Keresztelő János küldetése...1.

Az Apostolok cselekedetei-ben Pál apostol harmadik missziós körútjáról olvastunk, amikor az alábbi Igékre lettünk figyelmesek:

„Lőn pedig… hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok;…” (Apcsel 19, 1-6) 

Miután Pál az efézusi tanítványok körében azt tapasztalta, hogy még nem töltekeztek be Szentlélekkel, nem kapták meg a Szentlélek ajándékát, vagy úgy is írhatnánk, hogy még nem részesültek a Szentlélek keresztségében, az alábbi kérdést intézte hozzájuk: "Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.” A kérdés és a válasz is érthetőbb, ha egy másik bibliafordítást nézünk meg. „… hogyan keresztelkedtetek meg? A János keresztségével – válaszolták ezek.” (Új ford. Biblia)

Pál elmagyarázta nekik, hogy „… János megtérésnek keresztségével keresztelt”, de már ő is megmondta, hogy abban higgyenek, aki ő utána jön. Az „igazi” keresztség majd az lesz, ha Jézus Krisztusban hisznek és az Ő nevére keresztelkednek meg, mert akkor betölti őket a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek. Kevesek kiváltsága volt addig, hogy betöltekezhettek Szentlélekkel. Csak Isten emberei, a próféták, egyes királyok kaphattak eddig a Lélekből, és ezáltal ők igaznak minősültek Isten előtt, sőt némelyikük hatalmas erővel, csodatévő erővel, látnoki képességekkel is rendelkezett. „Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok;…”.

A vallásos zsidó ember, – és ebben az időben még szinte kivétel nélkül vallásosak voltak a zsidó emberek – félt Istentől, és tudta, hogy az Isten törvényei ellen elkövetett bűnei miatt van félni valója. Mert amennyiben a törvények ellen vétett, Isten ellen vétett. Azt is tudta, hogy a bűnös ember nem állhat meg Isten előtt, sem életében, sem halála után. Amikor Simon Péter egy egész éjszakán át eredmény nélkül halászott, Jézus Krisztus kérésére társaival újra vízre szállt. Megdöbbenésükre most annyi halat fogtak, hogy szinte szakadoztak a hálóik.

„Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram! Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, a kik ő vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak; Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának.” (Luk 5, 8-10) 

A szinte hihetetlen mennyiségű hal láttán a halászemberek úgy gondolták, hogy csak Isten cselekedhet velük ilyen csodát, tehát Isten előtt állnak. Meg nem bocsátott bűneikkel.

Egy zsidó ember mielőtt meghalt, különösen igyekezett megvallani bűneit Istennek, és azokért bocsánatot kérni, hogy ne azokkal együtt kelljen Isten előtt megjelennie. Nem történt ez másképp egy halálraítélt esetében sem. A keresztrefeszített ember bűneit sorolva utolsó leheletéig könyörgött Atyái Istenéhez, küzdve a bűnbocsánatért. Az igaznak erre nem volt szüksége. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus bűn nélküli volt. Ezt olvashattuk Róla és a kivégzését levezénylő századosról a Lukács evangéliumában:

”És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala. Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.” (Luk 23, 46-47)

A bűn egy szakadékhoz hasonlítható, amely a bűnös embert elválasztja a Teremtő Istentől. Tekintettel arra, hogy ez az állapot Isten számára sem jó, mert szereti és szánja megtévedt, vagy Sátán által megtévesztett teremtményeit, gondoskodott arról, hogy a bűnös ember visszatalálhasson Őhozzá. Ha legalább sikerülne az embernek felismernie bűneit, akkor már egy lépéssel közelebb kerülhetne Istenéhez. Adott hát a Teremtő Isten olyan törvényeket a zsidó emberek számára, amelyek egyértelműen kijelentették, hogy Istenük mit tart bűnnek, így nyilvánvalóvá válhatott, hogy cselekedeteik, vagy gondolataik mennyiben térnek el Isten erkölcsi elvárásaitól, azokkal bűnt követnek-e el, avagy nem.

Isten abból tudja, hogy az ember felismerte a bűneit, ha teremtménye megvallja, felsorolja azokat Neki. Az embernek nem azért kell megvallania a bűneit, mintha Isten nem ismerné azokat, hanem azért, mert Teremtője éppen arra kíváncsi, hogy az ember tisztában van-e azzal, hogy mit vétett, tudja-e miben bűnös, mit tett olyat, amivel szembekerült Istenével. Egy Nóbel-díjas zsidó írótól hallottuk a közelmúltban, hogy amikor a bűnbeesés után Isten„Szólítá az embert és monda néki: Hol vagy?” (1 Móz 3, 9), akkor a Teremtő Isten, mint Mindenható természetesen tudta, hogy hol van Ádám, inkább az érdekelte, hogy vajon Ádám tudja-e, hogy hol van. Hogy hol van Istenhez képest? Tisztában van-e vele? Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, ha az ember felismerte bűneit, és azokat megbánva megvallja, biztos lehet abban, hogy szerető Istene megbocsátott neki (hisz maga Isten is várta, hogy megbocsáthasson). A bűneitől megszabadult embernek, Isten nagylelkűségén elgondolkodva, jó esélye van a továbbiakban arra, hogy ugyanazokat a bűnöket még egyszer ne kövesse el, illetve többé egyáltalán ne vétkezzen, és így Isten előtt igaz lehessen.

Folytatás holnap