Elragadtatás a nagy nyomorúság előtt...1.

Készülj arra, hogy tanításunk lényegesen terjedelmesebb a megszokottól!

Az elragadtatással kapcsolatban alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik nézet szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt következik be, a másik szerint a nagy nyomorúság után. Mindkét nézetnek voltak és vannak lelkes védelmezői, akik saját logikai érveik mellett természetesen a Biblia Igéivel támasztják alá érvelésüket. Gyakran találkozunk azzal a furcsa helyzettel is, hogy az egyes Igék kétféle értelmezéséből eredően, az egyik nézet képviselői ugyanazzal az Igével védik és erősítik álláspontjukat, amellyel a másik oldal éppen a sajátját védi és erősítgeti. Nem állítjuk, hogy mi ezeknek a nézetkülönbségeknek egyszer és mindenkorra véget tudunk vetni, de jelen átfogó tanításunkkal igyekszünk majd e területen egy kis rendet rakni, hogy az igazán érdeklődők részére megadhassuk az elragadtatás (nagy nyomorúság idejéhez viszonyított) bibliailag legvalószínűbb időpontját.

Már az elején szeretnénk rögtön leszögezni, hogy ha valaki nem ismeri ezt az időpontot, attól még – egyáltalán nem kockáztatva az üdvösségét – nagyon kedves tanítványa lehet az Úr Jézus Krisztusnak. Keresésünk, kutatásunk viszont egy újabb lehetőség arra, hogy kifejezzük Urunk iránti érdeklődésünket. Egyúttal azt gondoljuk, hogy egy újjászületett keresztény számára öröm, ha szellemi világossága folyamatosan növekszik azáltal, hogy egyre jobban megismeri az Úr Jézus Krisztus és az Általa küldött Szentlélek tanításait, kijelentéseit, kinyilatkoztatásait.

Nem titkoljuk, hogy a mi álláspontunk szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz. Tanításunk célja, hogy érveink felsorakoztatásával bizonyítsuk állításunk helyességét, megbízhatóságát, megdönthetetlenségét.

1./ Az elragadtatás

Az újjászületett hívő keresztények (a Gyülekezet tagjai) jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően az elszaporodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más már csak ennek a következménye. Mára az emberiség egy olyan globális méretű kaotikus állapotban van, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos többségében értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, megleckézteti engedetlen teremtményeit. Egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös és parázna emberiségre. Istenünk haragjának kifejezése lesz ez az utolsó időkben, az Úr napján. A jó hírünk viszont, hogy ez az ítélet a földön élő szenteket, újjászületett keresztényeket (a Gyülekezetet) nem érinti majd. Talán igazságos lenne, hogy akik az Úr Jézuséi, ugyanazt a haragot, ítéletet és szenvedést éljék majd át, mint azok a bűnösök, akik soha nem akartak az Isten tetszésére élni? Nem. Távol legyen.

„Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki meghalt érettünk…” (1 Thessz 5, 9-10) 

„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.” (Róm 5, 9)

Az emberiség történetében egyszer csak végbemegy majd egy olyan esemény, amely bár Isten részéről előre kijelentést nyert, mégis váratlanul tör rá a világra. Ez az esemény az a bizonyos elragadtatás, amely a Teremtő Isten világkorszakot lezáró ítéletének bevezető akkordja lesz, az Úr napján. Már az ítéletsor első eseménye is villámként csap le az emberiségre! „Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.” – mondta Jézus Krisztus a tanítványainak. (Luk 21, 35) 

„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thessz 4, 16-17)

Hamarosan bekövetkezik tehát egy olyan drámai esemény, amelynek során az Úr Jézus Krisztus (anélkül, hogy letenné a földre a lábát), alászáll a mennyből és kihívja, kirendeli, kiparancsolja, kiragadja, feltámasztja sírjaikból mindazokat, akik életük során az Őbenne való hitben éltek, azaz a holtak közül, feltámadással begyűjti az Övéit. De e nap drámájaként nemcsak a Krisztusban elhunyt halottak feltámadása és mennybe menetele történik majd meg, hanem a világ számára további döbbenetként, mi, akik élő szentekként, újjászületett, megigazult keresztényekként akkor testben élünk, szintén felvétetünk a földről. (1 Thessz 4, 16-17) Miként a feltámadott halottak, mi is egy új, örökkévaló mennyei testet kapunk (átváltozunk egy szempillantás alatt /1 Kor 15, 52/), felemelkedünk, és a levegőégben találkozunk Megváltó Istenünkkel, a Fiú Istennel, az Úr Jézus Krisztussal. Ezt a feltámadást, átváltozást, felemeltetést és az elénk jövő Úr Jézus Krisztussal történő találkozást nevezi a Biblia elragadtatásnak. Valamennyien együtt megyünk a mennybe, az Atyához.

Szellemi látásunk szerint ezután kezdődik a világ történelmének legborzalmasabb időszaka, a Fenevad (Antikrisztus) korszaka, ezen belül pedig a „nagy nyomorúság”. Ez az időszak hét évig tart, ez alatt Isten kitölti a haragját, és apokaliptikus – a Jelenések könyvében leírt – jelenségek közepette az emberiséget példátlan méretű csapásokkal bünteti. A nagy nyomorúság előli elragadtatás egyik célja ezért az, hogy az Úr Jézus Krisztus kimentse a Gyülekezetet az eljövendő harag időszakából, hiszen Isten nem haragra rendelte e népet.

Folytatás holnap