biblia "gyülekezeten" az összes keresztényt érti, majdnem minden esetben, amikor a "gyülekezet" szót használja, egy helyi, élő közösségre gondol. Az újszövetség azt feltételezi, hogy tagjai vagyunk egy helyi közösségnek.

A gyülekezet által hiteles hívő leszel. Nem állíthatod azt, hogy Jézust követed, ha nem kötelezted el magad egy tanítványi csoportba. Jézus ezt mondja: ,,Egymás iránti szeretetetek bebizonyítja majd a világnak, hogy ti az én tanítványaim vagytok." János 13:35, NLT fordítás.

Amikor mi szeretetben összegyűlünk eltérő háttérből, eltérő fajból és különféle szociális háttérből egy gyülekezeti családként, ez is egy bizonyságtétel a világ felé Galata 3:28.


Beszéljetek róla
Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
Hívőként ismernek téged, nem, csak azért mert tagja vagy, vagy, mert eljársz gyülekezetbe, hanem azért is, amit ott teszel. Hogyan szolgálod a gyülekezeted, közösséged?
Hogy válaszolnál egy hívőnek, aki nem jár gyülekezetbe múltbeli sérelem, csalódás miatt?

Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!