Jeruzsálem falai…3.

A kiválasztott személy

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Isten egy fontos munka elvégzéséhez ne az arra legalkalmasabb, legmegbízhatóbb és leghűbb személyt választaná ki, legyen az férfi, vagy nő, szellemi területen végzendő, vagy akár gyakorlatias munka. Láthattuk, hogy Isten az Ővele történő személyes kapcsolattartásra és a nép vezetésére Mózest választotta ki, de a szent sátrat, vagy annak felszereléseit, tartozékait már nem ővele készíttette el, arra kézműves mesterek lettek kijelölve, a papi ruhák varrásához és hímzéséhez pedig asszonyok. Arra a feladatra, hogy népek és királyok ismerhessék meg az Úr Jézus Krisztus nevét, Pál apostol lett kiválasztva (Apcsel 9, 15). Jeruzsálem falainak, a város épületeinek, majd a szintén romokban heverő vallási-társadalmi rendszernek a helyreállítására, a munkálatok megszervezésére és irányítására Isten akkor nyilvánvalóan Nehémiást találta a legmegfelelőbbnek. Mint tudjuk, Nehémiás a Júdából Nabukodonozor által fogságba vitt zsidók egyik távoli leszármazottja volt, aki már Perzsiában született harmadik-negyedik generációs betelepítettként. Feltételezhetően egy zsidó kolóniában nőtt fel, már fiatalon kiváló képességekkel rendelkezhetett, tanult emberként a hatalmas birodalom királya közvetlen közelébe jutott. Állami tisztviselőként is nyilván látogatta a szórványban élő zsidóság vallási összejöveteleit, ismerte a szent iratokat, beszélte népe ősi nyelvét. Ismerhette a száműzetés éveiben született Jeruzsálemről írt honvággyal és reménységgel átszőtt szomorú énekeket, verseket. Nehémiás tehát minden ismerettel, megfelelő tudással és minden valószínűség szerint népe iránti mély elkötelezettséggel rendelkezett ahhoz, hogy megfelelhessen Isten elvárásainak.

A kiválasztás

Miként Mózest egy égő csipkebokorból szólította meg váratlanul Isten, és választotta ki egy adott feladat elvégzésére, úgy Nehémiást is teljesen váratlanul szólította meg néhány, Júdából érkezett honfitársa által, és választotta ki szintén egy adott feladat elvégzésére. Mint írtuk, Nehémiás eddig is tisztában volt atyjafiai helyzetével, most az egyszer viszont, amikor a távoli honból érkeztek válaszait hallgatta, ugyanazok az ismeretek, mintha szíven találták volna. Most Isten szólt hozzá… És ez ma is így történik. Az Úr Jézus Krisztus még napjainkban is kiválasztással hív el embereket egy-egy adott feladat elvégzésére. Megkeresi az adott célra legalkalmasabbnak tartott személyt, és esetenként az illető számára is a legváratlanabb pillanatban, anélkül, hogy élőszóval fennhangon megszólítaná, az elméjébe és a szívébe helyezi az elvégzendő feladatot, és vágyat ébreszt benne annak végrehajtására. Történhet ez utcán, villamoson, reggeli ébredéskor, vagy akár még egy beszélgetés alatt is. A kiválasztott személyben csak annyi tudatosul, mintha hirtelen „beugrott” volna egy gondolat, mintha úgy eszébe jutott volna váratlanul, minden előzmény nélkül „valami”. Azután egyre erősödő elhivatottságot érez a „beugrott” – valójában a számára kijelölt – feladat végzéséhez, szinte szabadulni sem tud az újra és újra előtörő gondolattól, hogy ezt, vagy azt neki meg kell cselekednie, el kell végeznie, el kell intéznie.

A helyes reakció

A kiválasztott hívő – mert az Úr Jézus Krisztus csak a legritkább esetben választ ki saját céljaira megbízhatatlan hitetlent – legelső gondolatainak egyike általában, hogy kutatni kezdi a gondolat eredetét. Vajon az Úr Jézus Krisztustól ered-e a dolog? Vajon „Ő mondta-e nekem”, hogy ezt vagy azt cselekedjem meg? Bizony, akkor jár el a hívő helyesen, hogyha nem „ugrik azonnal”, hanem helyette józanul megvizsgálja, hogy „küldetése” egyezhet-e az Úr Jézus akaratával, a legkisebb mértékben is nem igeellenes-e a megbízatás, hiszen ilyen cselekedet megtételére soha nem fog bennünket kiválasztani az Úr Jézus Krisztus. Azt is meg kell vizsgálnia, hogy nem testi vágyak (például személyének előtérbe helyezése, feltűnési, szereplési, érvényesülési vágy) motiválják-e gondolatait. Amikor Nehémiás megértette, hogy mit kell tennie, helyesen járt el: elkezdett böjtölni és imádkozni.

A kiválasztás megerősítése

Nehémiás úgy gondolta, akkor veheti biztosra, hogy Isten szándéka az, hogy ő elmenjen ősei földjére és helyreállítsa a romokat, ha bizonyítékát nyeri annak, hogy Isten támogatja őt ebben a dologban. Ezt pedig onnan tudhatja meg, ha Isten jóindulatra indítja őiránta a perzsa királyt, azaz ha a király – akinek egyáltalán semmi érdeke nem fűződött Jeruzsálem helyreállításához, tehát látszólag minden ok nélkül, de – hozzájárul majd az ő jeruzsálemi útjához. Ismét csak azt mondhatjuk, hogy helyesen járt el Nehémiás, amikor biztosítékot, megerősítést kért az Úrtól. A ma keresztyénje is kérjen ilyen esetben megerősítést az Úr Jézus Krisztustól! Hittestvéreken keresztül, akik anélkül például, hogy az előzményeket ismernék, ugyanazt javasolják számára, vagy tekintsen körül, mások is kaptak-e hasonló ilyen munkát. Kérhet egyéb módon is jelet, lásd Gedeon esetét (Bír 6, 37, 40)! Tartózkodjon viszont minden olyan jeltől, amire a világ (és e világ ura) hatással tud lenni, különösen olyantól, amely nem „kézzel fogható”. Amikor Nehémiást már elengedte a király, ő még (a folyamon /Eufrátesz/ túli helytartókhoz írt) ajánlóleveleket is kért a királytól, sőt – egyebek mellett – még a perzsa király erdejeiből való faanyagot is kért a városkapuk helyreállításához. Igazán kimerítette a „kézzel fogható” biztosítékok tárházát!

A feltétlen támogatás

Már a fentiekből is látható, hogy amikor az Úr Jézus Krisztus kiválaszt bennünket arra, hogy az Ő dolgaiban fáradozzunk, ahhoz minden segítséget megad, nem csak a megbizonyosodás és megerősítés idején, hanem a konkrét munkavégzés során is. Mindenkor érezhetjük támogatását, úgy is mondhatnánk, hogy az ilyen munkák során a dolgok úgy mennek, mint a „karikacsapás”. Még jóindulatú szövetségest, vagy a munka mértékétől függően szövetségeseket is ad mellénk gyakran kérés nélkül is. Olvashattuk, hogy miután Nehémiás egy éjszaka titokban megszemlélte a csaknem földig rombolt városfalat, szinte csak ennyit mondott a vele lévőknek: „… jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát…!” És ímé, a nép így reagált felszólítására: „Keljünk fel és építsük meg!…” Teljes volt az egyetértés.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin