Hogyan döntsünk?...3.

Ha csupán ezt a néhány, hitetlenek által sorsvetéssel hozott döntést is tekintjük belátható, hogy ezek a sorsvetések alapjaiban eltértek az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene által szeretett népének adományozott sorsvetéstől. Isten, a sorsvetéssel egy olyan további lehetőséget adott népe számára, amellyel népe visszatérően, újra és újra kimutathatta Őhozzá való ragaszkodását, hűségét, bizalmát. A nép ezúton is megérezhette szerető gondoskodását, közelségét. Tudatosulhatott benne, hogy Istenére mindenkor számíthat, döntéseit a legegyszerűbb eszközökkel is tudomásukra tudja hozni, és döntései mindenkor helytállóak, megbízhatóak és követendők. Isten az Ő nevében, az Ő színe előtt történő hittel való sorsvetést mindenkor áldással jutalmazta, hiszen ezzel tudta viszonozni, honorálni népe Őiránta kimutatott alázatát, ragaszkodását, bizalmát. Miután a pogány népek sorsvetései minden esetben távol álltak és állnak a Teremtő Isten sorsvetéssel kapcsolatos elképzeléseitől, azok kimenetelét soha nem kíséri áldása. A múltban sem, a jelenben sem, és a jövőben sem.

Az Újszövetségben, azon belül „Az apostolok cselekedetei”-ről írt könyvben található néhány, témánkkal kapcsolatos döntést szeretnénk az alábbiakban bemutatni:

„Valának pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók…Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam. Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták őket. Ők annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, lemenének Szeleucziába; és…” (Apcsel 13, 1-4) 

„Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást… és Silást, kik az atyafiak között főemberek valának.” (Apcsel 15, 22) 

„Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt… azok közül egy (az áruló Júdás helyett) az ő feltámadásának bizonysága legyen… Állatának azért elő kettőt, Józsefet… és Mátyást. És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál… Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.” (Apcsel 1, 21-24, 26) 

Az első döntés esetében az Úr Jézus Krisztus antiókiai tanítványai határozott vezetést kaptak a Szentlélektől, aki eleve Barnabást és Saulust (Pál apostolt) jelölte ki egy adott munkára, azaz döntött a tanítványok helyett. Ezt úgy érthetjük meg, hogy e két személy neve olyan fékezhetetlen elementális (nagy) erővel tolult a tanítványok elméjébe, hogy minden kétséget kizárólag mondhatták, hogy Barnabást és Saulust a Szentlélek ajánlotta, illetve választotta ki – helyettük. A második esetben teljesen egyértelmű volt, hogy kiket küld ki az apostoli gyűlés a pogányokból lett keresztyének közé, hiszen csak a témában elfogulatlan, ismert és elismert főembereket küldhettek ki. Döntésüket tapasztalataik, józanságuk, bölcsességük alapján hozták meg. Az eddigi két eset egyikében sem vetődhetett fel, hogy sorsvetéssel döntsenek a dolgokról. A harmadikként írott Igeszakaszból viszont kitűnik a tizenegy apostol tanácstalansága és magárahagyottsága, hiszen az olvasottak szerint sem az Úr Jézus Krisztustól, sem a Szentlélektől nem kaptak közvetlen segítséget, egyértelmű vezetést. Emberismeretük és bölcsességük csak arra volt elegendő, hogy Józsefet és Mátyást jelöljék tizenkettedik apostolnak, de közülük már nem tudtak dönteni. „És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál… Sorsot vetének azért reájok…”

Számtalan esetben előfordul, hogy egy-egy meghatározó döntésünkhöz vagy a bölcsességünk kevés, vagy nem rendelkezünk elég információval, esetleg nem látjuk előre a következményeket és ezért elbátortalanodunk. Van úgy, hogy hiába imádkozunk kitartóan és alázatosan, mintha nem kapnánk választ, nem erősödik, nem érlelődik meg bennünk a megfelelő döntés. Így voltunk ezzel mi magunk is, amikor a városunkban működő hat általános iskola közül azt az egyet kellett kiválasztanunk, ahová majd az óvoda után beíratjuk kisfiunkat. (A „négyes”-be biztosan nem, arról sok rosszat hallottunk.) Eljutottunk arra a pontra, hogy egy hatoldalú dobókockával a kezünkben az Úr jézus Krisztust kértük fel a döntésre. Az elgurított dobókocka úgy állt meg, hogy a „négyes” szám került felülre. Oda írattuk be… Ennek már csaknem másfél évtizede, és azóta is áldjuk az Úr Jézus Krisztus döntését, mivel abban az iskolában egy életre szóló alapokat kapott kisfiunk, szinte kivétel nélkül minden tantárgyat megkedveltettek vele, végig kitűnő tanuló lehetett, máig szívesen gondol vissza az ott eltöltött évekre. Az akkori, hitből történő sorsvetés számunkra nagy áldást hozott. Pedig – miként az apostolok – mi sem Urimmal és Tummimmal döntöttünk.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin