A mennyei állampolgárság...1.

A Krisztus előtti 1050. évben Izráel fiai fölött már hosszú-hosszú ideje a köztiszteletben álló idős Sámuel, Isten prófétája bíráskodott, aki öregségére hivatkozva éppen arra készült, hogy prófétai megbízatását átadja valamelyik fiának. Akik ismerték fiait, azok ellenezték ezt az elképzelését. Az egyik napon saját népéből követek érkeztek hozzá.

„És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás. Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz. És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök… Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök. És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tőle királyt kért. És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi… és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak… velök… készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek… És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt…” (1 Sám 8, 5-7, 9-22)

A Szentírásból tudjuk, hogy Sámuel néhány napon belül eleget tett népe kívánságának és felkente a Benjámin törzséből való Sault Izráel első királyává. Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének bár nem tetszett, hogy Izráel fiai földi királyt akarnak maguk fölé, de engedett népe akaratának. Szomorúan vette tudomásul, hogy választott és szeretett népe a továbbiakban már nem kíván az Ő közvetlen uralma alatt élni, olyan akar lenni, mint a körülötte élő többi, hitetlen nép. Ha engedett is Isten a népakaratnak, azért megüzente Sámuel prófétával, hogy új királyuktól, bárki is legyen az, sok jót ne reméljenek. Amíg Ő mindenkor szeretettel bánt népével, jövendő királyuk mindenben inkább a saját hasznát keresi majd, – mert hiszen minden földi uralkodó ilyen –, és zsarnoki módon fog uralkodni a népen. A fiak és a leányok többé nem lesznek szabadok, mindenben a királyt kell, hogy szolgálják. Isten előre megmondta, hogy királyuk elveszi majd népe legjobb földjeit, szőlőültetvényeit, állatait, és azokat korrupt módon bizalmi embereinek adja. A terményeikből dézsmát, azaz adót szed, és uralmától szenved, bánkódik majd a nép. Izráel fiai hajthatatlanok maradtak, az intelmek ellenére is úgy gondolták, hogy jó döntést hoznak, jobb, ha a Teremtő Isten helyett egy maguk közül való vezeti a továbbiakban őket. Így lett első királyuk a benjámini Saul.

Rövid időre tegyük most félre olvasott történetünket és tekintsük át röviden, hogy mit ír a korábban élt hithősökről és a később élt prófétákról a Biblia!

„Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.” (Zsid 11, 13-16) 

A Biblia szerinti hithősök és próféták, mint olvashattuk, valamennyien „idegenek és vándorok” voltak a földön, és nem csupán az Írás állítja ezt őróluk, hanem maguk is így érezték, így tettek vallást róla. Nem leltek a földön otthonra, „jobb után” vágyódtak, „tudniillik mennyei után”. Hitben remélték és tudták, hogy előbb-utóbb elnyerik azt, hiszen ők „odavalósiak”, a földön csak azért tartózkodnak, mert itt kell elvégezniük a reájuk bízott munkát, itt van a szolgálati helyük. Átmenetileg.

Ezek után nagyon érdekes, amit az igaz keresztényekről ír a Biblia, tehát rólunk, újjászületett keresztényekről valódi hazánk, lakóhelyünk vonatkozásában:

Folytatás holnap

Isten gazdag áldása legyen az áhítatok olvasóin

Szuperpozícionált Isten...

Néha kissé furcsán néznek rám, amikor kiderül, hogy hiszek Istenben. Ez  ugyanis látszólag ellentmond annak, amilyennek tartanak. Amióta az eszemet tudom, azóta rajongok ugyanis a matematikáért, és semmit sem fogadok el igaznak anélkül, hogy megvizsgálnám vagy megérteném. Kitartó vitapartner vagyok, és csakis észérvekkel lehet meggyőzni. Ami nem logikus, nem bizonyított, azt nem fogadom be a világképembe. Ezt sokan tudják rólam, még ha nem is fogalmazzák meg így, hiszen én sem így szoktam bemutatkozni. Csakhogy ez alapján élem a mindennapjaimat, bárkivel beszélgetek, ehhez tartom magam.

Látszólag tehát racionális ember vagyok. Ezért lehet olyan döbbenetes, hogy mégis hiszek Istenben, ráadásul nem akármilyen Istenben, hanem a teremtő Atyában, aki hús-vér emberré lett Jézus Krisztus személyében, akiről az a meggyőződésem, hogy 2000 évvel ezelőtt élt és meghalt, hogy megmentse az egész világot, feltámadt, bizonyítva ezzel, hogy meg is mentette a világot, majd elküldte a saját Szellemét a követőinek és azóta is velük van minden nap. Mindennek a tetejébe még egy csomó minden mást is valóságosnak tartok, amiről általánosan elterjedt nézet, hogy képtelenség: csodás gyógyulásokat, jeleket, próféciákat. Hogyan állíthatom ezek után azt, hogy logikusan gondolkodom?

A hit és a tudomány nem összeegyeztethető. Ezt sulykolták belém is. Persze, vannak a csodabogarak – mint most már ezek szerint én is? -, akik bár otthonosan mozognak a tudomány világában, mégis hisznek. De hát a kivétel erősíti a szabályt. Toleranciából elfogadjuk őket, elvégre a légynek sem ártanak, de azért egy kicsit bogarasnak tartjuk őket. Könnyű azoknak a hitével nem törődni, akiket nem tartunk magunknál okosabbnak, mert hát mi már eljutottunk arra a következtetésre, hogy Isten nem létezik. Akik nálunk butábbak – vagy legalábbis annak tartjuk őket – azok, nos, ők így jártak, majd előbb-utóbb úgyis rájönnek, vagy hülyén halnak meg, ez van. Na de ha valaki olyan hisz, akire felnézünk, az már egészen más tészta…

Azt én sem vitatom, hogy Isten léte nem bizonyítható. Ez teljesen természetes, hogy így van, sőt a Biblia meg is magyarázza, hogy miért, bár sovány vigaszt nyújt, mert azt állítja, hogy igazából ezt magunknak köszönhetjük.  Valahogy úgy illusztrálnám, hogy Isten kicsit olyan, mint az a híres macska Schrödinger gondolatkísérletében. Erwin Schrödinger osztrák fizikus egy gondolatkísérlettel kívánta illusztrálni a kvantumfizika egyik állításának abszurditását. A gondolatkísérlet eredeti változata Einsteintől származik egyébként, aki így fogalmazta meg:

Tegyünk egy macskát egy bunkerbe egy olyan robbanószer társaságában, ami a következő egy órában vagy felrobban, vagy nem, 50-50 százalék valószínűséggel. Zárjuk be a bunker ajtaját. Egy óra múlva a macska vagy életben van vagy nincs. A kvantumfizika törvényei szerint bizonyos értelemben ebben a pillanatban a macska igazából életben is van, meg nem is, és mindaddig ebben a szuperpozíciónak titulált állapotban marad, amíg ki nem nyitjuk a bunker ajtaját és be nem nézünk rajta, amikor is a valóság összeomlik a két lehetséges kimenetel egyikébe 50-50 százalék valószínűséggel.

Itt egy cuki macskás videó az egészről (van magyar felirat is):

Akármilyen abszurdnak hangzik ez a macska esetében, szerintem Istennel valahogy mind így vagyunk. Gondosan bezártuk egy dobozba rögtön öntudatra ébredésünk után, avagy tulajdonképpeni önálló életünk elején, és ezek után csodálkozunk azon, hogy nem látjuk. Pedig mindaddig, amíg a végére nem járunk, addig Isten vagy létezik, vagy nem. Tulajdonképpen létezik is, meg nem is. Amíg nem nyitjuk ki a dobozt, és nem nézünk bele, addig igazából nem is annyira meglepő, hogy nem tudjuk, létezik-e vagy sem.

A Biblia szerint volt idő, amikor Isten a földön járt-kelt, sétálgatott az emberek között és beszélgetett velük. Csakhogy az emberek fellázadtak ellene, aminek az lett többek között az egyik következménye, hogy Istent többé nem láthatták. Akár elfogadjuk a Biblia magyarázatát, akár nem, úgy gondolom, hogy a mai világban tényleg az az általános tapasztalat, hogy Isten nem látható. Márpedig, ha valami nem látható, nem tapasztalható meg, akkor annak a létezését nem lehet bizonyítani. Amíg nem tudjuk kinyitni Schrödinger bunkerjét, hogy megnézzük, Isten létezik-e vagy sem, addig az is lehet, hogy létezik, meg az is, hogy nem, esetleg létezik is, meg nem is.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan nyitható ki az ajtó? Erre a kérdésre a válasz Jézus Krisztus. Ő a megoldás arra, hogy bezárult a bunker ajtaja. Az ő személyében hosszú évezredek után Isten sétált újra a Földön az emberek között. Újra lehetett vele beszélgetni, újra meg lehetett ismerni. Az a bizonyos kereszt pedig az ajtó kulcsa, amit örökre elfordított a zárban és azóta is folyamatosan kopogtat az ajtón, nekünk már csak ki kell nyitni, hogy meglássuk az igazságot.

Na jó, de mit jelent az, hogy Jézus kopogtat, és hogyan nyithatjuk ki az ajtót? Nagyon egyszerű, járjunk utána azoknak az istenélményeknek, amiket hallunk. Valaki azt állítja, hogy megérintette Isten? Beszéljünk vele, mit is ért ez alatt, ne hagyjuk annyiban. Valaki azt állítja, hogy látott csodát? Oké… de kérdezzük meg, hol volt ez, mikor történt, mit is látott, ha lehet, menjünk el megnézni a saját szemünkkel is. Valaki azt állítja, hogy személyes kapcsolata van Istennel? Nézzük meg, hogyan él, hiteles-e számunkra, és ha igen, faggassuk, kövessük, tegyünk meg mindent, hogy megértsük. Olvassuk el a Bibliát, ne elégedjünk meg a gyerekmese verzióval, amit x évtizede sem figyelmesen hallgattunk. Legyünk nyitottak, de gondolkozzunk kritikusan, vagyis legyünk bölcsek és értelmesek, keressük Istent kitartóan, és kétségkívül találni is fogunk választ a kérdéseinkre.

Szerző: eszterczotter. 

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Mi is az evangélium?

A Bibliában négy evangélium van, ezt sokan tudják. De miért evangélium ezeknek a bibliai könyveknek a címe? Az egyházi közegben felnőttek még azt is tudják, hogy az evangélium jelentése “jó hír” vagy “örömhír”. De ha megkérdeznénk, hogy mi is ez a jó hír, vagy örömhír, kevesen válaszolnának pislogás nélkül, még azok közül is, akik amúgy ezt a bizonyos örömhírt vallják életük forrásának.

Mi is az evangélium? De tényleg! Ez a legfontosabb kérdés! Ugyanis az evangélium nem csak 4 vékonyka könyv a Bibliában, valójában az egész Biblia az evangéliumról szól. Nem csak az újszövetségi könyvek hírnökei az evangéliumnak, hanem ugyanennek az örömüzenetnek az előhírnökei az ószövetségi könyvek is. Kulcskérdés tehát, hogy mi is ez az örömhír!

Az evangéliumok a Bibliában azzal kezdődnek – miután leírják Jézus Krisztus születését, bemerítkezését a Jordánban, illetve megkísértését a pusztában -, hogy Jézus elkezdi hirdetni az evangéliumot. Márk például így fogalmazza ezt meg: Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát: “Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.” (Márk evangéliuma 1. fejezet/rész 14-15 vers)

Mivel Jézus Krisztus volt az első hirdetője az evangéliumnak, azt hiszem, ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az egyetlen mondat nem más, mint az első, eredeti, igazi formája az evangéliumnak, örömhírnek, örömüzenetnek, ami nevezzük bárhogy is, így szól: Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.

De mit is jelent ez a mondat pontosan?

Betelt az idő

Mit jelent az hogy betelt az idő? Arról van szó, hogy eljött az idő, amire vártatok most válik valósággá. Átélted már, milyen az, amikor megígérnek neked valamit és egyszer csak valóra válik? Örömmel töltött el, ugye? Ez az örömhír első pontja: amire egész eddigi életedben vágytál, az létezik, megvalósult!

elközelített már

Mi az, hogy elközelített már? Azt állapítottuk meg az előbb, hogy valósággá vált a megígért és vágyott dolog, de vajmi keveset érne, ha nem lehetne a miénk! Pedig az, hogy a kívánt dolog valóság, akkor igazán nagy öröm, mikor kiderül: közel is van, elérhető, itt van, látható és megtapasztalható.

az Isten országa

Jó, de mi az a dolog, amire vágyunk, megvalósult és elérhető? Ez nem más, mint Isten országa. Az, ami után egész életünkben sóvárgunk, az az élő Isten uralma. Ugyanis Isten országának államformája nem demokrácia, hanem királyság, ahol – hiszen az ő királyságáról van szó – ő a király. Ez fantasztikus hír! Egy ország, ahol Isten a király? Hogyan kaphatok állampolgárságot?

térjetek meg

Hát így. Térjetek meg, ami a hazatérés, megfordulás szinonimája. Arról van szó, hogy születése után minden ember – kivétel nélkül – egy ponton elfordul Istentől, és elindul egy vele ellentétes irányba, azaz elkezd távolodni tőle. Megtérni csak annyit jelent, hogy megfordulunk, azaz visszafordulunk Isten felé, és innentől kezdve közeledünk feléje, nem távolodunk.

higgyetek az evangéliumban

De miért fordulnánk vissza Isten felé? Senki nem fordulna vissza, ha nem ez lenne a jól felfogott érdeke. Csak akkor fog menni a hazafelé fordulás, ha hiszünk az evangéliumban, vagyis abban, amit az előbb vázoltunk fel, hogy Isten királysága valóságos és elérhető, és abban is, hogy ez egy jó hír! Az evangéliumnak az is a része, hogy ez egy örömüzenet, vagyis örömre ad okot.

De miért örüljek ennek?

Természetes, ha felmerül benned a kérdés, hogy miért ad örömre okot, hogy Isten királysága valóságos és elérhető. Ez a döntő kérdés az életünkben, ami meghatározza az istenkapcsolatunkat. Isten jó? Jó az nekem, hogy van Isten? Ez a kétely hajtotta az első embereket arra, hogy elforduljanak Istentől, és ez a kétely fordít el ma is mindenkit Istentől.

Döbbenet, hogy döbbenet, de Isten jó!

Miért?

Mert erről tanúskodik a minket körülvevő világ. Isten adott életet minden embernek, még azoknak is, akik elfordulnak tőle. Minden ami jó ebben a világban, az ő valamely tulajdonságát tükrözi vissza.

Szülői, házastársi, baráti szeretet? Mindet az ő szeretéről mintázták.

Emberi tudás, bölcsesség? Az ő ajándéka.

Szépséget látsz a természetben? Csak az ő szépségét tükrözi vissza.

Mindaz, ami ebben a világban jó, az tőle van.

Miért csak a jóért felelős? Miért van tele az általa teremtett világ fájdalommal?

A világban tapasztalható rossz dolgok, a fájdalmak egy dologból fakadnak: abból, hogy elfordulunk Istentől. Mivel Isten az élet és minden jó teremtője, tőle elfordulni annyit jelent, mint elfordulni az élettől, a jótól.

Mivel Isten az élet alkotója, ő tudja egyedül megmondani, hogyan érdemes élni az életet, amit ő talált ki. Ha egy programozó ír egy programot, akkor csak az a programozó tudja legjobban, hogyan működik az adott szoftver. A felhasználók a legpontosabb információt tőle kaphatják arról, mi hogyan működik. Támaszkodhatnak a tapasztalataikra is, vagy megkérdezhetnek más felhasználókat is, de legjobban akkor járnak, ha elolvassák az alkotó által írt használati utasítást. Van ilyen használati utasításunk Istentől is: a Biblia ezt a szerepet is betölti.

Az, hogy a rendeltetésének megfelelően éljük-e az életet, avagy Istennel vagy nélküle, az egyrészt társadalmi, másrészt egyéni felelősség is egyben.

Társadalmi felelősség, és mivel az emberiség mint olyan elfordult tőle, egy bukott világban élünk, ahol nem Isten eredeti szándékai érvényesülnek. Kollektíve azt mondtuk és mondjuk Istennek folyamatosan, hogy köszönjük szépen, nem kérünk belőle. Miért lenne hát köteles velünk maradni? Emiatt vannak betegségek, katasztrófák. Az, hogy van még jó a világban, az az ő kegyelméből fakad – lázadásunk ellenére sem hagyott magunkra bennünket teljesen. 

Hogy honnan tudhatjuk ezt? Onnan, hogy van még élet a földön!

Másrészt ez egyéni felelősség is, emiatt a saját életünkben sem az ő eredeti terveinek megfelelő minőségben éljük meg mindig az életet. Az, hogy tapasztalunk jót is az életünkben, tőle való elfordulásunk ellenére is, az meg nem érdemelt jó csupán, és csakis az ő irgalmának jele.

A rossz tehát igazából három dolognak lehet a következménye:

– a világunk bukásának következménye (pl. természeti katasztrófák)
– más emberek bukásának következménye (pl. terrorcselekmények)
– saját bukásunk következménye (pl. abortusz)

A példák persze disztilláltak, a legtöbbször nem ennyire egyértelmű a helyzet. A legnehezebb a harmadikat belátni. A saját felelősségünket szeretjük elhárítani. Ha bármi rossz ér minket, általában áldozatként tekintünk magunkra, nem elkövetőként. Pedig pont az a ritka, amikor ez a helyzet.

De visszatérve az eredeti kérdéshez…. Miért is felelne Isten a rosszért? Milyen alapon vádolhatnánk az élet Istenét azzal, hogy ő a rossz?

Pont ezért olyan jó hír, hogy Isten királysága valóságos és itt van! Mert ez azt jelenti, hogy megélhetjük az életet úgy, ahogy ő azt eredetileg tervezte. Meggyógyulhatunk a testi-lelki betegségekből, sérelmeinkből, hibáinkból és élvezhetjük az életet. Ez pedig egy valóságos, és megtapasztalható dolog. Visszafordulhatunk Isten felé, ahonnan az élet fakad.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A helyreállítás szolgálata…

Néhány nappal ezelőtt egyik hittestvérünktől, akivel már szinte weblapunk indítása óta levelezésben állunk, és lényegre törő tartalmas hozzászólásaival mindvégig támogatta, sőt volt úgy, hogy kiigazította írásunkat, egy figyelemre méltó, érdekes levelet kaptunk. Levelében a „helyreállítás szolgálata” céljára kapott megbízatásáról, és magáról e szolgálat időszerűségéről ír. El kell ismernünk, hogy mi (Online Bibliaóra) erről a „helyreállítás szolgálatáról” mint szolgálatról, ezt megelőzően soha nem hallottunk, de a Bibliában sem találtunk erre való utalást. Annál meglepőbben olvastuk hittestvérünktől – még egy korábbi levelében –, hogy meglátása szerint mi is a „helyreállítás szolgálatára” vagyunk elhívva, vagyis az Egyháznak, ami közös értelmezésünk szerint a Gyülekezet (Krisztus Teste) szeretetből történő olyan irányú őrzésére, terelgetésére, ébresztgetésére és buzdítására, amely által a Gyülekezet minden külső és belső értékében újra az apostoli korszak Gyülekezetéhez lesz hasonlatos. Miben? Szentségében, hitében, odaadásában, állhatatosságában, megbízhatóságában, örömében, egységében, kiállásában és sorolhatnánk. Testvérünk véleménye szerint is szükséges és időszerű ez a feladat, mivel az elragadtatásig már rendkívül kevés a hátralévő idő, és az Úr Jézus Krisztus szeretné, ha Gyülekezete erre az időre ismét régi fényében ragyogna. (Legalábbis levele fő mondanivalóját így értelmeztük.)

Miután úgy véljük, hogy ez a helyreállítási szándék, és ennek céljára emberek „elhívása” semmiképpen nem illeszkedhet Sátán programjába, elfogadjuk, hogy a szóban forgó szolgálat létrehívása az Úr Jézus Krisztustól ered. Céljaival feltétel nélkül azonosulni tudunk. Végtére is semmi „pluszt” nem kér és nem vár el Megváltó Urunk egy ilyen szolgálattól, minthogy igaz követői külső és belső kapcsolataiban minden úgy történjen, ahogy Ő azt látni szeretné, ahogy Ő azt annak idején megparancsolta. Talán ezért is nem igényelt ez újabb bibliai kijelentést, mert nincs „új”, legyen minden úgy, mint eredetileg, és egyes keresztényeket – bizonyos helyzetük vagy adottságaik miatt – „csak” azért szólíthatta esetleg most meg, hogy felhívja figyelmüket a mielőbbi helyreállítás szükségére és időszerűségére, illetve, hogy tudomásukra hozza: őket választotta ki arra, hogy élen járjanak ebben a munkában.

Pál apostol harmadik missziói útja során mielőtt Milétoszból (Milétusból) tovább indult volna, magához hívatta az efézusi gyülekezet véneit, és sok egyéb mellett a következőket mondta nekik:

„Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért…” (Apcsel 20, 28-31 Új ford.)

Ezt az Igét csupán azért írtuk ide, hogy lássuk, annak ellenére, hogy Milétoszban és Efézusban is voltak olyanok, akiket a keresztények gondviselőivé és őrizőivé választott a Szentlélek, és ennek ellenére mégis létrejöttek az elhajlások, éppen az Igében írott okok miatt. Hiszen jól láthatjuk napjaink „kereszténységét”, hogy az idők múlásával mivé lett: szerteszakadt, vallásoskodó felekezetekre bomlott, liturgiákban sodródó, újjászületés nélküli hitetlen „hívők” ezreiből és millióiból áll, noha egy tőről fakadt, azonos gyökérből indult. Még az „elit” csapat, a Gyülekezet is csupán helyzetét tekintve szent és kifogástalan, de mindenkori állapota, tagjai viselkedése, azok Isten Igéi iránti engedelmessége, komoly elkötelezettsége sok kívánnivalót hagy maga után. Kevés ma már, hogy léteznek, akik gondot viselnek rájuk, akik őrizőik, úgy tűnik egy fokozattal magasabbra kell kapcsolni. Valóban úgy látszik, hogy sürgetővé vált egy rekonstrukció, egy alapokig visszanyúló helyreállítás. Ha egy ilyen munka még a minőségi előrelépés mellé olyan hozadékkal is járna, hogy sikerül újabb lelkeket is megnyerni a hitnek, akkor munkánk még eredményesebb lenne, tovább növekedhetne a Gyülekezet az üdvözülőkkel.

Ezek után, elvileg változatlan tartalommal – csak a legszükségesebb alaki kiigazításokkal – közreadjuk hittestvérünk levelét, ismételten és erőteljesen kihangsúlyozva, hogy levelét, mi kizárólag az imént írottak szerint értelmeztük, és csak ebben az értelmében tudjuk elfogadni.

Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

Megpróbálom az általam korábban emlegetett „helyreállítás szolgálatát” érthetővé tenni!

Számomra a meghívás mintegy hat hónappal ezelőtt vette kezdetét az Úr Jézus világos kijelentésével:

„Arra hívtalak el, hogy a keresztény egységet építsd. A keresztény egység építésére hívtalak el, de nem azok közé, akik nem akarják, hanem azok között, akik vágyakoznak reá!

A keresztyén egység építésére hívtalak el, de nem az IGAZSÁG feláldozásának árán.”

Döbbenetes erejű szavak voltak ezek és nem is értettem először, hogy miként felelhetnék meg mindennek.

Ezt követően a Szent Szellem elsöprő erővel kezdett vezetni az írott Igében, majd tisztán nevén nevezte az elhívásunkat: „Helyreállítás szolgálata”.

Hamarosan egy Angliában élő prófétai ajándékkal rendelkező testvérünktől kaptam egy látomásról szóló e-mailt, amelynek a lényege az volt, hogy a keresztény felekezetek egymás felé fordítják fegyvereiket, miközben a valódi ellenség a sötétben örvendezve figyeli ezeket az eseményeket. Testvérünket megközelítőleg ugyanazokon az igei kérdéseken vezette keresztül a Szent Szellem, amelyeken engem is átkalauzolt.

Néhány nap múlva „Gábor” testvérünk a következő kinyilatkoztatást kapta:

„Nem azért adok néktek látást, hogy kritizáljátok egymást, hanem hogy a HELYREÁLLÍTÁSRA használjátok azt!”

Ezek a „rálátások, rávezetések” kizárólag a Biblia Igéin keresztül történnek. (Tudomásom van róla, hogy ezzel párhuzamosan egyfajta „Hídépítő szolgálatra” is elhívott az Úr  pásztori tisztséget betöltő testvéreket.)

A HELYREÁLLÍTÁS SZOLGÁLATA a BIBLIKUS EGYHÁZMODELL rekonstruálására épül, szervezeti, egyházfegyelmi, istentiszteleti szempontok figyelembevételével. Az alap, az apostoli korszak egyházmodellje.

- Lehetetlen Istent Szellemben és IGAZSÁGBAN imádni egy igazságtalanul működő, a bűnt megtűrő és pártoló közösségben.

- Lehetetlen Istent SZELLEMBEN IMÁDNI, elutasított, vagy meghamísított lelki ajándékok által.

- Lehetetlen Istent SZELLEMBEN ÉS IGAZSÁGBAN imádni ott, ahol a THEOKRÁCIÁT a diktatúra, demokrácia, a feminizmus, vagy a humanizmus alapján működő egyházvezetés váltja fel, s az Ige értelmezése és tanítása ezen hatások által befolyásolható!

Ahogy egy korábbi leveletekben ti is írtátok testvéreim: „Van mit helyreállítani!”

Színte havonta bukkannak fel és találunk egymásra a HELYREÁLLÍTÁS SZOLGÁLATÁBA elhívott testvérekkel. Elhívásunk nem egy újabb felekezet létrehozására szól, hanem a Biblikus egyházmodell helyreállítására. Mindazon által nincsenek hamis illúzióink, az egyháztörténelem fényes bizonyítéka annak, hogy egyetlen ÉBREDÉS sem maradhatott meg a már működő egyházmodell keretein belül.

Miért éppen most jött el a helyreállítás ideje? Nos ez magyarázható az egyház lezüllésével, ahogy a római katolicizmus is alkalmatlanná vált az Úr Jézus képviseletére, ebbe az irányba fordulnak szép sorban az egyházak. Egyfolytában áldásokért kiáltoznak, oly hangosan, hogy elnyomják az Úr Jézus Krisztus hangját, amely szelíden, de sürgetően szólja: 

„VÁLTOZÁST AKAROK!”

„Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek. Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” (Jak 4, 7-10)

Ma a „laodiczeai” korszellem nem hajlandó megalázkodni Isten előtt, ahogy Jézus elmondja:

„Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.”(Jel 3, 17-18)

A „SZEMGYÓGYÍTÓ ÍR” a HELYREÁLLÍTÁS SZOLGÁLATA, ez által látszik láthatóvá a Gyülekezet „nyavalyás és szegény és vak és mezítelen” állapota.

Testvéreim, ahogy Ti is hirdetitek, az elragadtatás közeleg, s az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, tehát nem lehetünk közömbösek e szavak iránt! Tanításaitokat olvasva, egyértelművé vált bennem az Ige iránti alázatotok és az Úr Jézus Krisztus iránti szerelmetek!

Áldjon és Őrizzen meg a szolgálat e gyönyörűséges területén Benneteket a Mindenható Isten!

Az Úr szeretetével irántatok: Csaba

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Angyalok üzenetei…3.

Megtörtént az elragadtatás. A Gyülekezet üzenetét, íme egy újabb üzenet követi majd, egy előzőtől is eltérő „más angyal” kezd újabb dolgokat hirdetni.

Mint ismeretes, az elragadtatás után ittmaradtak között lesznek olyanok, akiket az angyalok, még azelőtt elpecsételnek, kiválasztanak Isten szolgálatára, mielőtt Isten, földet sújtó ítéletei megkezdődnének. (Jel 7, 1-8) Az elpecsételtek, kiválasztottak (144 000) valamennyien a zsidó nép közül valók lesznek. Tekintve, hogy Jákób (Izrael) fiainak száma tizenkettő volt, így az angyalok minden törzsből azonos számban pecsételnek el. Kiválasztásukkal Istennek kettős célja van. Miután a Gyülekezetet már hazahívta, immár saját népéből választ magának egy újabb szolgáló papságot, egy meghatározott létszámú szolgálói kört, egyúttal Izráel fiaiból egy magot képez, egy minden szempontból feddhetetlen és sérthetetlen, túlélő maradékot hoz létre.

Ez az új szolgáló papság amellett, hogy elpecsételt küldöttként folytatólagosan hirdeti majd, az „örökkévaló evangélium”-ot, hirdeti az „Isten országának evangéliumát”, vagyis az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelével együtt járó Békebirodalom létrejöttének közelségét és bizonyságát, hatalmas hangon és erővel kiáltja bele a világba: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város!” Ez a második „angyali” üzenet! (Figyelem! Itt már nincs szó arról, hogy ez a hírnök „repül”!)

Mit jelent az újabb üzenet, és miért fontos ez, kikhez szól? Mielőtt rátérnénk a válaszra, tekintsük át röviden a Babilonnal kapcsolatos bibliai ismereteinket!

A „Babilon” nevet a próféciák, köztük a Jelenések könyve is tágabb értelemben használja, tehát nem csupán egy ókori birodalom megnevezéseként vagy annak fővárosaként. Ismereteink szerint Babilon, mint város, Bábel helyén, de legalábbis szellemi örökében épült, ott, ahol Isten összezavarta a nyelveket, mert az addig egymást megértő emberiség, Isten elleni lázadásával furcsa álmokat kezdett szövögetni. A nyelvek összezavarását követően viszont Bábel (Babilon) a Bibliában a zűrzavar, a bálványimádás és az Isten elleni lázadás szimbóluma lett. Ebben a minősítésében tűnik fel a Jelenések könyvében is, ahol a végidők Babilonját két formában is láthatjuk: politikai Babilonként (Jel 17, 8-17) és egyházi Babilonként (Jel 17, 1-7, 18, 18, 1-24). Amíg a politikai Babilon a Fenevad (Antikrisztus) egyesült birodalma, a hitetlen világuralom végső alakja, addig az egyházi Babilon az egész elbukott (elragadtatás után itt maradt) „kereszténység”, illetve ha ma még nem is látszik tisztán, de elképzelhető, hogy a világ valamennyi vallásának ökumenikus (egyesült) egyháza. Amikor a 144 000 elpecsételt megkezdi munkáját, azonnal lerántja a leplet Babilonról, és leleplezi annak álnokságát, felhívja embertársai figyelmét Babilon valódi lényére, ami tehát nem más, mint egy totális Isten elleni lázadás, bálványimádás és zűrzavar, megtévesztés, félrevezetés, amely önmagában is halálos ítélet alanya, követői csak Isten és a Bárány haragjára számíthatnak. Ez egy Sátán vezérelte bukott rendszer, úgy politikai, mint egyházi (hit) szempontból is. Mit hirdet tehát a 144 000? „Leomlott, leomlott (bukásra ítéltetett) Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.”

Az Igeszakasz így folytatódik: „És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Íme, Isten újabb hírnökei is hallatják már hangjukat! A 144 000 leleplező tevékenysége és az evangélium hirdetése nyomán egyre több zsidó ember döbben rá sorsának valódi helyzetére, és fogadja el Megváltó Urának az Úr Jézus Krisztust. (Eljött a kései eső ideje Izráelnek.) De nem csak a zsidók „ébredése” történik meg ekkor, hanem a pogány népekből is mind többen és többen választják a Krisztusban való életet annak ellenére, hogy ezért a Fenevad részéről halálos üldöztetés vár rájuk. Ezek a nagy nyomorúságban élő keresztények a végső idők utolsó hírnökei (angyalai). Számukra íródott a Jelenések könyve, és az abban írottakat nem csak megértették, hanem tevőlegesen meg is cselekedték.

„És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” János apostol egy égből jövő kijelentéssel zárta sorait. Ezt a kijelentést is tanulmányozzák majd az akkor élők, és nagy erőforrás lesz ez is számukra.

Egy görög szónak több jelentése is létezik. Amikor ezt a részt tanulmányoztuk a Bibliában, észrevettük, hogy a „boldog” szó, „szerencsés”-nek is fordítható. Eddig ezt az utóbbi szót nem igazán kedveltük, és soha nem is mertük alkalmazni a hit területén, annyira lejáratódott, megkopott az utóbbi időkben az ezernyi szerencsejáték miatt, és szinte egybeforrt egy kitalált bálvány istennővel. Viszont azt is el kell ismernünk, hogy néhány olyan Igét, amiben a fordítás szerint a „boldog” szó fordult elő, nehezen tudtunk értelmezni. Soha nem értettük, hogyan mondhatnak bennünket boldognak, miközben üldözést szenvedünk Jézus Krisztusért, miért mondja Jézus Krisztus boldognak Pétert, amikor kijelentést kapott arról, hogy Jézus a Krisztus? És hogyan értelmezhetjük ezt az utóbbi Igét is, amely azt állítja: „Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva”? Mitől boldogok ők, és ha boldogok, mert az Úrban halnak meg, akkor az előttük élőkről miért nem írták soha, hogy boldogok? És hogy-hogy „mostantól fogva”? Ugye, mennyivel könnyebb a megértés, ha így mondjuk (és teljes joggal): Tartsátok szerencsének, hogy azok közé tartozhattok, akiket üldöznek, micsoda kiváltság! Vagy: Nagy szerencséd van Péter, hogy éppen neked jelentették ki… És végül a vizsgált Jelenések könyve-béli Ige: Kimaradtatok az elragadtatásból, mert nem kellettetek, de micsoda szerencsétek van, hogy túlélhettétek a nagy nyomorúság égi csapásait, és még az utolsó pillanatban megmenekülhettek, mert az Úrban halhattok meg. „Kifejezetten szerencsésnek mondhatják magukat a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva.” Szinte az utolsó pillanatban! Képzeld el, ha már másnap, vagy abban az órában jön vissza az Úr Jézus Krisztus! Már fel is támadtak. Még el sem temették őket…

Ugye, nem bántad meg, hogy ha csak egy röpke időre is, de belenéztünk veled együtt a Jelenések könyvébe?

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Jézus, a mártír. Ja NEM.

Nagyszombat: a nap, amikor kezdem sejteni, hogy a feltámadása nélkül még Jézus halála is értelmetlen lett volna. Jézus nem volt mártír. A mártírok nem szoktak feltámadni. A mártírok attól mártírok, hogy meghalnak és halottak maradnak. Jézus viszont feltámadt, szóval életben van, következésképpen ő nem lehet mártír.

Senki nem azért követi Jézust, mert meghalt. Azért követjük, mert meghalt és FELTÁMADT. Ezt Pál apostol is így gondolta, és így fogalmazta meg keresztény testvéreinek: “Ha Krisztus nem támadt fel, akkor semmit sem ér a hitetek!” 1 Kor 15,17,  Hoppá. Semmit? Semmit! Semmit?! Semmit!!! Ha Jézus nem támadt fel, akkor nem érdemes hinni benne! Nade Pál uram, hogy lehet ilyet mondani?

Nem a megfeszített Krisztust szeretjük? Ott van minden templomunkban. Ott van a nyakunkban, ezüstbe, aranyba öntjük. Átérezzük a fájdalmát, ahogy a szegek és a töviskorona és a lándzsa…

Mégis mire ez a felhajtás? Nem hal meg minden ember? Nem ez a sorsunk? Miért nem lehet ebbe beletörődni? Miért kellett egy kétezer éve élt zsidó asztalosnak visszajönnie a halálból ahhoz, hogy értelme legyen az életemnek a harmadik évezredben?

Hogy ezt megértsük, vissza kell mennünk még egyszer a kereszthez. Mert ha nem értjük, miért olyan fontos az, hogy Jézus feltámadt, akkor valójában nem is értjük, mi történt nagypénteken.

Két embert feszítettek keresztre Jézussal egy napon. Mire őt megfeszítették, a két lator már függött. Viszont mikor későre járt, a szomszédai lábát eltörték, hogy gyorsabban haljanak meg, de Jézusét már nem kellett, mert ő már halott volt. Azért, hogy biztosra menjenek, átszúrták a halott Jézus szívét. Nem kétséges. Jézus egyszerűen túl gyorsan halt meg. Vajon miért?

Talán mert gyenge volt, mert túlságosan kifáradt? Igen, megkorbácsolták. Igen, felcipelt egy vaskos fadarabot a hegyre. De ez nem volt egyedi dolog. Sokszor meg is kapjuk. Nem Jézus volt ám az egyetlen, akit keresztre feszítettek! És tényleg. A kereszt borzalmasabb, mint bármi, amit átéltem életemben. Brutális kivégzési forma, ki tudja, talán a legbrutálisabb a történelem során. De Jézus semmiképp sem volt egyedüli eset.

Sőt, az igazság az, hogy ha leragadunk a kivégzési formánál, ha leragadunk a rómaiak brutalitásánál… Sosem fogjuk megérteni, mi történt a kereszten.

Jézust nem ekkor akarták először kivégezni, de korábban minden merénylet meghiúsult ellene. Meg akarták kövezni egyszer, ő kisétált a tömegből, és egy haja szála se görbült. Ravasz kérdésekkel bombázták, hogy letartóztathassák vagy felhergeljék a tömeget ellene. Végül már hajlandóak voltak törvényt is szegni, csakhogy eltegyék láb alól az éjszaka leple alatt, de akkor meg nem találták sehol. Nem is akarták az ünnepek (a zsidó páska) alatt megpróbálni, nehogy balhé legyen a rómaiakkal. Csakhogy nem volt más lehetőség. Jézus ekkor engedte magát elfogatni, kvázi ő maga küldte le Júdást: most tedd meg! Egyetlen ujjal sem érhettek hozzá, amíg ő maga nem adott engedélyt rá.

De akármilyen brutális is volt, Jézus kivégzése csak színjáték volt. Átérezhetjük a keresztút fájdalmát, de nem abban van a megváltásunk. Vajon nagyobb lehet-e a tanítvány a mesterénél? Vajon vért izzadhat-e a világ teremtője és megváltója a keresztrefeszítése miatt, ha később követőinek ezrei mentek dalolva a keresztre? Jézus nem mártír volt, hanem megváltó. Nem meghalni jött, hanem megváltani. A keresztnek meg kellett történnie és pontosan úgy, ahogy történt, hogy beteljesedjen az összes ószövetségi írás a megváltóról. De mindez csak a jel, hogy felismerhessük, mi történik.

Jézus a kereszten nem sokat beszélt. Érthető. Miközben épp kínzó lassúsággal fullad meg az ember, nem sok kedve van beszélni. Néhány dolgot azonban mondott, és az egyik ez volt: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Mt 27,46 Hogy micsodaaa?? Nem ő volt Isten Fia? Mégis miért hagyta volna el őt az Atyja élete legmélyebb pontján? Miféle Isten az ilyen? Mi van?! Mi folyik itt? Mindig is tudtam, hogy tele van a Biblia ellentmondásokkal!

Ácsi, ácsi… A hitünk éppen ezekben a látszólagos ellentmondásokban rejlik. Valójában nem is ellentmondás, csak addig az, amíg meg nem értjük. És ha pont ezeket söpörjük véka alá, pont a hitünk lényege veszik oda. Szóval pont ez a lényeg.

Jézus ugyanis nem azért halt meg, mert a rómaiak keresztre feszítették. A rómaiak tényleg keresztre feszítették, ez történelmi tény. És meghalt, ez is történelmi tény. De azért az elég fura lenne, ha Istent megölhetné az ember, nem? Kiszolgáltatta magát embereknek, de azt, aki az életet teremtette, az élet forrása maga, azért azt nem lehet csak úgy megölni, hacsak nem ő maga adja oda az életét. Nem véletlenül nem tudtak ártani neki korábban. Ember egyszerűen képtelen erre.

Valójában az történt, hogy Isten, az Atya másképp látta a kereszten függő fiát, mint bármikor előtte vagy utána! Ugyanis már nem a fiát látta a kereszten, hanem a világ összes hibáját. Mindent, amit az emberiség elvétett. Minden igazságtalanságot, amit ember valaha elkövetett. Jézus magára vállalta, az Atya rátette ezt, és ő vált minden szennyé, amit Isten ki nem állhat. Elfordult tehát tőle, és Jézus ezt az elhagyatottságot élte át, amikor magányában felkiáltott. Majd az Atya összezúzta és kivégezte a saját, egyetlen, elsőszülött fiát. Minden bosszúját és haragját kitöltötte rajta. És Jézus meghalt.

Ez volt hát nagypéntek.

De a tanítványoknak a nagyszombat volt a legszörnyűbb. Ugyanis Jézus halálával minden álmuk szertefoszlott Uruk királyságáról. Amíg Jézus még élt, még lélegzett, addig még volt halvány reményük arra, hogy Isten megmenti. Mégiscsak az ő fia. De Jézus utolsó lélegzetével ez a remény füstté vált. Gyorsan eltemették egy közeli ideiglenes sírba, mert lassan lement a nap, amivel kezdetét vette a szombat, amikor a kisujjukat se mozdíthatták meg. Az életüket féltve bezárkóztak vagy menekültek.

Szóval… Miért nem ér semmit a hitünk, ha Jézus nem támadt fel? Mert az azt jelentené, hogy Jézus áldozata nem volt elég. Azt jelentené, hogy Isten ugyan rázúdította a haragját és megölte őt, de még mindig maradt abból haragból, még mindig nem vagyunk megmentve. Így egy cseppet sem lennénk előrébb. Ha Jézus nem támadt fel, akkor hiábavaló volt a halála.

Az örömhír attól örömhír, hogy harmadnapra Jézus bizony feltámadt. Ezt ünnepeljük vasárnap, ezt ünnepeljük holnap. És amúgy mivel ő azóta is él, ezt tulajdonképpen kétezer éve ünnepeljük. Bizony Jézus halála elég volt az egész emberiség minden bűnének eltörléséhez. Érted is elég volt, értem is elég volt, az anyósodért is elég volt, a rosszcsont tesódért is elég volt, még a portás bácsiért, a fordászodért, a kallerért is elég volt! Mindenkinek minden bűnére elég volt. Isten megtalálta a módját, hogy kibékítse önmagával az emberiséget. És ezt meg is valósította Jézus Krisztus személyében.

FELTÁMADT! Él! Ez a legjobb hír a világon!

https://vegtelen.blog/

Angyalok üzenetei…2.

Talán magával viszi a Gyülekezet a mennybe az „örökkévaló evangélium”-ot, vagy milyen más egyéb célból van „nála”? Hogyan olvastuk? „… a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak (törzsnek), és nyelvnek és népnek…” Hogyan kell ezt értenünk?

A Gyülekezet akkor ragadtatik el, amikor a földön elvégezte a munkáját. Viszont még elragadtatásával is szolgálja Istenét, hiszen a világ szeme előtt történik majd minden, a sírok megnyílásától, a „halottak” feltámadásáig, a szempillantásnyi idő alatti átváltozástól a felemelkedésig. A Teremtő Isten nagyságát, a Teremtő Isten erejét és dicsőségét hirdeti még akkor is a Gyülekezet, magával azzal a ténnyel, hogy elragadtatott, hogy ez a „lehetetlenség”, ez a prófécia egyszerűen megtörténhetett! Elragadtatásával mit mond, mint hírnök? Mit üzen mindenkinek a Gyülekezet leges-legutolsó megnyilvánulásaként? „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” Képzeld el, hogy a nappali szobánk „fő”-falára mi ezt az Igét írtuk ki abból a célból, hogy aki elragadtatásunk után belép a lakásunkba bármilyen célból, hagy lássa utolsó üzenetünket. Ha már egyszer itt maradt, tudja meg, hogy mi lett volna a dolga, mit hanyagolt el, vagy mit tegyen, legalább ezután,… hátha… „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget…”

Az Igeszakaszban írottak szerint ez az „örökkévaló evangélium”. Tévedünk, ha azt állítjuk, hogy mi eddig nem így ismertük az evangéliumot? Hogy-hogy ez az „örökkévaló evangélium”? Nem a bűnbocsánat lehetősége, illetve a megváltás maga az evangélium? Már az elején írtuk, hogy „ennek az Igeszakasznak az elemzése számtalan hasznos, további ismeret átadására is lehetőséget nyújt.” Íme! Lássuk tehát, miféle evangéliumot is hirdet távozásával a Gyülekezet?

Az „evangélium” szó azt jelenti: örömüzenet, jó hír. Az „evangélium” szó éppen jelentéstartalmából eredően, az isteni kijelentés különböző szempontjait is tartalmazza. Ezért ebben a formában is olvashatunk róla: „Isten evangéliuma” (Róm 1, 1). Ez azt fejezi ki, hogy az örömüzenet, a jó hír Isten szeretetéből ered. Máshol ezt így találjuk: „A boldog Isten dicsőségének evangéliuma” (1 Tim 1, 11), amely kifejezés mögött az húzódik meg, hogy Aki a dicsőségben van, sok „fiat” vezérel magához a dicsőségbe (Zsid 2, 10). De ugyanerről az örömüzenetről egy másik helyen azt írja a Biblia, hogy ez: „Krisztus evangéliuma” (2. Kor 10, 14). Ez is érthető, hiszen Jézus Krisztus áldozata tette ezt az örömüzenetet lehetővé, és miután az örömüzenet alapja a hit általi megváltás, a hit „tárgya” viszont Ő maga, így teljes joggal nevezheti ezt az örömüzenetet a Biblia Krisztus evangéliumának is. A 2. Kor 4, 4-ben ugyanerről „Krisztus dicsőséges evangéliuma”-ként olvashatunk. Helytálló az evangéliumot „Isten kegyelmének evangéliuma”-ként is jegyezni (Apcsel 20, 24), mert mindazokat megmenti, akik megtérésükkel részesei Isten kegyelmi eleve elrendelésének. Pál óva intett bennünket az „Isten kegyelmének evangéliuma” elferdítésétől, annak bármilyen megtévesztő alakjától, amely tagadja azt, hogy egyedül a kegyelem elegendő arra, hogy megmentsen, megtartson, és tökéletessé tegyen bennünket (2. Kor 11, 4). A világ valamennyi hamis vallásának pedig éppen ez a sátáni megtévesztés az alapja. Ezek a vallások kivétel nélkül tagadják, hogy az üdvösség alapja az isteni kegyelem. E „más evangélium” tanítói Isten rettenetes átka alatt állnak (Gal 1, 9). A szóban forgó evangélium az „üdvösségetek evangéliuma”, írta az efézusbelieknek Pál apostol (Ef 1, 13), majd ugyanebben a levélben az örömüzenetet „békesség evangéliuma”-ként említette (Ef 6, 15). Ezt úgy kell érteni, hogy a jó hír tartalma az, hogy az Úr Jézus Krisztus váltsága által békesség jöhet létre Isten és bűnös között, egyben az evangélium befogadása egy belső békességet is ad az ember lelkének.

Az örömüzenet egy másik kinyilatkoztatási formája az „Isten országának evangéliuma” (Mt 4, 23), vagyis az az örömüzenet, hogy Isten felállítja majd a földön az Úr Jézus Krisztusnak, Dávid Fiának királyságát, a dávidi szövetség beteljesítéseként. E királyságot már az Ószövetségi próféták is előre látták, de ezt az evangéliumot fogják hirdetni majd a nagy nyomorúság idejében élő keresztények is (Mt 24, 14), szembe haladva ezzel a Fenevad (Antikrisztus) arra vonatkozó ideológiájával, miszerint az ő birodalma az egyedüli megtestesült tökéletesség és az egyetlen lehetséges végkifejlet.

Visszatérve a Gyülekezet végső üzenetére, láthatjuk, hogy az „örökkévaló evangélium”-ot úgy írja le a Jelenések könyve, mint a hitetlen gonoszok feletti ítélethirdetést a nagy nyomorúság eljövetelekor. Örömüzenetként hat majd a szenvedő keresztyének számára, viszont ítélet alapjául szolgál mindenki másnak. Mindenki, aki akkor a földön lakik szembesülni kényszerül ezzel az evangéliummal. Mivel ez az evangélium alapjaiban már az ember teremtése óta fennáll, tehát ismert lehetett bárki előtt, a Gyülekezet „csupán” annyit fűz hozzá, azzal aktualizálja ezt az „örökkévaló evangélium”-ot, hogy „… eljött az ő ítéletének órája”, mármint a Teremtő Isten ítéletének órája.

Ideje visszatérnünk az eredeti Igeszakasz olvasásának folytatására! János apostol látomása így folytatódik: „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.”

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin