2017. november 20., hétfő

Linda Canino: Napi áhítat...75.

Hódító szeretet


Róma 12:21



Szent Patrik Skóciában született. Tizenhat éves korában ír martalócok elrabolták és egy ír törzsfőnőknek adták el rabszolgának. Hat évig gondozta gazdája nyáját, és megtanult imádkozni. Elsajátította a kelta nyelvet és részletesen megismerte az ős-kelta vallást, a druidizmust, mielőtt hazamenekült volna. Patrik ezt követően a Tours-i kolostorban (Franciaország) tanult, majd Nagy-Britanniában dolgozott misszionáriusként, de Írország mindig a szívén volt. Szent Germánusz utasítására  végül megbízták, hogy odamenjen. Tizenkétszer börtönözték be és tartották fogva azok, akikhez Isten küldte őt, de a szeretet, amit adott Patrik szívébe végül fogva ejtette fogva-tartóit

Patrik olyan ember volt, aki dicsőítette Istent bárhol is találta magát. Nem aggodalmaskodott, hanem imádkozott. Menekülés közben arra használta a szabadságát, hogy Isten Igéjét tanulmányozza. Elérhető volt gyülekezete számára, amikor helyi léleknyerésről volt szó, majd misszionáriusként külföldre ment. Látása túlment önmagán. Isten próbára tette - nem azért, hogy önmagát meggyőzze, hanem hogy másokat meggyőzzön. Patrik áldozatosan élt: imái, igehirdetései, elhívásának földrajzi helye mind másokért voltak. Fiatalon meghalt saját tervei számára. Meghalt a saját elképzeléseinek is, miközben az Írásokat tanulmányozta. Meghalt a saját útjainak, amint felfedezte Isten tervét az életére vonatkozóan. Azt mondták róla: "Ahol a keresztény életgyakorlat hősies tökéletességéről lehet leckét venni, ott a buzgó Patrik biztosan járt már." Isten szeretete biztosan megfogja hódítani a körülöttünk lévő világot, ha minket már meghódított.

Folytatás holnap


https://www.ahitatok.hu/
Magyar fordítás: Szőtsné Vadász Ildikó


ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!