2017. március 27., hétfő

E világ fejedelme...1.



Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban és betöltekezett a Szentlélekkel, a Lélek a pusztába vitte, ahol negyvennapi éhezés után háromszor is megkísértette Őt az ördög. Először arra próbálta rávenni, hogy egy követ változtasson kenyérré, majd arra, hogy boruljon le őelőtte, harmadszor pedig kétséget akart kelteni Benne Isten Igéinek megbízhatósága iránt. Jézus Krisztus mindhárom próbából győztesen került ki, minden esetben alulmaradt az ördög. Mi a három kísértés közül a másodikban találtunk az ördög részéről egy olyan kijelentést, amelyiket érdemesnek tartottuk arra, hogy elmélyültebben elemezzünk, mivel az ördögnek e kijelentése még napjainkban is sokakat képes megtéveszteni. Jelen tanításunk célja, hogy e kijelentés hamisságának bizonyításán túl biblikus képet adjunk az Isten és az ember leghatalmasabb ellenségéről: Sátánról. Ennek érdekében lapozzunk Lukács evangéliumának 4. részéhez, és olvassuk el az 5-8-ig tartó verseket! 

„Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki a föld minden országait egy szempillantásban, és monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Luk 4, 5-8)

Az ördög, hogy félrevezesse Őt, megpróbálta egy látomással elkápráztatni. Egy szempillantás alatt megmutatta Neki a Föld minden országát, minden elképzelhető dicsőségét, és azt hazudván, hogy ez mind az övé, felajánlotta azokat Jézus Krisztusnak. Egyetlen feltétellel, ha Jézus őt imádja, ő előtte borul le. Urunk visszautasította ezt az ajánlatot, és miként az előző kísértés során, most is egy Igével (5 Móz 6, 13) kényszerítette meghátrálásra az ördögöt. Olvassuk el még egyszer Sátán ajánlatát, és különösen figyeljünk arra, hogy mit állított az ajánlatában! „… Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.”

Néhány sorral feljebb azt írtuk, hogy hazudott Sátán amikor azt állította, hogy övé a Föld, annak minden országa és dicsősége. Azért mertük leírni, hogy hazudott, mivel a Bibliában egyetlen helyen sem olvashatunk arról, hogy a Teremtő Isten Sátán tulajdonába adta volna a jelenlegi Földet annak minden országával és dicsőségével együtt, hogy tulajdonosi hatalmat gyakoroljon fölötte, egyben annak adhassa, akinek akarja. Amikor Jézus Krisztusnak ezt mondta, hogy „… mert nékem adatott” egyszerűen hazudott. Nem igazán áll távol tőle ez a mentalitás. Jézus Krisztus egy alkalommal így beszélt róla:

„… Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Jn 8, 44)
Tehát Urunk eleve a „hazugság atyjának” nevezte őt.

Mivel ennek ellenére – különféle tévtanítások következtében – sokakban él az a téves szemlélet, hogy a Föld mégiscsak Sátán tulajdona, talán jogosan gondoljuk, hogy nem mindenkit elégít ki az az egyszerű kijelentésünk, hogy ez nincs benne a Bibliában, ezért a továbbiakban igyekszünk mindazokat a bibliai Igehelyeket bemutatni, amelyek eleve kizárják, hogy bárki bármikor Sátán tulajdonába adta volna a Földet, illetve az afeletti uralkodás jogát. Ezzel nem pusztán a tulajdonviszonyokra kapunk megfelelő választ, hanem egyúttal megértünk majd számos olyan Sátán uralmával kapcsolatos bibliai kijelentést is, amelyet esetleg eddig homály fedett, vagy fel sem figyeltünk rá.

Menjünk vissza egészen a teremtésig!

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (1. Móz 1, 3) 

Állíthatja-e valaki, hogy a Teremtő Isten az ördög részére teremtett világosságot, Napot, Holdat, vizeket, erdőket, mezőket, állatokat? Amikor pedig először szóba kerül az ember teremtése, ezt írja a Biblia:

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék… mind az egész földön… És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá…” (1 Móz 1, 26, 28)

Világosan kiolvasható az Igékből, hogy az ember teremtésekor nem az ördögnek adatott a Föld (személye a teremtéskor szóba sem került), hanem egyértelműen az embernek, az emberiségnek. És neki sem tulajdonba adatott, hanem csupán használatra. Haszonbérlői, szívességi használói vagyunk tehát az Isten által teremtett és az Isten tulajdonában lévő Földnek, ahol az egyedüli Úr az Isten.

„Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura…” (Mt 11, 25)

„Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek Ura…” (Apcsel 17, 24)

Tudjuk, hogy a Biblia Isten üdvtervével foglalkozik, minden benne van, ami ahhoz szükséges, hogy a bukott ember elkerülhesse a kárhozatot. De nem szól sok olyan dologról, amire az ember bár kíváncsi, mégsem kap rá választ, mert Isten – végtelen bölcsességéből eredően – ezt így tartotta jónak. A Prédikátor könyvében ezt olvassuk: 

„A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.” (Préd 1, 9)

Mit enged sejtetni a Szentlélek ezekkel a sorokkal? Hogy elképzelhető: már előttünk is élt valamiféle civilizáció a Földön, de kell ezt tudnunk? Hasznos ez a tudás az üdvösségünk szempontjából? Ha ezt tudná valaki, akkor talán hamarabb megtérne? Ha már idéztük a teremtést, vegyük még egyszer szemügyre a róla írottakat, most más nézőpontból, már a Prédikátor könyvében olvasottak ismeretében!

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (1 Móz 1-3)

Vizsgáljuk meg a „vala” szót, mit is fejezhet ez ki! Tudni kell, hogy a héberben (csaknem a teljes Ószövetség héberül íródott) nincs semmiféle kifejezés a „volt”, „van”, „lesz” vagy „lett” szavakra. Olvashatjuk tehát a fenti Igeszakasz egyik Igéjét így is: „… A föld pedig kietlen és puszta volt.” Ez így helytelen, miután ezt Ézsaiás Igéje cáfolja:

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!