2017. március 9., csütörtök

Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...7.



„Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2. Pét 3, 10-14) 

Itt tagadhatatlanul az Úr napjáról írt Péter, amikor az egek és a föld is tűz által pusztul majd el. Tudjuk, hogy ez az Úr napjának utolsó eseménye, amikor letelik az 1000 éves Békebirodalom. Ekkor következik be Sátán végső megítélése, az „általános”, végső feltámadás és ítélet is, majd a jelenlegi föld és ég tűz általi elpusztítása, előkészületként az eljövendő „Isten napjára”, az idő nélküli örökkévalóságra (2. Pét 3, 12) Az Igeszakasz első mondatából a Szentlélek azt jelentette ki számunkra, hogy abban az időben is váratlan lesz „mint éjjeli tolvaj” az Úr napjának végső ítéletként való eljövetele azok számára, akik az 1000 éves Békebirodalom végén lázadásból a szabadjára engedett Sátántól megtévesztve immáron közvetlen az Úr Jézus Krisztus és szentjei ellen fordulnak. (Jel 20, 7-10) Az akkor élő szentekhez így szól az Ige: „Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét”, a végső beavatkozást, a végső ítéletet.

Az elemzések után minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy összesen egy olyan Igeszakaszt találtunk, (a negyedikként bemutatottat) amely arra utalt, hogy az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele lesz majd annyira váratlan, mint az éjszakai tolvaj eljövetele. Ezekután egyáltalán nem értjük, némely hittestvérünk hogyan használhatja fel ezeket az Igeszakaszokat válogatás nélkül annak alátámasztására, hogy az elragadtatás az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelekor, azaz a nagy nyomorúság után lesz. De tényleg nem értjük.

Tanításunk elején azt írtuk, hogy az elragadtatással kapcsolatban alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik nézet szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt következik be, a másik szerint a nagy nyomorúság után. Azt ígértük, hogy tanításunkkal igyekszünk majd e területen egy kis rendet rakni, hogy az igazán érdeklődők részére megadhassuk az elragadtatás (nagy nyomorúság idejéhez viszonyított) bibliailag legvalószínűbb időpontját. Reméljük mindvégig kitűnt írásunkból, hogy a mi álláspontunk és szellemi látásunk szerint az elragadtatásra a nagy nyomorúság előtt kerül sor, az Úr napja bevezető eseményeként. Azt is reméljük, hogy ez a várakozásunk nem alaptalan. Az e területen történő rendrakást azáltal próbáltuk elvégezni, hogy érveink felsorakoztatásával kitartóan igyekeztünk bizonyítani állításunk helyességét, megbízhatóságát, sőt megdönthetetlenségét.

Már az elején, leszögeztük, hogy ha valaki nem ismeri ezt az időpontot, attól még – egyáltalán nem kockáztatva az üdvösségét – nagyon kedves tanítványa lehet az Úr Jézus Krisztusnak. Ezt a nézetünket a továbbiakban is fenntartjuk. Még azt is van bátorságunk leírni, hogy – függetlenül attól, hogy mi magunk is igen sok munkát fektettünk a téma feldolgozásába, – az elragadtatásról szóló tan a sok közül csak egyetlen tana a Bibliának és annak (ha fontos is, de) nem központi témája. Ezért is olyan csekély azoknak az Igehelyeknek a száma, amelyekre támaszkodni tudtunk. Viszont amellett, hogy megpróbáltuk felkutatni ezeket az Igehelyeket és helyesen értelmezni, igyekeztünk nagyon sok további ismeretet is átadni neked, Isten Igéi iránt érdeklődő hittestvérünknek.



















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!