Isten: szeretet…3.

A Hóseástól idézett Ige, az Úr szava, az idézet pedig Isten kijelentése. Mivel Isten szeretet, ezért az Őt ismerőktől, az Ővele közösségben lévőktől – ha már egyszer a Szentlélek által a szívükbe ültette a szeretet magvát – joggal elvárja, hogy éljenek is a bennük lévő szeretettel, gyakorolják azt. A szereteten belül pedig – mint már az előzőekben láthattuk – elvárja az egymás iránti (ember-ember közötti) jóságot, méghozzá a jóságon belül a legfényesebb, legértékesebb, legnemesebb tulajdonság gyakorlását: az egymás iránti irgalmasságot.

A Példabeszédek könyvéből megtudtuk, hogy az ember jóságát mindenkor Isten áldása kíséri. Jakab leveléből viszont azt is megtudhatjuk, hogy aki nem cselekszik irgalmasságot, az Isten részéről sem számíthat irgalomra (szánalomra, együttérzésre, könyörületességre):

„Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot…” (Jak 2, 13) 

Az isteni szeretet, jóság és irgalom után térjünk vissza a könyörületességre, amiről már olyan sok Igében megemlékeztünk, viszont fontosságához, jelentőségéhez mérten méltánytalanul keveset szóltunk róla! Az irgalmas samaritánus történetének ismertetése után csupán azt írtuk, hogy: „az irgalom és a könyörületesség édestestvérek, és mindkettő a jóságosságnak, a jóságnak a része. Isten azért irgalmas és könyörületes, mert jóságos.”

Isten szeretetének, jóságának, könyörületének csúcspontja: a kegyelem. Isten azért kegyelmes, mert jóságos szeretetének az egyik alappillére éppen az irgalom. És tudjuk, hogy aki irgalmas, az gyengéden, figyelmesen együttérző, az bele tudja élni magát a másik elesett, ellehetetlenült, kiszolgáltatott helyzetébe. Akiben van irgalom, abban van szánalom, és a másik helyzetének megjobbítására irányuló könyörületesség is.

Isten már az Édenben történt bűnbeeséskor megszánta az embert. Rendreutasította, megbüntette, kiűzte az Édenből, de azonnal „megesett a szíve” a két szerencsétlen megtévesztett és rosszul döntött, földönfutóvá lett, mezítelen emberen. Az emberekkel kapcsolatos irgalmának gyakorlása, könyörületessége azzal kezdődött, hogy teremtett állatai közül leölt néhányat, hogy bőrruhába öltöztethesse Ádámot és Évát. Isten ezt követően az egész emberi törtélelem során mindvégig azon fáradozott, hogy segítsen, könyörüljön bukott emberi teremtményein, akik pedig Őt rendre visszautasítva, mindenkor inkább a gonosz, Isten igazsága ellen lázadó szellemi erőknek engedelmeskedtek. Nem értették meg, vagy soha nem akarták elfogadni Istennek azt az akaratát, hogy az Ővele közösséget nem ápolók nem mehetnek be az Ő országába, az ilyenek sorsa a kárhozatban végződik, sorsuk a biológiai halált követően: az örök halál. És Istent a szeretete, abból fakadó jósága, irgalma és könyörületessége egy tökéletes kegyelem meghozatalára indította. Tudjuk, hogy a kegyelem nem más, mint amikor valakit mentesítenek egy jog szerint járó súlyos büntetés elszenvedése alól. Így kaphat például kegyelmet egy halálraítélt bűnös attól, akinek joga van kegyelmet adnia számára. És így kínálta fel mennyei Atyánk is a bűnös emberiség számára a kegyelmét.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)

Olvassuk el ezekután a bevezető Igeszakaszunk egyik fontos kijelentését! „Ez a szeretet… elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.”

„… Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is… életre keltett a Krisztussal együtt – kegyelemből van üdvösségetek!… hogy megmutassa… kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban… kegyelemből van üdvösségetek…” (Ef 2, 4-5, 7-8 Új ford.)

Itt az ideje, hogy – ha csak címszavakban is, de – összegezzük az Isten szeretetéről írottakat: Lássuk mi jellemzi Isten szeretetét, lássuk tehát milyen Mennyei Atyánk tökéletes szeretete!

Mennyei Atyánk szeretete: türelmes, jóságos, /kegyes, nyájas (barátságos, kedves, kellemes, szíves, vonzó) vigasztaló, gondoskodó, irgalmas (gyengéd, figyelmesen együttérző, szánalomra induló, könyörületes, kegyelmező)/, nem irigy, nem féltékeny, nem kérkedő, nem öntelt, nem tolakodó, nem bántó, nem a maga hasznát keresi, nem haragvó, nem a rosszra figyel, távol van mindenféle hamisságtól, az igazságban örvendező, megértő, reménykedő, hosszútűrő, soha el nem múló.

Mondd, ismered ezt az Igét?

„Én és az Atya egy vagyunk.” – mondta Jézus Krisztus. (Ján 10, 30) 

Az Atya a Fiát adta értünk, a Fia pedig a saját életét. Vajon az Isten Fiában, az Úr Jézus Krisztusban lakozó szeretet milyen lehet, – ha Ő egy az Atyával?

 Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin