Jeruzsálem falai...2.

Nehémiás megérkezett Júdába, és felkereste a nevezetes várost, Jeruzsálemet.

„… elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig. És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem… És kimenék a völgynek kapuján éjjel… a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kőfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tűz által megemésztetének. Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához… gyalog menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kőfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem. A főemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az előljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg. Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul! És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg!…” (Neh 2, 11-18) 

„… indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem…” Olvassuk el még egyszer Nehémiás szózatát is! „… jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát…!” És ímé, a nép válasza: „Keljünk fel és építsük meg!…” Mekkora öröm lehetett Nehémiás szívében, amikor megérezte az Úr újabb támogatásaként a nép lelkesedését! A Szentírásból tudjuk, hogy nyomban megszervezték az építkezést és haladéktalanul hozzá is fogtak a falak kijavításához.

Amikor tudomást szereztek erről a környék idegen származású előkelőségei, a hóróni Szanballat, az ammónita Tóbijjá (Tóbiás), és az arab Gesem, bár valamennyien ugyanazt az Artaxerxes perzsa királyt szolgálták, mint Nehémiás, eleinte csak rosszallották, hogy egyáltalán jött valaki, aki a zsidók javát keresi, később viszont már kimondottan gúnyolódni és csúfolódni kezdtek. Ezt kiabálták a falakat helyreállítók felé:

„Mit akartok csinálni? Talán a király ellen akartok föllázadni? Én (Nehémiás) azonban így válaszoltam nekik: Maga a menny Istene ad nekünk sikert, és mi az ő szolgáiként kezdjük el az építést.” (Neh 2, 19-20 Új ford.)

Ahogy múltak a napok és egyre kiterjedtebben folyt az építkezés…

„Szanballat… haragra gerjede és felette igen bosszankodék, és gúnyolá a zsidókat; És szóla az ő atyjafiai és a samáriai sereg előtt, és ezt mondá: Mit művelnek e nyomorult zsidók? Vajjon megengedik-é ezt nékik?… Tóbiás pedig mellette állván, mondá: Bármit építsenek, ha egy róka lép fel reá, összezúzza köveiknek falát.” (Neh 4, 1-3) 

Nehémiás közben így imádkozott Ábrahám, Izsák és Jákób istenéhez:

„Halld meg, oh mi istenünk! hogy csúffá lettünk, fordítsad gyalázásukat az ő fejökre, és add őket prédára a rabságnak földében; Ne fedezd el az ő hamisságokat és az ő bűnök a te orczád elől el ne töröltessék, mert téged bosszantának az építők előtt!” (Neh 4, 4-5) 

Az ellenség kezdetben még csupán gúnyolódott, csúfolódott, a későbbiekben már fenyegetőzött is.

„… Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok… összeesküvének mindnyájan egyenlő akarattal, hogy eljőnek Jeruzsálemet megostromolni… De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök őrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tőlök… És lőn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, a kik ő mellettök laknak vala és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!…  azon naptól fogva legényeim egyik része munkálkodik vala, a másik része pedig tart vala dárdákat, paizsokat, kézíveket és pánczélokat, és a fejedelmek ott állának az egész Júda háznépe mögött. A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala. A kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének…” (Neh 4, 7-9, 12, 16-18) 

Szanballaték egy szemenszedett hazugságokat tartalmazó levéllel álnok módon, egy kietlen helyre próbálták elcsalni Nehémiást, nyilván, hogy végezzenek vele.

„… elküldé hozzám Szanballat ilyen módon ötödször az ő legényét, a kinek kezében egy felnyitott levél vala, Melyben ez vala írva: A szomszéd népek közt ez a hír… hogy te és a zsidók pártot akartok ütni, annakokáért építed te a kőfalat; és hogy te leszel az ő királyok, e beszédek szerint. Sőt még prófétákat is rendelél, a kik hirdetnék te felőled Jeruzsálemben, ezt mondván: Király van Júdában! És most e dolgoknak híre a királyhoz is elérkezik, annakokáért jer és tanácskozzunk együtt!” (Neh 6, 5-7) 

Nehémiás természetesen nem ment el a találkozóra, és a templomba sem volt hajlandó bezárkózni, ezzel is kimutatva, hogy átlát ellenségei szándékain, és nem fél tőlük (Neh 6, 11).

És ímé, eljött a nagy nap!

„Elvégezteték pedig a kőfal Elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt. És lőn, hogy midőn meghallák minden mi ellenségeink, megfélemlének minden pogányok, a kik körültünk valának, és igen összeestek a saját szemeikben, és megismerék, hogy a mi Istenünktől vitetett végbe e munka.” (Neh 6, 15-16) 

Végezetül a fából készített hatalmas kapuk is a helyükre kerültek, és következhetett az a régóta várt nagy hálaadó ünnepség, amelynek keretében sor került az újjáépített falak felavatására (Neh 12, 27-43). Az ünnepségről szóló leírás utolsó sorait idézzük:

„És áldozának azon napon nagy áldozatokkal, és vigadának, mert az Isten megvidámítá őket nagy örömmel, sőt az asszonyok és gyermekek is vigadának; és Jeruzsálemnek öröme nagy messze hallatott (messzire elhallatszott Új ford.).” (Neh 12, 43) 

A falak felépítését követően Nehémiás még sokáig nem tért vissza Perzsiába. Vezetésével folytatódtak a helyreállítási munkák Jeruzsálemben, immár a lerombolt város újjáépítése volt a cél. Hogy ez az újjáépítés mennyire haladt előre az idő teltével, nem tudjuk. A Biblia csupán arról tudósít, hogy Nehémiás tizenkét év után tért vissza először (és talán utoljára) Artaxerxes perzsa királyhoz (Neh 5, 14), akkor is csak egy rövid időre (Neh 13, 6). Hamarosan újra Júdába ment, hogy folytassa a babilóniaiak által lerombolt Jeruzsálem helyreállítását.

Újszövetségi hívőként olvasva Nehémiás könyvét meggyőződésünk, hogy több van ebben a könyvben egy egyszerű történelmi tudósításnál. Amellett, hogy időrendi sorrendben valóban tényszerűen tájékoztat bennünket a zsidó nép múltjának egy adott szakaszáról, hiteles forrást nyújtva ezzel még a történészeknek is, számtalan szellemi ismeretet is hordoz. Ez a könyv a kiválasztásról szól, mégpedig arról a fajta kiválasztásról, amikor Isten saját céljára kiválaszt (elkülönít) egy személyt annak érdekében, hogy elvégeztessen vele egy fontos munkát

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin