Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...4.

A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” Jézus Krisztus a legdrámaibb, legmarkánsabb, „kézzelfogható” jelként az elragadtatást adta meg. Ebből ismerhetik fel az Övéi, (először feltámadnak a halottak… Thessz 4, 16), hogy eljött az Úr, illetve, hogy az Úr jött el, nem más. Ez az esemény kizárólag Őhozzá köthető.

„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24, 40-41)

„… azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.” (Luk 17, 34)

Természetesen részletesen beszélt nekik az előjelekről is. Jézus Krisztus a válaszában elmondta, hogy ez az eljövetele váratlanul történik majd, meglepetésszerűen. Ennek a napnak, ennek az órának, eltérően dicsőséges visszajövetelétől, bár lesznek határozott jelei, de előre kiszámítható, pontos időpontra mutató jele nem lesz.

„Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24, 36-39)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 42-44)

Miután Jézus Krisztus azt mondta mellételepedett tanítványainak, hogy: „… nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” – egyértelműen kijelenthetjük, hogy üzenete mindazokhoz szólt, akik bárhol, bármely időben Őt Uruknak fogadták vagy fogadják el, tehát szavaival a jelenlévő tanítványain túl valamennyiünket éberségre szólított fel. Jusson eszünkbe a fügefa esete! Mindig kell, hogy legyen rajta gyümölcs. Éréstől a következő érésig. (Mt 21, 18-19) Minden kereszténynek mindig gyümölcsöket kell teremni, folyamatosan munkában kell lennie. Soha nem szabad meglankadnia, elaludnia.

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24, 45-51) 

Jézus Krisztus azt is mondta a tanítványoknak, hogy:

„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.” (Mt 25, 1-7) 

Válaszolt Jézus Krisztus a tanítványok kérdésére? Hogyan szólt a kérdés pontosan? „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” De mennyire, hogy válaszolt! Elmondta, hogy abból tudhatjuk meg, hogy Ő nemsokára eljön, hogy:

-    éhínségek, döghalálok járványok, földrengések lesznek „mindenfelé”. Tehát ezek az események a vég felé haladva, mintegy előjelként, egyidőben jelennek meg, mind nagyobb intenzitással és fokozódó gyakorisággal. (Napjainkban.)

-    az emberek esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek, élik hétköznapi életüket, mint Noé napjaiban. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Amíg Noé a bárka építésével foglalkozott, nyilván elmondta az embereknek, hogy miért építi azt, addig az újjászületett keresztények Isten országa építésén fáradoznak megtérésre hívogatva az embereket. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Az Istenhittől való tömeges elszakadást, az Isten dolgai iránt való érdeklődés teljes hiányát adja meg tehát eljövetelének másik előjeléül Jézus Krisztus. Lukács evangéliumában (Luk 18, 8) ezt kérdezi: „… az embernek Fia mikor eljő,… talál-é hitet e földön?” (Napjainkban.)

-    újabb előjel: a hívők elbizonytalanodnak, miután késik az Uruk. Lassanként felhagynak a világtól való elfordulásukkal, visszaaraszolnak a hitetlenek szokásaihoz. Még rosszabb, hogy egymás hitét, szolgálatát, hitbeli látását, esetenként állhatatosságát kezdik bírálgatni, marcangolni. „És az ő szolgatársait verni kezdené,…” (Napjainkban.)

-    „akkor” – mondta Jézus Krisztus tovább sorolva az eljövetelére utaló előjeleket – sokan vallják majd magukat kereszténynek, de egy részüknek nincs olaj a lámpásában, nincs bennük Szentlélek (ők a bolond szüzek). Ők nem láthatják meg Isten országát, nem mehetnek be amikor megjön a vőlegény, amikor eljön az Övéiért (az okos szüzekért) az Úr Jézus Krisztus. Az okos szüzek tehát az újjászületett keresztények, a bolondok pedig azok az álkeresztények, látszatkeresztények, akik bár igaz kereszténynek mutatták magukat, de valójában soha nem voltak igazán kíváncsiak a vőlegényre. Róluk írja Pál apostol: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” (2. Tim 3, 5) Megtagadták a Szentlelket, megtartóztatták magukat a Szentlélektől, semmibe vették, káro-molták. (Napjainkban.)

-    „akkor” a hosszú várakozástól még az igazak, az újjászületett keresztények is „elalszanak”, de a Szentlélek kiáltására azonnal megelevenednek. (Napjainkban.) Jó ha tudjuk, hogy az újjászületéskor történő Szentlélekkel való egyszeri betöltekezés csak arra elegendő egy hívő számára, hogy elkerülje a kárhozatot. Fontos, hogy esetenként újra és újra megteljen Szentlélekkel (Ef 5, 18, 2. Tim 1, 6), hogy elejét vegye a csüggedésnek, hogy megértse az Írásokat, hogy mindjobban megszentelődhessen, hogy időben felismerhesse az ellenség csapdáit, hogy megfelelő gyümölcsöket teremhessen, hogy lagymatag kereszténnyé ne váljon, azaz „el ne aludjon”. Szép dolog ha időben felébred, de az alvással eltöltött, eltékozolt idő már többé nem jön vissza.

És hogy eljött az Úr, annak pedig az lesz a jele, hogy „akkor” egyes személyek eltűnnek, elragadtatnak, tehát felvétetik a Gyülekezet. (reményeink szerint: napjainkban.)

Úgy gondoljuk sok és elégséges jelét adta eljövetelének Jézus Krisztus. A tíz szűz példája annyira közismert, hogy nem is folytatjuk az ismertetését, véleményünk szerint a lényeget már kiemeltük belőle.

Jézus Krisztus viszont egy újabb példázattal folytatta tanítását:

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” (Mt 25, 14-19)

Mielőtt továbbhaladnánk, térjünk ki egy gondolat erejéig arra, hogy miért kaptak egymástól eltérő mennyiségű pénzt a szolgák, miben különböztette meg őket egymástól az uruk? Így olvastuk: „… átadá nékik… kinek-kinek az ő erejéhez képest”. Az új ford. Biblia ezt így fordítja: „… kinek-kinek képessége szerint”. Az eredeti görög szövegből viszont így is fordítható: „… kinek-kinek a lehetősége szerint”. Valamennyi fordítás hibátlan, mi azonban a harmadik fordítást tartjuk leginkább alkalmasnak ahhoz, hogy a példázatban meghúzódó lényeget megértsük. Olvassuk tovább!

„És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25, 20-23)

Hármuk közül az első két szolgát megdicsérte az ura, mint olvashattuk, ugyanazokkal a dicsérő szavakkal, sőt ugyanazzal a jutalommal illette mindkettőt függetlenül attól, hogy távollétében nem egyenlő mértékben gazdagították őt. (Hiszen ő is tudta, hogy valami miatt nem voltak azonosak a lehetőségeik.) Ha tovább olvasnánk a példázatot, megtudhatnánk, hogy a harmadik szolga feddést kapott, mivel nem forgatta a rábízott pénzt, hanem elrejtette, így semmi haszna nem származott belőle urának.

„Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.” (Mt 5, 15)

Tanításában rámutatott Jézus Krisztus, hogy eljövetelekor valamennyi szolgája elbírálásánál az egyetlen szempont a hűség lesz. Hogyan bánt, mennyire hűségesen a rábízott értékekkel, hogyan „forgatta” azt, mennyire volt Ura hasznára? Mit tett az ajándékba kapott hittel, a kapott ajándékokkal és áldásokkal, a reábízott evangéliummal, hogyan élt a lehetőségeivel? Aki hűséges volt, ahhoz így szólt példázatbeli ura: „… menj be a te uradnak örömébe.” A haszontalan szolgáról viszont így rendelkezett:

„Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 25, 28-30)

Ezekkel a fenti példázatokkal azt kívánta bemutatni Jézus Krisztus, hogy az Ő eljövetelét megelőzően milyen állapotban lesznek azok, akik Őt vallják Uruknak. Mint láttuk, „akkor” lesznek hűséges és kevésbé hűséges szolgák, lesznek jó szolgák és elvilágiasodott, egymást kritizáló szolgák, lesznek Szentlélekkel betöltekezett és Szentlélek nélkül élő szolgák, lesznek akik (évszázadokon át aludtak, de) a legsötétebb időben meghallják a közeledő vőlegényről szóló figyelmeztetést és igyekeznek folyamatosan megtelni Szentlélekkel, azonnal rendbe hozzák lámpásaikat, hogy tisztán láthassák a vőlegényt és a bemenetelre méltók legyenek. Ha egyéb dolgok mellett keresztény köreinkben ilyen állapotokat vélünk felfedezni, az annak a jele már, hogy hamar eljön az Úr Jézus Krisztus. És mi éppen ilyen állapotokat látunk, ezért hirdetjük mindenfelé az Úr Jézus Krisztus közeli, Gyülekezetéért való eljöttét. Neked is.

Ha átgondoljuk Jézus Krisztusnak a második kérdésre adott válaszát megállapíthatjuk, hogy a Gyülekezetéért való eljövetelét egy „lagymatag”, csendes történelmi közegbe helyezi, amikor, elvilágiasodnak, ásítoznak, el-elbóbiskolnak az övéi. Hol hallunk itt menekülésről, hegyekbe való futásról, üldözésről, mártíromságról, égi csapások sorozatáról vagy éppen világot megrengető evangélizációról? Az Úr Jézus szavait mi kellően erős pillérnek tartjuk a nagy nyomorúság előtti elragadtatás megértéséhez és annak tanításához.

Folytatás holnap

Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...3.

Mégis vannak, akik azt vallják, hogy a Gyülekezetnek ugyanúgy át kell élnie a nagy nyomorúságot, mint Izráelnek, Isten népének. Szerintük az elragadtatás a nagy nyomorúság után lesz. Téves tanításukra a következő választ tudjuk adni: Izráelt, amiért megszegte az Istennel kötött szövetséget és teljesen elvilágiasodott, tehát megbotlott (Róm 11, 11), Istennek meg kell tisztítania a bűneitől, hogy az ősatyák számára és a számukra adott ígéreteket beteljesíthesse, illetve ha népét abba a státuszba akarja helyezni, amelyre kiválasztotta és amelyre szövetségre lépett vele. (Mármint, hogy Isten örök papsága lesznek.) Tehát Izráelt meg kell tisztítani. Ezzel szemben a Gyülekezetet nem kell megtisztítani, de még csak megpróbálni sem, mivel – az Igék alapján – a Gyülekezet egyszer s mindenkorra már tiszta, hiszen az Úr Jézus Krisztus megszentelte „… megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által,…” (Ef 5, 26). Ha tehát a gyülekezet tiszta, miért kellene a nyomorúság kohójába vetni? – kérdezzük saját szavaikkal azokat, akik ott szeretnék látni a Gyülekezetet ilyen-olyan összetákolt indokaik alapján. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a Gyülekezet az Úr Jézus Krisztus Teste (Kol 1, 23), sőt Önmaga (Apcsel 9, 4), hogyan gondolhatnánk akár egy percig is, hogy beviszi a saját Testét a nyomorúság kohójába? És ha olvastuk, hogy mindez a nagy nyomorúság ráadásul a Bárány haragja, vajon miért tenné ki ennek a haragnak az Úr Jézus Krisztus (a Bárány) Önmagát, saját Testét, Menyasszonyát!

Akik amellett kardoskodnak, hogy a Gyülekezetnek ugyanúgy át kell élnie a nagy nyomorúságot, mint mindenki másnak, tehát azt állítják, hogy a Gyülekezet elragadtatására majd csak a nagy nyomorúság után kerül sor, gyakran azzal az Igével hozakodnak elő, hogy már Pál is megmondta: „… sok háborúságon (nyomorúságon) által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Apcsel 14, 22) Mi ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértünk, csakhogy ezt a sok nyomorúságot a hívő a napi helytállása során, a megszentelődés folyamatában, a bűn és Sátán elleni harcban, óemberével való háborúskodásában éli át. Napi nyomorúságunk, hogy megvetnek, lenéznek, elfordulnak tőlünk ismerőseink, barátaink, rokonaink. Kitaszítottak vagyunk a világban. Nyomorúság látni a kihűlt, kereszténynek mondott alvó összejöveteleket, helyi gyülekezeteket. Nyomorúság látnunk a minket körülvevő erkölcsi fertőt, elsilányosodást, degenerációt, hazugságot, gúnyt, Isten Igéi iránti teljes közömbösséget. Akik Pál apostol szavait a végidők nagy nyomorúságára alkalmazzák, azok bizonyára elfelejtették, hogy Pál apostol ezt a kijelentését (Apcsel 14, 22) megkövezése után tette, ezért kizárt dolog, hogy az Antikrisztusi végidőkről beszélt volna, amikor hittestvérei éppen a testét beborító sebeit borogatták.

Térjünk vissza eredeti témánkhoz! Számtalan ószövetségi Igehelyből előre tudjuk, hogy a zsidók közül csak azok láthatják meg az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét, akik ez alatt a hétéves időszak alatt újjászületnek, és nem szenvednek mártíromságot, valamint túlélik az égi csapásokat és az általános zsidóüldözést is, továbbá azok a zsidók, akiket az Isten már idejekorán kiválasztott saját céljaira (144000). E népből bizony az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig mindenki más elpusztul, tehát csak az igazak léphetnek be az 1000 éves Békebirodalomba, hogy azután a feltámadt zsidó szentekkel együtt az Úr Jézus Krisztus papságaként szolgáljanak ebben a birodalomban. (Ilyen kijelentéseknél mindenkor csak a felnőtt lakosságról szólunk. A túlélők között természetesen lesznek még „fiak és leányok” is, amint azt az Ez 14, 22-ben olvashatjuk.)

A pogányok közül az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét azok az újjászületett keresztények láthatják meg, akik elkerülik a mártírhalált és túlélik az égi csapásokat is. Ők, mint igazak, az igaz zsidókkal együtt beléphetnek az 1000 éves Békebirodalomba. Az eseményeknek lesznek még további pogány túlélői (ők is meglátják majd Urunk dicsőséges visszajövetelét). Ezek egy részének (akik nem tértek meg /1 Thessz 1, 8/, és a nagy nyomorúság alatt részt vettek a keresztények üldözésében) ítélőszék elé kell majd állnia, ahol a győztesen visszatérő Úr Jézus Krisztus azonnali kárhozatra ítéli őket. (Az Izráelre támadó népeket már dicsőséges visszajövetelekor, a Fenevaddal vívott háborúban elpusztítja az Úr Jézus Krisztus /Zak 12, 9/.) Azoknak a pogányoknak, akiknek nem kell ítélőszék elé állni, azok hitetlen pogányként lépnek majd be a Békebirodalomba. Ők azok, akik különféle okokból kimaradtak a Fenevad keresztények elleni, illetve Izráel elleni harcából.

Visszatérve a nagy nyomorúság idejére: akkor, addig soha nem tapasztalt erővel és mértékben hirdettetik majd az Isten evangéliuma a világon bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég (tehát amikor a nyomorúság a legnagyobb lesz, amikor az evangélium a legnagyobb erővel hirdettetik) – mondta Jézus Krisztus tanítványainak az Olajfák hegyén.

Akkor romboltatik le itt (Jeruzsálemben) minden, akkor nem marad itt kő kövön. 

Kérdéseikből jól látva Jézus Krisztus, hogy a tanítványok a végidőkről érdeklődnek, az utolsó napok eseményeire kíváncsiak, így ki sem tért arra, hogy például a templom már egy korábbi időben (i. u. 70-ben) lerombolásra kerül, de nem szólt a zsidók évszázadokon, évezredeken át tartó szétszórattatásáról, üldöztetéseiről, a hatalmas áldozattal járó holokausztról, a templom végidőkben történő ismételt felépítéséről és újbóli pusztulásáról sem, hiszen ezek csak közbenső események. Jézus Krisztus, a tanítványok kérdéseire válaszolva csak a végső idők jeleit és történéseit sorolta. Így folytatta:

„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen: (Dániel 9, 27-nél: iszonyatos bálvány, lásd új ford. Biblia)… Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;… Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Mt 24, 15-16, és 20-21)

Ez az Igeszakasz a zsidó népre vonatkozik. A templom (amely a szent hely) Jeruzsálemben van, Júdea izraeli terület, és miután alig lesz ideje a benne lakó népnek a menekülésre – viszont a tél Izraelben is hideg – imádkozniuk kell, hogy ne télen kelljen menekülniük. És azért is imádkozniuk kell, hogy a menekülésük napja ne szombatra essen, mivel ez pihenőnap, és a zsidó ember, ha a törvényt be akarja tartani, ezen a napon egy adott (rövid) távolságtól többet nem tehet meg. Nyilvánvaló, hogy a szombatnak ez a törvénye csak a zsidókat érinti.

Jézus Krisztus válaszában kitért arra is, hogy ezekben az utolsó napokban minden eddigit felülmúl majd a félrevezetés, a megtévesztés, a hazugság és a csalás, hiszen tudjuk, hogy ez az időszak a Fenevad (Antikrisztus) és egyben az emberiség legsötétebb időszaka lesz.

„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig… Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” (Mt 24, 29-31, és 34-35) 

Az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére Jeruzsálemben kerül sor. (Zak 14, 4) Visszatérése, éppen a világméretű evangéliumhirdetés következtében egyáltalán nem lesz váratlan, csak a megtéretlen antikrisztusi népek számára, akik a visszatéréséről szóló beszédekben, próféciákban nem hittek. A választottak (144000) és az időközben (zsidókból és pogányokból) újjászületett keresztények szinte napra pontosan ki tudják majd számítani az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét, hiszen a Biblia egyértelműen megadja a Fenevad uralkodási idejét. Támpont lehet a hétéves szerződés megkötésének, illetve a Jeruzsálemben ismételten bevezetett áldozat-bemutatások erőszakkal történő megszüntetésének időpontja is. (Dán 9, 27) Micsoda öröm lesz, ha számításaikkal ellentétben egy kicsivel hamarább menekülhetnek meg, hiszen olvastuk: „… megrövidíttetnek majd azok a napok.”

Folytatás holnap

Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...2.

2./ Jézus Krisztus próféciája

Idézzük fel együtt azt a jelenetet, amikor Jézus Krisztus kijőve a jeruzsálemi templomból, tanítványaival az Olajfák hegyén beszélgetett!

„És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24, 1-3) 

Amikor a tanítványok mutogatták Jézus Krisztusnak a templom impozáns épületeit, szinte az örökkévalóságig megmaradó szilárd és hatalmas, kiválóan illesztett, rendíthetetlennek vélt köveit, Jézus Krisztus azzal csendesítette el lelkesedésüket, hogy szemükre vetette, nem látnak a dolgok mögé. „… Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Nem látjátok, ti sem látjátok – futhatott át Jézus Krisztus gondolatain, – ti sem ismeritek fel az idők jelét? Ha elvetett engem ez a nép, nem ismerte fel meglátogatása idejét, és engem halálra adnak a pogányok kezébe, talán büntetlen maradhat ez a nép? Higgyétek el, itt kő kövön nem marad majd, itt olyan nagy lesz a nyomorúság, hogy azt elképzelni sem tudjátok!

Egy kis idő múlva, amikor már az Olajfák hegyén tartózkodnak, a tanítványok Jézus Krisztus köré sereglettek, és megkérdezték: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?”

Figyeld meg, hogy a tanítványok HÁROM kérdést tettek fel Jézus Krisztusnak! ELSŐ kérdésük nyomán arra szerettek volna választ kapni, hogy mikor történik meg, hogy csodálatos templomuk semmivé lesz, azaz mikor lesz úgy, hogy „… Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” MÁSODIK kérdésükben aziránt érdeklődnek, hogy mi lesz a jele Uruk eljövetelének, és HARMADIK kérdésük arra vonatkozott, hogy mi lesz a jele a világ végének. (Az eredeti görög szövegből tudjuk, hogy itt nem fizikai megsemmisülésre vonatkozott a kérdés, hanem egy adott világkorszak lezárására. Magyarul ma így tennénk fel érthetőbben ezt a kérdést: Mi lesz a jele annak, hogy ez a világkorszak lezáródik?)

Akik jó szándékból bár, – és többnyire valóban előnyünkre – részekre osztották a bibliai Igéket, azok jelen esetben (sajnos) nem a tanítványok által feltett kérdések és az arra adott válaszok szerint bontották fel a leírtakat. Engedd meg, hogy mi – természetesen az írott Igék legkisebb sérelme nélkül – most elvégezzük a kérdések és válaszok szerinti részekre bontást, illetve csoportosítást! Az ELSŐ kérdés tehát így hangzott: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek?…” A kérdésre adott válasz a 24. rész, 4-35-ig terjedő verseiben található. A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” A kérdésre a választ a 24. rész, 36-51-ig és a 25. rész, 1-30-ig terjedő versek tartalmazzák. A HARMADIK kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” A kérdésre a választ a 25. rész, 31-46-ig terjedő versek tartalmazzák. Ezzel a bontással a válaszok könnyebben elkülöníthetők és felismerhetők. (Érdemes ezeket a tól-ig határokat megjelölni a Bibliában!) Haladjunk most végig a feltett kérdéseken és az azokra adott válaszokon!

