Kárpótlási jegy helyett: örök élet...1.

Több evangéliumban is olvashattuk, hogy egy idő után a Jézus Krisztussal járó tanítványok a  jövőbeli jutalmuk iránt érdeklődtek. „Ímé, mi elhagytunk mindent…” Milyen jutalmat remélhetünk? Mit kapunk majd cserébe? És mi, ma élő tanítványok, odaszánt életünkért mit kapunk cserébe? Mielőtt megválaszolásra kerülne ez a kérdés, Ezsdrás könyvéből szeretnénk feleleveníteni egy eseményt.

Ezsdrás abban az időben élt, amikor a büntetésből kiszabott évek után az elhurcolt zsidók közül sokan hazatértek a babiloni fogságból. Tudjuk, hogy ez nem egyszerre történt, egymástól távoli időpontokban, több csoportban más-más vezetővel keltek útra, és érkeztek haza Júdába, illetve ki-ki a maga városába. (Ezsd 2, 1-2) Az első csoportot Zorobábel vezette, aki megérkezését követően társaival azonnal hozzáfogott a jeruzsálemi szenthelyek helyreállításához. Hamarosan elkészült az oltár, majd ha sok nehézség közepette is, de felépítették az új templomot is. A második csoport (Ezsd 7, 1-10) hosszú évek multán az írástudó Ezsdrás vezetésével tért haza, aki a később hazatérő (Neh 2, 1-9), helytartónak kinevezett Nehémiással együtt Izrael vallási helyreállításán fáradozott. A Nehémiás vezette harmadik hazatérő csoport, természetesen a Júdában maradtakkal összefogva, a városfal és a város újjáépítését végezte. Olvassunk most bele Ezsdrás feljegyzéseibe!

„… jövének hozzám a főemberek, mondván: Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos vétke szerint el kellett volna, Mert ezek leányai közül vettek vala feleséget magoknak és fiaiknak, és megelegyedett a szent mag e tartományok népeivel; és pedig a fejedelmek és főemberek valának elsők e bűnben. Mihelyt e dolgot meghallottam, megszaggatám alsó- és felső ruhámat, s téptem fejem hajszálait és szakállamat, és veszteg ültem. És hozzám gyűlének mindnyájan, a kik reszketve gondoltak Izráel Istenének beszédeire azoknak vétke miatt, a kik a fogságból megjöttek vala;…” (Ezsd 9, 1-4)

Ezsdrás megdöbbenve hallgatta a főemberek beszámolóját, miszerint a Zorobábellel korábban hazatérők között szépszámmal akadtak olyanok, akik a pogány népek közül választottak maguknak feleséget. Ráadásul még a fejedelmek és a főemberek is. Ezsdrás amellett, hogy bűnnek tartotta népe cselekedetét, mint olvashattuk, megijedt, és reszkettek a vele lévők is, mivel ők is jól ismerték Isten törvényét.

„És feleséget ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.” (2 Móz 34, 16)

„…a leányodat se adjad az ő fioknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.” (5. Móz 7, 3-4)

Ezsdrás népe iránt érzett fájdalma és ijedtsége teljesen indokolt volt. Hiszen alig tértek még haza a fogságból, és népe újabb vétke miatt máris Istenük haragjával kell számolniuk?

„Az estéli áldozatkor… térdeimre esvén, kiterjesztem kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez. És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orczapirulásra, a mint ez a mai nap is van. És most nem sok ideje, hogy az Úr, a mi Istenünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minékünk maradékot, és hogy adjon nékünk egy szeget az ő szent helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Istenünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a mi szolgaságunkban. Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk,… hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben. És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, mindezek után? Azt, hogy mi mégis elhagytuk parancsolataidat, A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt,… Annakokáért leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat,… Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?” (Ezsd 9, 5-12, 14)

Miközben Ezsdrás sírva és földre borulva imádkozott az Isten háza előtt, sok férfi, asszony és gyermek gyűlt köré, és hallva Ezsdrás imádságát valamennyien sírtak. Egyikük, a többiekkel egyetértésben azt mondta Ezsdrásnak, belátják vétküket, valóban vétkeztek Isten ellen, de úgy gondolják, nem kellene ezért bűnhődnie Izraelnek. Kössenek egy szövetséget Istennel, amely szerint elbocsátják mindazokat az asszonyokat, de még a tőlük születetteket is, akik az Isten előtt tisztátalan népekből származnak.

„… Ezsdrás,… megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének… Ezsdrás… elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt. És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek.” (Ezsd 10, 5-7)

Júda és Benjámin férfilakosai egy adott időpontra valamennyien eljöttek Jeruzsálembe. Ezsdrás, a pap, elmondta nekik az Úr törvényét, és elmondta, hogy mit kell cselekedniük, hogy elhárítsák magukról az Isten haragját.

„… tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől. És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!” (Ezsd 10, 11-12)

Vajon hogyan történhetett meg Izrael fiaival, hogy a fogságból hazatértek semmibe vették Isten törvényét? Úgy gondoljuk, hogy állhatatlanságuk mellett, a hosszú fogság okozhatta ezt. Sokáig éltek a pogányok között, nem volt áldozóhelyük, nem voltak imahelyeik, sokuk már Babilon földjén idegen kultúrában született, kihaltak a tanítók, elhalványodtak a tanítások. De már ne az okokat keressük! Vegyük észre, hogy az első szóra amikor értesültek arról, hogy létezik egy olyan törvény, amelyben az őket hazasegítő Isten rendelkezik az idegenekkel való házassági tilalomról, azonnal elhatározták, hogy engedelmeskednek Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének. Csodálatos és ritka szép példáját látjuk itt Izrael engedelmességének.

Az elhatározást tett követte. Milyen egyszerű ezt ilyen tényszerűen leírni. Ha belegondolunk, mennyi bánattal, keserűséggel, fájdalommal járhatott ezeknek a házasságoknak a felbontása, az asszonyok és gyermekeik, fiaik elküldése, elhagyása. Mennyi személyes tragédia színtere lehetett akkor (és már nem először) Jeruzsálem!

Ezsdrás könyvének a végén találunk egy hosszú névsort, azoknak a neveivel, akik idegen nőket vettek feleségül, de azután megváltak tőlük. Isten valamennyiük nevét feljegyeztette.

Jelen tanításunk első soraiban az Úr Jézus és tanítványai közötti egyik beszélgetésből idéztünk, amikor a tanítványok, jövőbeli jutalmuk iránt érdeklődtek. „Ímé, mi elhagytunk mindent…” Milyen jutalmat remélhetünk? Mit kapunk cserébe? Három evangéliumban is helyet kapott ez a beszélgetés, mi most Máté evangélista írásából idézünk.

„Akkor felelvén Péter, monda néki (Jézusnak): Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk? Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.” (Mt 19, 27-29)

Folytatás holnap