2018. március 30., péntek

Napi remény...87.

Jézus úgy halt meg, hogy megszakadt a szíve…


"Ez az, amit Krisztus végérvényesen tett: mások bűnei miatt szenvedett, az Igaz a nem igazakért. Mindenen keresztülment - megölték és aztán feltámadt - azért, hogy minket Istenhez vigyen." (1 Péter 3:18, MSG fordítás)

„Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;” (1 Pt. 3:18) Károli.

Húsvétkor egy olyan eseményt ünneplünk, ami bizonyítja, hogy Jézus az volt, akinek mondta magát. Ő volt a testben megjelent Isten, aki azért jött a Földre, hogy megmentsen minket. Ez azt jelentette, hogy meg kellett halnia értünk.

Egy verésekkel és gúnyolódásokkal teli éjszaka után, miután fájdalmas töviskoronát húztak a fejére, Jézust keresztre feszítették. A keresztre feszítés volt valószínűleg a legbrutálisabb és legkínzóbb halálbüntetés, amit ember valaha kitalált. Karjait szélesre feszítették a kereszten és mindkét csuklóját átszegezték a két csont között. Amint a szegek átfúródtak a testének ezen pontjain, eltalálták a karon végigfutó ideget, amivel borzasztó fájdalmat okoztak.

Ha valaki ilyen testhelyzetben függ bármennyi időre is, a mellkas körüli izmok lebénulnak. Levegőt venni még tud, de kilélegezni már nem képes. A kereszthalál tulajdonképpen egyenlő a fulladással, kivéve, hogy a rómaiak nem akarták ilyen könnyűvé tenni. A személy térdeit kissé behajlítva fogták, és lábfejeit odaszegezték a kereszthez.

Így a kereszten függő ember valóságos haláltusát vívott egészen addig, amíg a mellkasában lévő fájdalom már szinte robbanásig feszült. Ilyenkor az odaszegezett lábain felemelte magát, hogy levegőhöz jusson. Amikor a fájdalom elviselhetetlenné vált lábaiban, újra visszaengedte magát addig, amíg a tüdejében lévő fájdalom kibírhatatlan nem lett. Ez egy elképesztően kínzó folyamat volt.

Végül, a katonák úgy gyorsították fel a fulladás beálltát, hogy eltörték a bűnöző lábait. Jézus esetében, nem kellett eltörniük lábait, mert addigra már meghalt. Azért, hogy biztosra menjenek, az oldalába döftek egy dárdát. Víz és vér jött ki mellkasából, amiről az orvosok azt állítják, hogy kizárólag akkor történik, ha a szív meghasad. Nevezd úgy, ahogy akarod, de Jézus úgy halt meg, hogy megszakadt a szíve.

Miért kellett Jézusnak meghalnia? Mert egyedül Ő volt képes arra, hogy fizessen a bűneidért. Te érdemelted volna a büntetést, de Jézus fizette ki helyetted: "Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket." (1 Péter 3:18a, NIV fordítás)







Aranyosi Ervin: 

Vegyük már le végre Jézust a keresztről!


Vegyétek le végre Jézust a keresztről!
Nem válik a világ élhetőbbé ettől,
hogy a bűneitek magára vállalta,
s mártírként a szörnyű kínos halált halta!
Mért hagyod gyötrődni? Én most eleresztem!
Ne lógjon haldoklón ott fent a kereszten,
vállalom tettemért a felelősséget
és a haldoklásnak ezzel vetek véget!
Mától őt követem, de nem a keresztre!
Bűneimtől leszek végre eleresztve.
Megbocsájtás útját, őt követve járom,
nem félek holnaptól, s nem várom halálom.

Talán arról is tudsz, Jézus feltámadott,
nem csak példálódzott, útmutatást adott:
– Nem szabad feladni, s a haláltól félni,
nem halni tanított, hanem szebben élni!
Élni, teremteni, s mindezt szeretettel,
örömöt okozva lehet több az ember!
Kövesd hát a példát, s hidd el jobban teszed,
ha a szíved vezet, nem bölcsnek hitt eszed.
Szeretet a minden, erről szól az élet,
a gonoszt te élteted, ha van benned ítélet.
Légy hát megbocsátó, ne ítélkezz máson,
ne járjon az eszed végső elmúláson!

Szeretet az Isten, keresd hát magadban!
Ott van veled mindig, minden pillanatban!
Akkor kerülsz bajba, amikor nem érzed,
amikor nem szeretsz, s nincsen benne részed.
A szeretet az út, vissza önmagadhoz,
ha letérsz az útról, önmagaddal harcolsz!
Hiszen a külvilág belsőd tükörképe,
és ha a szeretet véled frigyre lépne,
eggyé válnál vele, istenivé lennél,
nincs is a világon fontosabb cél ennél!
Szeretettel élj hát, s ne törődj a rosszal,
s nem kell harcot vívnod mától a gonosszal.

Vegyük már le végre Jézust a keresztről!



Folytatás holnap

 ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!