Isten: szeretet…3.

A Hóseástól idézett Ige, az Úr szava, az idézet pedig Isten kijelentése. Mivel Isten szeretet, ezért az Őt ismerőktől, az Ővele közösségben lévőktől – ha már egyszer a Szentlélek által a szívükbe ültette a szeretet magvát – joggal elvárja, hogy éljenek is a bennük lévő szeretettel, gyakorolják azt. A szereteten belül pedig – mint már az előzőekben láthattuk – elvárja az egymás iránti (ember-ember közötti) jóságot, méghozzá a jóságon belül a legfényesebb, legértékesebb, legnemesebb tulajdonság gyakorlását: az egymás iránti irgalmasságot.

A Példabeszédek könyvéből megtudtuk, hogy az ember jóságát mindenkor Isten áldása kíséri. Jakab leveléből viszont azt is megtudhatjuk, hogy aki nem cselekszik irgalmasságot, az Isten részéről sem számíthat irgalomra (szánalomra, együttérzésre, könyörületességre):

„Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot…” (Jak 2, 13) 

Az isteni szeretet, jóság és irgalom után térjünk vissza a könyörületességre, amiről már olyan sok Igében megemlékeztünk, viszont fontosságához, jelentőségéhez mérten méltánytalanul keveset szóltunk róla! Az irgalmas samaritánus történetének ismertetése után csupán azt írtuk, hogy: „az irgalom és a könyörületesség édestestvérek, és mindkettő a jóságosságnak, a jóságnak a része. Isten azért irgalmas és könyörületes, mert jóságos.”

Isten szeretetének, jóságának, könyörületének csúcspontja: a kegyelem. Isten azért kegyelmes, mert jóságos szeretetének az egyik alappillére éppen az irgalom. És tudjuk, hogy aki irgalmas, az gyengéden, figyelmesen együttérző, az bele tudja élni magát a másik elesett, ellehetetlenült, kiszolgáltatott helyzetébe. Akiben van irgalom, abban van szánalom, és a másik helyzetének megjobbítására irányuló könyörületesség is.

Isten már az Édenben történt bűnbeeséskor megszánta az embert. Rendreutasította, megbüntette, kiűzte az Édenből, de azonnal „megesett a szíve” a két szerencsétlen megtévesztett és rosszul döntött, földönfutóvá lett, mezítelen emberen. Az emberekkel kapcsolatos irgalmának gyakorlása, könyörületessége azzal kezdődött, hogy teremtett állatai közül leölt néhányat, hogy bőrruhába öltöztethesse Ádámot és Évát. Isten ezt követően az egész emberi törtélelem során mindvégig azon fáradozott, hogy segítsen, könyörüljön bukott emberi teremtményein, akik pedig Őt rendre visszautasítva, mindenkor inkább a gonosz, Isten igazsága ellen lázadó szellemi erőknek engedelmeskedtek. Nem értették meg, vagy soha nem akarták elfogadni Istennek azt az akaratát, hogy az Ővele közösséget nem ápolók nem mehetnek be az Ő országába, az ilyenek sorsa a kárhozatban végződik, sorsuk a biológiai halált követően: az örök halál. És Istent a szeretete, abból fakadó jósága, irgalma és könyörületessége egy tökéletes kegyelem meghozatalára indította. Tudjuk, hogy a kegyelem nem más, mint amikor valakit mentesítenek egy jog szerint járó súlyos büntetés elszenvedése alól. Így kaphat például kegyelmet egy halálraítélt bűnös attól, akinek joga van kegyelmet adnia számára. És így kínálta fel mennyei Atyánk is a bűnös emberiség számára a kegyelmét.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)

Olvassuk el ezekután a bevezető Igeszakaszunk egyik fontos kijelentését! „Ez a szeretet… elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.”

„… Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is… életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek!… hogy megmutassa… kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban… kegyelemből van üdvösségetek…” (Ef 2, 4-5, 7-8 Új ford.)

Itt az ideje, hogy – ha csak címszavakban is, de – összegezzük az Isten szeretetéről írottakat: Lássuk mi jellemzi Isten szeretetét, lássuk tehát milyen Mennyei Atyánk tökéletes szeretete!

Mennyei Atyánk szeretete: türelmes, jóságos, /kegyes, nyájas (barátságos, kedves, kellemes, szíves, vonzó) vigasztaló, gondoskodó, irgalmas (gyengéd, figyelmesen együttérző, szánalomra induló, könyörületes, kegyelmező)/, nem irigy, nem féltékeny, nem kérkedő, nem öntelt, nem tolakodó, nem bántó, nem a maga hasznát keresi, nem haragvó, nem a rosszra figyel, távol van mindenféle hamisságtól, az igazságban örvendező, megértő, reménykedő, hosszútűrő, soha el nem múló.

Mondd, ismered ezt az Igét?

„Én és az Atya egy vagyunk.” – mondta Jézus Krisztus. (Ján 10, 30) 

Az Atya a Fiát adta értünk, a Fia pedig a saját életét. Vajon az Isten Fiában, az Úr Jézus Krisztusban lakozó szeretet milyen lehet, – ha Ő egy az Atyával?

 Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Isten: szeretet…2.

 

Természetesen a Biblia nemcsak ennél az Igehelynél mutat rá az emberi jóság erényeire, hanem más esetekben is, kifejezetten felszólítva bennünket arra, hogy (Istentől kapott) szeretetünk gyakorlásában mi magunk is legyünk jóságosak.

„Legyetek pedig egymáshoz jóságosak…” (Ef 4, 32) 

„… tegyetek jót… és a Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt is.” (Luk 6, 35 Új ford.)

Ebben az utóbbi Igében Jézus Krisztus, Isten jóságát állítja elénk példának. A Magasságos (Isten), ahogyan Jézus Krisztus említi, az Ővele szemben hálátlanul és gonoszul viselkedőknek is – éppen jóságából eredően – ad esőt, egészséget, gyermekáldást, de még megtérési, újjászületési lehetőséget is. „… tegyetek jót” – olvashattuk. (Ne feledjük el a korábbiakban írottakat, az ember csak akkor tud jó lenni, jót tenni, ha „ismeri” az Istent, közösségben van Ővele, azaz újjászületése után!) A Példabeszédek könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy az ember jóságát mindenkor Isten áldása kíséri.

„A jóságos tekintetű ember áldott lesz, mert ad kenyeréből a nincstelennek.” (Péld 22, 9 Új ford.) 

Az előzőekben olvashattunk már a jóságos szeretetről: „Hallgass meg, URam, jóságos szeretettel…” (69. Zsolt 16 Új ford.), a Zakariás könyvéből pedig arról értesülhetünk, hogy létezik jóságos vigasztalás is.

„… Seregek URa! Mikor könyörülsz Jeruzsálemen és Juda városain, hiszen már hetven éve tart haragod? Az ÚR jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt…” (Zak 1, 12-13 Új ford.)
 

Miután a „jóságos szavakkal” kifejezést a Károly-féle fordítás: „nyájas szavakkal” adja vissza, és mint láthattuk most: a jóságos szó egyúttal vigasztaló szó is, újra érdemes átgondolnunk a „jóságos” valódi jelentését! Az előzőekből már tudjuk, hogy a „jóságos” jelenthet kegyelmest, kegyest is, most ehhez sorolhatjuk a nyájast és a vigasztalót is. Láthatjuk tehát, hogy az Isten szerinti tökéletes szeretet amellett, hogy türelmes, kegyelmes, kegyes, még nyájas is, és vigasztaló is, egyszóval jóságos. (Természetesen sorolhatnánk tovább a Pál apostol levelében írtak szerint.) Érdemes szólni magáról a nyájas szóról, mivel ez a szó napjainkban már ritkán használatos és talán a jelentése is megfakult egy kicsit. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint aki nyájas, az barátságos, kedves, szíves (nem szívtelen), vonzó, kellemes. Tehát Isten is: barátságos, kedves, szíves, vonzó, kellemes egyéniség. Az pedig, hogy Isten szeretetből fakadó jósága vigasztalást is tud nyújtani, különösebb magyarázatot nem igényel, ha tudjuk, hogy a vigasztaló személy mindenkor egy olyan valaki, aki más bánatán, szomorúságán igyekszik könnyíteni, az ilyet megvigasztalni, pártfogásába venni. A Jn 14, 15-ből megtudhatjuk, hogy maga Jézus Krisztus is a mi megvigasztalásunkra jött, lehetővé téve, hogy a bűnös ember is bejusson a mennyek országába, ha meghallja, megérti és megcselekszi az Isten akaratát. A Szentlélek ugyanebben fáradozik, azért nevezte Őt Jézus Krisztus már eleve Vigasztalónak, János evangéliumának 14-15-16. részében… Isten szeretetének, jóságának része tehát a vigasztalás is. (Az Új fordítású Bibliában a Vigasztaló Szentlelket következetesen Pártfogónak fordították.)

Lám, mennyi mindent sikerült máris megtudtunk a jóságról, Isten szeretetének a jóságáról, és ezáltal magáról Istenről, szerető Atyánkról is! Vajon találunk-e mindezek mellé még olyan tulajdonságot, amely az Ő jóságának része, és amelyről eddig még nem szóltunk? Hát megfeledkezhetünk-e a jóságából fakadó gondviseléséről? Emlékezzünk vissza, hogy Jézus Krisztus milyen magasztosan beszélt ittlétekor a mennyei Atya szeretetteljes gondviseléséről!

„… Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek… Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?… Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?… Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.” (Mt 6, 25-26,és 28-32) 

A Zsoltárok könyvében olvashatjuk:

„Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad…” (55. Zsolt 23)

/”Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.” (1 Pét 5, 7)/

„Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk…” (68. Zsolt 20) 

Tudjuk, hogyan gondoskodott Isten a pusztai vándorlás során népéről, hogyan gondoskodott a számukra megígért föld elfoglalásáról, Illésről és a többi prófétáról, a Babilonból való hazatérésről és sorolhatnánk. Jóságos gondviselésének része, ahogyan még a nyomorúságban lévő árvákról és az özvegyekről is gondoskodik. Isten jósága tehát gondoskodó jóság is.

„Árváknak atyja, özvegyek védője (támasza) az Isten…” (68. Zsolt 6 Új ford.)

