Hit és cselekedet…1.

Lapozzunk a Bibliában a Zsidókhoz írt levél 11. részéhez! Ott a következőket olvashatjuk:

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek. Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő. Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, a mi által bizonyságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél. Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.” (Zsid 11, 1-6)

A levél írója szinte végeláthatatlanul sorolja a múlt-béli, általunk is jól ismert hithősöket. Hit által készítette el a bárkát Noé, mert elhitte Istennek, hogy felfakadnak a vizek és hatalmas eső lesz, holott azelőtt – az emberiség történetében még soha – nem esett eső. Hit által hagyta el otthonát és ment az ígéret földjére Ábrahám és sátrazott ott, és hit által erősödött meg ő maga és Sára is, mert hűnek tartották azt, aki kijelentette nekik, hogy idős koruk ellenére is születik nekik utódjuk. Hit által helyezte fel az áldozati oltárra Ábrahám Izsákot, mivel bízott abban, hogy Isten a holtakat is fel tudja támasztani. Hit által sátraztak Izsákkal és Jákóbbal, mert bíztak abban, hogy egyszer, egy Isten által készített örök otthonuk lesz.

„Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut. Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott. Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett. Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától. Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják, Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét; Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid 11, 20-27) 

És sorolja, sorolja tovább bizonyságtevő elődeink hitéről és cselekedeteiről szóló leírását a levél szerzője. Egy idő után ezt írja:

„És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról; A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték. Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.” (Zsid 11, 32-34) 

Szeretnénk ebből a sorból kiemelni Dávidot, és (a vonatkozó Igeszakasz lerövidítésével) megemlékezni arról a fiatal gyermekként elkövetett hőstettéről, amikor legyőzte a filiszteus Góliátot. Azért emeltük ki éppen ezt a személyt és éppen ezt a történetet, mert mint látjuk majd, Dávid nem akármilyen hitbeli cselekedetet hajtott végre. Cselekedetét felületesen szemlélve úgy tűnhet, hogy az csupán Izráel fiainak megmentésére irányult, valójában e történetben Dávid – hite segítségével – közvetlenül Istenért, Isten nevéért, Isten dicsőségének védelmezőjeként harcolt. Természetesen tettével hatalmas szolgálatot tett egyúttal Izráelért is.

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin.

Folytatás holnap