Tanítás a böjtről…2.

Az Igéket most kiragadtuk a szöveg és történelmi környezetükből. De nyilván tudjuk, hogy a történelem folyamán Isten mindenkor lehajolt népéhez, és a segítségére sietett, sőt minden esetben előre jelezte prófétái által az Izráel fiaira leselkedő és elközelgő veszélyt, amennyiben látta, hogy népe elhívásához méltó erkölcsiséggel az Ő törvényei szerint él, alázatos, engedelmes, és ragaszkodik Őhozzá, megbízik Őbenne. Azt is tudjuk, hogy Isten mindenki irányában és mindenkor elutasította az Őhozzá való, megfelelő lelkület nélküli közeledést. Vagyis gyűlölte és elképzelhetően ma is gyűlöli azt, ha Őhozzá különféle ceremóniákkal, liturgiákkal, elgépiesedett, csupán megszokásból eredő cselekedetekkel, hamis kegyességgel akar bárki is közeledni.

Zakariás könyvéből olvassuk el azt az Igeszakaszt, amikor a babiloni fogságban élők követeket küldtek a papokhoz és prófétákhoz, hogy tudakozódjanak Istennél, hogy az úgynevezett böjtnapjaikat a továbbiakban is megtartsák-e! Ezeket a böjtnapokat a zsidók Jeruzsálem lerombolásának emlékéül vezették be saját döntésük alapján, és nem Isten parancsára. Eleinte kétségkívül komoly bűnbánatot tartottak ezeken a napokon, de a későbbiek folyamán ezek a napok ceremoniális szintre süllyedtek, formális szertartásokban jelentek meg. A szétszórtságban élő zsidók valószínűleg szerettek volna már ezektől a rendszeresen ismétlődő böjtnapoktól megszabadulni, de önállóan nem mertek ebben dönteni, nehogy Isten megnehezteljen reájuk. Ezért küldték a követeket a papokhoz és a prófétákhoz, hogy ők puhatolják ki Isten ezzel kapcsolatos véleményét. Isten, Zakariás prófétával nem akármilyen üzenetet küldött válaszul számukra. Így számolt be erről Zakariás:

„Szóla ekkor a Seregeknek Ura nékem, mondván: Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bőjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik hónapban, és pedig hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é? És mikor ettetek, és mikor ittatok: avagy nem magatoknak ettetek és magatoknak ittatok-é?… Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával! Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarczoljatok (ne zsákmányoljatok ki Új ford.), és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” (Zak 7, 4-6, 9-10) 

Olvassuk el még egyszer! „Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával! Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarczoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” Amilyen világos volt a kérdés olyan világos volt Isten válasza is. „Nem tartok igényt a ti böjtjeitekre. Már régóta csak magatoknak böjtölgettek, lélek nélkül, közben meg élitek a magatok világát. Nem törődtök a törvényeimmel, hátat fordítottatok nekem. Hát nem értitek? Még a papok sem értik?” – mondhatta volna másképpen Isten.

„Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot… Rettenetes dolgokat látok Izráel házában…” (Hós, 6, 10) 

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!… Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz… akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.” (Ézs 58, 6-7, 9-11, 14 Új ford.) 

Halld Izráel! – olvashatjuk gyakran Mózes könyveiben. Halld kedves Testvérünk! Újszövetségi Testvérünk a Krisztusban! Jézus Krisztus, noha tudta, hogy az övéi majd böjtölni fognak, de – mint olvashattad – ezt soha nem rendelte el számukra és számunkra sem. A böjt továbbra is egy biblikus lehetőség – ha tiszták az indítékai –, hogy lelki (és testi) áldozatként Urunk elé lépjünk vele, kifejezzük egyes ügyek iránti elkötelezettségünket, vagy bűnbánatunkat, töredelmünket. Böjtölhetünk olyan kivételes esetekben is, amikor bizonyos démonok elleni küzdelemre készülünk fel. Tehát a böjtölés esetenként szükségszerű lehet, a biblikus böjtöt elfogadja az Úr Jézus. Ne feledjük viszont a legutóbbi Igeszakaszban olvasottakat!