Újra kérdezzük: Vajon találunk-e mindezek mellé még további olyan tulajdonságot, amely az Isten jóságának része? Jakab apostol levelében ezt találtuk megírva: (Jn 14, 16)

„… igen irgalmas az Úr és könyörületes.” (Jak 5, 11) 

A következő Igéket az Ószövetség könyveiből írtuk ki:

„… az Úr… könyörületes minden teremtményéhez.” (145. Zsolt 9)

„És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten…” (2. Móz 34, 6)

„Könyörülő és irgalmas az Úr.” (103. Zsolt 8) „… a mi Istenünk irgalmas.” (116. Zsolt 5)

„… irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek…” (5. Móz 10) 

A mi Istenünk tehát irgalmas Isten. Pál apostol miért nem említette az irgalmat a szeretet megnyilvánulási formái közé? Mert az irgalmasság szintén a jóság része. Ha valakinek a szeretete jóságos, akkor annak a szeretete (ha az tökéletes szeretet) egyben irgalmas is. Azonnal érthetővé válik ez, ha megvilágítjuk az irgalmas szó jelentését. Aki irgalmas, az gyengéden, figyelmesen együttérző, az bele tudja élni magát a másik elesett, ellehetetlenült, kiszolgáltatott helyzetébe. Akiben van irgalom, abban van szánalom, és a másik helyzetének megjobbítására irányuló könyörületesség is. Emlékszünk még az irgalmas samaritánus történetére? Ez a samaritánus, amikor az úton a rablók által kifosztott és véresre vert, magatehetetlenül fekvő embert meglátta, szánalomra, együttérzésre, könyörületességre indult iránta, és máris cselekedett, máris segített rajta. Mert ez a samaritánus egy irgalmas samaritánus volt (Luk 10, 30-35). Láthatjuk, hogy az irgalom és a könyörületesség édestestvérek, és mindkettő a jóságosságnak, a jóságnak a része. Isten azért irgalmas és könyörületes, mert jóságos. És azért jóságos, mert Ő a tökéletes szeretet. A szeretet irgalmas voltáról beszélt Jézus Krisztus is, és ismét az Atyát hozta fel jó példának, amikor így szólt:

„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Luk 6, 36)

Ugyanerről beszélt Jézus Krisztus, amikor egy régebben élt próféta szavait idézte szabadon:

„… tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” (Mt 9, 13) 

Jézus itt az irgalmasságra akarta felhívni a figyelmet. Hóseás próféta ugyanis ezt mondta:

„Mert szeretetet kívánok… és nem égőáldozatokat.” (Hós 6, 6)

 

Folytatás holnap

 

Isten gazdag áldása legyen az áhítatok olvasóin

 

 

Isten: szeretet...1.

János első leveléből olvassunk el egy Igeszakaszt! Ezúttal az Új fordításból idézünk.

„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.” (1 Jn 4, 7-11 Új ford.)

Így olvastuk: „… és aki szeret (akiben szeretet van), az (az) Istentől született, és ismeri Istent…”. Úgy gondoljuk – anélkül, hogy a kijelentés lényegét megváltoztatnánk – az „ismeri Istent” jobban megértjük, ha az „ismeri” szó helyett inkább a „közösségben van Istennel” kifejezést alkalmazzuk. Ezekután így olvashatjuk: „… és aki szeret, akiben szeretet van, az az Istentől született, és az közösségben van Istennel, aki pedig nem szeret, az nincs közösségben Istennel (annak semmi köze sincs Istenhez), mert Isten szeretet.”

A Biblia szerint a szeretet, nem emberi tulajdonság. A szeretet Isten tulajdonsága. Az ember nem tud szeretni, születésekor ezt a tulajdonságot nem hozza magával a génjeiben, ez nem örökölhető, mint bizonyos képességek, adottságok. Nikodémusnak azt mondta Jézus Krisztus, hogy az embereknek újonnan kell születniük (Jn 3, 7). És Isten hajlandó újjászülni bennünket! Újjászületésünkkor pedig az Úr Jézus Krisztustól megkapjuk a Szentlelket, az Úr Jézus Krisztus Lelkét, az Isten Lelkét, Aki által a szívünkbe költözik (egyebek mellett) az Isten szeretete. Immáron tudunk szeretni, hiszen az újjászületés óta bennünk lakozó Szentlelke által már közösségben vagyunk Ővele, „van közünk” egymáshoz. Idézzük fel, hogy az apró kiegészítésekkel hogyan olvastuk! „… és aki szeret, akiben szeretet van, az az Istentől született, és az közösségben van Istennel, aki pedig nem szeret, az nincs közösségben Istennel (annak semmi köze sincs Istenhez), mert Isten szeretet.”

Miután az újjászületéssel Isten szeretete áradt a szívünkbe, ez a szeretet előbb-utóbb lelkünk, személyiségünk részévé válik. Az újjászületéssel tehát az isteni szeretet birtokosa lettünk, méghozzá kegyelemből. Mert hittünk Istennek, elfogadtuk szent akaratát, magunkévá tettük kijelentéseit, parancsolatait, és az életünket – az Ő tetszése szerint (Jn 6, 29) – egyetlen Fia kezébe tettük, és egyetlen Fia az Úr Jézus Krisztus nevére keresztelkedtünk meg.

