2017. szeptember 4., hétfő

Hozzászólás a tanításhoz...XXXVIII

Szeretett Testvéreim a Krisztusban!


Éppen az előbb jártam fent az 'online bibliaórán', s a közzétett tanításaitok mellett igazi örömöt okozott számomra, hogy az egészség területén is történt némi javulás!
Továbbra sem szűnök meg érted imádkozni kedves Testvérem!

Nagyon tetszett, hogy az 'elkarizmatikusodott' egyházvilágban. fel merted vállalni, hogy bizony nem mindenkit gyógyít meg az Úr, s ez egyáltalán nem biztos, hogy hitbéli gyengeségre utal az illető életében! Sok felekezet gyártott már dogmát abból, hogy Isten nem engedhet meg ilyen jellegű hit-próbákat, s nem nevelhet ilyen eszközökkel! Ezek a megállapítások ellene mondanak az igének!

Isten nem csak arra adott hatalmat, az Úr Jézus Krisztusnak, hogy betegségeket meggyógyítson, hanem arra is, hogy erőt adjon azok elhordozásához!

Az ember könnyen esik abba a hibába, hogy Istentől elvárja, hogy az ember igényeihez igazítsa az akaratát! Pedig a keresztény életvitelnek, Krisztus követésének az az alapja, hogy
az ember igazítsa Isten akaratához az igényeit! Aki ezt nem ismeri fel, azt sosem vezette a Szent Szellem!

Az Úr Jézus Krisztus gyógyító szeretete övezzen körül Benneteket!

ui. Isten áldása van a honlapotokon, hiba lenne csak azért berekeszteni, mert nincsenek online válaszok! Tapasztalatból mondom, hogy nem mindig az az építő, ahol teológiai viták dúlnak!

Szeretettel: Csaba


Szeretett Csaba testvérünk az Úr Jézus Krisztusban!


Ismét megláttad a tanításunk lényegét. Látod, ezért (is) szeretünk. Kifejezetten tetszett ez a megállapításod: „Pedig a keresztény életvitelnek, Krisztus követésének az az alapja, hogy
az ember igazítsa Isten akaratához az igényeit! Aki ezt nem ismeri fel, azt sosem vezette a Szent Szellem!” (Egy szórendi cserét azért csak „belemoderáltunk”…)

Csaba! Az utóbbi időben arra törekedtünk, hogy csütörtökönként és vasárnaponként tegyünk fel egy-egy újabb anyagot a lapunkra. Jelen esetben most ezt egy nappal előrehoztuk, már ma (szerdán) fel tudtuk helyezni – segítségeddel – a 47. sz. tanítást. (Írtunk hozzá egy kis bevezetőt, elkerülendő, hogy az angol barátod e-mailje miatt, nehogy éppen az „igazság feláldozása árán” történő ökumeniára csússzon át a helyreállítás szolgálatával kapcsolatos magyarázatod fő mondanivalója.) És egy másik kis rövid tanítást is feltettünk, a Húsvéttal kapcsolatban. (48. sz.) Volt bennünk egy kis huncutság is. Mivel a „helyreállításnál” az apostolok korabeli rend visszaállítása a cél, azokkal az olvasóinkkal, akik netán nem érzékelnék a helyreállítás szükségességét, szembesítjük az eredeti Húsvét eseményeit napjaink Húsvétjával. Feltétlenül várjuk a két írás együttes mondanivalójával kapcsolatos észrevételedet!

Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg az Ő felfoghatatlan mértékű örök szeretetével! A Szerk.


Testvéreim az Úrban!

Köszönöm, hogy bizalmatokkal megtiszteltetek és valamit megtudhattam rólatok.
Sok hasonlóság van köztünk. Én is katolikus voltam, most Krisztus-hívő keresztény vagyok.
Mi is kerestük a helyünket, nálunk is volt évekig bibliaóra.

Most 2006 óta kórházba járok betegeknek bibliaórát tartani. Én is bemerítkeztem és csak a tiszta tanítást viselhetem el! Megérzem a falsot! Már több ismerősnek elküldtem a címeteket. Ígérem, elejétől végéig el fogom olvasni írásaitokat, mert úgy megmagyarázzátok, hogy minden igazság benne van, nem lehet "belekötni ".

De azért higgyétek el, vannak igaz Krisztus-hívők sokan, rajtunk kívül is.  Nagyon sok rossz történt veletek, sajnos Sátán démonaival embereken keresztül munkálkodik és tombol, mert tudja, hogy kevés ideje van. De Isten mindig megerősít és óvja az övéit.

Köszönöm, hogy válaszoltatok, nagyon örülök nektek. Továbbra is írjatok sok tanulságos tanítást!

Még egyszer köszönöm a válaszotokat, amikor időm engedi, végig olvasom tanításaitokat, mert úgy szívom magamba a tiszta tanítást, mint szivacs a vizet, mert benne élek és benne érzem jól magam.

Istennek Áldott (kis) Csapata!

Az ÚR áldjon meg gazdagon titeket, életeteket és munkátokat, körülményeiteket! Oltalmazzon és védjen a gonosztól és minden bajtól! Továbbra is hasogassátok igazságban Istennek Igéjét.

Szeretettel: Éva.


Kedves Éva testvérnőnk az Úr Jézus Krisztusban!

Te aztán nem csak ismered, hanem gyakorlod is azt az Igét, hogy jobb (nagyobb boldogság) adni, mint kapni. (Apcsel 20, 35) Annyi mindennel elhalmoztál bennünket, hogy csak lapoztunk, lapoztunk, és alig értünk leveleid és mellékleteid végére. Mi erre nem tudunk ilyen bőséggel reagálni, csak az írásainkkal tudunk „fizetni”, törleszteni. Reméljük viszont, hogy ezekkel – bármennyire is bő ismeretekkel rendelkezel, amit előre nem ismerhettünk – sokszor tudunk majd örömödre lenni, és még inkább megszerettetni és elfogadtatni veled az Úr Jézus Krisztusban elrejtett engedelmességben-járást. 

A küldött anyagok áttekintéséhez, az informálódásokhoz, stb. egy kis időre még szükségünk van, így azokról egyelőre csak azt az elhamarkodott véleményt tudjuk mondani, hogy van amelyik jó, van amelyiket hamar kitöröljük majd adattárunkból. 

Gyors oda-vissza válaszokra általában nincs és belátható időn belül még nem lesz lehetőségünk, sőt hétfő-kedd-szerda napokon május végéig sajátos okok miatt még csak Internet közelébe sem jutunk. Ezeken a napokon nyilván minden információt tudunk fogadni, csak továbbítani nem, tehát válaszolni sem. Természetesen ez a tanítások elkészítését és a weblapra való felhelyezését nem befolyásolja, a válaszokra pedig kicsi türelmet kérünk. (Gal 5, 22) 

Nagyon nagy dolog, hogy módodban áll a legelesettebbek (betegek) között forgolódni, és már hány év óta! 

Örülünk, hogy környezetedben sok igaz keresztény van, hiszen azt írtad: „De azért higgyétek el, vannak igaz Krisztus-hívők sokan, rajtunk kívül is.” A mi tapasztalataink sajnos ettől eltérőek. Az idők előre haladtával – és ezt minden felfuvalkodottság nélkül írjuk – mi úgy látjuk, hogy az elragadtatáskor keveseknek adatik majd meg a szempillantás alatti átváltozás lehetősége, hiszen maga Jézus Krisztus tette fel azt a szomorú kérdést, hogy vajon talál-e hitet a földön, amikor eljön? (Luk 18, 8) Bár te látnád jól, vagy bár valóban így lenne ez felétek!


Nagyon szépen köszönjük, hogy lapunk címét megadtad másoknak is! Buzdítsd őket az olvasásra is!

Várjuk tanításainkkal kapcsolatos észrevételeidet, kritikáidat 

Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg, segítse családodat és minden irányú munkádat, Ige iránti szomjúságodat, érdeklődésedet, szeretettel: a Szerk.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Ezennel be fejeztük a hozzászólásokat!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!