Az első feltámadás...1.

Ha Teremtő Istenedtől, (személy szerint az Úr Jézus Krisztustól, Akinek adatott most minden hatalom, mennyen és földön), alázattal, bűnbánó szívvel kérted, bűneid bocsánatát, biztos lehetsz abban, hogy megbocsátott, és megáld téged, megigazít, új természettel ajándékoz meg. Ha a továbbiakban sem térsz el az általa mutatott úttól, egyetlen iránytűdnek az Isten Igéit tartod, akkor neked már nincs félni valód. Már itt a földi életben elnyerted a kegyelmet, az örök életet, az üdvösséget. Ha majd egyszer kiszabadulsz a biológiai testedből, mérhetetlen örömben és boldogságban lesz részed.

Tehát rád már semmiféle ítélet nem vár, megmenekültél, te drága véren megváltott szent vagy. Nem azt írtuk, hogy a megtérésedtől te már jó magaviseletű vagy, különben sem a jók üdvözülnek, hanem az igazak. Az állapotod hasonló egy olyan gyorsvonathoz, aminek meghúzták a vészfékét. Nem áll meg azonnal, de fékeződik, lassul, viszont egy idő után, csakugyan megáll. Ha az Úr Jézus Krisztushoz fordultál, tőle kértél bölcsességet a további életedhez, akkor a meghúzott fékű gyorsvonathoz lesz hasonlatos az életed. Az ajándékba kapott és benned lakó Szentlélek elvégzi, megszentelő munkáját a szívedben, és előbb-utóbb nagyszerű, Istennek tetsző életet fogsz élni, Istennek tetsző döntéseket fogsz hozni. Gondolataidban és cselekedeteidben is igazolódik majd, az Ő bölcsessége. Kiteljesedik benned a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. (Gal 5, 22)

Amíg az egyszerű zsidó ember, szinte csak addig volt bűntelen, amíg bemutatta áldozatát és kevés volt a saját ereje ahhoz, hogy holnap, vagy holnapután se kövessen el újabb bűnt, benned a Szentlélek lesz az erő. Mindig Jézusra fog mutatni, az Ő halálára, és emlékeztet, hogy Isten báránya helyetted halt meg. Bár feltámadt és az Atyánál van ismét, de emberi testben, végigszenvedte miattad a haláltusát. Lenne lelkiismereted ezek után, ennek tudatában, újra vétkezni? Ugye megérted, hogy a halálraítéltek soraiból valaki kikért téged? Fizetett érted. Saját, ártatlan életével. Hatalmas dolog a megváltás! Hatalmas dolog! A megtéréssel te már igaz vagy és szent Ez utóbbi szó annyit jelent, hogy elkülönített. El lettél különítve a bűnösök közül, megfürdettek, és tiszta ruhát adtak rád. Ebben már ne menj le a koszos pincébe, ez már méltatlan! A Szentlélek ezeket a gondolatokat ébresztgeti benned folyamatosan, így ad erőt neked, hogy a továbbiakban ellen tudj állni a gonosznak.

Van egy rossz hírünk, és van egy jó hírünk. A rossz, hogy egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös, parázna emberiségre. Istenünk haragjának kifejezése lesz ez, az utolsó időkben. A jó hírünk viszont, hogy ez az ítélet, a földön élő szenteket nem érinti majd. Talán igazságos lenne, hogy aki az Úr Jézus Krisztusé, az ugyanazt az ítéletet, ugyanazt a szenvedést élje át, mint a megigazulni, és bölcsen élni, soha nem akaró bűnösök? Nem. Neked, az utolsó idők ítéleteitől, nem kell félned!

„Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki meghalt érettünk…” (1 Thessz 5, 9-10)

„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.” (Róm 5, 9)

Két dologgal foglalkozunk a továbbiakban. Először, azzal, hogy valóban létezik-e ilyen, hogy „utolsó idők”?  Másodszor, azzal a fantasztikusnak tűnő mentőakcióval foglalkozunk majd, amellyel az Úr Jézus Krisztus kimenti a csapások elől, a szenteket. Végül, röviden felvázoljuk, hogy ezt követően mi történik a földön.

A hívő emberek, (itt most nem a vallásoskodó álkeresztényekről, hanem a szentekről van szó) jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés, vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően, az elszaporodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más, már csak ennek következménye. Mára az emberiség, olyan globális méretű, kaotikus állapotba került, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos egyértelműen értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást, a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, megleckézteti engedetlen teremtményeit.

Aki ismeri a Bibliát, az tudja, hogy sok szó esik benne az „utolsó időről”, „az utolsó napokról”, a végső napról”, vagy egyenesen a „világvégéről”.

„… az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.” (1 Tim 4, 1)

„… lesz idő, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik… És az igazságtól elfordítják az ő fülöket…” (2 Tim 4, 3-4)

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz (görögül: vad) idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárok, kérkedők, kevélyek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” (2 Tim 3, 1-5)

„Mond meg nékünk,… micsoda jele lesz… a világ végének?” – kérdezték Jézustól a tanítványok, Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén. (Mt 24, 3) A világ végét itt nem úgy kell értelmezni, hogy vége a kozmosznak, vége a látható világnak, elpusztul a föld is… A Biblia eredeti nyelvén, ezen a helyen, idő-jellegű világról beszél, világkorszakról. (Ismerjük a mondást: bezzeg a régi világban sokkal olcsóbb volt ez, vagy az.) Tehát helyes értelmezés szerint, a tanítványok arról érdeklődtek Jézustól, hogy meddig maradhat még fenn, ez a bűnös korszak. Arról tűnődnek, Isten mikor avatkozik be az emberiség történetébe, tettlegesen, látható formában. Miután ők maguk is tudták, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, gyakorlatilag azt kérdezték Jézustól, hogy mi lesz ennek az előjele.

A Biblia tehát nagyon is ismeri az „utolsó időt”, az „utolsó napot”, a „világvégét” a vég idejét, mely eljön majd a világra, és amelyet – figyelmeztetésül – különböző események, történések előre jeleznek már. A természeti katasztrófák tömeges előfordulása, a világméretű járványok, a népek közti acsarkodás, a tömeges társadalmi feszültségek, az erkölcs totális züllése, az emberi értékek elvesztése, a fiatalság nagymértékű flusztrációja, az ember, mint az Isten képmására teremtett lény, degenerálódása, torzulása, mind-mind jele az utolsó napoknak. Az emberiség történetében először fordul elő, hogy mindez azonos időben, egyszerre és halmozottan jelenik meg. Igazi meglepetés még sincs, hiszen ezeket annak idején, pontosan így jegyezték fel a Bibliába, Isten emberei (prófétái).

Folytatás holnap