A későbbiekben már a bennünk lakozó – Istentől származó – szeretettel tudjuk szeretni embertársainkat, az értünk életét adó Megváltó Urunkat, és nem utolsó sorban szent Atyánkat, aki az Ő egyetlen Fiát adta értünk „… engesztelő áldozatul bűneinkért”. Ennek ellenére tudnunk kell, hogy az a szeretet, amellyel mi szeretjük Istent, eltörpül amellett a szeretet mellett, ahogyan Ő szeret bennünket. „Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent…” Isten szeretete tehát mindenekfölött álló, páratlan, emberi elmével felfoghatatlan mértékű. Lényére nem csupán az örökkévalóság, a mindentudás és a mindenhatóság, a mindenütt jelenlévőség jellemző, hanem Isten lényének ugyanilyen meghatározó értéke a szeretet is. Isten országa tehát nem más, mint: a szeretet országa, a szeretet királysága.

Amikor Pál apostol a szeretet válfajairól, jellemzőiről, sajátosságairól, megnyilvánulási formáiról írt a Korinthusban működő helyi gyülekezetnek, akkor így fogalmazott: (Mivel a mai köznyelvhez közelebb állónak véljük az Új fordítás szövegét, ismét abból idézünk.)

„A szeretet türelmes, jóságos a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik…” (1 Kor 13, 4-8) 

Az Istenünket jellemző szeretet, a szeretet minden itt felsorolt sajátosságát magában hordozza. A lényét átható szeretet tehát maga a tökéletes szeretet (görögül agapé), amely, mint olvashattuk: türelmes, jóságos, nem irigy (önző módon nem félti a jobb helyzetét), nem féltékeny (nem bosszankodik más sikerén vagy jobb helyzetén), nem kérkedő, nem öntelt, nem tolakodó, nem bántó, nem a maga hasznát keresi, nem haragvó, nem a rosszra figyel, távol van mindenféle hamisságtól, az igazságban örvendezik, megértő, reménykedő, hosszútűrő, soha el nem múló. Mivel Isten örökkévaló, a szeretet is örökkévaló. 

Keressük meg, hogy a szeretet melyik válfajába illeszthető be Istennek az a szeretet-megnyilvánulása, hogy „… elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.”! Ha ezt sikerül megtalálnunk, akkor Istenről még több ismeretünk lesz, még jobban megismerjük szeretetének egyedülállóságát, páratlanságát, személye így még vonzóbb lesz számunkra. Még közelebb kerülhetünk Őhozzá, még szorosabb közösség alakulhat ki közöttünk. S miután tudjuk, hogy csak akkor lehet bennünk szeretet, és ez a bennünk lévő szeretet csak akkor fejlődhet tovább, ha mind szorosabb közösségbe kerülünk Istennel, vizsgálódásunk máris nem mondható öncélúnak vagy fölöslegesnek.

Miután a szeretet türelmes, jóságos… mi úgy találtuk, hogy jóságos szeretete (jósága, jóindulata) indította Istent arra, hogy elküldje a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Jól döntöttünk? Hát persze, hogy jól, hiszen még a köznyelv is gyakran úgy emlegeti Istent, hogy „Jóisten”. Még Jézus Krisztus is ezzel a „jó” jelzővel illette Istent (az Atyát) a gazdag ifjúval történő találkozása alkalmával.

„… monda néki… Senki sem jó, csak egy, az Isten…” (Mt 19, 17) 

Nézzünk meg néhány – Isten jóságával kapcsolatos – Igét a Zsoltárok könyvéből! 

„… Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!” (25. Zsolt 7 Új ford.)

„… azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben, láthassam, milyen jóságos az ÚR…” (27. Zsolt 4 Új ford.)

„Hallgass meg, URam, jóságos szeretettel…” (69. Zsolt 16 Új ford.)

„… Jóságos szereteteddel ments meg engem!” (109. Zsolt 21 Új ford.)

„Az ÚRnak minden útja igaz, és minden tette jóságos.” (145. Zsolt. 17 Új ford.)

Megfigyeltük, hogy Károlyék ezt az Isten személyiségére oly jellemző jóságot, többnyire kegyelemnek, kegyességnek fordították, amelyből arra következtetünk, hogy a héberben a jóság és a kegyelem, kegyesség valószínűleg rokon értelmű fogalmak. Ezzel a felcseréléssel viszont érthetőbbé válik ez a Jakab apostol könyvében írt jólismert Ige: „… igazi kegyesség… ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…” (Jak 1, 27). Helyette: „… igazi jóság… ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban…”. Vagyis az igazi „kegyesség” nem más, mint az igazi „jóság” (meg nem fizethető, vissza nem adható, viszonzás nélküli, önzetlen szeretet).

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

 

Jöjjön el a te országod…2.

