2017. szeptember 20., szerda

Linda Canino: Napi áhítat...14.

Válasszatok!


Lukács 9:23

A szabad akarat gyakorlása dicsőíti Istent. Ezért rendezi Isten mindig úgy a körülményeket, hogy választás elé állítson. Az Isten szerint való tan félreállítja az útból a tudatlanság kifogását, amint tanítja az elmét meghatározott választási lehetőségekre. Isten tanszerű abban, ahogy akaratát, útjait, természetét, vágyait közli. De azután visszavonul, és nem avatkozik bele a döntésünkbe, hogy mit kezdünk azzal, amit elénk tárt. Amikor szabadon választjuk Igéje szerint az Ő útját, akkor Isten megdicsőül. Maga Krisztus is háromszor imádkozott a Gecsemáné kertben Isten tökéletes akaratáért. Neki is voltak próbái az engedelmesség terén. Mint embernek, neki is két lehetőség között kellett választania: Isten, vagy az ördög (Mt. 4). Jézus azt mondta: "Ha fölemeltetem..." - ez egy olyan feltételes mód az eredeti szövegben, ami kifejezi, hogy az Ő szabad akaratának a döntésén múlik, hogy meghal helyettünk (Jn. 12:32). Tehát, "ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem" (Luk.9:23). El kell döntenünk, hogy felvesszük-e a keresztet vagy sem. Krisztus követése naponkénti döntést igényel. Válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni"(Józs. 24:15). A döntések völgyében emberek sokaságára lesznek hatással a mai napon meghozott döntéseink (Joel. 3:14). Eszter döntése, hogy kiáll hite mellett, annak ellenére, hogy veszélybe kerül, egy egész népre volt hatással. Ruth döntése, hogy Naomihoz lesz hűséges saját természeti gyökerei helyett, örökkévaló jutalmakat szerzett neki. A sziro-föníciai asszony döntése, hogy állhatatos marad az imában, annak ellenére, hogy nem kapott azonnal választ, lánya megszabadulását eredményezte.

Döntéseket kell hoznunk ma is. Dicsőítsd meg Istent a döntéseiddel!

Folytatás holnap


https://www.ahitatok.hu/
Magyar fordítás: Szőtsné Vadász Ildikó

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!