Szombatnap…3.

Olvashatjuk-e máshol még a Bibliában, hogy Jézus Krisztus jelül adatott? Igen. Már néhány nappal a születése után kijelenti Róla a Szentlélek.

„És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent és monda:… Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak; Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2, 25-28, és 30-35) 

Az elénk tárt csodálatos sorokból olvassuk el figyelmesen még egyszer ezt a hatalmas kijelentést: „… Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül (jelül), a kinek sokan ellene mondanak.” Jézus Krisztus sokak elesésére és feltámadására adatott Izráelben, és jelül, akinek sokan ellene mondanak. A niniveiek feltámadásával, és a sokak elesésével és feltámadásával kapcsolatos kijelentést összefüggéseiben is azonnal megértjük, ha ezekhez még elolvassuk a következő – Mózes 5. könyvében található – 

Igeszakaszt. Mózes beszélt Isten népéhez:

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok! Mind a szerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak! Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták a mit mondtak. Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki. És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /új ford. Biblia/)!” (5. Móz 18, 15- 19) 

És íme, az Ige testté lett! (Jn 1, 14) Isten elküldte a megígért prófétát, a valaha látott legnagyobb prófétát, nagyobbat, mint Jónás „… atyjokfiai közül” a názáreti Jézust, aki Mózeshez hasonlóan zsidóként született meg, de valójában a mennyből származott, a Szentlélektől fogant, Isten Fia volt. Az ígéretnek megfelelően az Isten adta a szájába az Ő saját Igéit. Maga Jézus Krisztus mondta:

„Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.” (Jn 12, 49)

És mit mondott Isten még Mózesnek?

„És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /új ford. Biblia/)!” Tudjuk, hogy aki megveti Jézus Krisztus beszédeit, az azt veti meg, aki küldte Őt. A Jézus Krisztus személyébe és kijelentéseibe vetett hit, élet-halál kérdése. Jól tudjuk azt is, hogy üdvösség (az üdvözülés lehetősége) a zsidók közül támadt, mint azt Jézus Krisztus egy beszélgetés során mondta egy asszonynak (Jn 4, 

22). 

Mit mondott Simeon Istennek, amikor a kezében tartotta a csecsemő Jézust? „…látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.” A pogányoknak világosságul, Izráelnek dicsőségül és mindkettőnek üdvösségül, jelül, „… a kinek sokan ellene mondanak.” (De azokat én felelősségre vonom – jelentette ki Isten Mózesnek.)

Amíg tehát Izráel népe, a zsidónép, Isten szeretett népe azzal tudta az Ószövetség alatt kifejezni Istenhez való tartozását, hogy megtartotta a szombatnapot, hiszen számára ez volt a jel, az Újszövetség ideje alatt élő újjászületett (keresztyén) ember, mint Isten szeretett és szent papsága  (Krisztus Teste, a Gyülekezet) azzal tudja kifejezni Istenhez való tartozását, hogy elfogadta Urának Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust, hiszen Ő adatott számára jelül. Tehát az ószövetségi zsidó nép a szombatnap megtartásával, az újszövetségi keresztyénség pedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hitével tudja kifejezni a Teremtő Isten iránti engedelmességét. Miután egy újszövetségi újjászületett (keresztyén) ember testi származás alapján lehet zsidó és lehet pogány népekből megigazult keresztyén is, joggal vetődik fel a kérdés, hogy a Gyülekezetre, mint újként kihívott népre, melyik jel vonatkozik.

Anélkül, hogy hosszas fejtegetésbe kezdenénk, úgy gondoljuk, hogy mivel az új nép éppen abban egységes, hogy hisz az Úr Jézus Krisztusban, természetes, hogy számára ez a jel nem lehet más, mint maga az Úr Jézus. Ebből ered, hogy a Gyülekezet tagjainak nem kell megtartania a szombatnapot. Hiszen amúgy sem vagyunk a zsidó népnek adott Törvény hatálya alá rendelve. A korai keresztyének bár eleinte a szombatnapot tartották meg, később egyre inkább a hét első napját (vasárnapot) különítették el, mivel ezt a napot tartották Jézus Krisztus feltámadási napjának. Az apostolok sem adtak egyértelmű eligazítást ebben a témában, Pál például ezt írta a rómaiakhoz, illetve a kolossébeliekhez írt levelében:

„Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig  minden napot  egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.” (Róm 14, 5)

„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában.” (Kol 2, 16)

Mi hasonlóan vélekedünk a kérdésben. Úgy gondoljuk, hogy semmilyen előírás nem vonatkozik ránk ebben a kérdésben. Mindenki, aki tagja a Gyülekezetnek tarthat egy pihehőnapot ha akar, és azt a napot tölti pihenéssel, amelyiket akarja. Ha ezt az Úr Jézusért tartja, akkor kisérje e napját az Úr Jézus Krisztus áldása. Amennyiben ez szombat, akkor legyen szombat, csak ne kreáljon ebből tant, és ne állítsa, hogy ennek megtartása nélkül nem üdvözülhet. Nyilván ez vonatkozik a zsidó népből és a pogány népből újjászületett keresztényekre is. Ha valaki testi származás szerint zsidó, és mint írtuk mindegy, hogy a Gyülekezet tagjaként melyik napot különíti el, akkor az a véleményünk, hogy a szombatot különítse el. Ez ugyan számára már soha többé nem engedelmességi jel, de részéről ez szép megemlékezés lehet a népe számára egykoron kijelölt napra és a Teremtésre vonatkozóan is.

Reméljük sikerült világosságot gyújtanunk neked ebben a kérdésben.

  

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin.