Temetéstől feltámadásig a golgotai sírban...2.

Mielőtt tovább lépnénk, ismét kell néhány mondattal szólnunk a zsidók szombatjáról, most egy kicsit részletesebben.

„Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:… Az én szombataimat bizony megtartsátok, mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy Én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot, mert szent az tinéktek. A ki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az ő népe közül. Hat napon át munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt nap, valaki munkálkodik, megölettessék. Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez,…” (2 Móz 31, 12-17)

A világ népei közül egyedül a zsidó népnek adatott meg, hogy fenntartásáért nem kell minden nap fáradoznia, lehetősége lett arra, hogy hatnapi munkával is ki tudja elégíteni szükségleteit. Cserébe az Úr elvárta, hogy a zsidó ember ezt a szabadnapot, pihenőnapot Istenével töltse. Elmélkedjen, gondolkodjon az Úr dolgain, elevenítse fel magában Isten törvényeit, imádkozzon, mutasson be áldozatokat, beszéljen fiainak Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéről, adja tovább a hitét. Annyira fontosnak tartotta Isten ezt a pihenőnapot, hogy örök jelnek tüntette fel, közte és népe között. „… örök jel ez,…” – mondta az Úr. Miért részleteztük ezt ki ennyire? Szerettünk volna rávilágítani arra, hogy, bár a szombat mindenkor szent nap volt, nem minősült ünnepnapnak, ez pihenőnap volt. Heti rendszerességgel megismétlődő, elkülönített nap volt, de nem minősült különleges, „nagy” napnak. A zsidó nép által megtartandó „nagy” napokról, az ünnepnapokról, amelyek a munkavégzés szempontjából ugyan szintén minősíthetők pihenőnapnak, külön rendelkezett a Teremtő Isten.

„Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések napjai, a melyekre szabott idejökben kell összegyülekeznetek. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen az Úrnak páskhája. E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret. Az első napon szent gyülekezéstek legyen, semmi robota munkát ne végezzetek.” (3 Móz 23, 4-7)

A Szentírásban természetesen folytatódik az elrendelt ünnepnapok felsorolása, mi ezt most mellőzzük. Egyébként is Jézus halálának időpontjával csupán az imént említett Igeszakasz áll kapcsolatban. Hogy olvastuk? „…estennen az Úrnak páskhája.” Ez még nem ünnep, ez csupán az ünnepet bevezető, az ünnep előző napjára, előestéjére elrendelt, liturgikus vacsora. Ezen a napon még szabad volt dolgozni, bármit tenni, ez a nap még egyszerű hétköznapnak minősült. Viszont ezt követte az a „nagy” nap, amikor már tilos volt a munkavégzés, miután az amellett, hogy ünnepnap volt, pihenőnapnak is minősült. „E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe.” Ha viszont ez az ünnep egy határozott naptári naphoz volt kötve, akkor ez a nap, egy adott hétnek bármelyik napjára is eshetett. Az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe akár csütörtökre is eshetett, azaz előfordulhatott, hogy egy héten két pihenőnap is volt, amikor semmiféle munkát nem volt szabad végezni, úgymint egy ünnepnap (pihenőnap) és egy szombat (újabb pihenőnap).

Mi azt állítjuk, hogy azon a héten, amikor keresztre feszítették Jézus Krisztust, két pihenőnap volt. Csütörtökön az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe, és szombaton a rendes, heti pihenőnap. Véleményünk szerint Jézus Krisztust az Úr kovásztalan kenyerének ünnepét megelőző napon feszítették keresztre, azaz szerdán. Ha szerda délután helyezték sírba, akkor szerda délutántól, csütörtök délutánig, egy nap, csütörtök délutántól, péntek délutánig még egy nap, azaz már kettő, péntek délutántól, szombat délutánig még egy nap, azaz összesen három nap telt el. Ha tehát szerda délután halt meg Jézus Krisztus, akkor szombat délutánig valóban három napot volt a föld gyomrában. De hogy állunk a három éjszakával? Szerdáról csütörtökre virradóra egy éjszaka, csütörtökről péntekre, még egy, az már összesen kettő, péntekről szombatra még egy, azaz összesen három éjszaka telt el. Ha tehát szerda délután halt meg Jézus Krisztus, és halála után azonnal eltemették, akkor szombat délutánig valóban három napon át és három éjszakán át volt a föld gyomrában. Álláspontunk szerint Jézus Krisztus szerdán halt meg, és még azon a napon (tehát este hat óráig) el is temették.

Ha a Szentírás Igéivel, és az események időbeni sorrendjének logikus értelmezésével, ezt be tudjuk bizonyítani, akkor végérvényesen el kell vetni azt a tévesen elterjedt tanítást, hogy Jézus Krisztust pénteken feszítették keresztre. Ráadásul a tévtanítás még egy jelzővel is illette évszázadokig ezt a pénteket, így hallhattuk és így halljuk ma is: nagypéntek. Nézzük ezekután, hogyan készülődtek Jézus megölésére ellenfelei!

„Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? Mert ez az ember (a názáreti Jézus) sok csodát mível. Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet… Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék.” (Jn 11, 47-48, és 53)

„… Jézus, monda az ő tanítványainak: Tudjátok, hogy két nap múlva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék. Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei… És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék. De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között.” (Mt 26, 1-5)

Folytatás holnap