2018. március 4., vasárnap

Napi remény...62.

A szeretetre való készség szellemi fittséget követel meg...




 „Mindent eltűr, mindig bizakodik, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el.” (Korinthusiakhoz írt első levél 13:7-8a, NIV fordítás).

„Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy:” (1 Kor. 13:7-8a) Károli

Isten ereje nélkül nem tudsz úgy szeretni, ahogy Ő teszi, mert az emberi szeretet véges.

Ha úgy érzed, semmi nem éri meg annyira, hogy energiát ölj bele, az élet hiábavalónak és céltalannak tűnik, vagy azt veszed észre, hogy Istent okolod a problémáidért, akkor ezek utaló jelek arra, hogy spirituálisan fásult vagy. Nem vagy kész szeretni, ha ki vagy égve szellemileg.

A Biblia azt mondja az 1Timótheus 4:7-ben, „Szánj időt arra, hogy fitten tartsd magad szellemileg” (Phillips fordítás).

„A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:” (1 Tim. 4:7) Károli

Hogyan tudod magad lelkileg egészségesen tartani annak érdekében, hogy szeresd az embereket? Úgy, hogy olyan szokásokat veszel fel, amik folyamatosan megújítják a lelkedet.

Íme három tényező, ami segít elkezdened új szokásokat beépítened az életedbe:

Napi csendesség. “Ezért pedig nem csüggedünk. Ha a külső emberünk szenvedést tűr is el és könnyeket, a belső emberünk naponta megújul erejében” (2. Korinthusiakhoz írt levél 4:16 Phillips).

„Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.” (2 Kor. 4:16) Károli

A testünk fizikálisan szenvedhet és gyötrődhet, de bensőnkben újra és újra megújíthatjuk lelkünket az Istennel eltöltött idő során.
Nem is tudom, mi vihetné pozitívabb irányba az életedet annál, mint hogy szokássá teszed a mindennapjaidban a rendszeres csendességet az Úrral. Kezdésnek szánj erre tíz percet a napodból. Találj egy olyan helyet magadnak, ahol egyedül lehetsz: az autóban, a hálószobádban vagy a nappalidban, a kertben vagy talán az irodádban. Azután válassz egy könyvet a Bibliából és olvass el egy fejezetet minden nap. Olvasd el, tűnődj el azon, amit olvastál, talán írj le néhány dolgot, ami megfogalmazódik benned. Ez egy olyan jó szokás, ami frissen fogja tartani a lelked.

Házi csoport. A hívő ember házi csoport nélkül árva, ezért mindenképpen szükséged van egyre! A Biblia azt mondja, “Bátorítsátok egymást minden egyes napon” (Zsidókhoz írt levél 3:13a, NIV fordítás).

„Hanem intsétek egymást minden napon,” (Zsid. 3:13a) Károli

Szükséges, hogy összegyűljetek egy csoporttal hetenként, ahol megoszthatod egyéni szükségeidet és problémáidat, imádkozhattok egymásért és barátokra lelhetsz.

Dicsőítés. A dicsőítés megújít és megelevenít. Helyrerak. A Zsoltárok 59:17-ben olvashatjuk, „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom szeretetedet minden reggel; mert te vagy az én mentsváram, menedékem a szükség idején” (NIV fordítás).

„Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.” (Zsolt. 59:17) Károli

Szükséged van arra az érzelmi felszabadulásra és feltöltődésre, ami az éneklés folyamán történik. Hallgass keresztény dalokat és kezdj el énekelni, azután pedig figyeld, Isten hogy rak rendet a szívedben!



https://hbernath.blogspot.hu/2018/03/napi-remeny61.html

Folytatás holnap

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!