Érthető, hogy az Atya Isten részéről ez a lázadással átszőtt helyzet egy idő után már nem tartható, az Ő neve és Fia neve, szent akarata és tekintélye is előbb-utóbb már elviselhetetlen csorbát szenved. Ezért, – az emberiség történelmébe való drasztikus beavatkozásként – újfent elküldi majd a Fiát, az Úr Jézus Krisztust, aki „… ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor… az ő országában.” (2. Tim 4, 1) Elküldi az Úr Jézus Krisztust valamennyi ellensége eltiprása céljából. Hová? Ide a földre, méghozzá Izráelbe, hogy uralkodjon mindaddig, amíg valamennyi ellensége lába zsámolyává nem lesz. Elküldi azért, hogy az Isten békességét elhozza az előzetesen megtisztított földre, hogy az emberek végre isteni normák szerint élhessenek, és ha kell, ennek akár vasvesszővel szerezzen érvényt. Az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor először megszabadítja Izráelt a reá támadó népektől (Zak 12, 9), elpusztítja a Fenevadat (Antikrisztust) és a hamis prófétát, 1000 évre megkötözteti Sátánt, és megalapítja Békebirodalmát.

„Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.” (Mt 25, 31)

(Dávid trónjába /Luk 1, 32/) Követői is helyet kapnak ilyen székekben:

„… Péter monda néki (Jézusnak): Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.” (Mt 19, 27-28)

„Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, Hogy… üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.” (Luk 22, 28-30)

„És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” (Jel 20, 4-5)

Az Úr Jézus Krisztus eljövendő földi uralkodásával kapcsolatos Igék nem szellemesíthetők el, az sem mondható, hogy a királyi hatalmat csak valakik (zsidók, feltámadt keresztények, esetleg a 144000 kiválasztott, vagy a „volt” Gyülekezet) által gyakorolja majd az Úr Jézus Krisztus itt a földön. Nyilván nem fog adórendeletekkel, vagy különféle bürokratikus részletekkel, intézkedésekkel foglalkozni, és nem is mindenkor lesz Jeruzsálemben, vagy egyáltalán a földön, és azt sem állítjuk, hogy állandó jelleggel testben lesz jelen. De hogy enni és inni is fog, mint már feltámadása után („Fiacskáim, van halatok?”) – az biztos. Emlékezzünk vissza ezekre az Igékre!

„… többé nem eszem ebből a húsvéti vacsorából, amíg csak be nem teljesedik ez az Isten országában.” (Luk 22, 16 Új ford.)

„Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.” (Mt 26, 26)

„Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.” (Luk 22, 18 Új ford.)

Az utoljára említett Igénél támadhat zavar, ha hozzáolvassuk a római levél egyik kijelentését.

„Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.” (Róm 14, 17)

Ebből következik, hogy az apostolokkal való újabb étkezés, bár Isten országában (az Atya országában) valósul majd meg, de itt a földön. Mert akkor itt lesz (itt is lesz) az Isten országa. A mennyek országa kifejezés sokkal egyszerűbb. A mennyek országa a mennyben van. Ott él az Atya („… ki vagy a mennyekben…”), és jelenleg ott él az Úr Jézus Krisztus is, mi magunk is odavágyunk, ugyanis ez az üdvösségünk helye.

„… a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” (Fil 3, 20) 

„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7, 21)

A mennyek országát a Biblia az Isten országának és az Atya országának is nevezi. Nem látunk a kifejezések között lényegi különbséget, ha csak azt nem, hogy amikor a konkrét „fenti” országról esik szó, tehát ahol kizárólag szellemi teremtmények élnek, képiesebb a mennyek országa megnevezés, ha pedig ez az ország úgymond „eljön”, megjelenik valamilyen formában itt az emberek között, akkor kifejezőbb, ha Isten országa jön el és nem a mennyek országa. Viszont az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelével eljött Isten országát, az Úr Jézus Krisztus országának is írja a Biblia, mint azt olvashattuk: Az Úr Jézus Krisztus „… ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor… az ő országában.” (2. Tim 4, 1)

Jézus Krisztus a mennyek országa és az Isten országa kifejezéseket egyaránt használta.

„Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.” (Mt 4, 17)

„… elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát, És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.” (Márk 1, 14-15)

„Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.” (Mt 10, 7) 

„Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.” (Luk 21, 20)

Feltűnhet, hogy amíg a próféciák Isten országa eljöttét egy mindent átható hatalmas dolognak jövendölték, addig Jézus Krisztus – anélkül, hogy valóban látványos, eget-földet rázó események történtek volna – egyszerűen elkezdte mondani, hogy elközelgett az Isten országa, ami „fehéren-feketén” azt jelenti, hogy eljött a mennyek országa, itt van a mennyek országa. Most akkor hogyan is van ez?

A Biblia szerint az Isten országának eljövetele többféle módon valósul meg. Ha egy idegen országban egy vendéglő asztalánál ülünk, és az asztalra helyeznek egy magyar zászlót, akkor az ott egy „darab” Magyarország. Miért? Mert ott magyarok vannak, az egy maréknyi magyar terület, egy maréknyi Magyarország. Amikor itt járt Jézus Krisztus, akkor itt volt egy „rész” a mennyek országából, az Isten országából, mert itt volt az Isten Fia. Elmondhatta, hogy (Ővele) eljött, itt van az Isten országa. De még másra is felhívta a tanítványok figyelmét:

„Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Luk 17, 20-21) 

Láthatjuk, hogy Izráel prófétái másképpen képzelték az Isten országát, a Messiási Békebirodalmat. Izráel helyreállítását látták benne. Jézus Krisztus Isten országának háromféle eljövetelét tanította: amikor az, az Ő Názáreti Jézusként való eljövetelében valósul meg, amikor az nem látható módon jön el (bennünk van), illetve lesz még egy harmadik féle is.

A Bibliából tudjuk, hogy az ember nem csupán test és lélek (ez utóbbi héberül nefes, görögül pszihé), mint az állatok, hanem egyben szellem is (héberül ruah, görögül pneuma), amely (nem anyától, nem apától, hanem közvetlenül) az Istentől kapott „Isten-lényegű” része az embernek. Az ember ezzel az Istentől kapott szellemével képes megragadni, legalábbis (újjászületése előtt) felfogni a Teremtő Isten legalapvetőbb dolgait. El kell ismernünk, hogy az Isten országa a belénk helyezett szellem által, már születésünktől kezdődően bennünk van. Amikor pedig újjászületünk, akkor a Szentlélek költözik belénk, tehát attól kezdve a mennyek országa, az Isten országa, „méginkább” bennünk van. Látható módon jött el az Isten országa? Nem. Gyakorlatilag erről szólt Jézus Krisztus, amikor azt mondta: „Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el… az Isten országa ti bennetek van.”

Amikor azt írtuk, hogy az Isten országának eljövetele többféle módon valósul meg, akkor természetesen ennek lesz egy valóban mindent elsöprően egyedülálló megvalósulása is, éppen úgy, ahogyan azt a próféták megjövendölték. Ekkor jön el, és így jön el a valamikori Izráel által olyannyira áhított Isten országa (az Atya országa, az Úr Jézus Krisztus országa, királysága), ekkor jön el, és így jön el az Úr Jézus Krisztus. Hatalmas dicsőségben, szent angyalaival. Erről az Isten országa (harmadik féle) eljöveteléről is beszélt  Jézus Krisztus:

„Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is… Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.”(Mt 24, 27, 29-30) 

Az Úr Jézus Krisztusnak ezzel a dicsőséges és drámai eljövetelével teljesednek be maradéktalanul az Isten országa eljövetelével kapcsolatos bibliai Igék. Isten Igéi. Ezután az eljövetel után kezdődik az Úr Jézus Krisztus dicsőséges földi uralkodásának 1000 éve.

„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.”

 

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

 

 

Jöjjön el a te országod...1.

Jelen tanítás címe közismerten abban az imádságban található, amellyel Jézus Krisztus tanította imádkozni a tanítványokat (Mt 6, 9-13). Azt mondta nekik:

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6, 9-10)

Az imádságból kiemelt részből félreérthetetlen, hogy az imádság ahhoz az Istenhez (Atyához) szól, aki a mennyek országában lakozik Az imádság egyértelműen kifejezi az imádkozónak azt a vágyát, hogy az Isten dicsősége mindenekfölött állóan szent legyen, illetve azt a vágyát, hogy az Ő mennyei országa a földre is kiteljesedjen, kiterjedjen („… Jőjjön el a te országod…”). Kiteljesedjen, méghozzá olyan módon, hogy úgy érvényesülhessen az Isten akarata itt „… a földön is”, „… mint a mennyben…”. Akadályoztatás nélkül.

Isten országának eljövetelét már Jézus Krisztus földi tartózkodását megelőzően is várták Izráel fiai. Ők ezalatt azt értették, hogy Izráel népének történetében eljön egy olyan időszak, és ez örökkétartó lesz, amikor maga az Úr Isten lesz Izráel királya, amikor maga az Úr kormányozza majd – földi uralkodóként – Izráel fiait. Sőt nem csak Izráel fiait, hanem teljhatalommal a pogány népeket is. Ebben az időszakban Izráel Isten papsága lesz, és ezáltal maga a nép, minden nép fölött álló tekintéllyel rendelkezik majd. A Szentlélek így beszél az Úr eljöveteléről és Izráel népéről Ézsaiás által:

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és a ki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ézs 25, 9)

„… Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.” (Ézs 11, 10 Új ford.) 

„… Ti pedig (Izráel fiai) az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.” (Ézs 61, 6)

„És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem… mert az Úr gyönyörködik benned…” (Ézs 62, 2-4)

Izráelen ekkor teljesednek be mindazok az áldásígéretek, amelyeket Isten a népének ígért, ha népe az Úr útját járja, arról se jobbra, se balra le nem tér (5. Móz 28, 1-14), márpedig ekkor Izráel az Úr útját fogja járni, mivel az Isten országa eljövetele előtt az egész Izráel megtér. És az az áldásígéret teljesedik be Izráel fiain, amelyet korábban, Isten Ábrahámnak adott (1 Móz 12, 2), illetve Dávidnak adott (2. Sám 7, 16).

Nem feledkezhetünk el viszont arról, hogy a próféciák szerint Isten háromszor veszi el Izráeltől a neki ajándékozott földet, és háromszor adja azt vissza részére. Első eset: amikor „… nyomorgatják őket (Egyiptomban) négyszáz esztendeig…” (1 Móz 15, 13), második eset: a közismert asszír-babiloni száműzetés. Tehát kettő már a visszaadással együtt is beteljesedett. Izráel most a harmadik szétszórtságban él (mintegy kétezer éve pogányok „tapodják” Jeruzsálemet). Isten akkor gyűjti majd össze őket, amikor az Úr Jézus Krisztus – a nagy nyomorúságot követően – királyként jön hozzájuk, mint Isten országa uralkodója. Tudjuk, hogy ennek időpontja – akkor is, ha Isten a földi történelem irányítója (Dán 2, 21) – a zsidó nép kezében van. Jézus maga jelentette ki nekik röviddel halála előtt:

„… Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” (Mt 23, 39)

Nézzünk meg néhány – az Úr Jézus eljövetelével és jövendő földi uralkodásával kapcsolatos – Igét az izráeli próféták „tollából”!

„Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek.” (Zak 8, 3 Új ford.)

„És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik…” (Zak 14, 4) 

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert a tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézs 2, 2-3)

„Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak.” (Ézs 9, 3 Új ford.)

„És elpirul a hold, és megszégyenül a nap, mikor a seregek Ura uralkodik Sion hegyén és Jeruzsálemben…” (Ézs 24, 23)

„És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljőnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiűzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.” (Ézs 27, 13)

Amikor Jézus Krisztus saját népe között járt, bár az ország vezetői és a széles néptömegek nem ismerték fel, hogy Ő lehet esetleg a megígért Messiás király, vagy, hogy Ő az Isten Fia, aki akár Úrként máris Izráel élére állhatna, mégis – látva csodatételeit – királlyá akarták tenni. Kimondatlanul is azt gondolták talán Ővele teljesedik be Izráelben az Isten országa. Jézus Krisztus visszautasította a zsidó népnek azt a szándékát, hogy Őt királlyá koronázzák. Egyrészt az akkori küldetése nem erre szólt, másrészt, mint azt tudjuk, Őreá ettől nagyobb királyság várt. Királysága elsődlegesen akkor realizálódott, amikor – feltámadása és mennybe menetele után – neki adatott minden hatalom mennyen és földön is. Amíg a mennyben köztudottan maradéktalanul, addig a földön csak részlegesen tudja megvalósítani szent akaratát, két okból: egyrészt az ember szabad akarattal teremtetett, tehát saját maga dönthet arról, hogy maradéktalanul aláveti-e magát mennyei királya erkölcsi akaratának, másrészt azért, mert ellenfele, Sátán, tévelygésben tartja az embereket, a mennyei királyság elleni lázadásban anélkül, hogy azt az emberek túlnyomó része egyáltalán észrevenné. Fentiek után érthető, hogy Jézus Krisztus miért nem kívánt akkoriban beülni Dávid trónjába.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

 

Bibliaolvasás, jegyzeteléssel II…3.

 

SZERESSÉTEK EGYMÁST!

 

„… a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka (Ostoba Új ford.), méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5, 22)

„A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (Mt 5, 42)

„A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…” (Mt 7, 12)

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Jn 13, 34-35)

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.” (Jn 15, 12)

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen…” (Róm 12, 9)

"Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” (Róm 12, 10)

„A szentek szükségeire adakozók legyetek…” (Róm 12, 13)

„… a vendégszeretetet gyakoroljátok!” (Róm 12, 13)

„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.” (Róm 12, 15)

„Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte. Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat. A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.” (Róm 13, 8-10)

„… az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.” (Róm 15, 1-2)

„Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15, 7)

„Senki se a maga javát keresse, hanem a másét.” (1 Kor 10, 24 Új ford.)

„Igyekezzetek a szeretetre…” (1Kor 14, 1 Új ford.)

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1 Kor 16, 14)

„… szeretettel szolgáljatok egymásnak.” (Gal 5, 13)

„Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal 6, 2)

„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, de leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6, 10 Új ford.)

„Mert az Ő (Isten) alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre…” (Ef 2, 10)

„… járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén (viseljétek el Új ford.) egymást szeretetben, Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.” (Ef 4, 1-3)

"Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon, hanem sokkal inkább az, ami alkalmas az építésre, ahogy a szükség kívánja, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Ef 4, 29 Új ford.)

„… járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.” (Ef 5, 2)

„Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében.” (Ef 5, 21)

„Ti asszonyok… férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak… De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben.” (Ef 5, 22-23)

„Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért.” (Ef 5, 25)

„Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket…” (Ef 5, 28)

„… ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát…” (Ef 5, 33)

„… ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2, 2-4 Új ford.)

„A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt…” (Fil 4, 5)

„… járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén…” (Kol 1, 10)

„… ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Fil 2, 2-4 Új ford.)

„A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt…” (Fil 4, 5)

„… járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén…” (Kol 1, 10)

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kol 3, 13-14 Új ford.)

„… titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek… Kérünk… titeket… hogy mindinkább gyarapodjatok (ebben)!” (1 Thessz 4, 9-10)

„Vígasztaljátok… egymást, és építse egyik a másikat…” (1 Thessz 5, 11)

„… becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket; És az ő munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel.” (1 Thessz 5, 12-13)

„… Egymással békességben éljetek.” (1 Thessz 5, 13)

„… senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.” (1 Thessz 5, 15)

„… tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért… Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1 Tim 1-4)

„… kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.” (1 Tim 6, 11)

„… jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.” (Filem 1, 14)

„Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” (Zsid 10, 24 Új ford.)

