Asszonyok a Gyülekezetben…2.

Olyan szép ez az Igeszakasz, hogy érdemes eredetiben is elolvasni:

„Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket. Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban. Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel. Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét. Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak. Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál. Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait. Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa. Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót. Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek. Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött. Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete. Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel. Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek. Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak. Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén. Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi. Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt: Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat! Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!” (Péld 31, 10-31) 

Elemzés céljából emeljük ki a környezetéből az utolsó két verset! „Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának! Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!” Azt írja az Ige, hogy a kedvesség az lehet megjátszott, színlelt, képmutató kedvesség, csalárd kedvesség is. A szépségről azt írja, hogy az hiábavaló, azaz átmeneti, múlandó, idővel elenyészik, semmivé lesz. Tehát az e kettőért szerzett világi dicséret kevéssé értékes. Csak az az asszony képes magának igazi, hosszú távon is helytálló dicséretet szerezni, „… a mely asszony féli az Urat”, csak abból az asszonyból válik derék asszony. Olyan asszony, amelyik Istennek is kedvére való, amelyikben Ő is az örömét leli, mert Ő ilyennek szeretné látni az asszonyt. Istenfélőnek, megbízhatónak, családjáért élőnek, ügyesnek, szorgalmasnak, boldognak. Újjászületett kereszténynek. „Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!” Kapjon meg minden jutalmat az ilyen, és cselekedeteiért csak had legyen jó híre a földön is és a mennyben is egyaránt, mert nem érdemtelen arra. Az ilyen asszony része a Krisztus testének, tagja a Gyülekezetnek, vagy úgy is írhatnánk, ilyenek a Gyülekezet asszonyai.

Ismételjük meg! Ilyenek a Gyülekezet asszonyai. Nem ilyeneknek kellene lennie, hanem ilyenek, erről lehet őket felismerni.

Tudjuk, hogy a helyi keresztény összejöveteleket, gyülekezeti alkalmakat látogató személyek nem mindegyike hívő, hiszen vannak közöttük olyanok is, akik egyenlőre még csak érdeklődők, és vannak közöttük olyanok is, akik ugyan már hívőknek mondják magukat, de soha nem jutottak még bűnbánatra, bűneikben élve becsapják, áltatják saját magukat is, és nyilván vannak közöttük, ha kevesen is, akik újjászületve már valóban az Úr Jézus Krisztuséi. (Sajnos még ettől is árnyaltabb a kép, mivel ez utóbbiak között is léteznek kiváló szolgák és rest szolgák is. Nem mindenki termi egyenlő mértékben sokszorosát a beléültetett magnak, illetve a megszentelődésben nem egyenlő szintre jut el mindenki.) Az ilyen alkalmakkor a pásztornak olyan dolgokról is kell beszélnie, ami egyesek felé komoly felszólítás, mások felé csupán ébresztgetés, egy kisebbség számára pedig már érdektelen, hiszen ők már túl vannak esetleg azokon a tételeken, amikről egy-egy ilyen gyülekezeti összejövetelen szó esik.

Pál apostol Tituszhoz írott levelében ezt olvashatjuk:

„Te pedig azokat szóljad, a mik az egészséges tudományhoz illenek. Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szeretetben, tűrésben épek. Hasonlóképen a vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók (zsémbesek), sem sok borivás rabjai, jóra oktatók; Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjöket és magzataikat szeressék, Legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjöknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék.” (Tit 2, 1-5) 

Azt kéri Pál apostol Titusztól, hogy az egészséges tudományhoz illő dolgokról beszéljen a gyülekezetében, többek között hívja fel az idősek figyelmét bizonyos dolgokra. Az idősebb férfiak mellett szóljon az idősebb asszonyok felé is, hogy igyekezzenek szentekhez illően viselkedni, ne legyenek „patvarkodók”, viszálykodók, zsémbesek, zsörtölődők, dohogók, morgók, házsártosak, és ne legyenek „… sok borivás rabjai”. Mindezek helyett az idősebb asszonyok buzdítsák inkább a fiatalabb asszonyokat: férjük és gyermekeik iránti szeretetre. És legyenek mértékletesek, tiszták, háziasak, tisztességesek, férjüknek engedelmesek, hogy ha vénségükre is, de mindenképpen derék asszony válhassék belőlük is. 

Pál a leveleiben sok hasznos tanácsot, intelmet, úgy is mondhatnánk, hogy szabályt ad – mint azt láthattuk – egy-egy gyülekezet vezetőjének, illetve esetenként közvetlenül egy adott gyülekezetnek. Olvassunk bele a korinthusiakhoz írott első levelébe!

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin.

Folytatás holnap