Az ELSŐ kérdésre Jézus Krisztus figyelmeztetőül elmondta tanítványainak, hogy sok hitető jön majd Ő utána, tehát jól figyeljenek. Hallanak majd országok és nemzetségek (etnikumok) közti háborúkról és háborúk híreiről, de ne rémüljenek meg, ezeknek meg kell történniük. Amikor viszont már éhínségek, döghalálok, járványok, földrengések lesznek mindenfelé, akkor azok már egy nyomorúságos idő kezdetét jelzik. (Ez nyilván érint valamennyi földi lakost függetlenül attól, hogy hívő, vagy nem hívő, pogány vagy zsidó.)

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24, 9-14)

Az akkori nyomorúságnak több oka lesz. (A Gyülekezet ekkor már nem lesz itt a földön. Azonnal bizonyítjuk!) A világot meghódítani akaró Fenevad üldözni kezdi az Isten által saját papságául kiválasztott 144000 zsidót (Jel 7, 2-8), mivel ők szembeszálltak istentelen új tanaival. De üldözni kezdi a ténykedésük hatására megtért és újjászületett keresztyéneket is, függetlenül attól, hogy azok zsidókból vagy pogányokból lettek-e keresztyének. Sokakat meg is öl közülük. A Fenevad mindezek mellett, a Hamis próféta és a világ királyai közreműködésével a teljes zsidóság ellen, Izráel ellen fordul. Ehhez Isten is hozzájárul, harag lesz ezen a népen (Luk 21, 23), mert ezek a bosszúállás napjai Izráel fiain (Luk 21, 22), szelekciójukra megtisztításuk érdekében kerül sor. (Zak 13, 8-9) Ez az időszak hét évig (más értelmezés szerint csak három és fél évig) tart, ez alatt Isten kitölti a haragját, és apokaliptikus – a Jelenések könyvében leírt – jelenségek közepette az emberiséget, különösképpen a Fenevad birodalmát példátlan méretű (égi) csapásokkal bünteti. Jézus Krisztus mondta: 

„… az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Luk 21, 26)

„És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6, 15-17)

„… akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24, 21-22)

Olvashattad: „… az emberek elhalnak a félelem miatt” „… az egek erősségei megrendülnek.” Olyan nyomorúság lesz „… a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Ezeket azért soroltuk fel, hogy bemutathassuk milyen nagy szeretettel lesz akkor (is) az Úr Jézus Krisztus a Gyülekezete iránt, hogy mindezek elől a nehézségek elől kimenti a földről! Csak megismételni tudjuk korábbiakban írott kérdésünket: „Talán igazságos lenne, hogy akik az Úr Jézuséi, ugyanazt a haragot, ítéletet és szenvedést éljék majd át, mint azok a bűnösök, akik soha nem akartak az Isten tetszésére élni?”

Folytítás holnap

Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...1.

Készülj arra, hogy tanításunk lényegesen terjedelmesebb a megszokottól!

Az elragadtatással kapcsolatban alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik nézet szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt következik be, a másik szerint a nagy nyomorúság után. Mindkét nézetnek voltak és vannak lelkes védelmezői, akik saját logikai érveik mellett természetesen a Biblia Igéivel támasztják alá érvelésüket. Gyakran találkozunk azzal a furcsa helyzettel is, hogy az egyes Igék kétféle értelmezéséből eredően, az egyik nézet képviselői ugyanazzal az Igével védik és erősítik álláspontjukat, amellyel a másik oldal éppen a sajátját védi és erősítgeti. Nem állítjuk, hogy mi ezeknek a nézetkülönbségeknek egyszer és mindenkorra véget tudunk vetni, de jelen átfogó tanításunkkal igyekszünk majd e területen egy kis rendet rakni, hogy az igazán érdeklődők részére megadhassuk az elragadtatás (nagy nyomorúság idejéhez viszonyított) bibliailag legvalószínűbb időpontját.

Már az elején szeretnénk rögtön leszögezni, hogy ha valaki nem ismeri ezt az időpontot, attól még – egyáltalán nem kockáztatva az üdvösségét – nagyon kedves tanítványa lehet az Úr Jézus Krisztusnak. Keresésünk, kutatásunk viszont egy újabb lehetőség arra, hogy kifejezzük Urunk iránti érdeklődésünket. Egyúttal azt gondoljuk, hogy egy újjászületett keresztény számára öröm, ha szellemi világossága folyamatosan növekszik azáltal, hogy egyre jobban megismeri az Úr Jézus Krisztus és az Általa küldött Szentlélek tanításait, kijelentéseit, kinyilatkoztatásait.

Nem titkoljuk, hogy a mi álláspontunk szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz. Tanításunk célja, hogy érveink felsorakoztatásával bizonyítsuk állításunk helyességét, megbízhatóságát, megdönthetetlenségét.

1./ Az elragadtatás

Az újjászületett hívő keresztények (a Gyülekezet tagjai) jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően az elszaporodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más már csak ennek a következménye. Mára az emberiség egy olyan globális méretű kaotikus állapotban van, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos többségében értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, megleckézteti engedetlen teremtményeit. Egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös és parázna emberiségre. Istenünk haragjának kifejezése lesz ez az utolsó időkben, az Úr napján. A jó hírünk viszont, hogy ez az ítélet a földön élő szenteket, újjászületett keresztényeket (a Gyülekezetet) nem érinti majd. Talán igazságos lenne, hogy akik az Úr Jézuséi, ugyanazt a haragot, ítéletet és szenvedést éljék majd át, mint azok a bűnösök, akik soha nem akartak az Isten tetszésére élni? Nem. Távol legyen.

„Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki meghalt érettünk…” (1 Thessz 5, 9-10) 

„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.” (Róm 5, 9)

Az emberiség történetében egyszer csak végbemegy majd egy olyan esemény, amely bár Isten részéről előre kijelentést nyert, mégis váratlanul tör rá a világra. Ez az esemény az a bizonyos elragadtatás, amely a Teremtő Isten világkorszakot lezáró ítéletének bevezető akkordja lesz, az Úr napján. Már az ítéletsor első eseménye is villámként csap le az emberiségre! „Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.” – mondta Jézus Krisztus a tanítványainak. (Luk 21, 35) 

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thessz 4, 16-17)

Hamarosan bekövetkezik tehát egy olyan drámai esemény, amelynek során az Úr Jézus Krisztus (anélkül, hogy letenné a földre a lábát), alászáll a mennyből és kihívja, kirendeli, kiparancsolja, kiragadja, feltámasztja sírjaikból mindazokat, akik életük során az Őbenne való hitben éltek, azaz a holtak közül, feltámadással begyűjti az Övéit. De e nap drámájaként nemcsak a Krisztusban elhunyt halottak feltámadása és mennybe menetele történik majd meg, hanem a világ számára további döbbenetként, mi, akik élő szentekként, újjászületett, megigazult keresztényekként akkor testben élünk, szintén felvétetünk a földről. (1 Thessz 4, 16-17) Miként a feltámadott halottak, mi is egy új, örökkévaló mennyei testet kapunk (átváltozunk egy szempillantás alatt /1 Kor 15, 52/), felemelkedünk, és a levegőégben találkozunk Megváltó Istenünkkel, a Fiú Istennel, az Úr Jézus Krisztussal. Ezt a feltámadást, átváltozást, felemeltetést és az elénk jövő Úr Jézus Krisztussal történő találkozást nevezi a Biblia elragadtatásnak. Valamennyien együtt megyünk a mennybe, az Atyához.

Szellemi látásunk szerint ezután kezdődik a világ történelmének legborzalmasabb időszaka, a Fenevad (Antikrisztus) korszaka, ezen belül pedig a „nagy nyomorúság”. Ez az időszak hét évig tart, ez alatt Isten kitölti a haragját, és apokaliptikus – a Jelenések könyvében leírt – jelenségek közepette az emberiséget példátlan méretű csapásokkal bünteti. A nagy nyomorúság előli elragadtatás egyik célja ezért az, hogy az Úr Jézus Krisztus kimentse a Gyülekezetet az eljövendő harag időszakából, hiszen Isten nem haragra rendelte e népet.

Folytatás holnap

Mese a nagy halról...

Hosszú évekkel ezelőtt hallottunk egy történetet, de mondhatjuk úgy is, hogy egy mesét. Már az emlékezet homályába veszett, hogy aki mesélte, mit mondott, hogy ő is csak hallotta valakitől, vagy olvasta valahol. Mi most azért a néhány mondatért, amit a történethez fűztünk, közreadjuk azt. Olvassuk hát, a nagy halról szóló mesét!

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer régen egy hajóskapitány, aki elhatározta, hogy magával viszi egyik útjára a kicsike fiát. Úgy gondolta, jó lenne, ha fia is megkedvelné a végeláthatatlan tengert, hozzászokna a vízhez, szélhez, viharhoz, és szép lassan belenőne a tengerészéletbe, előbb-utóbb ő is hajós lenne.

Amikor elhagyták a partokat és mindenfelé már csak vizet lehetett látni, felvitte a fiút a fedélzetre. Megmutatta neki a széltől duzzadó vitorlákat, a megfeszült kötélzetet, a kormánykereket, az iránytűt, mindent, amit úgy gondolt, hogy érdekes lehet a gyermek számára. És persze a nagy vizet, a körös-körül elterülő hatalmas tengert. A kisfiú csak ámuldozott, látszott, hogy nagyon tetszik neki minden, nagy lelkesedéssel szemlélte azt a világot, amiről idáig csak az apjától hallott.

A fedélzetmester, egy idős, sokat próbált tengerész volt, aki így szólt a kapitányhoz: Nem kellett volna felhozni a fiút a hajóra. Ugyan miért? – kérdezte a kapitány. A nagy hal miatt. A nagy hal miatt? Hagyja már ezt a badarságot! Nem először hozakodik nekem elő ezzel a szamársággal! – csattant fel a fiúcska apja. De a vén tengeri medve csak nem hagyta abba, és újra mondta: Nem kellett volna felhozni a fiút a hajóra. Legalább a fedélzetről vigye el, kapitány úr! Mert ha felbukkan a nagy hal, és szemet vet a fiúra, nagy baj lesz. Üldözni fogja a fiút. Előbb-utóbb megöli. Nem létezik semmiféle nagy hal! – mondta a kapitány. A fedélzetmester viszont tántoríthatatlan maradt: Én láttam, és amióta élek engem is üldöz. Érzem uram, érzem, most is itt van, rejtőzködik, keres, kutat engem, üldöz és tudom, hogy előbb-utóbb végez velem. Vigye be a gyereket a kabinjába, nehogy szemet vessen őreá is! Higgye el, jót akarok! Ingerülten küldte el őt a kapitány, és a mellette álló fiúhoz hajolva megsimogatta annak széltől fodrozódó kis haját, magához vonta, és csak annyit kérdezett: Ugye gyönyörű a tenger?

A kisfiú nem válaszolt, figyelmét teljesen lekötötte valami, mereven nézett a messzeségbe, szinte a levegővételről is megfeledkezett. Apa! Mi az ott? – mutatott a távolba, hangjában némi félelemmel. Hol, fiam? Ott, arra! Apa mi az? Egyenesen felénk jön, és engem néz! – rémüldözött a kisfiú. Nem látom, nem látom! – emelte fel a hangját az apja. A kisfiú csak folytatta: Ez hatalmas, ez hatalmas,... ez egy nagy hal, és felénk úszik! Ez félelmetes… Na, gyorsan befelé a kabinba! – parancsolta fiának, és azonnal visszafordíttatta a hajót. Amikor kikötöttek, hazavitte a kisfiút. Soha többé nem vitte magával a tengerre.

A fiúcska felcseperedett, a vele történteket már régen elfelejtette. Fiatalember lett, családot alapított, és egy szép napon csónakba ültette a feleségét, gyermekeit, majd a partoktól alig eltávolodva kievezett a tengerre. Élvezték a szabadságot, a lágyan ringatózó csónakban uzsonnáztak, a fel-felbukkanó aprócska halakat etették a gyermekek. De egyszer csak elkomorult az arca, riadt lett a tekintete, a felesége csak annyit kérdezett tőle: Látsz valamit? A férfi szólni is alig tudott, csak ennyi jött ki a száján: A nagy hal!... És erejét megfeszítve húzni kezdte az evezőket, kifelé, kifelé innen... A továbbiakban kerülte a család a tengert.

A gyermekek felnövekedtek, de apjuk soha nem beszélt nekik a vele történtekről. Ő maga azonban, soha nem felejtette el a nagy halat. Gyakran még álmában is feltűnt neki, ilyenkor félelmet és menekülési vágyat érzett, sok esetben a menekülés útját csak az azonnali ébredés jelentette számára. Ahogy idősödött, egyre jobban elhatalmasodott benne ez a nagy haltól való félelem. Néha már gondolni sem tudott másra. Vízre soha nem merészkedett, viszont gyakran kiment a tengerpartra, és fogát összeszorítva köveket dobált dühösen a messzeségbe. Adok neked egyszer, adok neked egyszer... – ripakodott. Itt vagy, úgyis tudom, hogy itt vagy, ha nem is látlak – lihegte. Egyszer leszámolok veled. Egyszer leszámolok veled! Évek multával ennek is eljött az ideje.

Gyermekei megházasodtak, már valamennyien elhagyták a családi fészket, felesége meghalt, teljesen egyedül maradt, lassan megérezte, hogy neki is elközelgett a vég. Egyetlen elintézetlen dolog maradt már csak hátra számára, szembe nézni azzal, ami beárnyékolta az egész életét. Birokra kelni a félelmetes nagy hallal, és legyőzni őt, vagy ha kell, hát elpusztulni általa. Beült egy csónakba, kievezett a nyílt tengerre. Ott, kezében egy hatalmas szigonnyal így kiáltott: Na, gyere, gyere csak! Szemet vetettél rám, üldöztél egész életemben, meg akartál ölni! Na, gyere, mutasd meg magad, küzdjünk meg! Gyere elő te, aki tönkretetted az egész életemet, akitől egy nyugodt pillanatom nem lehetett. Most megöllek!...

Alig mondta ki az utolsó szavakat, amikor felbukkant a csónak közelében a nagy hal, és szelíden így szólt hozzá: Én nem akartalak téged soha bántani. Én mindvégig azért kerestelek, hogy átadhassam neked az ajándékomat. Tessék, ez a bölcsesség köve. Akinél ez a kő van, az egész életében boldogan él. Sajnálom, hogy mostanáig csak menekültél előlem – mondta a nagy hal, és nyújtotta felé a bölcsesség kövét, majd betette az öreg csónakjába. Az meg csak nézte, nézte, döbbenten. Ölésre kész kezével még görcsösen markolta az éles acélszigonyt, tüdeje hangosan zihált, izmai remegve feszültek, szemében zavart értetlenség, a szíve úgy vert, mintha egy dobbanással az összes vért mozgatnia kellene. Így állt egy ideig, mereven.

Amikor kivontatták a csónakot a halászok, egy ismeretlen, élettelen öregembert találtak a csónakban, akinek az ujjai szinte kibonthatatlanul markoltak egy követ.

Eddig a mese. Szomorú, hogy a történet szerinti főhősünk, bár hozzájutott az ajándékhoz, már nem tudott vele mit kezdeni. Későn nézett szembe az „ellenséggel”. Ha csak egy kicsit kíváncsibb lett volna, ha nem lett volna olyan meghatározó számára, hogy mások mit mondtak, ha elgondolkodott volna, mennyivel másabb, bölcsebb életet élhetett volna.

