Kikről mondta ezt Jézus Krisztus?..2.

Számtalan egyéb Igehelyből előre látjuk, hogy a zsidó népből csak a nagy nyomorúság alatt újjászületett keresztény zsidók egy része éli túl ezt az időszakot, illetve az az Isten által elpecsételt 144000 keresztény zsidó, akit Isten már idejekorán kiválasztott. A zsidó népből bizony az Úr Jézus Krisztus eljöveteléig mindenki más elpusztul. (Ilyen kijelentéseknél mindenkor csak a felnőtt lakosságról szólunk. A túlélők között természetesen lesznek még „fiak és leányok” is, amint azt az Ez 14, 22-ben olvashatjuk.) Az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét szintén kevés újjászületett keresztény láthatja meg, csak aki elkerülte a mártírhalált. Az eseményeknek sok pogány túlélője lesz, nekik viszont ítélőszék elé kell majd állniuk, ahol a győztesen visszatérő Úr Jézus Krisztus dönt további életükről, vagy halálukról. Visszatérve a nagy nyomorúság idejére: addig soha nem tapasztalt erővel és mértékben hirdettetik az Isten evangéliuma a világon bizonyságul minden népnek, és akkor jő el (tehát amikor a nyomorúság a legnagyobb lesz, amikor az evangélium a legnagyobb erővel hirdettetik) a vég – mondta Jézus Krisztus tanítványainak az Olajfák hegyén.

Akkor romboltatik le itt (Jeruzsálemben) minden, akkor nem marad itt kő kövön. Kérdéseikből jól látva Jézus Krisztus, hogy a tanítványok a végidőkről érdeklődnek, az utolsó napok eseményeire kíváncsiak, így ki sem tért arra, hogy például a templom már korábbi időben (i. u. 70-ben) lerombolásra kerül, de nem szólt a zsidók évszázadokon, évezredeken át tartó szétszórattatásáról, üldöztetéseiről, a hatalmas áldozattal járó holokausztról, a templom végidőkben történő ismételt felépítéséről és újbóli pusztulásáról sem, hiszen ezek csak közbenső események. Jézus Krisztus, a tanítványok kérdéseire válaszolva csak a végső idők jeleit és történéseit sorolva így folytatta:

„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen: (Dániel 9, 27-nél: iszonyatos bálvány, lásd új ford. Biblia)… Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;… Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Mt 24, 15-16 és 20-21)

Ez az Igeszakasz kizárólag a zsidó népre vonatkozik, hiszen a templom (amely a szent hely) Jeruzsálemben volt, Júdea izraeli terület, és miután alig lesz ideje a benne lakó népnek a menekülésre – viszont a tél Izraelben is hideg – imádkozniuk kell, hogy ne télen kelljen menekülniük. És azért is imádkozniuk kell, hogy a menekülésük napja ne szombatra essen, mivel ez pihenőnap, és a zsidó ember, ha a törvényt be akarja tartani, ezen a napon egy adott (rövid) távolságtól többet nem tehet meg. Nyilvánvaló, hogy a szombatnak ez a törvénye csak a zsidókat érinti. Ha soronkívül belelapozunk a Lukács evangéliumába, ott még azt is olvashatjuk, hogy az isteni bosszúállás napjai ezek Izráel népén (Luk 21, 22), nagy harag lesz ezen a népen. (Luk 21, 23) Megismételjük, ez az Igeszakasz a zsidó népre vonatkozik.

Jézus Krisztus (első) válaszában kitért arra is, hogy ezekben az utolsó napokban minden eddigit felülmúl majd a félrevezetés, a megtévesztés, a hazugság és a csalás, hiszen tudjuk, ez az időszak a Fenevad (Antikrisztus) és egyben az emberiség legsötétebb időszaka lesz.

„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig… Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” (Mt 24, 29-31 és 34-35)

Az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére Jeruzsálemben kerül sor. (Zak 14, 4) Visszatérése, éppen a világméretű evangéliumhirdetés következtében egyáltalán nem lesz váratlan, csak a megtéretlen antikrisztusi népek számára, akik a visszatéréséről szóló beszédekben, próféciákban nem hittek. A választottak (144000) és az időközben (zsidókból és pogányokból) újjászületett keresztények szinte napra pontosan ki tudják majd számítani az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét, hiszen a Biblia egyértelműen megadja a Fenevad uralkodási idejét. Támpont lehet a hétéves szerződés megkötésének, illetve a Jeruzsálemben ismételten bevezetett áldozat-bemutatások erőszakkal történő megszüntetésének időpontja is. (Dán 9, 27)

Többször szerepel ebben az Olajfák hegyén adott tanításban a „választottak” kifejezés. Először a Mt 24, 22-ben, itt az áll, hogy miattuk rövidülnek meg a napok, másodszor a Mt 24, 24-ben, ahol azt találjuk, hogy a hamis krisztusok és a hamis próféták még a választottakat is igyekeznek megtéveszteni, harmadszor a Mt 24, 31-ben, ahol azt olvashattuk, hogy a nagy hatalomban és dicsőségben visszatérő Úr Jézus Krisztus „… elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig”. Kategórikusan ki kell jelenteni, hogy mindhárom esetben az Isten által elpecsételt 144000 keresztény zsidóról van szó, akiket Isten a maga számára elkülönített (kiválasztott). Tekintettel arra, hogy ezek nem mind Izráel területén éltek és munkálkodtak a Fenevad uralkodása idején, az Úr Jézus Krisztus haladéktalanul gondoskodik az ő összegyűjtésükről. A nagy nyomorúság előtt vagy alatt újjászületett keresztyéneket, függetlenül attól, hogy zsidók vagy pogányok, a Biblia elhívottaknak, kihívottaknak nevezi. (Ha viszont választott „népről”, vagy „nemzetségről” olvasunk, akkor az az Ószövetségben kizárólag a zsidó népet jelenti, míg az Újszövetségben megszűnik ez a kizárólagosság, és választott nemzetségnek mondja a Biblia – 1 Pét 2, 9 szerint – a Gyülekezetet is.)

A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” Jézus Krisztus a legdrámaibb, legmarkánsabb, „kézzelfogható” jelként az elragadtatást adta meg. Ebből ismerhetik fel majd az Övéi, hogy eljött az Úr, (látható módon először feltámadnak a halottak…), illetve, hogy az Úr jött el, nem más. Ez az esemény kizárólag Őhozzá köthető.

„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24, 40-41)

Máshol ezzel egészíti ki az Ige: „… azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.” (Luk 17, 34)

Természetesen részletesen beszélt nekik az eljövetelét megelőzően tapasztalható előjelekről is. Jézus Krisztus a válaszában elmondta, hogy ez az eljövetele váratlanul történik majd, meglepetésszerűen. Ennek a napnak, ennek az órának, eltérően dicsőséges visszajövetelétől, bár lesznek határozott jelei, de előre kiszámítható, pontos időpontra mutató jele nem lesz.

 „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24, 36-39)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 42-44)

Miután Jézus Krisztus azt mondta a mellételepedett tanítványainak, hogy: „… nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” – egyértelműen kijelenthetjük, hogy üzenete mindazokhoz szólt, akik bárhol, bármely időben Őt Uruknak fogadták vagy fogadják el, tehát e szavaival a jelenlévő tanítványain túl valamennyiünket éberségre szólított fel. Jusson eszünkbe a fügefa esete! Mindig kell, hogy legyen rajta gyümölcs. Éréstől a következő érésig. (Mt 21, 18-19) Minden kereszténynek mindig gyümölcsöket kell teremni, folyamatosan munkában kell lennie. Soha nem szabad meglankadnia, elaludnia.

Folytatás holnap

Kikről mondta ezt Jézus Krisztus?..1.

Mi a megtérésünk óta ugyanazt a Bibliát használjuk. Mondhatjuk, hogy mára már eléggé „romokban hever”, mégsem szeretnénk egy újabbat használatba venni, mivel ez a régi számtalan olyan aláhúzást, félszavas megjegyzést, kiegészítést, dátumot és egyéb számunkra fontos bejegyzést is tartalmaz, amelyeket különféle okok miatt már nem szívesen nélkülöznénk. Gyakran segítenek ezek egy-egy Ige megtalálásában, hiszen tudjuk, hogy valahol ott jobbra fent kell lennie a Zakariás könyvében ennek az éppen keresett Igének, sőt emlékszünk, hogy zöldszínű sorkiemelővel van megjelölve, mert akkoriban ilyen színűt használtunk, még oda is írtuk, hogy… És lám megvan a keresett Ige! Találunk olyan húsz évvel korábbi bejegyzést is, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt, ami így olvasható: ez a zsidó népre vonatkozik. Máshol: ez a Gyülekezetre vonatkozik. Megint máshol: ez a végidőkben élő keresztyénekre vonatkozik, de valamikor áthúztuk és odaírtuk, hogy a zsidó népre vonatkozik, de azt is korrigáltuk, és az utolsó érvényes megjegyzés: a Gyülekezetre vonatkozik. Találunk sok ehhez hasonló bejegyzést, amit soha nem javítottunk át, viszont mai ismereteinkkel már tudjuk, hogy helytelen az akkori bejegyzésünk.

Emlékszel még az etióp kincstárnok történetére?

„… az ő szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát. Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez! Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol? Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?… Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakiről?” (Apcsel 8, 28-31 és 34)

Szeretnénk most az ilyen jellegű eligazodáshoz legalább egy maréknyi segítséget adni azok számára, akik most küzdenek olyan nehézségekkel, mint a kincstárnok, vagy éppen mi a korábbi évek folyamán. A Máté evangéliumából kiválasztottunk egy olyan „Igecsokrot” (Igeszakaszt), amelyben annakidején gyakran mi is csak találgattuk, hogy: kikről mondta ezt Jézus Krisztus, kikről beszélt, esetleg éppen rólunk? Idézzük fel azt a jelenetet, amikor Jézus Krisztus kijőve a jeruzsálemi templomból, tanítványaival az Olajfák hegyén beszélgetett! Ebben az egy beszélgetésben Urunk egy hatalmas, átfogó tanítást adott sok olyan szereplővel, akik kiléte nehézséget jelenthet még a nem „kezdő” hívők számára is.

„És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24, 1-3) 

Amikor a tanítványok mutogatták Jézus Krisztusnak a templom impozáns épületeit, szinte az örökkévalóságig megmaradó szilárd és hatalmas, kiválóan illesztett, rendíthetetlennek vélt köveit, Jézus Krisztus azzal csendesítette el lelkesedésüket, hogy szemükre vetette, nem látnak a dolgok mögé. „… Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Nem látjátok, ti sem látjátok – futhatott át Jézus Krisztus gondolatain, – ti sem ismeritek fel az idők jelét? Ha elvetett engem ez a nép, az Isten népe, nem ismerte fel meglátogatása idejét, és a pogányok kezébe adnak engem, akik megölnek, talán büntetlen maradhat ez a nép? Higgyétek el, itt kő kövön nem marad majd, itt olyan nagy lesz a nyomorúság, hogy azt elképzelni sem tudjátok!

Egy kis idő múlva, amikor már az Olajfák hegyén tartózkodtak, a tanítványok Jézus Krisztus köré sereglettek, és megkérdezték: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?”

Figyeljük meg, hogy a tanítványok HÁROM kérdést tettek fel Jézus Krisztusnak! Először arra szerettek volna választ kapni, hogy mikor történik meg, hogy csodálatos templomuk semmivé lesz, mikor lesz az, hogy „… Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Második kérdésükben aziránt érdeklődnek, hogy mi lesz a jele Uruk eljövetelének, és harmadik kérdésük arra vonatkozott, hogy mi lesz a jele a világ végének. (Az eredeti görög szövegből tudjuk, hogy itt nem fizikai megsemmisülésre vonatkozott a kérdés, hanem egy adott világkorszak lezárására. Magyarul ma így tennénk fel érthetőbben ezt a kérdést: Mi lesz a jele annak, hogy ez a világkorszak lezáródik?)

Akik jó szándékból bár, – és többnyire valóban előnyünkre – részekre és versekre osztották a bibliai Igéket, jelen esetben (sajnos) nem a tanítványok által feltett kérdések és az arra adott válaszok szerint bontották fel a leírtakat. Engedtessék meg, hogy mi – természetesen az írott Igék legkisebb sérelme nélkül – most elvégezzük a kérdések és válaszok szerinti részekre bontást, illetve csoportosítást! Az első kérdés tehát így hangzott: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek?…” A kérdésre adott válasz a 24. rész, 4-35-ig terjedő verseiben található. Ez lenne egy egység. A második kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” A kérdésre a választ a 24. rész, 36-51-ig és a 25. rész, 1-30-ig terjedő versek tartalmazzák. Ez ismét egy egység lenne. A harmadik kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” A kérdésre a választ a 25. rész, 31-46-ig terjedő versek tartalmazzák. Ez lenne a harmadik egység. Ezzel a bontással a válaszok és a szereplők is könnyebben elkülöníthetők és felismerhetők. (Érdemes ezeket a tól-ig határokat megjelölni a Bibliában!) Haladjunk most sorrendben végig a tanítványok által feltett kérdéseken és az azokra adott válaszokon!

Az ELSŐ kérdésre Jézus Krisztus figyelmeztetőül elmondta tanítványainak, hogy sok hitető jön majd Őutána, tehát jól figyeljenek. Hallanak majd országok és nemzetségek (etnikumok) közötti háborúkról és háborúk híreiről, de ne rémüljenek meg, ezeknek meg kell történniük. Amikor viszont már éhínségek, döghalálok járványok, földrengések lesznek mindenfelé, (Ez nyilván érinti a zsidókat és a velük egyidőben élő valamennyi földi lakost is, függetlenül attól, hogy hívő, vagy nem hívő.)

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24, 9-14)

Az ismertetett Igeszakasz részben a végidőkben élő, Isten által elpecsételt 144000 keresztény zsidó mellett a hitetlen és kereszténynyé lett zsidók üldöztetéséről, kitartásáról vagy elbukásáról, pusztulásáról szól (utal erre a „sok hamis próféta” kijelentés), de szól az azokban az időkben élő újjászületett keresztények esetenként mártírságig tartó üldözéséről is. Ez a nagy nyomorúság időszaka.

Folytatás holnap

Al Gore a rockkoncerten...3.

Elképzelhetőnek tartjuk, hogy amikor a hamis próféta elkészítteti „… a fenevadnak képét,… És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is,…” akkor a Fenevad hologramját készítteti el, és nem nehéz kitalálni, hogy ettől kezdve beszélni is tud majd a Fenevad. A Bibliának ezt a részét soha nem lehetett eddig megérteni. 

