Keresztelő János küldetése...2.

Az Ószövetségi ember részére a bűnök megbocsátása, tehát a bűnös ember megtisztulása érdekében a következő rendelkezést adta Isten. Tudni kell, hogy ha valaki szándékosan követett el bűnt, azt ki kellett írtani a nép közül (4. Móz 15, 30-31), tehát csak a véletlenül elkövetett bűnök megbocsátására volt hajlandó Isten.

„Ha… a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen olyat cselekeszik, a mit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz; Ha tudtára esik néki az ő bűne, a melyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét. És tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg a bűnért való áldozatot az egészen égőáldozat helyén… és megbocsáttatik annak. Ha pedig bárányt visz az ő bűnért való áldozatául, nőstényt és épet vigyen. És tegye a kezét annak a bűnért való áldozatnak fejére, és ölje meg azt bűnért való áldozatul azon a helyen, a hol megölik az egészen égőáldozatot… és megbocsáttatik néki.” (3. Móz 4, 27-29, és 31-33, és 35)

Ez a törvény az egyszerű, „hétköznapi” zsidó emberekhez szólt, a papok megtisztulására más rendelkezés vonatkozott. Igénk szerint a véletlenül bűnbeesett embernek el kellett mennie a szent sátor (később a jeruzsálemi templom) udvarába, és szívből fakadó bűnbánattal bűnei bocsánatát kérve, kezét az áldozatul vitt jószág fejére kellett tennie, ezzel az áldozatra helyezte bűneit. Ezután a pap megölte a bűnössé lett állatot. Az állattal együtt a ráhelyezett bűnök is megsemmisültek, az állatot áldozó ember bűnei pedig megbocsáttattak, örökre eltűntek, az ember megtisztult, megigazult Isten előtt. A bűnös ember helyett tehát az ártatlan, de bűnössé vált állatnak kellett elhordoznia az ember által elkövetett bűnök büntetését.

Nézzünk most bele a részletekbe! A bűnbocsánat megszerzéséhez az embernek először is fel kellett ismernie, vagy felhívták mások a figyelmét, hogy bűnös. Állatállományából (veszteségként) ki kellett vennie egy hibátlan jószágot, kecskét vagy bárányt. Ezt maga mellett vezetve, vagy kocsiján, esetleg ahhoz kötve, mindenki szeme láttára, lakóhelyéről el kellett vinnie a kijelölt áldozati helyre. Útközben számolnia kellett az emberek kérdéseivel, megjegyzéseivel, élcelődéseivel. Az áldozati helyen meg kellett beszélnie a pappal, hogy miért jött, mikor kerül sorra. Addig kívül kellett várakoznia. Amikor az áldozati oltárhoz kötözték az ártatlan állatot, nyilván ő is részt vett ebben. Kezét az állat fején tartva végig kellett néznie a helyette bűnhődő szép és egészséges jószág levágását, szenvedő vonaglását, haláltusáját, hallgatni a félelemtől és fájdalomtól üvöltő állat hangját. Tudni kell például a bárányról, hogy levágását megérzi, már megkötözésekor hangosan sír, folyik a könnye is. Isten részéről elvárás lehetett, hogy a bűneitől megszabadult ember, mint fentebb már írtuk, megindul Teremtője azon nagylelkűségén, hogy őt visszafogadta, illetve megindul az ártatlan áldozat szenvedésén. Mindezek – jó eséllyel – úgy hatnak majd érzelmeire, lelkiismeretére, hogy mindinkább kerüli a további bűnbeesést és igyekszik megigazult maradni.

A törvény külön rendelkezett a papok vétkeinek, tisztátalanságainak Isten részéről való eltörléséről. Részükre Isten bizonyos liturgikus tisztulási eljárásokat, mosakodásokat írt elő. Áron főpapnak és fiainak például egy külön e célra készített rézmedencében kellett a kezüket és lábukat megmosniuk, mielőtt a kijelentés sátrába beléptek volna. (5. Móz 30, 17-21)

„Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Ponczius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes,… Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában, És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára;” (Luk 3, 1-3)

„Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket,… Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik. És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát? Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék. És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk? Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint a mi előtökbe rendeltetett. És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal. Mikor pedig a nép várt és szívökben mind azon gondolkoztak János felől, hogy vajjon nem ő-é a Krisztus; Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel: Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Luk 3, 8-17) 

Folytatás holnap