Kárpótlási jegy helyett: örök élet...2.

A zsidó ember mindig is praktikus, gyakorlatias gondolkodású volt. Személyiségének kitörölhetetlen részeként benne rejtőzött a mediterrán területeken élő emberek kiváló üzleti érzéke, kifinomult kereskedői hajlama, a „valamit valamiért” gondolkodásmód. Nem meglepő ezekután Péter felvetése, hogy Jézus követéséért ők cserébe milyen jutalomra vagy ellenszolgáltatásra számíthatnak, hiszen ők mindenüket hátrahagyták. Urunk válaszának első része kimondottan az apostoloknak szólt, második része, a világon bármikor és bárhol élő valamennyi igaz hívő részére szólt.

Jézus Krisztus azt ígérte az apostoloknak, hogy abban a világkorszakban, amikor majd Ő a Békebirodalom királyaként beül dicsősége királyi székébe, apostolai is királyi székekben foglalhatnak majd helyet, és mint a törzsek fejedelmei, királyai ítélkezhetnek Izrael tizenkét törzse (nemzetsége) felett. Lukács evangéliumában ezt így olvashatjuk:

„Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben; Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot, Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.” (Luk 22, 28-30)

(„… kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;” azaz, velem voltatok, mellettem maradtatok az én kísértéseimben, az én próbatételeim során.)

Válasza további részében Jézus Krisztus azt ígérte hű követőinek, hogy veszteségeikért még e világon „száz annyit” kapnak, és elnyerik az örök életet is. Ez utóbbit már nem is jutalomként kapják, hanem mint olyat, amely „jár” nekik, mint egy örökség.

Hogyan szólt az Ige? Kinek a részére ígérte mindezeket az Úr Jézus Krisztus? „… a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért,…” Aki elhagyta mindezeket, vagy ezek egyikét is az Úr Jézus Krisztus „nevéért”. (Márk evangéliumában: „én érettem és az evangéliumért”, Lukácsnál: „Isten országáért”.) Ha tehát képes voltál bizonyos áldozatokra az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért, vagy az Isten országáért, ha képes vagy arra, hogy elhagyj értékeket, akár személyeket is, biztosan számíthatsz arra, hogy az Úr Jézus Krisztus a többszörösével kárpótol téged. Mikor?

„Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki… száz annyit ne kapna most ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.” (Mk 10, 29-30) 

Felvetődhet a kérdés ezekután, hogy a Békesség Fejedelme, vagy a szeretet Istene, miért részesíti jutalomban azt a keresztényt, aki elhagyta szüleit, esetleg gyermekeit. Hát nem inkább büntetést érdemelne az ilyen? Csak tovább növekszik bennünk a kérdések száma, ha fellapozzuk ismét a Máté evangéliumát, és elolvassuk az alábbi Igéket:

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” (Mt 10, 34-37)

Urunk azt mondta, hogy Ő (testben való eljövetelekor) nem azzal a szándékkal érkezett, hogy békességet hozzon az embereknek, inkább fegyvert hozni jött. Más fordítások szerint, kardot. Éppen azért, hogy szétválassza a világosságot és a sötétséget, hogy szétválassza az embereket. Tűnjön ki, hogy ki az Úré és ki nem! Tűnjön ki, hogy ki szereti jobban anyját, apját vagy akár gyermekét, testvérét, mint Őt! Az Úr Jézus Krisztus személye bizony, korunkban is megossza az embereket. Ha valaki megtér és újjászületik, gyakran tartják még a családban is, jobb esetben csak maradinak, de inkább megháborodottnak, bolondnak, mindenképpen kiközösítendőnek. Mert egyszerre más életszemlélettel, más értékrend szerint kezd élni, lelkesedik, örül, felszabadultabb lesz, örömét másokkal is meg akarja osztani, állandóan szellemi dolgokról és az Úr Jézus Krisztusról beszél. Illetve beszélne, ha hagynák. Bizony, ahogy olvastuk, előbb-utóbb a saját háza népe lesz az ellensége, működni kezd a szétválasztó kard. Sok „tanácsadó” is akad, aki félti ezektől a dolgoktól és meg akarja „menteni”.

Aki visszakozik, meghátrál, inkább békességben akar élni, aki többre tartja, jobban szereti anyját, apját vagy az Igében felsorolt további személyeket, aki inkább nekik akar tetszeni, az ő szemükben akar jónak mutatkozni, arra azt mondja az Úr Jézus Krisztus, hogy az „… nem méltó én hozzám”. De aki képes szakítani, akár még velük is, és ha elüldözik képes inkább elhagyni a házát, otthagyni mindenét az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért vagy Isten országáért, az nemcsak méltó Őhozzá, hanem jutalmat is kap. Az elvesztett értékekért száz annyit. „… üldözésekkel együtt” – teszi hozzá az Úr Jézus. (Mk 10, 30)

Ezsdrás könyvéből láthattuk, hogy a hazatelepülő zsidó emberek, hogyan félték, hogyan tisztelték Istent, és hogyan engedelmeskedtek törvényének. Ők asszonyaikat, fiaikat, lányaikat hagyták el, hogy méltók legyenek elhívásukhoz, mint Isten szeretett népe. Botlottak ugyan, bűnt követtek el, de a legelső adandó alkalommal amikor szembesültek azzal, hogy mit tettek, azonnal cselekedtek. Nem inkább asszonyaik, gyermekeik tetszését keresték, hanem Istennek akartak tetszeni.

Az apostolok közül Máté a jól jövedelmező vámszedői állását hagyta ott. A Zebedeus fiak apjukat, napszámosaikat, munkaeszközeiket, foglalkozásukat hagyták el, hasonlóan Péterhez, aki szintén elhagyta a megélhetését biztosító foglalkozását. A többiekről nem tudunk ilyen részleteket, de bizonyára igazat mondott Péter amikor a többiek nevében így szólt: „Ímé, mi elhagytunk mindent.” Most a folytatást kivételesen Márk evangéliumából olvassuk el!

„Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, a ki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért, A ki száz annyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt;  a jövendő világon pedig örök életet.” (Mk 10, 29-30) 

Urunk azt ígérte ebben az Igéjében, hogy aki Őérte és az evangéliumért elhagyta értékeit, az még ebben a világban, ebben az időben kap „… házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt”. Azt ígérte az Úr Jézus, hogy követői nem maradnak fedél nélkül, lesz hol lakniuk, új és szerető testvérekkel élhetnek majd együtt, saját vagy sajátjukként szerethető gyermekek veszik körül őket, megélhetésükről Ő gondoskodik majd. Igaz, mindezt üldöztetésekkel együtt ígérte, ami nem minden esetben testi fenyegetettséget jelent, hanem meg nem értést, megvetettséget, ellenszenvet, kitaszítottságot.

Befejezésül szembesüljünk még egy „kemény” Igével! 

„Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5, 29-30) 

Úgy is értelmezhetnénk az Igében írottakat, hogy aki kivájja a jobb szemét és levágja a jobb kezét, ezeket veszni hagyja az Úr Jézus nevéért, az evangéliumért, az Isten országáért, „… az méltó én hozzám” – mondta Jézus Krisztus, annak nagy lesz a jutalma itt a földön is és a mennyben is egyaránt. Ebből az Igéből is következik, hogy nincs akkora áldozat, ami ne érné meg, hogy az Úr Jézus Krisztusénak mondhasd magad, hogy részese lehess Isten országának.

Gondold át, mit nem adtál még oda értékeid, vagy az Úr Jézus szemében értéktelen dolgaid közül! Nézz körül sorstársaid között is, hogy őket is figyelmeztethesd, szabaduljanak meg olyan dolgaiktól, cselekedeteiktől, amelyek még elhagyhatóak lennének! Ne feledd:

„Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.” (Mt 19, 30)!