"Vajjon érted-é, a mit olvasol?" 4...3

 „… áron vétettek meg a földről…” Nyilvánvaló, hogy a száznegyvennégyezer elpecsételése Isten papságává csakis úgy lehetséges, ha ők is újjászületéssel igazíttatnak meg. Ez alapvetően lehetetlen lenne, ha a Bárány által nem lennének Ők is megváltva. Ilyen módon ők is – az elragadtatott keresztényekhez hasonlóan, az Úr Jézus Krisztus megváltottjai, azaz Ő értük is ontatott a Bárány vére, tehát ők is – hozzánk hasonlóan – áron vétettek meg a földről.

„… asszonyokkal nem fertőztették meg magokat” nem jelenti azt, hogy esetleg házasság nélkül éltek, mintha a házasságban való élés beszennyezne bárkit is. Ők nem szennyezték be magukat olyan vallásos irányzatokkal, amelyek az antikrisztusi időszakban különösképpen Isten iránti hűtlenségre csábították az embereket. Ezeket a hűtlenségre csábító irányzatokat gyakran asszonyok képében szemlélteti a Jelenések könyve. Ilyen Jezábel (Jel 2, 20) és az egyházi Babilon képe is, mint a paráznáknak az anyja (Jel 17, 5).

„… szűzek”, számuk nem szaporodik, önmagukban egy zárt egységet képeznek, létszámuk száznegyvennégyezer. (Bár elképzelhető, hogy ez az azonosító jegyük része az előző jegynek, azaz érintetlenek mindennemű antikrisztusi behatástól.)

„… követik a Bárányt, valahová (ahová Új ford.) megy”. Ebben a követésükben jut kifejezésre a Bárány iránti hálájuk és mindenek-fölötti hűségük, Ővele való bensőséges közösségük.

„… áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül”. Esett már erről szó. Azzal egészítenénk csupán ki a fentebb írtakat, hogy amíg a Gyülekezet a menny első zsengéjéül, ők a föld (a majdani Messiási Békebirodalom) első zsengéjéül vétettek meg. A nagy nyomorúságból ők az elsők tehát, akik garantáltan élve jutnak be ebbe a birodalomba.

„… szájokban nem találtatott álnokság… Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” Úgy gondoljuk ehhez különösebbet hozzáfűzni nem kell. Isten előtt igazak.

A látomásnak része volt még ez is: „És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát; és hallám hárfásoknak szavát, a kik az ő hárfájokkal hárfáznak vala; És énekelnek vala mintegy új éneket a királyi szék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száznegyvennégy ezer…”. Sajnos nem adja meg a Biblia ennek az új éneknek a tartalmát, így ezt nem ismerhetjük. Csak képzelőerőnkre támaszkodva gondoljuk, hogy itt olyan énekről lehet szó, amelynek ismeretére csak a száznegyvennégyezernek van szüksége a Fenevad ördögi birodalmában végzett világ-evangelizációs munkájához, amely Isten országa közeli és hatalommal történő eljöveteléről szól. Reménykeltően és magasztalóan, ellenállhatatlan erővel kijelentve és hirdetve benne – már előzetesen is – Isten végső győzelmét.

Látomásai sorába hová illeszthető be, és egyáltalán miért kapta ezt a látomást János apostol?

Amikor Arám királya háborút indított Izráel ellen, akkor Izráelben Elizeus volt Isten prófétája. Isten embere mindenkor megüzente előzetesen Izráel királyának, hogy az ellenség mely pontokon indít majd támadást, így Izráel ellenségei állandóan vereséget szenvedtek. Arám királya gyanút fogott, és nyomozni kezdett a vereségek okáról, mígnem fülébe jutott, hogy az ügyben Elizeus próféta a bűnös. Máris seregeket indított Elizeus elpusztítására.

„Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, édes uram! mit cselekedjünk? Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök. És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.” (2. Kir 6, 15-17) 

Elizeus és szolgája is biztonságban érezhette magát, hiszen megláthatták, hogy Isten seregei nagyobbak és erősebbek az őrájuk támadók seregétől.

János apostol szemei – amikor időben ezt a látomást kapta – már beleláthattak Sátán ravasz tetteibe, láthatták az eljövendő Fenevad és a hamis próféta felemelkedését, a népek irántuk való rajongását, ugyanakkor szenvedését is, a zsidók megvetettségét és életterük szűkülését. János talán kiutat sem látott volna mindebből, már-már Isten országa eljövetelével kapcsolatban is kétségei támadtak volna, ha nem kapja ezt a csodálatos, Elizeus látomásához hasonló látomást – megerősítésül. Megláthatta, hogy a legszentebb helyen, a Sion helyén ott a győztes Bárány, aki választottjaival gondoskodni képes már-már elveszettnek vélt népéről! Aki nem hagyta magára azokat, akik Őbenne reménykedtek, íme, jelen van, és kész az eljövetelre, hatalommal és dicsőséggel.

„Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök.” (Jel 22, 20)