Sokan vannak, akik így élik le az életüket. Egy életen át menekülnek Isten elől, mint főhősünk a nagy hal elől. Azt gondolják, hogy az Isten ártalmukra van, azért keresi őket, hogy ártson, lelkiismeret furdalást okozzon, esetleg korlátozza, elszámoltassa, büntesse őket. Nem is tudják, hogy Isten a szeretet, aki szeretné átadni számukra azt a bizonyos bölcsességet, aminek birtoklásával tudnák, hogy hogyan kell értelmesen és boldogan, szeretetben élni. Nem menekülni kellene előle, hanem eléállni és elfogadni az ő felkínált, legdrágább ajándékát: a bölcsességet. Aki nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus.

A Szentlélek (Szent Szellem)...3.

Péter, Jóel prófétára hivatkozva elmondta a sokaságnak, hogy a Szentlélek kitöltésének lehettek a szemtanúi. Emlékeztette őket Dávid királyukra, akinek Isten megesküdött, hogy véréből való utódot ültet a trónjára, és aki utódjáról megprófétálta, hogy annak teste soha nem lát majd elmúlást. Igyekezett hallgatóságát meggyőzni arról, hogy a néhány héttel korábban keresztrefeszített názáreti Jézusról mondta ezeket Dávid.

„Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok… Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek. Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Apcsel 2, 32-33, és 36-38)

Még más szavakkal is a lelkükre beszélt, kérve őket, hogy szabaduljanak meg végre ettől a bűnös világtól, ettől az elfajult nemzedéktől. Akik hittek a beszédének megkeresztelkedtek és betöltötte őket a Szentlélek. Azt olvashatjuk a továbbiakban, hogy:

„… Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (Apcsel 2, 47)

Jeruzsálemben egy hatalmas dolog történt ezen az ünnepen. A Szentlélek ilyen mérvű és erejű kiáradására az emberiség történetében addig soha nem került sor. Bár a zsidó nép azelőtt is ünnepelte a Pünkösdöt a Hetek ünnepeként, a keresztény világ ezt a napot azóta az első Pünkösdként emlegeti.

Mi magunk is hallottunk (és olvastunk) az Úr Jézus Krisztusról, és az új ismereteket befogadtuk, elhittük. Miután megtértünk, az Úr Jézus nevére megkeresztelkedtünk, és az újjászületés felfoghatatlan eseményekor az Úr Jézus Krisztus Lelke költözött belénk, amely Isten Lelke, egyben az Élet Lelke. Csak és kizárólag akkor üdvözülhetünk, ha újjászületünk. Emlékszünk mit mondott Jézus Krisztus Nikodémusnak?

„… Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát… Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3, 3, 5) 

A bennünk lakozó Szentlélek egyben az Erő Lelke is, erőt ad a bűn elleni mindennapos harchoz, erőt ad a bizonyságtevéshez, erőt ad a világból való kitaszítottság, a világ által való megvetettség és gyűlölet, illetve Sátán és démonai mindennapos zaklatásának elviseléséhez. Helytelenek viszont azok a (főleg Jehova tanúi által terjesztett) tanítások, amelyek a Szentlelket kizárólag erőnek, holmi láthatatlan energiának tartják. Mi legszívesebben az Úr Jézus Krisztus Lelkeként, az Igazság (Megigazulás) Lelkeként szeretünk Róla szólni.

El kell oszlatnunk azt a téves tanítást is, miszerint van aki nagyobb, van aki kisebb mértékben részesül a Szentlélekből. Miután a Szentlélek személy, így nem lehetséges, hogy valakiben csak alig van, valakiben pedig bőségesebben. Az Ige azt tanítja, hogy „… az Isten nem mérték szerint adja a Lelket”, azaz mindenki számára egyenlő mértékben, nemre és érdemre való tekintet nélkül. Más kérdés, hogy ki mennyi gyümölcsöt terem Általa. A magvető példázatából tudjuk, hogy „… némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit” terem. (Mt 13, 23) Miért? Mert a Szentlélek és az ember kapcsolatában a Szentlélek a szelídebb, soha nem akar az ember fölé kerekedni, mindenkor engedi, hogy az ember szabad akarata szerint döntsön. Ő csupán terelgetni próbál, tanácsol, emlékeztet, tanít, dicsőít. De bármikor felül lehet bírálni, ellen lehet Neki állni, meg lehet szomorítani, visszavonulásra lehet kényszeríteni, sőt ki is lehet oltani. (1 Thessz 5, 19)

Néhány szó még a Lélek káromlásáról: „… a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.” Mert bűnös marad! Mert a Szentlélek tárja fel a bűnt, és aki ennek ellenáll, az nem ismeri fel a bűneit, nem tudja megvallani az Úr Jézus Krisztusnak, nem keresztelkedik meg az Ő hatalmas nevére, tehát nem töltekezhet be a Szentlélekkel, és nem láthatja meg Isten országát. Mert ellenszegült. Így sem itt, sem ott nem nyer bocsánatot. Elkárhozik. Mert semmibe vette, megvetette, káromolta a Szentlelket.

Befejezésül: mindazokkal egyetértünk, akik Isten Lelkét Szent Szellemként ismerik. Tekintettel arra, hogy tanításainkban mi a Károli Gáspár által fordított SZENT BIBLIA szövegét használjuk, jelen tanításunkban is ennek a szövegéhez alkalmazkodtunk. (Elődeink sok száz év óta „ebből a Bibliából” is üdvösségre tudtak jutni.)

Olvasd el többször is ezt a tanítást, mivel hatalmas anyagot sűrítettünk bele! Cserébe megígérjük, hogy egyes részletekre a későbbiek során még visszatérünk.