Angyalok üzenetei…1.

A Jelenések könyve, bár közvetlenül Jézus Krisztus olyan kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie (Jel 1, 1), -  mégis egy kifejezetten nehezen érthető olvasmány, egy nehezen értelmezhető kinyilatkoztatás. Luther nem is volt hajlandó foglalkozni ezzel a könyvvel, egyszerűen kijelentette, hogy ő nem érti ezt a könyvet. El kell ismernünk, hogy számunkra is erőnket meghaladó, értelmünket megalázó hatalmas kihívás a Jelenések könyve. Az egyes szimbólumok-rejtette történéseket és dolgokat mi sem értjük, viszont a kinyilatkoztatott összefüggések homályában már sikerült apróbb réseket találnunk, és megérteni azokat. Ez annak tudható be, hogy az idők előrehaladtával növekszenek az ismeretek (Dán 12, 4). Nem állítjuk tehát azt, hogy képességeink meghaladják Luther képességeit, hanem úgy gondoljuk, a végidőkhöz közeledve mind több olyan ismeret áll rendelkezésünkre, amely elősegíti a könyv megértését. Isten, Dániel prófétával le is pecsételtette könyvét, mivel tudta, hogy az abban írottak kizárólag a végidőkben élők számára lesz érdekes és érthető. Úgy gondoljuk, hogy a Jelenések könyve, bár nem kellett lepecsételnie János apostolnak, aki a kinyilatkoztatást lejegyezte, ilyen szempontból hasonlatos a Dániel könyvéhez. Nem az első keresztények, de még csak nem is a középkorban élt keresztények számára íródott. Ha meg is értették volna a benne írottakat, a kinyilatkoztatással úgysem tudtak volna mit kezdeni. Talán nem is a ma élő keresztényeknek íródott, hanem azok számára, akik az elragadtatás után élnek a földön. A könyvnek azok a részei, amelyek ma számunkra feltörhetetlenek, számukra a napnál is világosabbak lesznek, hiszen sok olyan új, és már tényszerű ismeret lesz a birtokukban, amely a mi korunkban még legfeljebb a találgatás szintjén jelenhetett meg. Ha az akkor élők ismereteiket összevetik majd a könyvben leírtakkal, nagyszerű vezetést kapnak életvitelükhöz, hittel kapcsolatos döntéseikhez, helytállásukhoz.

E bevezető után szeretnénk a Jelenések könyve egy olyan Igeszakaszával foglalkozni, ami számunkra már kevésbé tűnik rejtélyesnek, egyúttal úgy találtuk, hogy ennek a rövidke Igeszakasznak az elemzése számtalan hasznos, további ismeret átadására is lehetőséget nyújt.

Olvassuk el a 14. rész 6-13-ig tartó verseit!

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak (törzsnek), és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” (jel 14, 6-13) 

Azt olvastuk az Igeszakasz elején, tehát azt írta János apostol, aki a kinyilatkoztatásnak nem csupán passzív szemlélője volt, hanem annak bizony aktív résztvevője is, hogy: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom…”

„Szent” képeken, templomi freskókon, falfestményeken, de még a világhírű festőművészek alkotta egyéb képein is, az angyalokat úgy ábrázolják, hogy azok akár meztelen fenekű, lányosarcú, szőke hajfürtökkel rendelkező aprócska kisgyermekek, vagy hatalmas erejű izmos férfiak, abban valamennyien azonosak, hogy két darab, a madárvilágból jól ismert, tollas szárnyat viselnek. Tehát tudnak repülni. Mivel ebben az Igeszakaszban úgy tűnik három „repülő angyal” is szerepel, már az elején szeretnénk tisztázni, hogy mi is a valódi jelentése az „angyal” szónak. Az „angyal” szó eredeti (görög) jelentése: hírnök, hírvivő, küldött. Amikor az ókori Görögország maratoni győztes csatájából megérkezett az Athénban várakozó királyhoz egy hírt hozó katona, egy hírnök, és olvasnánk a róla szóló feljegyzés középkori magyar fordítását, abban azt találnánk, hogy egy „angyal” hozta meg a csata kimenetelével kapcsolatos hírt. Amikor János lejegyezte a Jelenések könyvét, és szólt az örök evangéliumot hordozó hírnökről, hírvivőről, küldöttről, egyetlen lehetőségként ő is a görög „aggelosz” szót használta, amit a bibliafordítók „angyal”-nak fordítanak. (Természetesen léteznek valódi angyalok is!) Most fogadjuk el, hogy ebben az Igeszakaszban olyan hírvivőkről, hírnökökről és küldöttekről van szó, akik emberek, és egyszer majd hírnöki feladatot látnak el, hírnökként szolgálnak majd. Reményeink szerint az Igében írt első hírvivő (angyal), éppen mi vagyunk, a Gyülekezet. Az Ige abban az időszakban tárja itt elénk a Gyülekezetet, amikor az az elragadtatáskor éppen felemeltetik a földről, és „a kinél vala az örökkévaló evangyéliom…” Alátámasztja ezt az is, hogy János apostol egy „más angyalt” látott, tehát egy másfajta hírnököt, egy eddigiektől minden vonatkozásában eltérő más hírnököt, a Gyülekezetet. Nem tudjuk, csak gondoljuk, hogy amennyiben „Gyülekezet”-et írt volna, a korai keresztények még nagyobb üldöztetéseknek lettek volna kitéve, hiszen ekkoriban az egész Római Birodalomban már tűzzel-vassal irtották az Új tanok hirdetőit. Oroszlánok elé vetették őket, így vesztette életét Pál apostol is, de mindennaposak voltak a keresztre feszítések, és Rómában a keresztények fáklyaként való elégetése, ünnepi lakomák alkalmával.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Betegek gyógyúlása...3.

Milyen más oka lehet még a betegségnek?

Betegségünk jöhet bizony magától az Úr Jézus Krisztustól is. Már az Ószövetségben is azt mondja Ábrahám, Izsák és Jákób Istene Izráel fiainak a pusztai vándorlás végén, hogy:

„… emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem? És megsanyargata téged…” (5. Móz 8, 2-3) 

„Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, a melyeket én parancsolok ma néked: reád jőnek mind ez átkok, és megteljesednek rajtad… Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse…Hozzád ragasztja az Úr a döghalált… Megver téged az Úr szárazbetegséggel hidegleléssel, gyulasztó és izzasztó betegséggel… és ragyával… Megver téged az Isten Égyiptomnak fekélyével, és sülylyel (vérbajjal), varral és viszketegséggel, a melyekből ki nem gyógyíttathatol. Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal és elme- zavarodással.”(5. Móz 28, 15, 18, 21-22, 27-28) 

Miért? Lehet vitatkozni, bosszúból, vagy azért, hogy észhez térítse szeretett népét, hogy jó útra kormányozza! Mi ez utóbbira szavazunk.

Reméljük sikerült számodra világossá tenni betegségeink okát. Bizony, mi keresztények sem szaladhatunk el földi életünk során a bűn okozta nehézségek elől, és gyakran szenvedünk a testünk gyengesége és a környezetünk károsodása okozta akár örökléssel is szerzett betegségektől. Úgy gondoljuk, ha bennünket már nem is szállhat meg az ellenség, az újjászületésünk előtti sebeket azért némelyikünknek hordoznia kell, még egészséges lélekkel is. Annak viszont, hogy Sátán kikérhet bennünket egy alapos és kiadós betegségre, bármikor ki vagyunk téve, azonban vigasztaljon bennünket a Jób történetéből levont harmadik végkövetkeztetésünk. (Helyreállítás.) És annak is ki vagyunk téve, hogy az Úr Jézus Krisztus, ha úgy látja jónak, éppen a mi érdekeink miatt, ágyba fektethet bennünket, hogy gondolkozzunk el esetleg a Számára nem kedves dolgainkon. Teheti ezt abból a célból is, hogy szánalomra indítsa környezetünket, mintegy próbaként, vagy éppen bennünket, hogy jobban átérezhessük mások ilyen irányú nehézségeit, igényeit, tehát nevelési célból. Egy-egy ilyen próbával rámutathat hitünk fogyatékosságaira is, megmutathatja nekünk, mi is lakozik a szívünkben, mikor kezdünk el lázadni, zúgolódni, mint azt olvashattuk a pusztai vándorlás végén elmondott Igékben.

Nézzük ezek után, az embereknek milyen lehetőségeik vannak a gyógyulásra!

„… tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.” (Jn 9, 31) 

Isten a hitetlen, bűnös ember imáját tehát betegség esetén sem hallgatja meg. Ha egy hitetlen beteg, vagy annak hitetlen felesége kér Istentől gyógyulást, akkor a beteg soha nem imája miatt, hanem vagy egyszerűen a gyógyszerek hatásától, vagy az Úr Jézus kegyelméből, könyörületéből, szánalmából gyógyul meg.

Ha viszont egy keresztény megbetegszik, azonnal imádkozzon az Úr Jézus Krisztushoz, hogy gyógyítsa meg őt. Imáját hallja szerető Megváltója, és dönt. Nem az a kérdés, hogy meg tudja-e gyógyítani, hanem az, hogy meg akarja-e. Ha ugyanis a betegség éppen Őtőle van, akkor mérlegre teszi, hogy meggyógyítsa-e. Hiszen oka volt annak, hogy betegség alá vetette kedves tanítványát. Célszerű ilyenkor a Gyülekezet véneit bevonni a Jakab 5, 14-ben írottak alapján. A velük való közösség fényt deríthet olyan, addig talán még a beteg előtt is rejtett dologra, ami miatt éppen szenved, amiből meg kell tisztulnia. Ha még ezek után is beteg marad valaki, gyógyíttassa magát orvosokkal, szükség esetén feküdjön be egy kórházba, lehet, hogy éppen ez volt a célja betegségével az Úr Jézus Krisztusnak, odarendelte őt valaki betegágyához, szolgálatra. Minden hittestvérünknek azt javasoljuk, hogy betegség esetén is maradjon türelmes, ne aggodalmaskodjon, ha magában számot vetett és végképp nem találja szellemi okát a betegségének, akkor se lázadjon, mert azzal úgysem viszi előbbre dolgait. Abban viszont senki meg nem akadályozhatja, hogy imáiban ne tegyen fel kérdéseket, hiszen maga Jób is tele volt kérdésekkel, hogy miért beteg, és miért éppen ő, és odáig is eljutott, hogy álljon mostmár elé Isten, és mondja meg miért szenved, amikor ő semmi bűnt nem talál magában. Szegény nem is sejtette, hogy Sátán kérte ki őt, Isten pedig rendíthetetlenül bízott Jóbban, hogy nem hoz Őreá szégyent, és mindvégig kitart. Mint írtuk, ilyennek mi is ki vagyunk téve. Ilyen esetben is az előzőekben írottak szerint kell eljárni, a döntés az Úr Jézus Krisztus kezében van, és Ő jóakarónk, Ő szeret bennünket.

Úgy gondoljuk a gyógyítás ajándéka ma is él a keresztény tanítványok körében, viszont úgy véljük, az orvoslás előrehaladtával és sok más egyéb ok miatt az Úr Jézus Krisztus ezt az ajándékot „visszább” vette. Amíg a kezdetekben nagy szükség volt – egyéb híján – ennek működésére, ma már rendelkezésedre áll a teljes Írás, amely önmagában is alkalmas a tanításra, a feddésre, megjobbításra, és ami a legfontosabb, az Isten igazságában való nevelésre. Ha emellett még beteg is tudsz lenni – ne bánkódj fölöttébb! Jól látja helyzetedet az Úr Jézus Krisztus, és ha mindvégig alázatos tudsz maradni, akkor mindenképpen sok-sok áldásban részesülsz. Akár meg is gyógyulhatsz. Ámen.

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Betegek gyógyulása…2.