„A testvéri szeretet legyen maradandó.” (Zsid 13, 1)

„… A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek…” (Zsid 13, 2)

„A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek…” (Zsid 13, 16)

„… legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” (Jak 1, 19)

„… ne legyetek személyválogatók…” (Jak 2, 1)

„Ha… megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.” (Jak 2, 8)

„… imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok…” (Jak 5, 16)

„… egymást tiszta szívből buzgón szeressétek…” (1 Pét 1, 22)

„Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. (örökítsetek)” (1 Pét 3, 9 Új ford.)

„… az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek…” (1 Pét 4, 8 Új ford.)

„Legyetek egymáshoz vendégszeretők…” (1, Pét 4, 9)

„… a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet… kegyességet. A kegyesség mellé pedig… szeretetet.” (2. Pét 1, 5-7)

„A ki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van.” (1 Ján 2, 9)

„A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban (abban hogyan lehetne Új ford.) az Isten szeretete?” (1 Ján 3, 17)

„Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel…” (1 Ján 3, 18)

„… az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk.” (1 Ján 3, 23)

„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (1 Ján 4, 7-8)

„Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.” (Júd 21)

Ha a keskeny utat választva a szeretet vonatkozásában is kedves akarsz lenni Megváltó Istened, az Úr Jézus Krisztus előtt: „Így élj az Újszövetségben!”

 

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Bibliaolvasás, jegyzeteléssel II…2.

Ebben a tanításunkban nincs mód arra és nyilván nem is célunk, hogy közreadjuk a teljes „Így élj az Újszövetségben” című anyagunkat. Mintaként azonban, a „Bibliaolvasás jegyzeteléssel” kétrészes tanításunk lezárásaként bemutatjuk az Igegyűjteményünkhöz általunk fogalmazott „Előszó”-t, illetve bemutatunk belőle egy (szeretetről szóló Igékből összegyűjtött) Igecsokrot abban a reményben, hátha valaki kedvet kap hasonló (vagy teljesen más, csak jellegében azonos) készítésére. Saját céljaira, esetleg egyszerű „jócselekedet”-ként – mások számára.

ELŐSZÓ

A Mindenható Isten a zsidó nép számára olyan törvényeket adott – a szövetségkötést követően –, amelyek betartása, illetve be nem tartása: életet és halált jelentett. Mi keresztények, nem vagyunk e törvény közvetlen hatálya alatt, hiszen mi nem a törvény, hanem a kegyelem korszakában élünk, egy új szövetségben. Elfogadtuk (elfogadhattuk) a megváltás csodáját, és olyannyira felnézünk megmentőnkre, Megváltónkra, az Úr Jézus Krisztusra, hogy mindenféle élet és halál törvénye nélkül, hálából, az Ő megdicsőítése céljából szeretnénk megfelelően élni. Szeretnénk hasonlatossá lenni Őhozzá szeretetben, hűségben, jóságban. Számunkra nincs szükség tehát rendelkezésekre, törvényekre, hiszen bennünket az önkéntes igazodás motivál, az Úr Jézus Krisztussal való egység boldogít, egyszóval, ha újjászülettünk, mi mindenben szeretnénk Őreá hasonlítani, az Ő képmása lenni.

De hát mit tegyünk, hogy napról-napra mind jobban megváltozhassunk az Isten Fia képmására, hogy napról-napra kedvesebbek lehessünk számára? Egyáltalán, hogyan éljünk megtért, újjászületett keresztényekként? Honnan tudhatjuk, hogy melyik az az életvitel, ami méltó Őhozzá és mihozzánk? Hogyan döntsünk egyes élethelyzetekben?

Életünk egyetlen zsinórmértéke csak Isten Igéje lehet. Csak az Újszövetség tanításait megtartva juthatunk arra a szintre, hogy Isten szent papságaként, tisztán és feddhetetlenül állhassunk majd meg Alkotónk előtt. Az Újszövetségben lejegyzett evangéliumokban, levelekben vannak azok a segítő fogódzók, intelmek, tanítások, amelyek iránytűként szolgálhatnak az emberi bölcselkedések és az Isten akarata közötti helyes eligazodáshoz. Ezek az írások tudatják velünk – szeretetből – mit is tegyünk, hogy valóban megdicsőülhessen az Úr Jézus Krisztus mibennünk, mit tegyünk, hogy napról-napra mind jobban elváltozhassunk az Ő képmására, Aki maga az Atya gyönyörűsége. (Mt 3, 17)

Ezeket a segítségeket természetesen jogunk van nem elfogadni, nem betartani, a tanácsokat nem megfogadni, felülbírálni, kijátszani, figyelmen kívül hagyni, de akkor vajon elmondhatjuk-e, hogy szeretjük az Úr Jézus Krisztust? Elmondhatjuk-e, hogy valóban követjük Őt? Igazodunk a szavához? Igazat adunk-e mindenben Őneki? Valójában nevezhetjük-e Őt a mi Urunknak? Újjászülettünk-e? Van-e egyáltalán élet mibennünk?

Szolgáljon ez a célirányosan csoportosított Igegyűjtemény mindannyiunk életviteléhez segítségül, akik valóban kedvesek akarunk lenni Megváltónk szemében, akik valóban keresztény /Krisztus-i/ életet kívánunk élni! Akik valóban fel akarunk növekedni Őhozzá, „hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától.” (Ef 4, 14 Új ford.)

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin