Növekedjetek a hitben!...2.

Nekünk annakidején ezt így magyarázták el: a hit azt jelenti, hogy amiben reménykedünk, az meglesz, a nem látható pedig van. Ez a magyarázat is igaz, de egy kicsit szegényes. Például: „amiben reménykedünk, az meglesz” azt is jelentheti, hogy ha reménykedünk egy vizsga sikerében, az biztosan meglesz, sikerül (függetlenül a tanulástól?) Vagy: „a nem látható pedig van” értelmezhető arra is, hogy a zárt szekrényben, nem látom ugyan, de hiszem, hogy ott van a kabátom. Megkérdőjelezhető, hogy ez egyáltalán hit-e, vagy konkrét tudás, ismeret. Mindezt csak azért írtuk ide, hogy beláttassuk, nem egy egyszerű fogalomról van szó. Pál nagyon szépen megfogalmazta ugyan, de ő is szükségét látta annak, hogy a hit fogalmát számtalan gyakorlati példával, személyek hitbeli cselekedeteivel illusztrálja.

Az Újszövetségben a hit többet jelent egy tény értelemmel való elismerésén. Az Újszövetségi iratok lejegyzésekor a kor műveltségi nyelve, mint tudjuk a görög nyelv volt. A hit szó (görögül: pistis főnév, pisteuó ige) a következőt jelenti: ragaszkodni valakihez vagy valamihez, rábízni magát valakire, hűségesnek lenni, bizalommal lenni valaki iránt, valakibe vetni a bizalmat, és ez nem csupán az értelem beleegyezését foglalja magában, hanem a szív és az akarat cselekvését is. „Aki hisz Énbennem” egyenlő azzal, hogy aki Rám (az Úr Jézus Krisztusra) bízza magát, vagy Nekem átadja magát”. A hit tehát egyenlő mértékű azzal a bizalommal, ami az Újszövetségben abból áll, hogy elhiszem, elfogadom, és feltétel nélkül megtartom mindazt, amit Isten kijelentett élő és írott Igéje által.

Miután a kegyelmi ajándékokat az újjászületéskor kapjuk, és a hit is kegyelmi ajándék, sajnálattal bár, de le kell szögeznünk, hogy a hithez nem minden halandó jut hozzá. Pál apostol thesszalonikaiakhoz írott második, illetve az efézusiakhoz írott levelében ezt így olvashatjuk:

„… mert nem mindenkié a hit.” (2. Thessz 3, 2)

„… Isten ajándéka ez.” (Ef 2, 8) 

Annak ellenére, hogy a hit kifejezetten Isten újjászületettek részére adott ajándéka, el kell ismernünk, hogy a meg nem tért (hitetlen) emberekben is van, ha nem is hit, de valami szerény mértékű hitre való hajlam. Ez be van „építve” az ember szívébe. Nélküle soha egyetlen bűnös sem juthatna megtérésre, egyetlen hitetlent sem tudott volna Péter meggyőzni az első Pünkösd alkalmával, egyetlen hitetlent sem tudna meggyőzni a Szentlélek, de nélküle még Jézus Krisztus tanítása is megkérdőjelezhető lenne, amikor arról beszélt, hogy a mennyei Atya mindenkinek ad megtérést (Szentlelket), aki kéri tőle. (Luk 11, 13)

„… mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.” (Zsid 11, 6) 

A meg nem tértek esetében a hitet csak hitre való hajlamként írtuk. Mivel a hit szó a Bibliában (az eredeti görög szövegből) bizalomnak is fordítható, nyilvánvaló, hogy a meg nem tért emberekben Isten iránt még egyáltalán semmiféle bizalom nincs. Ők, ha megtérésre is szánják magukat az azért lehetséges, mert a hallottak alapján hajlamukból eredően az értelmükkel előbb-utóbb el tudják fogadni Isten létezését. Miután hallottak az Úr Jézus Krisztusról, a bűnösökért való kereszthaláláról, a bűnbocsánatról, bűnökkel terhelt lelkiismeretük segítségével az esetlegesen létező számonkéréstől megijedve, vagy szeretetre vágyódásuk következtében, hosszabb-rövidebb töprengés után elhiszik ezeket a dolgokat annyira, hogy egymagukban, vagy hitben jártasabbak segítségével meg merik szólítani Istent. Isten tudja, hogy ezekben az emberekben ennyi van és nem több, ezért még a bizalom legkisebb csírája nélküli közeledésüket is igen nagy örömmel fogadja. Annak is örül, hogy az illető már azzal a csekélyke hitre való hajlamával is Őt keresi. Miért keresi? Mert valószínűleg többre vágyik. A Szentlélek azonnal segít, bűntudatot ébreszt, bűnbánatra indít, és amikor betölti a bűnbocsánatot elnyert személyt az újjászületéskor, kegyelmi ajándékot ad számára. Ha ez éppen a hit, akkor újjászületett testvérünk e területen már eleve kimagasló Isten iránti bizalommal indíthatja keresztyén életét. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez az adottsága vagy képessége nem növelhető tovább, sőt mint írtuk ennek további növelése – Gyülekezeti tagként – feladata is. Ha pedig nem a hitet kapta kegyelmi ajándékként, akkor ez méginkább fontos feladata lesz. A hit, a bizalom növelhető. Tehát abban, hogy méginkább bizalommal lehessünk az Úr Jézus iránt, folyamatosan növekedhessék a személyébe vetett hitünk, tudnak ugyan segíteni nekünk (prédikációikkal, Igemagyarázataikkal, pásztorlásukkal) a Gyülekezetnek ajándékként adott vezetők, de elengedhetetlenül szükséges az ebben való saját, állhatatos fáradozásunk is.

Miért fontos, hogy növekedjék a hit? Tudjuk, hogy az édeni bűnbeesés óta a Teremtő Isten és az emberiség között az egyetlen kapocs kizárólag a hit. (Még az ima is ezen alapul.) Az ember a hitével tudja kifejezésre juttatni vonzódását, érdeklődését Isten iránt, illetve ezzel nyilvánítja ki, hogy Ő a Teremtő Istent okosabbnak, bölcsebbnek tekinti saját magától, elismeri egyúttal, hogy Istent jónak, Mindenhatónak és szeretni való lénynek tartja. Mindezekkel kifejezi azt a szándékát, hogy önként választott függőségi viszonyában Isten vezetése alatt akar élni. Több ok miatt is fontos, hogy ez a hit növekedjék. 1./ Fontos, mert üdvtörténeti munkájához Isten csak olyan munkásokat akar alkalmazni, akik alkalmasak a rájuk bízott egyre nehezebb feladatok végrehajtására, akkor sem tántorodnak el, ha a feladat már a teljesítő képességük határát súrolja. Hogy ehhez felnövekedhessenek hívei, fokozódó intenzitású próbáknak veti alá őket. A próbák sohasem erőn felüliek, tehát nem az elbuktatás a cél, hanem éppen a hitbeli megerősödés. A hit növekedésével pedig egyre állhatatosabb, kitartóbb, nagyobb próbákra és feladatok végrehajtására lesz alkalmasabb a hívő. 2./ Tudomásul kell azt is venni, hogy amikor egy hitetlen megtér, eltérően egyes tanítók és pásztorok ígéretétől, nemhogy egy csapásra szinte felfoghatatlan örömmé változna a további élete, bár boldog lesz ugyan, de az élete tele lesz kísértésekkel, nyomorúságokkal. Miért? Mert Sátán által uralt világunkból, Sátán szolgálatából a megtért ember azonnal átlép az Úr Jézus Krisztus szolgálatába, élete felett mostmár az Ő uralmát ismeri el, tehát Sátán ellenségévé lesz, aki megpróbálja őt majd letéríteni erről az útról, megpróbálja elpusztítani őt. Mivel az ellenség egyre dühödtebben egyre aljasabb módon támadja, a hívő ennek csak egyre erősebb hittel, Urához egyre jobban ragaszkodva és segítségét kérve tud ellenállni. Ezért fontos, hogy növekedjék a hit.

Folytatás holnap