Ha az orvoslás tudománya az idők folyamán nem fejlődött volna ilyen hatalmas mértékben, már ezt az életkort sem érné el egyetlen ember sem. Az Isten elleni lázadás, az ember, Isten megkérdezése nélküli, egész teremtett világra kiható döntései olyan irányba tolták el és rontották meg életünket és életterünket, környezetünket, hogy mára már az egész teremtett világ sóvárogva kiált a változásért, a helyreállításért, tehát az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajöveteléért. (Róm 8, 19) Erkölcsileg, fizikailag és biológiailag is olyannyira elszennyezte a bűn következtében az emberiség önmagát és környezetét, hogy saját bűneitől már szinte csak fulladozik. Egy megszületett gyermek amikorra eléri az iskolás kort, már beszedett csaknem egy „hordónyi” kanalas gyógyszert, amikorra az almafa termése eléri a piaci érettséget, már átesett a huszadik-huszonötödik permetezésen. Felszíni élővizeink többnyire ihatatlanok, a városok levegői asztmát okoznak, a kóros fogyókúrák tizedelik a nőket, a pénzszerzés utáni hajsza tizedeli a férfiakat, tönkreteszi a családokat. A pártoskodások a benne szereplők idegrendszerén játszva aláássák a gazdaságot, a pénzintézetekkel karöltve megannyi gondot és családi tragédiát, betegséget okoznak. És ekkor még nem beszéltünk nukleáris ártalmakról, a kutató laboratóriumokból kiszökött bakteriális és vírusos szennyeződésekről, éghajlatváltozásról…

A leírtakkal azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a betegség, a testnek csupán egy viszontválasza, amellyel az őt körülvevő világ felé ad egy olyan jelzést, hogy ebben az élettérben a feltételek számára nem megfelelőek. Ha akkora veszélyt érzékel, amit öngyógyító létére sem tud helyrehozni, hiszen az ezernyi károsító hatás következtében már saját rendszere is csődöt mondott, segítségért kiált, ennek elmaradása esetén pedig a további küzdelem feladására kényszerül, és a benne lakozó szellem visszatér Istenhez, aki adta. (Préd 12, 7)

Összefoglalásként kijelenthetjük, hogy a test halála részben a Teremtő Isten akaratából következik be, mivel megszabta az emberi élet felső korhatárát, másrészt a test halálát a bűn okozta betegségek előretörése okozza, amit környezetünk és immunrendszerünk tönkretételével saját magunk idéztünk saját magunknak elő. Az életkori korlát átlépésére nincs lehetőségünk, az erre való törekvésünk (szervek klónozása pótlás céljából, „tökéletes” emberek előállítása…) csupán egy újabb lázadás Teremtő Istenünk ellen, ami mögött természetesen Sátán nagyravágyása húzódik meg.

Mint tudjuk legelső őseink bűne, „mint eredendő bűn” Isten akaratából generációról-generációra öröklődik, ehhez hasonlóan megrontott környezetünk és biológiai adottságaink is átörökítődnek. A Teremtő Istennel való megbékélésre ugyan lehetőséget kaptunk a Megváltás segítségével, a test kötelező halálára való rendelkezését viszont Isten soha nem vonta vissza. Mindebből következik, hogy valaki akár hitetlenként, akár hívőként éli le az életét, a test halálával számolnia kell, és sajnos számolnia kell a betegségekkel is, amelyek bekövetkezéséhez esetleg ő aktívan nem is járult hozzá. Ritka, ha valaki anélkül élheti le rövidke életét, hogy valamikor is beteg lett volna, és Ábrahámhoz hasonlóan boldogan, az élettel betelve halhat meg.

Az ember betegségéért tehát alapvetően a bűn által megrontott környezet és a megrontott biológiai állapotunk a felelős. De lehet más is, mégpedig közvetlenül maga Sátán.

„Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá (Jézushoz) vivék a betegeseket és az ördöngősöket; És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlődnek vala; és sok ördögöt kiűze… És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űz vala.” (Mk 1, 32-34, 39) 

Jézus Krisztus meggyógyította azokat is, akik „ördöngősek”, esetleg ördög által megszállottak voltak, de ilyenek gyógyítására a tanítványoknak is megadta a hatalmat. Mert ezeket is beteg embereknek tartotta. Emlékezzünk csak a gadarai megszállottra, aki amellett, hogy ordítozott, kővel vagdosta magát, és mindenki félt tőle! (Mk 5, 1-20) Emlékezzünk a megszállott fiúra! Róla apja így nyilatkozott: 

„És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt.” (Luk 9, 39) 

A görnyedt hátú asszony meggyógyításakor maga Jézus jelenti ki, hogy az asszony betegségét az ördög okozta.

„Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött ímé tizennyolcz esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből…” (Luk 13, 16) 

Materialista szemlélettel szinte lehetetlen felismerni az ördöngőseket és a megszállottakat. Léteznek olyanok, akiknek az elméjük betegedett meg, de léteznek olyanok is, akiket valóban az ördög szállt meg. Napjainkban az elmebetegeket zárt intézetekben, zárt osztályokon kezelik, hogy ne kelljen félni tőlük, illetve, hogy ne tudjanak kárt tenni magukban. Viszont ne hidd, hogy valamennyi kezelt egyben megszállott is. Sokakat epilepsziásként kezelnek, de ezeknek csak egy részük a valóban epilepsziás, sok közöttük a megszállott, hiszen e betegséggel álcázza magát az ördög, hogy ne ismerhessék fel jelenlétét. A púposak is lehetnek megszállottak, megkötözöttek, viszont sokan éppen testük legyengülésének áldozatai. És sorolhatnánk… Pillanatnyilag elégedjünk meg azzal, hogy Sátán is tud betegséget okozni, mégpedig közvetlen megszállással. De másként is:

„Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, De én imádkoztam érted…” (Luk 22, 31-32) 

Sátán azért kéri ki(!) Istentől az apostolokat, hogy örökre elbuktassa őket. Tudunk más hasonló kikérésről is, mégpedig a Jób történetéből, amikor Sátán kikérte Jóbot, hogy elbuktassa, bizonyítván ezzel Istennek azt, hogy az általa oly nagyrabecsült hű szolgája is csak addig dicsőíti Őt, amíg jól megy a sora. Sátán mindenfajta csapással sújtotta Jóbot, majd végül Isten engedélyével rárontott az egészségére, és számtalan undorítóbbnál-undorítóbb kórral betegítette meg őt. Legkevesebb három végkövetkeztetést szűrhetünk le a történetből. Először is azt, hogy Sátán meg tudja betegíteni az embert. Másodszor azt, hogy Sátán az embert csak úgy betegítheti meg, ha ehhez – például a keresztények esetében is – az Úr Jézus Krisztus hozzájárulását adja. Harmadik tanulság: Isten a történet végén nem csak Jób egészségét állítja helyre kitartásáért, hanem vagyoni helyzetét is, sőt megduplázza Jób gazdagságát.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Minden napra...

Betegek gyógyulása…1.

