Jöjjön el a te országod...1.

Jelen tanítás címe közismerten abban az imádságban található, amellyel Jézus Krisztus tanította imádkozni a tanítványokat (Mt 6, 9-13). Azt mondta nekik:

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6, 9-10)

Az imádságból kiemelt részből félreérthetetlen, hogy az imádság ahhoz az Istenhez (Atyához) szól, aki a mennyek országában lakozik Az imádság egyértelműen kifejezi az imádkozónak azt a vágyát, hogy az Isten dicsősége mindenekfölött állóan szent legyen, illetve azt a vágyát, hogy az Ő mennyei országa a földre is kiteljesedjen, kiterjedjen („… Jőjjön el a te országod…”). Kiteljesedjen, méghozzá olyan módon, hogy úgy érvényesülhessen az Isten akarata itt „… a földön is”, „… mint a mennyben…”. Akadályoztatás nélkül.

Isten országának eljövetelét már Jézus Krisztus földi tartózkodását megelőzően is várták Izráel fiai. Ők ezalatt azt értették, hogy Izráel népének történetében eljön egy olyan időszak, és ez örökkétartó lesz, amikor maga az Úr Isten lesz Izráel királya, amikor maga az Úr kormányozza majd – földi uralkodóként – Izráel fiait. Sőt nem csak Izráel fiait, hanem teljhatalommal a pogány népeket is. Ebben az időszakban Izráel Isten papsága lesz, és ezáltal maga a nép, minden nép fölött álló tekintéllyel rendelkezik majd. A Szentlélek így beszél az Úr eljöveteléről és Izráel népéről Ézsaiás által:

„És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és a ki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ézs 25, 9)

„… Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül, és székhelye dicsőséges lesz.” (Ézs 11, 10 Új ford.) 

„… Ti pedig (Izráel fiai) az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.” (Ézs 61, 6)

„És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem… mert az Úr gyönyörködik benned…” (Ézs 62, 2-4)

Izráelen ekkor teljesednek be mindazok az áldásígéretek, amelyeket Isten a népének ígért, ha népe az Úr útját járja, arról se jobbra, se balra le nem tér (5. Móz 28, 1-14), márpedig ekkor Izráel az Úr útját fogja járni, mivel az Isten országa eljövetele előtt az egész Izráel megtér. És az az áldásígéret teljesedik be Izráel fiain, amelyet korábban, Isten Ábrahámnak adott (1 Móz 12, 2), illetve Dávidnak adott (2. Sám 7, 16).

Nem feledkezhetünk el viszont arról, hogy a próféciák szerint Isten háromszor veszi el Izráeltől a neki ajándékozott földet, és háromszor adja azt vissza részére. Első eset: amikor „… nyomorgatják őket (Egyiptomban) négyszáz esztendeig…” (1 Móz 15, 13), második eset: a közismert asszír-babiloni száműzetés. Tehát kettő már a visszaadással együtt is beteljesedett. Izráel most a harmadik szétszórtságban él (mintegy kétezer éve pogányok „tapodják” Jeruzsálemet). Isten akkor gyűjti majd össze őket, amikor az Úr Jézus Krisztus – a nagy nyomorúságot követően – királyként jön hozzájuk, mint Isten országa uralkodója. Tudjuk, hogy ennek időpontja – akkor is, ha Isten a földi történelem irányítója (Dán 2, 21) – a zsidó nép kezében van. Jézus maga jelentette ki nekik röviddel halála előtt:

„… Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” (Mt 23, 39)

Nézzünk meg néhány – az Úr Jézus eljövetelével és jövendő földi uralkodásával kapcsolatos – Igét az izráeli próféták „tollából”!

„Ezt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek.” (Zak 8, 3 Új ford.)

„És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik…” (Zak 14, 4) 

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert a tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézs 2, 2-3)

„Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak.” (Ézs 9, 3 Új ford.)

„És elpirul a hold, és megszégyenül a nap, mikor a seregek Ura uralkodik Sion hegyén és Jeruzsálemben…” (Ézs 24, 23)

„És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljőnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiűzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.” (Ézs 27, 13)

Amikor Jézus Krisztus saját népe között járt, bár az ország vezetői és a széles néptömegek nem ismerték fel, hogy Ő lehet esetleg a megígért Messiás király, vagy, hogy Ő az Isten Fia, aki akár Úrként máris Izráel élére állhatna, mégis – látva csodatételeit – királlyá akarták tenni. Kimondatlanul is azt gondolták talán Ővele teljesedik be Izráelben az Isten országa. Jézus Krisztus visszautasította a zsidó népnek azt a szándékát, hogy Őt királlyá koronázzák. Egyrészt az akkori küldetése nem erre szólt, másrészt, mint azt tudjuk, Őreá ettől nagyobb királyság várt. Királysága elsődlegesen akkor realizálódott, amikor – feltámadása és mennybe menetele után – neki adatott minden hatalom mennyen és földön is. Amíg a mennyben köztudottan maradéktalanul, addig a földön csak részlegesen tudja megvalósítani szent akaratát, két okból: egyrészt az ember szabad akarattal teremtetett, tehát saját maga dönthet arról, hogy maradéktalanul aláveti-e magát mennyei királya erkölcsi akaratának, másrészt azért, mert ellenfele, Sátán, tévelygésben tartja az embereket, a mennyei királyság elleni lázadásban anélkül, hogy azt az emberek túlnyomó része egyáltalán észrevenné. Fentiek után érthető, hogy Jézus Krisztus miért nem kívánt akkoriban beülni Dávid trónjába.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin