2017. február 12., vasárnap

Az Úr Jézus Krisztus visszajövetele...7.



„És ez lesz a csapás, a melylyel megcsapkod az Úr minden népet, a melyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsok és pedig a míg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvök is megsenyved szájokban. És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttök, úgy, hogy kiki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét… És éppen olyan csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, a melyek e táborban lesznek, a milyen ez a csapás.” (Zak 14, 12-13 és 15)

„És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték. És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6, 14-17)

„És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona;… És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. És… az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura… 

„És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől,…” (Zak 14, 4)

"És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az ő serege ellen. És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, a ki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének: A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki;…” (Jel 19, 11-16 és 19-21)  

 „És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégy ezeren, a kiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve… Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül. És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.” (Jel 14, 1 és 4-5)

„És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében. És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő…” (Jel 20, 1-5)

Bocsánat, hogy a tanítás végén, már csak Igéket soroltunk, megjegyzések nélkül. Úgy gondoltuk, hogy sokkal életszerűbb, és teljesebb, ha a kijelentett dolgokat a tiszta forrásból idézzük, mintha saját megfogalmazásunkban közöljük. Azt is láttuk, hogy az idézett Igék annyira közérthetőek, hogy nem igényelték a magyarázatokkal való kiegészítéseket. Amit viszont szeretnénk összefoglalásul leírni, azok a következők:

Először is lássuk, kiket talál itt a földön visszajövetelekor az Úr Jézus Krisztus! A pogányok közül itt találja a túlélők között azokat, akik a Fenevad uralkodása idején megtértek, és azokat, akik, nem tértek meg. Az első csoport, a szentek, mint már írtuk, résztvevője a Békebirodalomnak, míg a második csoport ítélet alá esik (Mt 25, 31-32), annak alapján, hogy az utolsó hét évben, különösképpen annak második felében, milyen kapcsolatban állt az üldözöttekkel, zsidókkal, nem zsidókkal egyaránt. (Volt-e benne annyi emberség, hogy például befogadta, bújtatta, élelmezte őket, vagy helyette beárulta, feladta.) Csak akkor mehet be a Békebirodalomba, ha kapcsolatai pozitívak voltak. (Hogy ilyen szempontból egy-egy nép, majd kollektívan lesz-e megítélve vagy személyenként, ezt nem látjuk tisztán. Mi az utóbbit tételezzük fel.) Visszajövetelekor, a zsidók között itt találja Urunk, a 144000 elpecsételt szentet, és itt találja természetesen, a megtért, kipróbált (szent) zsidókat is. Ők, kétségkívül valamennyien a Békebirodalom tagjai.

Ezekután nézzük meg, kiket hoz magával Urunk a mennyből! Érkezik vele szent Gyülekezete, akit a Biblia a Bárány menyasszonyaként is említ. S mivel időközben a mennyben megtörtént a királyi menyegző (Jel 19, 7-8), így természetesen Urával együtt jön vissza a Gyülekezet, és a továbbiakban akár a földön, akár a mennyben, mindenkor együtt lesz Urával. 

Ismételjük át kik azok, akik feltámadnak az Úr Jézus Krisztus visszajövetelekor! Dániel szerint (Dán 2, 12), ebben az időpontban támadnak fel mindazok, akik a Fenevad uralkodása idején hitben haltak meg, bármely okból is. Ezek közül a szentek közül, akik mártírként az életüket adták az Úr Jézus Krisztusba vetett hitükért, Urunk visszajövetelekor ítélő hatalmat is kapnak (Jel 20, 4). Nyilván azok felett a pogányok felett, akik élve, megtérés nélkül jutottak el a Békebirodalomig. (Lehetséges, hogy ítéletkor éppen ezekkel a mártírokkal szembesülnek majd volt üldözőik.) Természetesen valamennyi feltámadt személy tagja lesz az ezeréves Békebirodalomnak.

Vegyük számba ezekután, hogy a kezdetekkor kik képezik az Urunk vezette Birodalom kezdeti lakosságát! Valamennyi szent, akik az Úr Jézus Krisztusba vetett hittel éltek életük során. Ezek élhettek már Jézus születése előtt is, ők Messiásként bíztak Benne, várták az eljövetelét, és élhettek a kegyelmi korszakban, bármikor. És élhettek a világkorszak utolsó hét éve alatt. Isten szolgálatára eleve el lettek híva (144000), vagy hitre jutottak. Valamennyien a Békebirodalom tagjai közvetlenül vagy feltámadás által, esetleg úgy, hogy az Úr Jézus hozza őket Magával. Ebben a birodalomban helyet kapnak még azok a pogányok is, akik hit nélkül éltek ugyan a Fenevad idején, de segítették az üldözötteket. És ne feledkezzünk el azokról a népekről, személyekről sem, akik úgy élték túl a Fenevad uralkodását, hogy bizonyos sajátosságaik folytán távol maradhattak ezektől az eseményektől és megmenekültek Isten ítéletei elől is. Ők valamennyien a pogány népek soraiból valók, és tagjai lesznek a Békebirodalomnak. Íme a lakosság a kezdeti időszakban! A továbbiakban, természetesen újabb és újabb emberek születnek, zsidók és nem zsidók, és élik az életüket a birodalomban.

Szólnunk kell még arról, hogy Urunk visszajövetelével fejeződik be az úgynevezett első feltámadás, amely Jézus Krisztus feltámadásával kezdődött, a Gyülekezet feltámadásával folytatódott, és a visszajövetele idején előszólított szentek feltámadásával ér véget.

Az Úr Jézus Krisztus visszajöttével, örökre lezárul az a világkorszak is, amelyben egymást követték az egyre értéktelenebb birodalmak. A teljes összeomlás, mint láthattuk, a Fenevad uralkodása idején következik be, akinek pedig már Sátán lesz a közvetlen tanácsadója és Sátán hatalmával akarja bekebelezni az egész földet, lakóit totális lázadásba hajtva a Teremtő Isten ellen. Az Úr Jézus Krisztus visszajövetelével, új világkorszak kezdődik. Befejezésül, idézzünk fel két Igét Dániel könyvéből!

 „… egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.” (Dán 2, 34-35) 


„Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.” (Dán 7, 27) 


Milyen áldás, hogy a Gyülekezetet még a Fenevad színrelépése előtt elviszi az Úr Jézus Krisztus! Micsoda kegyelem, hogy megtéréssel, újjászületéssel a Gyülekezet tagjai lehetünk! Örvendezzünk, és adjunk ezért naponta hálát, közben imádkozva mindazokért, akik még kívül vannak, hogy ők is megtérhessenek, újjászülethessenek, hogy megmenekülhessenek mindazoktól, amik következnek majd!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!