Bár Izráel fiaihoz szólt, de kiolvashatjuk belőle Isten minden időre és mindenkire vonatkozó – szeretetéből eredő – egyetemes akaratát. Mózes harmadik könyvére utalva jegyeztük meg, hogy itt találtunk először böjtre való utalást Istentől. Azt mondta az Úr Mózesnek, hogy „… szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok (tartóztassátok Új ford.) meg magatokat…” (3. Móz 23, 27). Így folytatódik: „Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon…” A népnek mindössze úgy kellett „megsanyargatnia” magát, hogy „nem csinált semmit”. Csak engedelmeskedett Istennek. Létezhet-e, hogy ma másabb Isten, és önmagunk „megsanyargatásaként” ma többet vár el tőlünk, újjászületett keresztényektől, választott nemzetségétől, királyi papságától, szent nemzetétől, tulajdonba vett népétől (1 Pét 2, 9), mint annak idején szeretett népétől? Létezhet-e, hogy az Ő tetszésében járáson, az alázatosságon és az engedelmességen, a Fia szeretetén, felmagasztalásán és követésén túl egyebet is követelne tőlünk, mint azt, hogy a böjtölésünk során mindössze azzal „sanyargassuk” meg magunkat, hogy az óemberi természetünket legyőzve: letegyük a gonoszság bilincseit, hogy ne zsarnokoskodjunk senki fölött, hogy békességben és szeretetben éljünk embertársaink között, hogy adjunk kenyeret az éhezőnek, hogy ha kell az utolsó falatunkat is adjuk oda, hogy fogadjuk be a hajléktalant, hogy öltöztessük fel a mezítelent, hogy ne pletykálkodjunk, és ne tanúskodjunk hamisan senki ellen, hogy ne hazudozzunk egymásnak, hogy megvigasztaljuk azokat, akik szomorkodnak? Nekem az ilyen böjt tetszik igazán, én az ilyen böjtben lelem a kedvemet, üzente az Úr Ézsaiással. „… akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.”

Hát ilyen egyszerű (vagy számodra talán nehéz?) az a böjt, ami igazán kedves Megváltó Istenednek, az Úr Jézus Krisztusnak. Olvass a fenti sorok között, fordítsd le a hétköznapokra a felsoroltakat, és találd meg közöttük azokat, amiket lelki áldozatként most, még ma fel tudnál ajánlani az Úr Jézusnak! Tagadd meg (sanyargasd meg) magad, és tedd félre előítéleteidet, a Szentlélek által győzd le makacs óemberi természetedet! Még ma látogass meg egy szomszédságodban élő beteget, vidámíts fel a kertedben szedett virágaid csokrával egy önmagát ugyan erősnek mutató, de a valóságban igencsak szenvedő özvegyet! Ha ismersz olyan elesett családot, aki akár önhibájából került is mostani helyzetébe, segítsd meg, akár egy magad készítette akármilyen száraz tésztával, vagy vidd át neki azt az egy doboz tejfölödet, ami a hűtődben van, majd főzöl mást, amibe nem kell tejföl! Idős szomszédod maradék tűzifáját hasogasd össze, hátha lesznek még hideg napok, segíts őneki, amikor fóliáját igyekszik a helyére húzni, de a szél megnehezíti a munkáját! Kérdezd meg, szüksége van-e valamire a boltból, vagy a városból, ajánld fel, hogy te elhozod szívesen, ha már úgyis arra jársz!… A vendégszeretetről el ne felejtkezz! (Zsid 13, 2) „… hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel…” (Luk 14, 13-14)

Ha mindezek mellett egyszer-egyszer mégis a hagyományos böjtöléssel járulsz az Úr Jézus Krisztus elé, mindenképpen figyelj arra, hogy böjtölésed ne váljon egyszerű szokássá, gépiessé, lélek nélkülivé! 

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin