Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...5.

A HARMADIK kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” Tudjuk, hogy a nagy nyomorúság végén az Úr Jézus Krisztus nagy hatalommal és dicsőségben visszajön a földre. Dicsőséges visszajövetelét követően, miután az ellenség támadása alól felszabadította Izráelt, harcoló csapataival együtt elpusztította a Fenevadat és a Hamis prófétát, 1000 évre megkötöztette Sátánt, egy különleges eseményre kerül sor. Ezzel az eseménnyel, az Általa meghozott népek feletti ítélettel zárul le ez a világkorszak. A harmadik kérdésre adott válasz viszont már nem tartozik az elragadtatás témaköréhez, ezért erre a továbbiakban nem térünk ki. E rész elemzését egy Izráel jövőjéről szóló Igével zárjuk:

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézs 2, 2-3)

3./ A thesszalonikaiak gondja

A Thesszalonikában élő keresztények úgy tapasztalták, akkora üldöztetésben és nyomorúságban élnek, hogy úgy vélik, ez már a nagy nyomorúság. Miután ők tudták(!), hogy a nagy nyomorúság előtt meg kell történnie az elragadtatásnak, megrémültek a gondolattól, hogy az elragadtatás esetleg anélkül, hogy ők azt észre vették volna, már megtörtént, és ők itt maradtak, nem kellettek az Úr Jézus Krisztusnak. Második levelében Pál (többek között) hittestvérei ez irányú összezavarodott gondolatait igyekezett helyreigazítani. Íme néhány sor a levélből! 

„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen…” (2. Thessz 2, 1-3) 

Pál azt írta, hogy ne hagyjátok elhitetni magatokat „… mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.” Mármint dicsőséges eljövetelének, visszajövetelének „ama” napja. Mintha azt mondaná: Hol van még az? Ezzel szemben az elragadtatás időpontját (a thesszalonikaiakkal együtt) annyira várta, hogy (bár mint látjuk majd, eszével belátta, hogy az még egy távoli időpont) de szíve mélyén remélte, hogy az még az ő életében következik be! Hogy is írta éppen a thesszalonikaiakhoz írott előző levelében? „… feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt…” (1. Thessz 4, 16-17) Megismételjük: „Azután mi, a kik élünk.” Már a kereszténység korai szakaszában is ebben reménykedve, így köszöntötték a hittestvérek egymást: Marana tha! (A mi Urunk jön, közel az Úr. /1 Kor 16, 22/) Tehát nagyon remélték, hogy hamar eljön értük az Úr Jézus Krisztus.

A thesszalonikaiak zavarát éppen ez képezte. Mivel először az elragadtatásnak kellett volna eljönnie, hogyan lehetséges, hogy ők már a nagy nyomorúságban élnek? Ha viszont már abban élnek, akkor mostmár az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele következik, hol van hát a megígért elragadtatás? Vagy tényleg itt maradtak, nem kellettek? Idegesek voltak.

Levelében Pál azzal nyugtatta meg őket, hogy elismételte számukra az eseményeknek azt a sorrendjét, amit már korábbi ottjártakor is elmondott nekik (2. Thessz 2, 5), csak azóta vagy elfelejtették, vagy valaki összezavarta őket. Nézzük át mi is most ezt a sorrendet, egyben javasoljuk ismételt áttekintésre mindazoknak, akik az eddig írottak után még mindig úgy gondolják, hogy a Gyülekezet itt lesz a földön a nagy nyomorúság idején!

Pál először is szétválasztotta egymástól az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét és a Hozzávaló gyülekezésünk (elragadtatás) eseményét. Az elragadtatással nem foglalkozott, annak közeli időpontját mindenki várta és ismerte, viszont megnyugtatta hittestvéreit, hogy amiben élnek, az még nem a nagy nyomorúság időszaka, tehát (nem volt még meg az elragadtatás és) az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele még ugyancsak odébb van.

„… Mert nem jön az el addig, (Krisztusnak ama napja) mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik (a Fenevad) a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék?” (2. Thessz 2, 3-5) 

Pál sorolta, hogy az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt, még előbb egy hittől való nagymérvű elfordulásnak, egy világméretű hitehagyásnak kell bekövetkeznie, és még el kell jönnie a bűn emberének is, a Fenevadnak (Antikrisztusnak), aki Istenként imádatja majd magát. Pál fel is rója a hittestvéreknek, – mint írtuk – hogy elfelejtették már ezt a tanítást, hiszen amikor náluk járt ezeket már világosan elmondta nekik. Nézzük, mit írt még Pál!

„És most tudjátok, mi tartja vissza, (a Fenevad eljövetelét) a miért csak a maga idejében fog az megjelenni… a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,…” (2. Thessz 2, 6-9) 

Pál világosan leírta, hogy ez a világot pusztító Fenevad, akit az Úr Jézus Krisztus majd megsemmisít, csak azután jöhet el amikor a Gyülekezet már „félretolatott”. Előbb annak el kell mennie, „… félre kell az útból tolatnia”, és csak utána jöhet nyíltan elő az Antikrisztus. Addig nem. Miért? Hát éppen azért, hogy Krisztus Teste már ne legyen itt abban a hitetésekkel, hazugságokkal, félrevezetésekkel üldöztetésekkel és égi csapásokkal teljes nyomorúságos időszakban. Részletesebben szólnia sem kellett erről, hiszen a thesszalonikaiak jól értették Jézus Krisztus tanításának ezt a részét.

Egyesek azt kérdezik tőlünk, hogy ha elmegy a Szentlélek a Gyülekezettel, akkor hogyan lesznek megtérők a nagy nyomorúság idején, hogyan igazul meg Izráel? Szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy – csak az újszövetséget tekintve is – már az első Pünkösd előtt Keresztelő János anyja megtelt Szentlélekkel (Luk 1, 41), Keresztelő János apja (Zakariás) is megtelt Szentlélekkel, de maga Keresztelő János is (Luk 1, 15), hasonlóképpen Simon is (Luk 2, 25) és a názáreti Jézus is (Luk 3, 22). Azaz ők valamennyien Szentlélekkel betöltekezett személyek voltak, mielőtt „eljött” a Szentlélek Pünkösdkor. Ne feledjük, azon a nevezetes napon a Szentléleknek egy olyan erőteljes kiáradása történt, amilyen sem azelőtt, sem azóta nem történt. Mint láthattuk, ez nem jelentette azt, hogy előtte nem munkálkodott a Szentlélek a földön. És azt sem jelenti, hogy ha el is menne a Gyülekezettel, utána nem munkálkodhatna majd tovább. Ezt korlátozott képességű eszünkkel nehéz felfogni, ez bizony megalázza az értelmünket. De el kell fogadnunk, hogy „A szél fú, a hová akar,…” (Jn 3, 8) A szél görögül, az Újszövetség eredeti nyelvén szellemet is jelent, de még héberül is. Tehát az elragadtatás után is „oda fúj” a Szentlélek, ahová akar. Nem beszélve az Izráelnek megígért késői esőről.

Folytatás holnap

Gyertek menjünk fel az Úr hegyére !