2018. március 8., csütörtök

Napi remény...66.

A tudomány visszavezet minket Istenhez



"Dicsérjétek őt, ti magas mennyek és vizek az ég felett. Dícsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára jöttek létre. Ő általa kerültek a helyükre mindörökre. Olyan törvényt adott, melyet senki sem törhet meg." (Zsoltárok 148:4-6, GW fordítás)

„Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, amelyek az ég felett vagytok! Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők. Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól.” (Zsolt. 148:4-6) Károli

Talán neked is mondták már, hogy a Biblia tudományosan nem igazán pontos. Aki ezt mondja, téved. Sosem tanulmányozta a Bibliát és tudományt sem tanult.

Isten alkotta meg a tudomány törvényeit; bebiztosította, hogy a világ ne törhesse meg ezeket a szabályokat.

Johannes Kepler, a híres matematikus és csillagász egyszer azt mondta: "Az tudományok művelése: olvasás Isten gondolataiban." Más szóval, Isten fektette le a fizika alapjait, mi pedig utána felfedeztük.

A Bibliát nem tudományos tankönyvnek szánták. Ne a Bibliát tanulmányozd, ha rakétát kell építened. A Biblia nem használ tudományos nyelvezetet sem, viszont sosem téved a tudománnyal kapcsolatban. Egyszer sem az elmúlt 1600 év alatt, mióta megírták a Bibliát. Sőt, mindig a tudomány előtt halad.

Például:
Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a Föld lapos. Isten azonban 2600 évvel ezelőtt azt mondta az Ézsaiás 40:22-ben, hogy Isten a földgolyó felett lakozik.

Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy valami tartja a földet. A hinduk úgy hitték egy óriási elefánt. A görögök azt hitték Atlasz. Az egyiptomiak azt tartották, hogy öt oszlop. A Biblia sosem említette, hogy bármi is tartaná a földet.

Évezredeken át az emberek azt hitték, hogy a csillagok száma véges. A Jeremiás 33:22. viszont azt mondja, hogy a csillagokat nem lehet megszámolni.

1861-ben megjelent egy nagyon híres könyv "51 vitathatatlan bizonyíték, hogy a Biblia tudományosan pontatlan" címmel. Ma már egyetlen tudóst sem találnál, aki egyetértene ezekkel a "megdönthetetlen bizonyítékokkal". Azóta mindegyiket tudományosan megcáfolták.

A Biblia azt mondja: "Dicsérjétek őt, ti magas mennyek és vizek az ég felett. Dicsérjék az Úr nevét, mert az ő parancsára jöttek létre. Ő általa kerültek a helyükre mindörökre. Olyan törvényt adott, melyet senki sem törhet meg." (Zsoltárok 148:4-6, GW fordítás)

Nem mondhatod, hogy a termodinamika második törvénye ma működik, de holnap már nem fog. Mindig is működni fog, mert Isten alkotta.

Az igazság nem változik.

Több mint 300 bibliai prófécia szól Jézusról

 „Soha nem származott prófécia emberektől. Ehelyett a Szentlélek adománya volt, minthogy az emberek Isten irányítása alatt beszéltek” (2 Péter 1:21 GW fordítás).

„Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (2 Péter 1:21) Károli

A Biblia a történelem legolvasottabb könyve. Emellett a legkeresettebb és a legtöbb nyelvre lefordított írás is a világtörténelemben.

…és még annál is több: Isten szava is egyben – Isten valóságos ihletése. Ahogyan 2 Timóteus 3:16 fogalmaz: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (NIV fordítás).

„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,” (2 Tim. 3:16) Károli

Mindez azt jelenti, hogy a Biblia nem pusztán csak szép eszmék tárháza, hanem Isten hozzánk intézett Igéje. Az egyik ok, amiből tudhatom, hogy a Biblia igaz és hiteles, hogy ezer és ezer olyan prófécia található meg benne, amely a történelem során már beigazolódott; illetve még ezután fog valóra válni. A Biblia minden egyes jövendölése már vagy pontosan úgy vált valóra, ahogyan azt Isten előre kijelentette, vagy majd valamikor a jövőben fog bekövetkezni.

A Biblia több mint 300 próféciát említ csak magáról Jézusról – és valamennyit évezredekkel a születése előtt jegyezték fel. A Biblia megjövendölte, mikor, hol és miként fog világra jönni. Nem manipulálhatta saját születését előre, csak hogy beteljesítse e próféciákat.

A Biblia azt is megírta előre, hogyan fog Jézus meghalni. Évezredekkel Jézus halála előtt Dávid az egyik zsoltárban körvonalazta Jézus halálát a kereszten. Nem használta a „keresztre feszítés” szót, mivel akkoriban még nem volt ismert ez a kifejezés. Hosszú idővel azelőtt, hogy a rómaiaknak egyáltalán eszébe jutott volna embereket keresztre feszíteni, Dávid már írásba foglalta azt.

Egyedül csak Isten lehetett mindennek tudója.

Mi a valószínűsége annak, hogy ha én 300 jóslatot fogalmazok meg rólad, azok mindegyike be is teljesül? Annyira mérhetetlenül nagy, hogy nem tudnád számszerűsítve kifejezni. Könnyebb abban a hitben élni, hogy a Biblia próféciái véletlenek voltak, mintsem hinni, hogy Isten maga tervezte el azokat.

A Biblia ezt mondja: „Soha nem származott prófécia emberektől. Ehelyett a Szentlélek adománya volt, minthogy az emberek Isten irányítása alatt beszéltek” (2Péter 1:21 GW fordítás).

„Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (2 Péter 1:21) Károli.

A bibliai időkben senki nem akart próféta lenni. Az volt a törvény Izraelben, hogy Isten prófétája minden időben 100%-osan igazat kellett hogy szóljon. Ha csak egyszer is tévedtél, hamis prófétaként tekintettek rád, és halállal lakoltál volna. Jobb tehát, ha beigazolódik, amit a próféta mond!

Márpedig a bibliai próféciák – egytől egyig – beigazolódtak. Bízhatsz a Bibliában, mert amit a Biblia jövendöl, az valóra válik.



Folytatás holnap


ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN AZ ÁHÍTATOK OLVASÓIN




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!