Mielőtt áttekintenénk, hogyan ír a hitről és a cselekedetekről Jakab apostol, fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy az eddigiekhez képest egy nehezebben követhető, nagy figyelmet igénylő keményebb eledel következik. Bárki átugorhatja a következő „sormintáig” írottakat, különösebb lelkiismeret furdalás nélkül. Aki viszont úgy érzi, hogy minden ismeretre kíváncsi, akkor is ha az megpróbálja vagy megalázza esetleg az értelmünket, bátran olvassa el az alábbi fejtegetést is, nyilván hasznára lesz.
„Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite
van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit? Ha pedig az
atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel
nélkül, És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel,
melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége
van a testnek; mi annak a haszna? Azonképen a hit is, ha cselekedetei
nincsenek, megholt ő magában. De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig
cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és
én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.” (Jak 2,
14-18)
Jakab apostol egyszerűen holtnak mondja a hitet cselekedetek
nélkül, annyira fontosnak ítéli, sőt odáig is elmegy, hogy megkérdezi,
cselekedetek nélkül van-e haszna a hitnek, megtartó lehet-e a hit, elegendő-e
az üdvösséghez a hit? Később még azt is írja, hogy nem csupán hitből igazul meg
az ember, hanem hitből és cselekedetekből. (Jak 2, 24) Úgy tűnik, Jakab
ellentmond az eddigieknek. (Éppen azért hoztuk elő ezt a részt a Bibliából, és
igyekszünk az itt leírtakat elmagyarázni, hogy aki ezt a részt olvassa a
Bibliában, el ne keveredjék.)
Mit állít Jakab apostol? Hogyan írhatja azt, hogy az
üdvösséghez nem elegendő a hit? Hogyan írhatja, hogy ahhoz még különféle
cselekedetekre, jócselekedetekre is szükség van? Lehet ilyen nézetbeli eltérés
két apostol (Pál és az Úr testvére Jakab) között? Kinek higgyünk ezekután?
Azonnal megvilágosodik ez az Igeszakasz, ha kiemeljük belőle
az egyik félmondatot, mert az egész mondanivalónak ez az epicentruma. Ez a
félmondat a következő: „… Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak.”
Jakab, hogy megvilágítsa mondanivalóját, a hitet és a cselekedeteket két
külön dologként kezeli. Ha neked „csak” és
kizárólag hited van, de egyáltalán nincsenek cselekedeteid, halott
vagy, nem üdvözülsz. De akkor sem, ha óriási tetteket hajtasz
végre, megmászod akár a Himaláját is, vagy összes pénzedet a rákos gyermekek
gyógyítására adod is, viszont nincs hited, az az nem bízol az Úr Jézus
Krisztusban, egyaránt halott vagy, nem üdvözülsz. Ennek a lehetetlenségét tárja
itt elénk Jakab. Ennyire élesen látja, hogy nem is létezhet hit cselekedetek
nélkül. Ha megjelenik a hit, azonnal megjelennek a cselekedetek is. Olyan hívő
nincs, akinek újjászületése után ne lennének cselekedetei, legfeljebb kevésbé
látványosak vagy csekély számúak. Ezek minőségéről és mennyiségéről minden
hívőnek saját magának kell gondoskodnia hasonlóan, mint a hitben való
fejlődéséről. Fel kell ismernie, meg kell ragadnia, és ki kell használnia a
kínálkozó alkalmakat, nyilván azokon a lehetőségeken belül, amelyeket az Úr
Jézus Krisztus ad számára. Tehát jól jegyezzük meg, hogy Jakab szerint a hit és
cselekedetek – bár két külön dolog, de – annyira összetartozóak,
mint a borsó és a héja, vagy mint egy repülni tudó madár és annak szárnya! És
ez a hitéletben meg is állja a helyét.
Néhány gondolat a megigazulásról: A megigazulás nem egy
folyamat, hanem egy „pillanat”, méghozzá az a pillanat, amikor az Úr Jézus
Krisztus (a Bíró) egy bűnöst igaznak nyilvánít. Egy világi eljárásban is attól
a pillanattól, hogy az ítélőbíró kimondta egy vádlottról, hogy ártatlan, az az
ellene felhozott vád szempontjából azonnal vétlennek minősül. Az Újszövetségben
a vízkeresztség során a vízből kiemelkedő ember már új teremtés. Egy „pillanat”
alatt az addig bűnös emberből hit által megigazult ember lett. Mindössze ennyi
időre volt szüksége arra, hogy fentről született, újjászületett, Szentlélekkel
betöltekezett, megigazult hívő ember lehessen.
Amíg tehát mi azt tartjuk, hogy az ember megigazulása egy
„pillanat” műve, Jakab a megigazulást (szellemi látásunk szerint) egy sírig
tartó folyamatnak tartja, amelynek során a hívő éppen a cselekedetei által
válik egyre értékesebbé az Úr Jézus Krisztus számára. Ha szabad Jakab nevében
ezt a kifejezést használni, akkor úgy mondhatnánk, hogy egyre „megigazultabb”
lesz. Ezzel a terminológiával már elfogadható az apostol kijelentése, mármint,
hogy a hívő hitből és cselekedetekből igazul meg. Mi az „egyre megigazultabb
lesz” helyett, éppen a tévedések elkerülése érdekében inkább azt mondjuk, hogy
a cselekedetei által egyre inkább megszentelődik, egyre inkább elkülönül. Így
elkerüljük a megigazulás szó használatát, amely mint láttuk, ha a Szentlélek a
megszokottól eltérő helyen említi, esetenként komoly fejtörést okozhat.
Mindezek után, megismerve mostmár egy új látásmódot ki kell mondanunk, hogy
Jakab valamennyi kijelentése helytálló és nemhogy ellentmond a páli
terminológiának, hanem éppen kiegészíti, gazdagítja azt.
Isten áldása legyen az áhítatok
olvasóin.
Folytatás holnap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!