A Szentlélek (Szent Szellem)...2.

Jézus Krisztus az Istennek Lelkét látta amint galamb formájában Őreá száll. (Mt 3, 1-16) Később így szól: „… az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem,…” (Luk 4, 18) Pál az élet lelke-ként szól a Szentlélekről (Róm 8, 2), és azt írja, hogy e lélek Krisztus Lelke (Róm 8, 9), egyben Annak a Lelke, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból (Róm 8, 11), de a fiúság Lelke is. (Róm 8, 15) „… megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével” – olvashatjuk az efézusiakhoz küldött páli levélben. (Ef 1, 13) A Zsidókhoz írt levélben a levélíró a Szentlélekről, mint kegyelem Lelkéről ír. (Zsid 10, 29) Péter apostol a dicsőségnek és az Istennek Lelkéről ír, amit káromolnak azok, akik „… Krisztus nevéért gyaláznak titeket;…” (1 Pét 4, 14) János úgy fogalmaz, hogy Isten „… a maga Lelkéből adott minékünk.” (1 Ján 4, 13)

A Szentlélek ugyanolyan élő személy, mint az Atya és mint a jelenleg szintén lélekként (szellemként) élő Úr Jézus Krisztus. Szentháromságként ismerjük Őket, bár ez a szó a Bibliában sehol nem szerepel. Ők hárman egyek, akkor is, ha ezt korlátozott képességeinkkel, anyagi szemléletű racionális gondolkodásunkkal aligha tudjuk felfogni. „Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.” (1 Jn 5, 7) Ők a Teremtő Isten. A héberül írott szövegben, az Isten szó helyén az Elohim szó áll, ami azt jelenti: Istenek. Ennek a szónak nincs is egyes száma a héberben. A teremtést tehát az Istenek végezték. Hármukat Jézus Krisztus is együtt említi, amikor a tanítvánnyá tételről és a megkeresztelkedésről szól: „… tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Mt 28, 19) Ha egységüket valóságszerűen felfogni nem is tudjuk, megfigyelhetjük a köztük fennálló páratlan szeretetkapcsolatot. Az Atya, az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek egymásra mutatását, egymás nagysága iránti elfogultságát! Amikor Jézus Krisztus a földön járt, állandóan az Atyáról beszélt, magasztalva, dicsőítve személyét, hatalmát, irgalmát. Szolgálata végén a Szentlélekről szólva kiemelte annak nagyszerűségét, sőt egyenesen azt mondta, hogy jobb ha ő maga elmegy, mert így tud eljönni a Szentlélek, és ha eljön, csodálatos módon vezeti majd a tanítványokat, kijelenti számukra még az elkövetkező dolgokat is, megtanítja őket mindenre. Amikor pedig eljött a Szentlélek, mindenkor az Úr Jézus Krisztust dicsőítette és dicsőíti ma is, bizonyságot téve arról, hogy milyen hatalmas az Úr, hogy Ő volt az Isten Báránya, Ő adta az életét értünk, Őbenne higgyünk, Őhozzá imádkozzunk. Eközben az Atya megdicsőítette Jézus Krisztust, és egy hatalmas névvel ajándékozta meg, valamint a kereszthalál elszenvedéséért átadta részére a menny és a föld feletti teljes hatalmat.

A Szentlélek Istent a Biblia, élő személyként mutatja be. Összefoglalva az eddigieket: azt írja, hogy minden újonnan született emberben benne lakik (Jn 14, 17), tanít és eszünkbe juttatja Jézus Krisztus beszédeit (Jn 14, 26), az Úr Jézus Krisztusról tesz bizonyságot (Jn 15, 26) igyekszik meggyőzni a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről (Jn  16, 8), elvezet a teljes igazságra (a tökéletes megigazulásra, megszentelődésre), hall és szól, és az eljövendő dolgokat is kijelenti (Jn 16, 13), mindenkor az Úr Jézus Krisztust dicsőíti (Jn 16, 14). Ezeket a tulajdonságait már megismertük. Nézzük meg a többit is!

Kijelentéseket tesz, cselekedetekre indít (Luk 2, 26-27), bizonyos dolgok tetszenek neki (Apcsel 15, 28), gondolata van (élet és békesség) (Róm 8, 6), az Isten szerint esedezik kimondhatatlan fohászkodásokkal a szentekért (Róm 8, 26-27), van szeretete (Róm 15, 30), mindent megvizsgál (1 Kor 2, 10), ajándékokat osztogat, van akarata (1 Kor 12, 11), megelevenít (2. Kor 3, 6), közösségben él velünk (2. Kor 13, 13), és nem utolsó sorban a Gyülekezettel együtt megtérésre hívogat (Jel 22, 17).

Úgy bánhatunk Vele, mint személlyel: káromolhatjuk (Mt 12, 31), hazudhatunk Neki és kísérthetjük (Apcsel 5, 3-4, és 9), ellene állhatunk (Apcsel 7, 51), megszomoríthatjuk (Ef 4, 30).

Bevezető Igénkben azt írtuk, hogy Jézus Krisztus a mennybemenetele előtt megparancsolta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben, mert „… Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.” A megígért Szentlélek a mennybemenetelt követő tizedik napon töltetett ki.

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni… Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!”(Apcsel 2, 1-6, és 12-14) 

Folytatás holnap