Az evangéliumokat tanulmányozva lépten-nyomon találkozunk bennük Jézus Krisztus gyógyító tevékenységével. Földi szolgálata idején Urunk szinte megszámlálhatatlan beteget gyógyított meg. Ha mindezt szánalomból tette is, volt olyan eset, hogy már Ő kérte „volt betegeit”, hogy ne mondják el gyógyulásukat, hiszen attól tartott, hogy valódi küldetése előbb-utóbb eltörpül Izráel fiai szemében, és Őt csak orvosként, netán csodadoktorként tartják majd számon. Hogy félelme nem volt alaptalan, lapozzunk bele Márk evangéliumába!

„… átkelve, eljutának (Jézus és tanítványai) a Genezáret földére, és kikötének. De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék őt, És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy ő ott van. És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.” (Mk 6, 53-56) 

Ez mindössze egyetlen Igeszakasz csupán. E mellett ismertek azok a leírások, amikor leprásokat, vakokat gyógyított meg, de csonkák-bonkák meggyógyításáról is számos helyen beszámol a Biblia. Halottakat támasztott fel, sőt még a megszállottakból is kiűzte az ördögöket. Olvassunk még bele Máté evangéliumába is!

„És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között. Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.” (Mt 9, 35-36)

„És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget… Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván… menjetek… Izráel házának eltévelyedett juhaihoz. Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.” (Mt 10, 1, 5-8)

Tudjuk, hogy Jézus Krisztus bár meghalt és eltemették, feltámadt és ma is él. Földi tartózkodásához mérhető hatalma és lehetősége megsokszorozódott, sőt minden hatalom Őneki adatott most mennyen és földön is, jellemében változás nem állt be, és továbbra is Ő az Isten Fia. Mivel azt is tudjuk, hogy az újjászületett keresztények képezik az Ő Gyülekezetét, egyúttal ez a Gyülekezet az Ő Teste, akkor joggal kérdezhetjük: miért betegek esetenként a keresztények, miért betegek esetenként tartósan a keresztények még abban az esetben is, ha Őhozzá fordulnak gyógyulásuk érdekében, mint olyan személyhez, akiben korlátlanul megbíznak, és akinek módja és lehetősége is lenne őket meggyógyítani? Kiegészülhet kérdésünk azzal is, hogy bár köztudottan csupán a tizenkét tanítványt hatalmazta fel közvetlenül Jézus Krisztus a gyógyításra, a Márk 16, 18 szerint viszont az apostoli kor után élő keresztények is rendelkeznek a gyógyítás ajándékával: miért betegek a keresztények? Miért nem gyógyítja meg őket azonnal vagy esetenként akár a későbbiek során az Úr Jézus Krisztus, vagy hogyan lehetséges az, hogy nem tudják egymást meggyógyítani?

Mielőtt megkísérelnénk a helyes válaszokat megadni, szóljunk előtte magáról az emberek sorsát megnehezítő betegségekről, azok eredetéről és okairól!

Közkeletű mondás, hogy még minden keresztény meghalt, és ha nem egy természetes megöregedést, vagy egy balesetet követően, akkor valamilyen betegségben halt meg. Érthető is ez, ha a Teremtő Isten, emberre vonatkozó rendjét alaposabban átgondoljuk. Az ember bár test, lélek és szellem, a test a mulandó anyagi világhoz tartozik már a teremtés eredeti elképzelése szerint is. Az ember lett az a lény, aki kapocs a fizikai látható világ és a szellemi láthatatlan világ között, hogy uralkodhasson a földön (nem egymáson!). Feladata végzéséhez kiváló elmebeli képességein túl a Teremtő Istentől egy csodálatos testet is kapott, amely bár mulandó, de az induláskor még maga a Teremtő Isten is azt mondta róla (egyúttal az egész emberről), hogy „igen jó”. (1 Móz 1, 31) Ádám nem küzdött spanyol náthával, de ismeretlen volt számára az ilyen-olyan virágporok okozta allergia is. Arról sem olvasunk, hogy tüskébe lépve elfertőződött a sebe, vagy isiász gyötörte volna. Az emberiség egy olyan hatalmas életenergiával, immunrendszerrel és öngyógyító testtel lett elindítva, hogy az első emberek ötszáz-hatszáz évig éltek, de egyesek életkora megközelítette az ezer évet is.

A bűnbeesést követően Isten azt tapasztalta, hogy az ember nem csupán jóra fordítja adottságait, hanem Teremtőjével szembeni engedetlenségre, lázadásra, egymás feletti hatalmaskodásra, erőszakoskodásra is. Nem kis szerepe volt ebben Sátánnak, aki szellemi birodalom létrehozásával szállt szembe Istennel, igyekezvén megrontani annak teremtő munkáját. Így léphetett be az emberek életébe a bálványimádás, de nyilván ennek köszönhető a sámánizmus, az alkohol „felfedezése”, primitív formában a dohányzás, a drogok megjelenése, stb. Ezek mind-mind nemcsak az ember elméjére, hanem testére is káros hatással voltak. Nóé idejében a Teremtő Isten éppen a bűnök életkortól függő kiteljesedésének megakadályozása érdekében, korlátozást vezetett be az ember által elérhető életkorra vonatkozóan. Előbb százhúsz évben (1 Móz 6, 5), majd egy újabb beavatkozással hetven-nyolcvan évben szabta meg azt az időtartamot (Zsolt 90, 10), amit az ember szelleme testben élhet meg a földön.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A hit erejével…3.

 „… kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket.” Dávidban bizonyára felvetődött, hogy tévedett volna, amikor az ütközetre a jelenlegi helyen állította hadrendbe csapatát? Vele még ilyen soha nem fordult elő! Létezhet jobb taktika is, mint amit ő erre a napra kitalált? Gyorsan kellett döntenie, hiszen egy sereg átcsoportosítása időigényes. És Dávid gyorsan döntött, visszavonulást rendelt el, kihasználva a természeti adottságokat, titokban megkerülte a filiszteusokat. Amikor csapatával végre mögéjük került, már bizonyára valamennyi katonája hevült szívvel várta a meglepetésszerű roham kezdetét. Parancsnokai bár nem helyeselték, de elfogadták a felállás helyének módosítására kiadott parancsát, és kivont karddal, izgatottan ültek lovaikon, sürgetvén Dávidot, hogy most már viszont támadjanak. Ha már átjöttek erre az oldalra, ne veszítsék el a meglepetés erejét, amely egy támadásnál nagy előnyt jelent. Király, induljunk már! – kiáltották felé. És Dávid csak ült a nyeregben és várt. És figyelt. Senkivel nem tudta megbeszélni, hogy ő nem indíthatja meg a támadást, mert Isten azt mondta neki, csak akkor támadjon, ha a szederfák teteje felől meghallja Isten lépteinek a neszét. Hogyan is merné ezt még legbizalmasabbjainak is elmondani? Ki hinné ezt el neki? Ki hinné el, hogy egy csata azon múlhat, hogy hall-e egy király a szederfák felől lépéseket, vagy nem. Dávid, add ki a parancsot! Dávid add ki a parancsot! – kiálthatták felé újra és újra tisztjei. Dávid, add ki a parancsot! Ha megfordulnak a filiszteusok, és meglátják, hogy itt vagyunk, egy szálig levágnak bennünket! Ez a hely itt még menekülésre sem alkalmas! Bekeríthetnek! Király, add ki a parancsot a támadásra!

Dávid csak várt és figyelt. Szíve egyre sűrűbben dobogott, homlokáról megindultak a verejtékcseppek, szájával szinte alig hallhatóan csak ennyit mondott: Nem értitek, hogy nem adhatom ki a parancsot? Még nem hallottam… a… léptek neszét. Addig nem lehet…

Óráknak tűnt számára minden perc, amit várakozással töltött. Dávid ekkor még csak harminc éves volt. Nagyon fiatal. Egyszercsak széles mosoly futott végig az arcán, kirántotta kardját a hüvelyéből és torkaszakadtából, teljes erővel kiáltotta katonái felé: Támadás! Támadás! Velünk az Úr! Utánam, mindenki utánam!…

Hogyan olvastuk? „És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind addig, míg Gézerbe mennél (a gézeri útig Új ford.).” Izráel teljes sikerével végződött a csata.

Ha bárki megkérdezne téged, hogy mi történt Jézus Krisztus halála és feltámadása utáni első Pünkösdkor Jeruzsálemben, azonnal tudnád a választ. Ekkor töltetett ki a Szentlélek. Milyen egyszerűnek hat ez közel kétezer év távlatából! Mert hát mi más történt, minthogy beteljesedett Jézus Krisztusnak az az ígérete, amit mennybemenetele előtt tett tanítványainak. Jól emlékszünk, hogy azt ígérte nekik Jézus Krisztus, hogy Pünkösdkor jön el a Szentlélek? Ugye, nem így ígérte?

„… szenvedése után (tanítványainak) sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról. És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva… vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apcsel 1, 3-és 5, 8) 

Miután ezeket mondta Jézus Krisztus, szemük láttára felemeltetett a mennybe. Így folytatódik a Biblia az apostolok cselekedeteiről szóló könyv leírása szerint:

„Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre. És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt.” (Apcsel 12-14) 

Tudjuk, hogy létszámuk esetenként jóval több volt, a Biblia tudósítása szerint volt olyan nap, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság is volt velük. (Apcsel 1, 15) Az áruló Júdás helyébe akkor választották meg Mátyást, akit ettől az időtől a tizenegy apostol közé soroltak (Apcsel 1, 26), egyebekben pedig, mint olvashattuk: „… mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben…” És tegyük hozzá: együtt várakoztak Uruk ígéretének beteljesülésére: „… Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva…” Mikor? „… nem sok nap mulva…”

Nem szeretnénk várakozásuk nehézségeiről fantáziálni, képzeletünkre hagyatkozni, miként azt Nóé vagy Dávid esetében tettük, hogy mélységében is érzékeltessük sajátságos helyzetüket, de bizonyára nem volt könnyű a várakozás a felházban sem. Valamennyien valószínűleg feszülten és izgalommal egy olyan esemény megtörténtét várták, amely azelőtt még sosem fordult elő. Valamennyien Isten ígéretének beteljesülésére vártak, mint Nóé és mint Dávid is. Tanúságként jól jegyezzük meg: Nóé nem hiába várt, Dávid sem, és a jeruzsálemi apostolok és társaik sem! Utólag tudjuk, hogy mintegy tíz napnak kellett eltelnie:

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel…” (Apcsel 2, 1-4)

Hitünk ereje nem „csupán” hegyek elmozdítására alkalmas, és nem is csak a bűnök leküzdésére. Hittel tudjuk fékentartani óemberi természetünk eseti lázadásait, de hittel tudunk ellenállni e világ fejedelme és udvartartása kényszerítéseinek, zaklatásainak is. Hittel tudjuk elfogadni megváltásunkat, az örök élet ígéretét is. És sorolhatnánk. Belátható, hogy mennyei Atyánknak az Úr jézus Krisztuson és Szentlelkén át közvetített ígéretét az elragadtatást is, mint eljövendő eseményt, kizárólag a hit erejével tudjuk elfogadni, és nem utolsó sorban: megtörténtét kivárni. Hitbéli elődeinkhez hasonlóan mi sem tudjuk pontosan, hogyan és mikor teljesedik be az ígéret, de abban bizonyosak lehetünk, miképpen ők is bizonyosak voltak benne, hogy megtörténik. Ha akadtak is ellendrukkereik vagy nehézségeik, de csüggedés nélkül, türelmesen várakoztak. Mert Isten megígérte… Isten megígérte.

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A hit erejével...2.

Volt idő, amikor Dávidnak is várakoznia kellett az Úrra, nem is egy alkalommal. Elevenítsük fel először királlyá választását!

„Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk, Mert ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett. Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek (szövetséget kötött velük Új ford.) Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett. Harmincz esztendős vala Dávid, mikor uralkodni kezde, és negyven esztendeig uralkodék. Hebronban uralkodék a Júda nemzetségén hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda nemzetségein.” (2. Sámuel 5, 1-5) 

Ma úgy mondanánk, hogy közakaratból, közfelkiáltással választották Dávidot Izráel királyává. Szándékuk indítéka kettős pilléren nyugodott: „Mert ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet… fejedelem leszel Izráel felett.” Sámuel első könyvében többek között ezt olvashatjuk Dávidról:

„És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé őt, és kedves lőn az egész nép előtt, és a Saul szolgái előtt is. És a mint hazafelé jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal. És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezerét.” (1 Sám 18, 5-7)

A királyválasztók ismerték tehát Isten akaratát, és ismerték Dávid népszerűségét, vezetői képességeit, szervező-és irányítókészségét, Izráel iránti szeretetét, felelősségérzetét és nem utolsó sorban az ütközetek során tanúsított bátorságát, a közvetlen harcokban megmutatkozó erejét és ügyességét. Emlékezhettek a félelmetes erejű Góliát legyőzésére, de mindazokra a győzelmekre is, amelyeket seregével a filiszteusok elleni korábbi háborúk idején aratott.

Ezek után nézzük meg, hogy Izráelnek e nagy királya, ez a rettenthetetlen harcos az egyik alkalommal hogyan kényszerült várakozásra, hogyan bízta életét és hadisikerét szinte gyermeki hittel, teljes bizalommal Isten kijelentésére!

„Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték Dávidot az Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erősségbe… Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é őket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat… Dávid… megveré… őket… Azután ismét feljövének a Filiszteusok… Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: 

Ne menj most reájok; hanem kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket. És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját (lépések neszét Új ford.) fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te előtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát. És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind addig, míg Gézerbe mennél (a gézeri útig Új ford.).” (2. Sám 5, 17-20, és 22-25) 

Amikor második alkalommal is támadtak a filiszteusok, Isten azt mondta Dávidnak: „… Ne menj most reájok… mikor a szederfák tetején indulásnak zaját (lépések neszét Új ford.) fogod hallani, akkor indulj meg…” Ismerve Dávidnak Istenébe vetett bizalmát biztosan állíthatjuk, hogy anélkül soha nem ment csatába, hogy győzelmi esélyeiről meg ne kérdezte volna Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, hogy ne imádkozott volna, hogy győzelméhez ne kérte volna Isten segítségét. Meg is kapta mindenkor a támogatást. És ennyi elég volt számára. Tudta, hogy a többi már harcosain és őrajta múlik. Mint gyakorlott, erős, bátor katona és hadvezér, taktikai tanácsot soha nem kért. Soha nem kérdezte meg Istent, hogyan forgassa a kardot, vigyen e pajzsot a csatába, hány harcossal vívjon meg egy ütközetet, milyen erőket hagyjon tartalékban, hogyan szervezze meg az esetleges utóvédharcokat, de különösen arra nem volt igénye, hogy bárki tanácsot adjon számára, csapataival honnan és mikor támadjon. Hiszen éppen ezekben volt ő kiváló, ezekben való jártassága tette őt harcosai szemében naggyá!  És egyszer csak azt hallja, hogy: Várj, ne így támadj! A szederfákkal átellenben támadj, a hátuk mögül! Jelt adok, hogy mikor… Ha majd meghallod a lépteim neszét a szederfák teteje felől…

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Dicsőség Istennek...

„Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács evangéliuma 2. fejezet 14. vers)

Hangzott az angyalok szava a pásztorok felé, akik legalább annyira várták a Messiást, mint mai világ, legalább annyira áhítoztak a megváltás után, mint ma is sok testi és lelki szegény. Néhány egyszerű mondat várva várt vágyuk teljesedését hirdette.

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Luk. 2:11-12)

Mert a dicsőség nem más, mint Isten jelleme. Nem más, mint az a szeretet, mellyel körülveszi hűtlenné vált teremtményeit. Mely a földre született kétezer éve.

De mi a dicsőség?

Mikor Mózes szerette volna látni Istent, az Örökkévaló úgy válaszolt: „könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.” (1móz.33:19) A dicsőség Isten jelleme, szeretete. Melyet Mózes fenn a hegyen szemlélt és sugárzott tőle az arca.

Isten dicsősége akkor és ma is megtapasztalható itt a földön. S hogy ki veheti észre? A mondat második felének pontosabb fordítása rávilágít erre: „a földön békesség a jóakaratú emberekben”.

A dicsőség, vagyis az isteni szeretet csak azok számára válik nyilvánvalóvá, akik szívük mélyén vágynak rá, akik nem mások békességének kárára élnek.

Jézus emberré létele azonban nem mindenki számára hozta el a békét. Gyűlölet és harag lakott sokak szívében, akik kezdettől fogva meg akarták ölni. Heródes, a farizeusok, írástudók bár tudták, fizikailag látták, mégsem tudott hatással lenni rájuk a Megváltó, mert ott belül burjánzott a rosszindulat.

Most kétezer év távlatából ez az angyali üdvözlet nekünk szól. Egy mondat, mely önvizsgálatra késztet: Nyugtalan vagy? Lelki békére éhezel, és nem tudod, mi módon lelheted meg?

Van egy jó hír a számodra: az isteni béke keres téged. Ez a béke azonban nem egyenlő azzal, hogy semmi rossz nem történhet veled. Ez a béke nem a körülményektől függ. Ez a béke maga Jézus, aki „vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak.” (Luk.2:34)

Dönts tehát, hogy számodra mit jelent!

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

A hit erejével...1.

Mózes első könyvének 6-7. része írja le részletesen az özönvíz történetét, itt olvashatunk Nóéról, családjáról és az általa épített bárkáról is.

„… Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással… mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem… Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképen csináld pedig azt… Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek... Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be… Az égi madarakból is hetet-hetet… Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel… Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala… és az Úr bezára utána az ajtót.” (1 Móz 6, 9-15, és 17-19, 1 Móz 7, 2-5, és 16) 

Olvassuk el még egyszer mit mondott Isten Nóénak? „… hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel...” És mi történt azt követően, hogy Noé bement családjával és az állatokkal együtt a bárkába? „… az Úr bezára utána az ajtót.”

Isten csak Nóét találta igaznak és feddhetetlennek a földön, mert Nóé Istennel járt. Ezért ő, családjával együtt kegyelmet talált az Úrnál, és megmenekülhetett az özönvíz katasztrofális pusztítása elől. Természetesen csak abban az esetben, ha elkészítette a túléléshez szükséges bárkát. Úgy gondoljuk, hogy ennek, az Isten által méreteiben és szerkezetében megadott bárkának az elkészítése, a korabeli szerszámokkal és eszközökkel nem kis feladat lehetett. A munka évekig tarthatott. Feltételezzük, hogy az építés közben sokan kérdezgették őt, hogy mit csinál, miért csinálja, ki az aki erre biztatta őt, vagy ki parancsolta meg ezt neki, és konkrétan hogyan? Gúnyolódhattak is vele az emberek, hiszen Nóé válaszaiban számukra túl sok volt az ismeretlen tényező, Istentől egészen az esőig, ami addig még soha nem is esett. Előre nevethettek a felfakadó vizeken is, hiszen abban a környezetben víz csupán a legmélyebb kutak alján volt, ott is néha csak mutatóban. És előre nevethettek azon, hogyan fogja Nóé és családja összefogdosni azt a temérdek állatot, amiknek a bárkába való bevitelére állítólag valakitől parancsot kapott.