Elképzelhetetlen volt, hogy egy szobor, egy képmás, egy bábu, vagy egyéb, olyan életszerűen jelenjen meg, hogy  még beszéljen is. A tokiói nyitókoncert hologramja rámutatott arra, hogy ez ma már nem lehetetlen. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a hamis próféta ezt nem csalásként tárja majd a nép elé, hanem csupán helyt ad a Fenevadnak, hogy az tekintélyének növelése érdekében, közvetlen szólhasson a zsidósághoz, esetleg Izrael kipusztításáról, élet-halál felől rendelkezzen. Mindez Jeruzsálemben történik majd, ott „állítják fel” az iszonyatos bálványt, a pusztító utálatosságot, a szent helyen, a „templom szegélyén”.

„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (a ki olvassa, értse meg): Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre; A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen; És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye. Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.” (Mt 24, 15-19) 

Amikor meghallottuk ezt a hírt, és többször is megnéztük a világkoncert megnyitójáról készített képeket, úgy gondoltuk, egy cseppnyi ízelítőt kaptunk a végidőkre utaló jelekből. Azzal a szándékkal adtuk most ezt közre, hogy te is tájékozott légy. Dániel próféta annak idején azt az utasítást kapta, hogy zárja le, pecsételje le az általa írt könyvet, úgyis csak a végidőkben értik meg annak a tartalmát. Miért? Mert a végidők felé haladva, egyre több ismeret áll majd rendelkezésre a megértéséhez. Akkor már megértenek majd az emberek olyan dolgokat is, amelyeket addig az ismeretek hiányában még sűrű homály fedett.

„Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.” (Dán 12, 4)

                                                                         Bio csipp ami a bőr alá ültethető.

 

A homlokra és a kézre írt 666, önmagáért beszél, A ki kigondolja a dolgokat, az a homlokon lévő 666, aki pedig azt végrehajtja, az a kézre írt 666. De jaj mind kettőnek, azt mondja az Úr.

Al Gore a rockkoncerten...2.

Vajon mi történt volna, ha egy kicsivel körültekintőbbek a vallási vezetők, ha egy kicsivel jobban utánanéznek a dolgoknak, ha igyekeztek volna minden információt begyűjteni Urunkról, ha csak egy kicsivel nagyobb bennük az érdeklődés Isten dolgai iránt? Felismerhették volna az idők jeleit.

A jövőbeli események közül világkorszakunk egyik utolsó epizódjára irányítanánk most a figyelmed. Ha csak aprócska jelként is, de szeretnénk számodra bemutatni, hogy bizonyos dolgok megértéséhez már érettek a feltételek. Ehhez a Jelenések könyvéhez kell lapoznunk.

„Azután láték más fenevadat feljőni a földből,… úgy szól vala, mint a sárkány; És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat,… És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét,… És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,…” (Jel 13, 11-15) 

Az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét közvetlenül megelőző, mintegy három és fél éves időszakban Izrael végtelenül nehéz helyzetbe kerül. Hiszen amellett, hogy ellensége a világuralomra jutott, Sátán erejével rendelkező Fenevadnak (a 144000 elpecsételt zsidó, és az evangélizálásuk nyomán hitre jutott zsidók és pogányok miatt), Izrael egyben a Fenevad szimpatizánsa is (a Fenevad és a „sokak” között létrejött /Dán 9, 27/ hétéves szerződés miatt). A „sokakkal” tehát baráti a viszony, a „kevesekkel” pedig, vérre menően ellenséges. A helyzet hatalmi szóval történő azonnali megoldására Sátán hathatós segítségével (Izrael földjéből) kiemelkedik (előáll) egy zsidó vezető, akit a Biblia hamis prófétaként nevez meg.

Ez a hamis próféta gyakorolja majd a Fenevad megbízásából Izraelben a hatalmat, és amellett, hogy káromolja a Mennyek Istenét, a zsidó nép megtévesztésére jeleket tesz, csodákat hajt végre, egyben élet és halál ura lesz. Azt olvastuk, hogy:

 „…tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.” Tudjuk, hogy a Fenevad „…eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával…” (2 Thessz 2, 9-10), nyilván ez jellemzi majd szövetségesét is.

Ha láttad az utóbbi évek hollywoodi filmjeit láthattad, hogy az egyes jelenetek élethű bemutatásához, az illúziókeltés érdekében a pirotechnikai effektek arzenálját képesek a rendezők felvonultatni. A robbantásos és tüzes jelenetek a leglátványosabbak, szinte kimaradhatatlanok az akciófilmekből. A filmesek számára ma már nincs az a képsor vagy jelenet, amelyet ne lehetne leforgatni, amelyhez ne állna rendelkezésre a megfelelő technikai háttér, technikai trükk. A kívülállóak pedig csak ámulnak és csodálkoznak, el vannak kápráztatva! És valószínűleg, a gonoszság minden csalárdságát bevető hamis próféta is él majd ezekkel a lehetőségekkel, amikor „…tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.” De ezzel még nincs vége a hamis próféta megtévesztő cselekedeteinek. „… azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét,… És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is,…”

Folytatás holnap

Al Gore a rockkoncerten...1.

Hét évvel ezelőtt egy olyan hatalmas, jótékonysági világkoncert megrendezésére került sor, amelyen a hazájukban legnépszerűbb rockegyüttesek léptek fel, 24 órán keresztül, különböző helyszíneken. A szervezők, a koncert bevételét egy újonnan létrehozott alapítványnak adták át. Az alapítvány a befolyt összegből olyan intézkedéseket hoz majd, amivel mérsékelhető a Föld globális felmelegedésének további növekedése. A világkoncert főszervezője az amerikai Al Gore szenátor volt; aki nemrég még az Amerikai Egyesült Államok elnökhelyettesi posztját töltötte be. A nyitókoncertre hatalmas érdeklődéssel Japán fővárosában, Tokióban került sor. Az érdeklődést jellemezte, hogy a tokiói rendezvényt a TV társaságok élőben közvetítették az egész világon, függetlenül a helyi időktől, akár az éjszaka kellős közepén is. Al Gore szenátor a hatalmas színpad közepén elmondott beszédével nyitotta meg a rendezvényt.

Mielőtt továbblépnénk az esemény leírásában, lapozzuk fel a Bibliában azt a részt, ahol Jézus Krisztus a farizeusokkal és a szadduceusokkal vitázik! 

„És hozzá menvén a farizeusok és sadduczeusok, kisértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt. Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég. Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?” (Mt 16, 1-3)

Jézus Krisztustól mennyei jelet, égi jelet kértek Izrael vallási vezetői, amelyre dorgálást kaptak válaszul. Urunk a szemükre vetette, hogy e jelek közül csak azokat a jeleket képesek felismerni, amelyek fizikai érzékszerveikkel észlelhetők, de a szellemi jeleket, amelyek valóban a mennyből, az égből jönnek, nem veszik észre, nem ismerik fel, nem értik meg. Az Ige utolsó mondatát máshol így olvashatjuk a Bibliában:

„Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?” (Luk 12, 56) 

Hát nem veszitek észre, nem ismeritek fel, – kérdezhette volna Jézus Krisztus – hogy ennek az időnek, ennek az Isten által meghatározott, kirendelt, minősített időnek én vagyok a jele? Mutassak mennyei jelet nektek? Nem ismeritek fel, hogy most jött el annak az ideje, hogy Isten elküldte az Ő Fiát hozzátok, a gonosz szőlőművesek közé? Hát itt vagyok!

„Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül és megölék. Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?” (Mt 21, 37-40) 

Hát nem ismeritek fel az idők jelét? – szomorkodhatott Urunk. Amikor halála előtt néhány nappal, Jeruzsálemhez közeledve meglátta a várost, megsiratta azt:

„Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” (Luk 19, 42-44) 

Úgy gondoljuk, az Úr Jézus Krisztusnak jogos elvárása lehet, hogy tanítványai mindenkor, és napjainkban is(!), felismerjék az egyes korszakokat, időket. Ezeket részben Isten írott Igéjéből, a Szentlélek kijelentéseiből és a krisztusi lelkületű (keresztény) szellemi látásunkkal vagyunk képesek valamennyien felismerni. Ez utóbbi azt igényli, hogy kísérjük figyelemmel a fontosabb híradásokat, a meghatározó, körülöttünk zajló eseményeket, történéseket. Többször mondták már ránk, hogy politizálunk, pedig csak a jelenkor világpolitikai eseményeit, folyamatait figyeljük, és ezekben igyekszünk naprakész tájékozottsággal rendelkezni. Hiszen ezt tették a próféták is. Hogyan figyelmeztették volna esetenként Izraelt, ha előtte a konkrét ellenségről sohasem hallottak volna? Mi ezzel a kis tanítással igyekszünk felhívni a figyelmedet, hogy éber legyél, amiről csak olvasol vagy hallasz, vizsgáld meg, hátha egy apró segítség részedre, hogy felzárkózz Isten órájához, és mindenkor értsd hol tart Teremtő Istenünk az Ő hatalmas üdvtörténeti tervének megvalósításában.

Láthattad, a Jézus korabeli Izrael vallási vezetői szinte azt sem tudták mi történik körülöttük. El voltak foglalva azzal, hogy római megszállás alatt élnek, és sóhajtoztak, legfeljebb titokban mérsékelt ellenállásra biztatták a népet. Jézust nem tartották még prófétának sem, mivel tudták az írásokból, hogy Názáretből soha nem jön próféta. Következésképpen, ha Jézus názáreti, akkor Ő nem lehet más, legfeljebb egy vidéki tanító, esetleg egy gyógyító, egy lázadó, vagy egy ördögűző, de próféta biztosan nem. Hiszen Názáretből való. Onnan pedig nem jön próféta. Ha egy kicsivel több érdeklődés, vagy odafigyelés lett volna bennük, csak annyit kellett volna kérdezniük Jézustól: Mester, hová valósi vagy te? Betlehemben születtem. 

„De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mik 5, 2) 

Folytatás holnap

Kárpótlási jegy helyett: örök élet...2.

A zsidó ember mindig is praktikus, gyakorlatias gondolkodású volt. Személyiségének kitörölhetetlen részeként benne rejtőzött a mediterrán területeken élő emberek kiváló üzleti érzéke, kifinomult kereskedői hajlama, a „valamit valamiért” gondolkodásmód. Nem meglepő ezekután Péter felvetése, hogy Jézus követéséért ők cserébe milyen jutalomra vagy ellenszolgáltatásra számíthatnak, hiszen ők mindenüket hátrahagyták. Urunk válaszának első része kimondottan az apostoloknak szólt, második része, a világon bármikor és bárhol élő valamennyi igaz hívő részére szólt.

Jézus Krisztus azt ígérte az apostoloknak, hogy abban a világkorszakban, amikor majd Ő a Békebirodalom királyaként beül dicsősége királyi székébe, apostolai is királyi székekben foglalhatnak majd helyet, és mint a törzsek fejedelmei, királyai ítélkezhetnek Izrael tizenkét törzse (nemzetsége) felett. Lukács evangéliumában ezt így olvashatjuk:

„Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.” (Luk 22, 28-30)

(„… kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;” azaz, velem voltatok, mellettem maradtatok az én kísértéseimben, az én próbatételeim során.)

Válasza további részében Jézus Krisztus azt ígérte hű követőinek, hogy veszteségeikért még e világon „száz annyit” kapnak, és elnyerik az örök életet is. Ez utóbbit már nem is jutalomként kapják, hanem mint olyat, amely „jár” nekik, mint egy örökség.

Hogyan szólt az Ige? Kinek a részére ígérte mindezeket az Úr Jézus Krisztus? „… a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért,…” Aki elhagyta mindezeket, vagy ezek egyikét is az Úr Jézus Krisztus „nevéért”. (Márk evangéliumában: „én érettem és az evangéliumért”, Lukácsnál: „Isten országáért”.) Ha tehát képes voltál bizonyos áldozatokra az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért, vagy az Isten országáért, ha képes vagy arra, hogy elhagyj értékeket, akár személyeket is, biztosan számíthatsz arra, hogy az Úr Jézus Krisztus a többszörösével kárpótol téged. Mikor?

„Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki… száz annyit ne kapna most ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.” (Mk 10, 29-30) 

Felvetődhet a kérdés ezekután, hogy a Békesség Fejedelme, vagy a szeretet Istene, miért részesíti jutalomban azt a keresztényt, aki elhagyta szüleit, esetleg gyermekeit. Hát nem inkább büntetést érdemelne az ilyen? Csak tovább növekszik bennünk a kérdések száma, ha fellapozzuk ismét a Máté evangéliumát, és elolvassuk az alábbi Igéket:

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” (Mt 10, 34-37)

Urunk azt mondta, hogy Ő (testben való eljövetelekor) nem azzal a szándékkal érkezett, hogy békességet hozzon az embereknek, inkább fegyvert hozni jött. Más fordítások szerint, kardot. Éppen azért, hogy szétválassza a világosságot és a sötétséget, hogy szétválassza az embereket. Tűnjön ki, hogy ki az Úré és ki nem! Tűnjön ki, hogy ki szereti jobban anyját, apját vagy akár gyermekét, testvérét, mint Őt! Az Úr Jézus Krisztus személye bizony, korunkban is megossza az embereket. Ha valaki megtér és újjászületik, gyakran tartják még a családban is, jobb esetben csak maradinak, de inkább megháborodottnak, bolondnak, mindenképpen kiközösítendőnek. Mert egyszerre más életszemlélettel, más értékrend szerint kezd élni, lelkesedik, örül, felszabadultabb lesz, örömét másokkal is meg akarja osztani, állandóan szellemi dolgokról és az Úr Jézus Krisztusról beszél. Illetve beszélne, ha hagynák. Bizony, ahogy olvastuk, előbb-utóbb a saját háza népe lesz az ellensége, működni kezd a szétválasztó kard. Sok „tanácsadó” is akad, aki félti ezektől a dolgoktól és meg akarja „menteni”.

Aki visszakozik, meghátrál, inkább békességben akar élni, aki többre tartja, jobban szereti anyját, apját vagy az Igében felsorolt további személyeket, aki inkább nekik akar tetszeni, az ő szemükben akar jónak mutatkozni, arra azt mondja az Úr Jézus Krisztus, hogy az „… nem méltó én hozzám”. De aki képes szakítani, akár még velük is, és ha elüldözik képes inkább elhagyni a házát, otthagyni mindenét az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért vagy Isten országáért, az nemcsak méltó Őhozzá, hanem jutalmat is kap. Az elvesztett értékekért száz annyit. „… üldözésekkel együtt” – teszi hozzá az Úr Jézus. (Mk 10, 30)

Ezsdrás könyvéből láthattuk, hogy a hazatelepülő zsidó emberek, hogyan félték, hogyan tisztelték Istent, és hogyan engedelmeskedtek törvényének. Ők asszonyaikat, fiaikat, lányaikat hagyták el, hogy méltók legyenek elhívásukhoz, mint Isten szeretett népe. Botlottak ugyan, bűnt követtek el, de a legelső adandó alkalommal amikor szembesültek azzal, hogy mit tettek, azonnal cselekedtek. Nem inkább asszonyaik, gyermekeik tetszését keresték, hanem Istennek akartak tetszeni.

Az apostolok közül Máté a jól jövedelmező vámszedői állását hagyta ott. A Zebedeus fiak apjukat, napszámosaikat, munkaeszközeiket, foglalkozásukat hagyták el, hasonlóan Péterhez, aki szintén elhagyta a megélhetését biztosító foglalkozását. A többiekről nem tudunk ilyen részleteket, de bizonyára igazat mondott Péter amikor a többiek nevében így szólt: „Ímé, mi elhagytunk mindent.” Most a folytatást kivételesen Márk evangéliumából olvassuk el!

„Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, A ki száz annyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt;  a jövendő világon pedig örök életet.” (Mk 10, 29-30) 

Urunk azt ígérte ebben az Igéjében, hogy aki Őérte és az evangéliumért elhagyta értékeit, az még ebben a világban, ebben az időben kap „… házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt”. Azt ígérte az Úr Jézus, hogy követői nem maradnak fedél nélkül, lesz hol lakniuk, új és szerető testvérekkel élhetnek majd együtt, saját vagy sajátjukként szerethető gyermekek veszik körül őket, megélhetésükről Ő gondoskodik majd. Igaz, mindezt üldöztetésekkel együtt ígérte, ami nem minden esetben testi fenyegetettséget jelent, hanem meg nem értést, megvetettséget, ellenszenvet, kitaszítottságot.

Befejezésül szembesüljünk még egy „kemény” Igével! 

„Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5, 29-30) 

Úgy is értelmezhetnénk az Igében írottakat, hogy aki kivájja a jobb szemét és levágja a jobb kezét, ezeket veszni hagyja az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért, az Isten országáért, „… az méltó én hozzám” – mondta Jézus Krisztus, annak nagy lesz a jutalma itt a földön is és a mennyben is egyaránt. Ebből az Igéből is következik, hogy nincs akkora áldozat, ami ne érné meg, hogy az Úr Jézus Krisztusénak mondhasd magad, hogy részese lehess Isten országának.

Gondold át, mit nem adtál még oda értékeid, vagy az Úr Jézus szemében értéktelen dolgaid közül! Nézz körül sorstársaid között is, hogy őket is figyelmeztethesd, szabaduljanak meg olyan dolgaiktól, cselekedeteiktől, amelyek még elhagyhatóak lennének! Ne feledd:

„Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.” (Mt 19, 30)!

Kárpótlási jegy helyett: örök élet...1.

Több evangéliumban is olvashattuk, hogy egy idő után a Jézus Krisztussal járó tanítványok a  jövőbeli jutalmuk iránt érdeklődtek. „Ímé, mi elhagytunk mindent…” Milyen jutalmat remélhetünk? Mit kapunk majd cserébe? És mi, ma élő tanítványok, odaszánt életünkért mit kapunk cserébe? Mielőtt megválaszolásra kerülne ez a kérdés, Ezsdrás könyvéből szeretnénk feleleveníteni egy eseményt.

Ezsdrás abban az időben élt, amikor a büntetésből kiszabott évek után az elhurcolt zsidók közül sokan hazatértek a babiloni fogságból. Tudjuk, hogy ez nem egyszerre történt, egymástól távoli időpontokban, több csoportban más-más vezetővel keltek útra, és érkeztek haza Júdába, illetve ki-ki a maga városába. (Ezsd 2, 1-2) Az első csoportot Zorobábel vezette, aki megérkezését követően társaival azonnal hozzáfogott a jeruzsálemi szenthelyek helyreállításához. Hamarosan elkészült az oltár, majd ha sok nehézség közepette is, de felépítették az új templomot is. A második csoport (Ezsd 7, 1-10) hosszú évek multán az írástudó Ezsdrás vezetésével tért haza, aki a később hazatérő (Neh 2, 1-9), helytartónak kinevezett Nehémiással együtt Izrael vallási helyreállításán fáradozott. A Nehémiás vezette harmadik hazatérő csoport, természetesen a Júdában maradtakkal összefogva, a városfal és a város újjáépítését végezte. Olvassunk most bele Ezsdrás feljegyzéseibe!

„… jövének hozzám a főemberek, mondván: Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos vétke szerint el kellett volna, Mert ezek leányai közül vettek vala feleséget magoknak és fiaiknak, és megelegyedett a szent mag e tartományok népeivel; és pedig a fejedelmek és főemberek valának elsők e bűnben. Mihelyt e dolgot meghallottam, megszaggatám alsó- és felső ruhámat, s téptem fejem hajszálait és szakállamat, és veszteg ültem. És hozzám gyűlének mindnyájan, a kik reszketve gondoltak Izráel Istenének beszédeire azoknak vétke miatt, a kik a fogságból megjöttek vala;…” (Ezsd 9, 1-4)

Ezsdrás megdöbbenve hallgatta a főemberek beszámolóját, miszerint a Zorobábellel korábban hazatérők között szépszámmal akadtak olyanok, akik a pogány népek közül választottak maguknak feleséget. Ráadásul még a fejedelmek és a főemberek is. Ezsdrás amellett, hogy bűnnek tartotta népe cselekedetét, mint olvashattuk, megijedt, és reszkettek a vele lévők is, mivel ők is jól ismerték Isten törvényét.

„És feleséget ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.” (2 Móz 34, 16)

„…a leányodat se adjad az ő fioknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.” (5. Móz 7, 3-4)

Ezsdrás népe iránt érzett fájdalma és ijedtsége teljesen indokolt volt. Hiszen alig tértek még haza a fogságból, és népe újabb vétke miatt máris Istenük haragjával kell számolniuk?

„Az estéli áldozatkor… térdeimre esvén, kiterjesztem kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez. És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orczapirulásra, a mint ez a mai nap is van. És most nem sok ideje, hogy az Úr, a mi Istenünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minékünk maradékot, és hogy adjon nékünk egy szeget az ő szent helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Istenünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a mi szolgaságunkban. Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk,… hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, mindezek után? Azt, hogy mi mégis elhagytuk parancsolataidat, A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt,… Annakokáért leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat,… Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?” (Ezsd 9, 5-12, 14)

Miközben Ezsdrás sírva és földre borulva imádkozott az Isten háza előtt, sok férfi, asszony és gyermek gyűlt köré, és hallva Ezsdrás imádságát valamennyien sírtak. Egyikük, a többiekkel egyetértésben azt mondta Ezsdrásnak, belátják vétküket, valóban vétkeztek Isten ellen, de úgy gondolják, nem kellene ezért bűnhődnie Izraelnek. Kössenek egy szövetséget Istennel, amely szerint elbocsátják mindazokat az asszonyokat, de még a tőlük születetteket is, akik az Isten előtt tisztátalan népekből származnak.

„… Ezsdrás,… megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének… Ezsdrás… elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt. És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek.” (Ezsd 10, 5-7)

Júda és Benjámin férfilakosai egy adott időpontra valamennyien eljöttek Jeruzsálembe. Ezsdrás, a pap, elmondta nekik az Úr törvényét, és elmondta, hogy mit kell cselekedniük, hogy elhárítsák magukról az Isten haragját.

„… tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől. És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!” (Ezsd 10, 11-12)

Vajon hogyan történhetett meg Izrael fiaival, hogy a fogságból hazatértek semmibe vették Isten törvényét? Úgy gondoljuk, hogy állhatatlanságuk mellett, a hosszú fogság okozhatta ezt. Sokáig éltek a pogányok között, nem volt áldozóhelyük, nem voltak imahelyeik, sokuk már Babilon földjén idegen kultúrában született, kihaltak a tanítók, elhalványodtak a tanítások. De már ne az okokat keressük! Vegyük észre, hogy az első szóra amikor értesültek arról, hogy létezik egy olyan törvény, amelyben az őket hazasegítő Isten rendelkezik az idegenekkel való házassági tilalomról, azonnal elhatározták, hogy engedelmeskednek Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének. Csodálatos és ritka szép példáját látjuk itt Izrael engedelmességének.

Az elhatározást tett követte. Milyen egyszerű ezt ilyen tényszerűen leírni. Ha belegondolunk, mennyi bánattal, keserűséggel, fájdalommal járhatott ezeknek a házasságoknak a felbontása, az asszonyok és gyermekeik, fiaik elküldése, elhagyása. Mennyi személyes tragédia színtere lehetett akkor (és már nem először) Jeruzsálem!

Ezsdrás könyvének a végén találunk egy hosszú névsort, azoknak a neveivel, akik idegen nőket vettek feleségül, de azután megváltak tőlük. Isten valamennyiük nevét feljegyeztette.

Jelen tanításunk első soraiban az Úr Jézus és tanítványai közötti egyik beszélgetésből idéztünk, amikor a tanítványok, jövőbeli jutalmuk iránt érdeklődtek. „Ímé, mi elhagytunk mindent…” Milyen jutalmat remélhetünk? Mit kapunk cserébe? Három evangéliumban is helyet kapott ez a beszélgetés, mi most Máté evangélista írásából idézünk.

„Akkor felelvén Péter, monda néki (Jézusnak): Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.” (Mt 19, 27-29)

Folytatás holnap