2017. augusztus 11., péntek

Hozzászólás a tanításhoz...XIV.

Kedves Testvéreim!   


Megfogadtam a tanácsaitokat és a hozzászólásokba is beleolvastam!
Örömmel tapasztaltam, hogy egyre több a hozzászólás!

Szóval elhangzott egy felvetés sátán uralmával kapcsolatban. Egyet értek azzal, hogy Isten a földet az embereknek adta, hogy azon lakozzanak. Tehát még mi emberek is csak 'haszonbérlők', 'szívességi használók' vagyunk! A tulajdonos továbbra is a Mindenható Isten!
Sátán valójában egy csaló és szélhámos, aki a föld tulajdonosának adja ki magát! Azzal, hogy az embert bűnre csábította, lefektette egy világrendszer alapját, melynek valóban Ő a fejedelme!

Amikor Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy 'ti nem ebből a világból valók vagytok, mert ha ebből a világból származnátok, akkor a világ befogadna benneteket '-szóval ezzel a szavaival az Úr nem azt akarta mondani, hogy a tanítványai földön kívüliek lennének! :-)

Ezek a szavak azt szemléltették, hogy Jézus tanítványai nem tartoznak e világrendszer alá, melynek fejedelme sátán!


Az elragadtatásról szóló tanításukban a testvérek szépen kiemelték azt, hogy Jézus tanítványai Máté evangéliumában ennek a sátáni világrendszernek a pusztulása felől is érdeklődtek!

Az Úr Jézus Krisztus az ezeréves békekirályság megalapításával ezt a világrendszert fogja felszámolni és létrehoz egy új örökérvényű kormányzati rendszert, amelyben Isten az Úr.
Vö. Dániel 2:44; 7:18,22,27

Az új világrendszer, Messiási királyság megalapításáról beszél Ézs. 65: 17-25 rész is! Sokan összekeverik ezt az Igehelyet az utolsó ítéletet követő valóságos újjáteremtéssel (Jel.21:1) bár az Ézsaiási ige 'csupán' egy helyreállításról beszél, amely érinteni fogja mind a világrendszert (megszünteti sátán fejedelemségét) mind pedig a megromlott életkörülményeket. (Megszűnnek a betegségek és az éhínség)

Üdvözöllek Benneteket az Úr Jézus Krisztus szerelmével, testvéretek:
Csaba


Kedves Csaba! 

Nagyon szépen köszönjük legutóbbi leveledet. Mindennel egyetértettünk, amit írtál olyannyira, hogy utólagos engedelmeddel (bocs.) soraidból merítettünk, és néhány mondatot, vagy kifejezést abból beépítettünk az Esthernek küldött (Hozzászólások) anyagunk második részébe. Mivel többnyire szabadon idéztünk tőled, nem jelöltük meg a forrást, de ha ragaszkodsz hozzá – mivel az Esthernek küldött anyagból egy „tanítást” is formálunk majd a későbbiekben – abban szerepeltethetjük a nevedet. „Csaba” (?), vagy másként?

Szeretettel: a Szerk.


Kedves Testvéreim!

Köszönöm a kedves szavaitokat!
Örülök, hogy használható választ adhattam!

A szavak ugyan az enyémek, de a dicsőség Istené! Éppen ezért egyáltalán nem tartok reá igényt, hogy a nevemet közöljétek! Semmim sincs, amit ne az Úrtól kaptam volna, így nincs is mit magaménak mondanom! 
Szabadon felhasználhatjátok az írásaimat Istenünk közös dicsőítésére!

Az Úr áldjon Benneteket!
Szeretettel: Csaba


Kedves Csaba 


Nagyon szépen köszönjük, hogy nem ellenzed, ha esetenként leveled soraiból merítünk. Nyilván te is felhasználhatod tanításainkat egészében, vagy részleteiben is bármikor a saját munkádhoz. Egyben szépen kérünk, ha úgy látod, hogy hasznosak írásaink, szólj róla hit-testvéreidnek is, hogy esetenként ők is odakattinthassanak!

Szeretettel: a Szerk.

Folytatás holnap

Isten áldása legyen az áhítatok olvasóin



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!