Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...4.

A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” Jézus Krisztus a legdrámaibb, legmarkánsabb, „kézzelfogható” jelként az elragadtatást adta meg. Ebből ismerhetik fel az Övéi, (először feltámadnak a halottak… Thessz 4, 16), hogy eljött az Úr, illetve, hogy az Úr jött el, nem más. Ez az esemény kizárólag Őhozzá köthető.

„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24, 40-41)

„… azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.” (Luk 17, 34)

Természetesen részletesen beszélt nekik az előjelekről is. Jézus Krisztus a válaszában elmondta, hogy ez az eljövetele váratlanul történik majd, meglepetésszerűen. Ennek a napnak, ennek az órának, eltérően dicsőséges visszajövetelétől, bár lesznek határozott jelei, de előre kiszámítható, pontos időpontra mutató jele nem lesz.

„Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24, 36-39)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 42-44)

Miután Jézus Krisztus azt mondta mellételepedett tanítványainak, hogy: „… nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” – egyértelműen kijelenthetjük, hogy üzenete mindazokhoz szólt, akik bárhol, bármely időben Őt Uruknak fogadták vagy fogadják el, tehát szavaival a jelenlévő tanítványain túl valamennyiünket éberségre szólított fel. Jusson eszünkbe a fügefa esete! Mindig kell, hogy legyen rajta gyümölcs. Éréstől a következő érésig. (Mt 21, 18-19) Minden kereszténynek mindig gyümölcsöket kell teremni, folyamatosan munkában kell lennie. Soha nem szabad meglankadnia, elaludnia.

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24, 45-51) 

Jézus Krisztus azt is mondta a tanítványoknak, hogy:

„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.” (Mt 25, 1-7) 

Válaszolt Jézus Krisztus a tanítványok kérdésére? Hogyan szólt a kérdés pontosan? „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” De mennyire, hogy válaszolt! Elmondta, hogy abból tudhatjuk meg, hogy Ő nemsokára eljön, hogy:

-    éhínségek, döghalálok járványok, földrengések lesznek „mindenfelé”. Tehát ezek az események a vég felé haladva, mintegy előjelként, egyidőben jelennek meg, mind nagyobb intenzitással és fokozódó gyakorisággal. (Napjainkban.)

-    az emberek esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek, élik hétköznapi életüket, mint Noé napjaiban. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Amíg Noé a bárka építésével foglalkozott, nyilván elmondta az embereknek, hogy miért építi azt, addig az újjászületett keresztények Isten országa építésén fáradoznak megtérésre hívogatva az embereket. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Az Istenhittől való tömeges elszakadást, az Isten dolgai iránt való érdeklődés teljes hiányát adja meg tehát eljövetelének másik előjeléül Jézus Krisztus. Lukács evangéliumában (Luk 18, 8) ezt kérdezi: „… az embernek Fia mikor eljő,… talál-é hitet e földön?” (Napjainkban.)

-    újabb előjel: a hívők elbizonytalanodnak, miután késik az Uruk. Lassanként felhagynak a világtól való elfordulásukkal, visszaaraszolnak a hitetlenek szokásaihoz. Még rosszabb, hogy egymás hitét, szolgálatát, hitbeli látását, esetenként állhatatosságát kezdik bírálgatni, marcangolni. „És az ő szolgatársait verni kezdené,…” (Napjainkban.)

-    „akkor” – mondta Jézus Krisztus tovább sorolva az eljövetelére utaló előjeleket – sokan vallják majd magukat kereszténynek, de egy részüknek nincs olaj a lámpásában, nincs bennük Szentlélek (ők a bolond szüzek). Ők nem láthatják meg Isten országát, nem mehetnek be amikor megjön a vőlegény, amikor eljön az Övéiért (az okos szüzekért) az Úr Jézus Krisztus. Az okos szüzek tehát az újjászületett keresztények, a bolondok pedig azok az álkeresztények, látszatkeresztények, akik bár igaz kereszténynek mutatták magukat, de valójában soha nem voltak igazán kíváncsiak a vőlegényre. Róluk írja Pál apostol: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” (2. Tim 3, 5) Megtagadták a Szentlelket, megtartóztatták magukat a Szentlélektől, semmibe vették, káro-molták. (Napjainkban.)

-    „akkor” a hosszú várakozástól még az igazak, az újjászületett keresztények is „elalszanak”, de a Szentlélek kiáltására azonnal megelevenednek. (Napjainkban.) Jó ha tudjuk, hogy az újjászületéskor történő Szentlélekkel való egyszeri betöltekezés csak arra elegendő egy hívő számára, hogy elkerülje a kárhozatot. Fontos, hogy esetenként újra és újra megteljen Szentlélekkel (Ef 5, 18, 2. Tim 1, 6), hogy elejét vegye a csüggedésnek, hogy megértse az Írásokat, hogy mindjobban megszentelődhessen, hogy időben felismerhesse az ellenség csapdáit, hogy megfelelő gyümölcsöket teremhessen, hogy lagymatag kereszténnyé ne váljon, azaz „el ne aludjon”. Szép dolog ha időben felébred, de az alvással eltöltött, eltékozolt idő már többé nem jön vissza.

És hogy eljött az Úr, annak pedig az lesz a jele, hogy „akkor” egyes személyek eltűnnek, elragadtatnak, tehát felvétetik a Gyülekezet. (reményeink szerint: napjainkban.)

Úgy gondoljuk sok és elégséges jelét adta eljövetelének Jézus Krisztus. A tíz szűz példája annyira közismert, hogy nem is folytatjuk az ismertetését, véleményünk szerint a lényeget már kiemeltük belőle.

Jézus Krisztus viszont egy újabb példázattal folytatta tanítását:

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” (Mt 25, 14-19)

Mielőtt továbbhaladnánk, térjünk ki egy gondolat erejéig arra, hogy miért kaptak egymástól eltérő mennyiségű pénzt a szolgák, miben különböztette meg őket egymástól az uruk? Így olvastuk: „… átadá nékik… kinek-kinek az ő erejéhez képest”. Az új ford. Biblia ezt így fordítja: „… kinek-kinek képessége szerint”. Az eredeti görög szövegből viszont így is fordítható: „… kinek-kinek a lehetősége szerint”. Valamennyi fordítás hibátlan, mi azonban a harmadik fordítást tartjuk leginkább alkalmasnak ahhoz, hogy a példázatban meghúzódó lényeget megértsük. Olvassuk tovább!

„És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25, 20-23)

Hármuk közül az első két szolgát megdicsérte az ura, mint olvashattuk, ugyanazokkal a dicsérő szavakkal, sőt ugyanazzal a jutalommal illette mindkettőt függetlenül attól, hogy távollétében nem egyenlő mértékben gazdagították őt. (Hiszen ő is tudta, hogy valami miatt nem voltak azonosak a lehetőségeik.) Ha tovább olvasnánk a példázatot, megtudhatnánk, hogy a harmadik szolga feddést kapott, mivel nem forgatta a rábízott pénzt, hanem elrejtette, így semmi haszna nem származott belőle urának.

„Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.” (Mt 5, 15)

Tanításában rámutatott Jézus Krisztus, hogy eljövetelekor valamennyi szolgája elbírálásánál az egyetlen szempont a hűség lesz. Hogyan bánt, mennyire hűségesen a rábízott értékekkel, hogyan „forgatta” azt, mennyire volt Ura hasznára? Mit tett az ajándékba kapott hittel, a kapott ajándékokkal és áldásokkal, a reábízott evangéliummal, hogyan élt a lehetőségeivel? Aki hűséges volt, ahhoz így szólt példázatbeli ura: „… menj be a te uradnak örömébe.” A haszontalan szolgáról viszont így rendelkezett:

„Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 25, 28-30)

Ezekkel a fenti példázatokkal azt kívánta bemutatni Jézus Krisztus, hogy az Ő eljövetelét megelőzően milyen állapotban lesznek azok, akik Őt vallják Uruknak. Mint láttuk, „akkor” lesznek hűséges és kevésbé hűséges szolgák, lesznek jó szolgák és elvilágiasodott, egymást kritizáló szolgák, lesznek Szentlélekkel betöltekezett és Szentlélek nélkül élő szolgák, lesznek akik (évszázadokon át aludtak, de) a legsötétebb időben meghallják a közeledő vőlegényről szóló figyelmeztetést és igyekeznek folyamatosan megtelni Szentlélekkel, azonnal rendbe hozzák lámpásaikat, hogy tisztán láthassák a vőlegényt és a bemenetelre méltók legyenek. Ha egyéb dolgok mellett keresztény köreinkben ilyen állapotokat vélünk felfedezni, az annak a jele már, hogy hamar eljön az Úr Jézus Krisztus. És mi éppen ilyen állapotokat látunk, ezért hirdetjük mindenfelé az Úr Jézus Krisztus közeli, Gyülekezetéért való eljöttét. Neked is.

Ha átgondoljuk Jézus Krisztusnak a második kérdésre adott válaszát megállapíthatjuk, hogy a Gyülekezetéért való eljövetelét egy „lagymatag”, csendes történelmi közegbe helyezi, amikor, elvilágiasodnak, ásítoznak, el-elbóbiskolnak az övéi. Hol hallunk itt menekülésről, hegyekbe való futásról, üldözésről, mártíromságról, égi csapások sorozatáról vagy éppen világot megrengető evangélizációról? Az Úr Jézus szavait mi kellően erős pillérnek tartjuk a nagy nyomorúság előtti elragadtatás megértéséhez és annak tanításához.

Folytatás holnap