2019. december 16., hétfő

Napi remény...16.

Hat bibliai igazság Isten áldásáról


„Az Ő kegyelmének teljességéből megáldott mindannyiunkat, egyik áldását a másik után adva nekünk.” (János 1:16 – GNT fordítás)

Egészen biztosan hallottad már ezt a kifejezést „Isten áldjon meg” úgy általánosságban. Akár naponta hallhatod.

De tudod-e valójában mi az áldás? Úgy gondolom, a legtöbb ember nem tudja.
Valójában azt jelenti, hogy „jó szó”. Soha ne kételkedj ebben. Istennek vannak igazán jó szavai hozzád.
Végignéztem a Biblia összes versét az áldással kapcsolatban. Miközben ezt tettem, hat igazságot fedeztem fel Isten áldásaival kapcsolatban.

1 Isten megáld minket, bár nem érdemeljük meg.
A Biblia azt mondja: „Az Ő kegyelmének teljességéből megáldott mindannyiunkat, egyik áldását a másik után adva nekünk.” (János 1:16 – GNT fordítás).

2 Isten azért áld meg minket mert örömét leli ebben.
Ezt minden szülő megérti. Szeretünk jót tenni gyermekeinkkel. Ugyanígy Isten is. Jeremiás 32:41-ben azt mondja Isten: „Örömmel teszek jót velük.” (GW fordítás).

3. Isten megígéri, meg fogja áldani az életünket, ha engedelmeskedünk neki.
Isten ígéretei és áldásai nem automatikusak. Feltételhez vannak kötve. Ne te várd, hogy Isten megáldjon. Ő várja tőled, hogy teljesítsd az áldás feltételeit.

4. Isten megáld minket bizonyságul mások számára. Isten meg akarja mutatni az áldásait, hogy mások meglássák, milyen jó Isten Ő.

5. Isten azért áld meg minket, hogy áldás legyünk mások számára. Isten nem azért áld meg, hogy felhalmozzuk az áldásait és megtartsuk a magunk számára. Azért áld meg, hogy jót tehessünk másokkal.

6. Isten áldásai több generációsak.
Végig a Biblián Isten újra és újra ezt teszi. Pl.:1 Mózes 25:11-ben ezt mondja a Biblia: „Ábrahám halála után Isten megáldotta fiát, Izsákot.”

Soha ne felejtsd el, hogy Isten meg akar áldani téged. Nem te vársz rá, Ő vár rád. 


Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
A mai áhítatban Isten áldásáról említett hat igazság közül melyik volt a legmeglepőbb számodra? Miért?
Van-e valamilyen feltétel Isten áldásához, amiről tudod, hogy nem teljesítetted? Mit tehetsz ezen a héten, hogy növekedj ezen a területen?
Milyen módokon tudod használni a te áldásaidat arra, hogy megáldj másokat?


Rick Warren

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!