Végül is a bárka elkészült, a család az állatokkal már beköltözött, és olvashattuk, hogy Isten bezárta utánuk az ajtót. Úgy véljük Nóé igazi megpróbáltatásai csak ezután kezdődtek. Az első napok még csak el-eltelhettek, hiszen saját ellátásuk mellett meg kellett szervezniük az állatok etetésének, takarmányozásának, itatásának, tisztántartásának a rendjét, gondoskodni a rendszeres szellőztetésről, levegőztetésről, véglegesen kiigazítani a karámok hiányosságait, az állatok által okozott károkat, és így tovább. Esténként, amikorra már lecsendesedtek az állatok, megtörténtek a másnapi munkára való előkészületek is, elfogyott az aznapi tennivaló, összeült a család. Arról beszélgethettek vacsora közben, vagy lefekvés előtt, valójában mi történik majd, milyen lesz az az özönvíz, mi lesz a kívül lévőkkel, mi lesz rokonaikkal, kiállja-e a próbát a bárka, ténylegesen túlélhetik-e ők valamennyien ezt az Isten által ítéletnek szánt csapást? Másnap felvetődhetett, hogy Nóé jól értette-e mindazt, amit Isten mondott neki? Közben hallhatták amint kívülről többen botokkal, husángokkal verik a bárka oldalát, és azt kiabálják a bentlakóknak: Mi lesz már az esővel, Nóé? Mikor esik már az eső, Nóé? Odabent már esik? Az ötödik napon talán félrehívta Nóét a felesége, és csendben azt kérdezte tőle: Mit mondunk majd az embereknek, ha nem lett eső? Nóé csak annyit válaszolhatott: Lesz eső, az Úr megmondta! Ezekben a napokban a szemét sem hunyta le éjszakánként Nóé, vagy esetleg soha nem aludt még ilyen jóízűen, gondtalanul, hiszen érezhette, hogy biztonságban van, és sikerült biztonságba menekítenie családját is… Egyik menye azt kérdezte: Hányadik napon kezd esni majd? A hetediken – válaszolta apósa. Még egy nap. Holnap már esni fog…

Nóé bízott Isten kijelentéseiben. Miért akarta volna őt félrevezetni, miért mondta volna, hogy özönvíz lesz, ha nem lesz? És az is igaz, hogy megromlott minden a földön, végtelen gonoszak az emberek, lopnak, csalnak, hazudnak, rabolnak, gátlástalanul ölnek, mindent káromolnak, részegeskednek. Ez így valóban nem mehet tovább, jól mondta az Úr. És megláthattam a csodáit is – elmélkedett tovább Nóé –, hiszen semmit nem kellett azért tennem, hogy begyűjtsem az állatokat, valamennyi magától jött be, mintha valaki beterelte volna őket. Persze, hogy így volt, hiszen Isten nem is azt mondta, hogy én fogdossam össze őket! Hogyan is mondta? Vigyél magaddal a bárkába… Vigyél magaddal, legyenek veled, ments meg belőlük hetet-hetet, vagy kettőt-kettőt! Maga Isten terelte be őket! És amikor utoljára bementem én is a bárkába, egyszer csak valaki becsukta utánam azt a nagy, nehéz ajtót. Még gondolkoztam is azon, hogy hívom a fiaimat, hogy itt az ideje annak, hogy becsukjuk az ajtót. És eljött a hetedik nap.

Együtt volt a család, mind a nyolcan. Csendben várakoztak, figyeltek, hallgatóztak. Vajon mikor hallják meg az első esőcseppek halk koppanását a bárka tetején? Helyette odakintről gyerekek skandálása hallatszott: Nóé bácsi gyere ki! Nóé bácsi gyere ki!… Egy idő után megunták, odébbálltak. Elmúlt dél. Már egymásra nézni sem mertek. Ma esni fog, ma van a hetedik nap – fordult feléjük Nóé. Ma pedig esni fog, meglátjátok.

Amikor lement a nap, koppant valami a tetőn. Az eső! – kiáltottak fel szinte egyszerre. De nem az volt, csak egy nagyobb falevél, vagy egy fáról letört ágacska odaütődése okozta a zajt. Egy kis idő elmúltával viszont valóban esőcseppek, egymást követő halk koppanása hallatszott a fejük fölötti deszkatetőn. Esik az eső! Esik az eső! Sírtak és nevettek. Esik az eső! Nóé ránézett a többiekre és csendesen csak ennyit szólt: Miért hitetlenkedtetek? Hiszen megígérte az Úr, vagy talán nem?

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin

Napi áhítat...

Csendes percek

A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára!  Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél. Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Péld 3,3-6.

CSALÁDI HIT

Bízzál az Úrban teljes szívből! (Péld 3,5)

Családomban én lettem az első keresztény, és a Jézus Krisztusban megtalált öröm arra ösztönzött, hogy megosszam a jó hírt. De a családom elutasított. A nővérem nem akarta, hogy a szobánkban gyakoroljam a hitemet, se bibliaolvasást, se imádkozást.

Összetörten így imádkoztam: "Uram, imádkozom a családomért, hogy megismerjenek téged, de nincs hol."

Úgy hallottam, mintha egy kedves hang azt válaszolta volna: "Young Seon, miért gondolod, hogy nincs helyed az imádkozásra? Imádkozz a fürdőszobában!" Meglepődtem, és ez az Istentől jött üzenet megvigasztalta összetört szívemet. 

Két fürdőszoba volt a házban, és azt kértem családomtól, hogy a nappalinál lévőt használják, míg én a másikban imádkozok éjfél és egy között. 

Az első éjszaka a fürdőkád szélén könnyekben törtem ki. De a Bibliát olvasva és imádkozva, körülvett Isten békessége és bánatomat örömre fordította. 

Így kezdődtek a "fürdőszobás éveim"; úgy éreztem, mintha a tengerparton járnék, hogy Jézussal találkozzak. Később szüleim és nővérem is keresztények lettek. Néha, amikor problémáim vannak, vagy mélyebb közösségre vágyom Istennel, még mindig a fürdőszobában imádkozom, bízva, hogy ő vár rám ott.

Imádság: Istenünk, áldj meg minket, hogy bízzunk benned, és kitartóan imádkozzunk a meg nem tért szeretteinkért! Ámen.

Kinek mondhatom el ma az evangélium örömhírét? 

Young Seon Kim (Tanzánia)

URAM ÚGY ÁLDJ MEG BENNÜNKET, HOGY NE CSAK A SZERETTEINKÉRT, HANEM AZ EGÉSZ EMBERISÉGÉRT TUDJUNK TISZTA SZÍVBŐL IMÁDKOZNI, ÉS A FRISSEN MEGTÉRT KERESZTÉNYEKÉRT!

A 119. Zsoltár: imádság…3.

Felette nagy nyomorúságban vagyok, lelkem mindig veszedelemben van. Nyomorúság és keserűség ért engem. Az istentelenek kötelei körülkerítettek, tőrt vetettek ellenem. Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim. Lelkem a porhoz tapad, kicsiny vagyok én és megvetett, sír a lelkem a keserűség miatt.

A kevélyek hazugságot költöttek reám. Kövér az ő szívök, mint a háj. Vermet ástak nékem kevélyek, a kik nem a te törvényed szerint élnek csalárdul üldöznek engem. Közelgetnek hozzám az én gonosz háborgatóim, a kik a te törvényedtől messze távoztak. Ez jutott nékem, hogy a te határozataidat megőriztem. Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik. Csaknem semmivé tettek engem e földön, de én nem hagytam el a te határozataidat. Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna nyomorúságomban. Vártak rám a gonoszok, hogy elveszessenek, de én a te bizonyságaidra figyelek. Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő; a te rendeléseidről el nem feledkezem.

Gyűlölöm a hamisságnak minden ösvényét. Megrontották a te törvényedet. Láttam a hűteleneket és megundorodtam, hogy a te mondásodat meg nem tartják. Harag vett rajtam erőt az istentelenek miatt, a kik elhagyták a te törvényedet. Az állhatatlanokat gyűlölöm, de a te törvényedet szeretem. Víznek folyásai erednek az én szemeimből azok miatt, a kik nem tartják meg a te törvényedet. Buzgóságom megemészt engem, mert elfeledkeztek a te beszédedről az én ellenségeim.

Elfogyatkozik az én lelkem a te szabadításod kivánása miatt; a te igédben van az én reménységem. Mikor vígasztalsz meg engem? Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után. Várom a te szabadításodat, oh Uram! és a te parancsolataidat cselekszem. Uram! vágyódom a te szabadításod után. Várom a te ítéleteidet!”

Ígéretek:

„A te beszédedről nem feledkezem el, lábaimat a te bizonyságaidhoz fordítom. Sietek és nem mulasztom el, hogy megtartsam a te parancsolataidat. Soha sem feledkezem el a te határozataidról, mert azok által elevenítettél meg engem. Megesküdtem és megállom, hogy megtartom a te igazságodnak ítéleteit, a te törvényedről, a te határozataidról el nem feledkezem. Megtartom a te rendeléseidet, megőrzöm a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem. Megtartom a te határozataidat, mert minden útam nyilván van előtted.”

Kérések:

„Soha ne hagyj el engem! Ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól! Ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat. Uram, ne hagyj megszégyenülni! Az igazságnak beszédét se vedd el soha az én számtól.

Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet. Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát. Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, eleveníts meg engem a te igéreted szerint. Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról! Vigasztalj meg a te igéd szerint! A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, és a te törvényeddel ajándékozz meg engem! Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban. Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre. Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te útadon éltess engemet. Teljesítsd igéretedet a te szolgádnak, a ki fél téged. Fordítsd el tőlem a gyalázatot, a mitől félek; hiszen jók a te ítéleteid. Éltess engem a te igazságod által, és szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, a mint megigérted, hogy megfelelhessek az engem gyalázónak. Emlékezzél meg a te szolgádnak adott igédről, a melyhez nékem reménységet adtál! Teljes szívből könyörgök a te színed előtt: könyörülj rajtam a te igéreted szerint! Legyen velem a te kegyelmed, hogy megvígasztalódjam a te szolgádnak tett igéreted szerint. Szálljon reám a te irgalmasságod, hogy éljek. Szégyenüljenek meg a kevélyek, a kik csalárdul elnyomtak engem, forduljanak hozzám, a kik téged félnek, és ismerik a te bizonyságaidat! Legyen az én szívem feddhetetlen a te rendeléseidben, hogy meg ne szégyenüljek.

Segíts meg engem! Tarts meg engem, a te kegyelmed szerint eleveníts meg engem, hogy megőrizhessem a te szádnak bizonyságait. Uram, eleveníts meg a te igéd szerint. Szájamnak önkéntes áldozatai legyenek kedvesek előtted Uram! Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben. Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen ne adj át nyomorgatóimnak! Légy kezes a te szolgádért az ő javára, hogy a kevélyek el ne nyomjanak engem. Cselekedjél a te szolgáddal a te kegyelmességed szerint.

Tekints reám és könyörülj rajtam, a miképen szoktál a te nevednek kedvelőin. Vezéreld útamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam! Oltalmazz meg az emberek erőszakosságától, hogy megőrizzem a te határozataidat! A te orczádat világosítsd meg a te szolgádon!

Teljes szívből kiáltok hozzád, hallgass meg, Uram! Segítségül hívlak: tarts meg engem. Hallgasd meg az én szómat a te kegyelmességed szerint, Uram! Eleveníts meg a te jóvoltod szerint. A te ítéletid szerint eleveníts meg engem, a te kegyelmességed szerint, a te beszéded szerint eleveníts meg engem! Lásd meg az én nyomorúságomat és szabadíts meg engem. Te perelj peremben és ments meg! Lásd meg Uram, hogy a te határozataidat szeretem.

Taníts meg engem a te rendeléseidre, a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig. Az okosságnak és tudománynak drága voltára taníts meg engem, és taníts meg a te ítéleteidre. Oktass, hogy megismerjem a te bizonyságaidat, oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat, oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből! Oktass, hogy éljek! Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a te rendeléseidre.

Oh Uram! hadd szálljon az én könyörgésem a te színed elé; tégy bölcscsé engem a te igéd szerint. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen téged, és a te ítéleteid segítsenek rajtam! Jusson elődbe az én imádságom; legyen segítségemre a te kezed.”

Mondjuk együtt: Ámen!

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin