A szelíd olajfa...3.

Olvassuk el a következő Igéket is a Szentírásból!

„Az Úr felkészít téged magának szent néppé, a miképpen megesküdött néked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, és az ő útain jársz. És megérti majd a  földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled. És bővölködővé tesz téged az Úr minden jóban…” (5 Móz 28, 9-11)

A pusztai vándorlás során Isten valóban felkészítette arra a népet, hogy szent népként, papsága legyen. A korábbi csodákról már szóltunk, ezek mind-mind Isten mindenek feletti hatalmának bizonyságaiként élhettek a zsidó emberekben. A későbbi csodák sem maradtak el. Mielőtt elérték volna új hazájukat, a szemük láttára omlott le a bevehetetlennek tűnő Jerikó, csupán attól, hogy Istennek engedelmeskedve, parancsára néhányszor körüljárták. De jelen voltak valamennyien, és saját szemükkel láthatták azt is, hogy a Jordán folyó vizének folyása megállt, mindaddig, míg át nem kelt rajta a nép. A felkészítés során számtalan rendelkezést kaptak a vallási, és hitéletre vonatkozóan, valamint olyan társadalmi törvényeket, amelyek betartásával, valóban minden nép fölé lehetett kerülni, elérve, hogy azok féljék, tiszteljék Izraelt. Nem beszélve arról a sok, Isten iránt való engedelmességtől függő, anyagi jólétre, „bővölködésre” vonatkozó áldásígéretről, amellyel elhalmozta őket az Úr. Természetesen kaptak olyan intelmeket is, amik engedetlenség esetén lépnek hatályba.

Összegezve az eddigieket, láthatjuk, hogy a Teremtő Isten a kezdetekben, mindössze egyetlen embert hívott ki a népek közül. Ennek az egynek mondott áldásaiból ered, hogy egy egész nép áldottá lehetett. (Sőt mi magunk is, akik Ábrahám hitét örököltük, testi leszármazás nélkül is örököltük Ábrahám áldásait. Áldott utódai közé tartozunk, hitben Ábrahám fiai vagyunk. Ezért is szólíthatjuk meg Istenünket ezen a néven: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Ő a mi Istenünk is.) Tehát Isten a sok nép közül, annakidején, nem egy népet választott ki magának, mintegy megkülönböztetve egyik népet a másiktól, egyik népet a másik fölé rendelve, hanem elfogadta egy ember hitbeli közeledését, akit elhalmozott áldásaival, amelyek egyike volt csupán, hogy az akkor még nem is létező utódai, majdan nagy és szent néppé lesznek. Isten úgy gondolhatta, hogy a szent gyökérből csak szent fa sarjadhat, amelynek ágai is szentek lesznek majd. (Az isten szerinti szeretet „… mindent hiszen, mindent remél,…”)

Ismét emlékeztetünk arra, hogy az Ábrahámnak tett ígéretek kora, még nincs túl messze az özönvíztől. Miért térünk ki erre újra? Szeretnénk, ha megértenéd Isten szeretetét! Ahogyan az Úr Jézus Krisztus földi tartózkodása idején, Nikodémus házában, (Jn 3: 16) Jézus szájából elhangzott, hogy Isten oly módon, azaz „… úgy szerette a világot,…” hogy az ő egyszülött Fiát adta, a vízözön után is elhangozhatott volna, hogy Isten „… úgy szerette a világot,…” hogy az áldott Ábrahám utódait szent papsággá téve, lehetővé tette a pogányok számára, hogy (Jézus Krisztus eljöveteléig) hallhassanak Őróla.

E nép bizonyságai révén elfordulhassanak bálványaiktól, és kereshessék a Vele való kapcsolatot.

Izrael megbízatása tehát az lett, hogy a bálványistenek kultuszában, tegyen bizonyságot arról, hogy a Teremtő Isten az egyetlen létező Isten, egyben mutassa be az igaz Isten szolgálásából és imádásából eredő áldásokat, illetve, hogy átvegye, leírja, megőrizze és továbbadja Isten Igéit. Izrael viszont, mint nép, nem tett eleget ezeknek az elvárásoknak.

Már közvetlenül az Istennel való szövetségkötés után engedetlenkedett, gyakran zúgolódott, hitetlenkedett, annak ellenére, hogy mint írtuk, fölöttébb sok bizonyságát láthatta Isten hatalmának és szeretetének. Amikor bementek arra a földre, amelyet ígért nekik Isten, ott sem az elvárásoknak megfelelően viselkedtek. Pedig adott nekik prófétákat is Isten, akik az Úr nevében, folyamatosan figyelmeztették, intették a népet. Ezeket a prófétákat megvetették, megölték. Hiába haladtak Izrael földjén át, az akkori világ legjelentősebb karavánútjai, az idegeneknek semmit nem adtak át saját bizonyságaikból, és papi hivatásuknak sem tettek eleget. Isten, áldások helyett kénytelen volt időnként fegyelmeznie népét. Hamar odalett Dávid és Salamon királyuk hagyatéka, különböző nagyhatalmak fogságába kerültek. Amikor Jézus Krisztus eljött népéhez, az már csupán egy létszámában is megfogyatkozott, hitehagyott, erkölcsileg és szellemileg is leromlott, római megszállás alatt sínylődő nép volt. Urunk így intette az írástudókat és a farizeusokat: 

„… elvétetik tőletek az Isten országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.”… És a főpapok és farizeusok… megértették, hogy róluk szól.” (Máté 21, 43, 45)

Isten Fiának elvetése, kivégeztetése pedig már túl nagy botlás volt ahhoz, hogy Isten, saját munkáiban, továbbra is használhassa őket. Kitörettek a szelíd olajfából. Ha személy szerint nem is mindenki, de Izrael, mint nép egyértelműen kitöretett.

De vajon örökre törettek-e ki? Örökre helyükre lépett-e az a keresztyénség, akiről így fogalmaz a Szentírás?

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok…” (1 Péter 2, 9-10) 

A szelíd olajfa ágai, ha nem is maradéktalanul, de valóban kitörettek és Isten egy új „népet” oltott be a maradék ágak közé, az ősatyák gyökérzetű fába, egy új, keresztyénekből álló népet használt fel, és használ a mai napig abban a munkájában, aminek az a célja, hogy minél több ember üdvözüljön. Ha majd mi, keresztyének, Izrael fiai helyett, elvégeztük azt a munkát, ami eredetileg az ő feladatuk lett volna, Isten hazahív bennünket az örök honba. Addig (most) Izrael félretétetett. Ha megbotlott is, nem esett el. Ha kitöretett is, nem véglegesen töretett ki.

„Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.” (Róm 11, 29)

„… a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen.” (Róm 11, 25)

„És felveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre. És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok minden tisztátalanságtokból és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket. És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek,… És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.” (Ez 36, 24-28) 

Ha tehát a pogányok olyan számban nyerik el az üdvösséget, amennyit Isten előre meghatározott, Isten újra foglalkozik majd népével. Először számon kéri vétkeit, elszámoltatja bűneivel, ítéletet gyakorol felettük, megtisztítja őket, azután az egész Izrael újra beolttatik a szelíd olajfába, mivel történeti küldetése még nem fejeződött be. Terjedelmi okokból most nem áll módunkban ezekről részletesen írni, elégedjünk meg annyival, hogy az Úr Jézus Krisztus visszajövetele utáni Békebirodalomban, a zsidó nép lesz az Ő mindvégig kitartó, szeretett és hűséges papsága.

Izrael, mint nép ma is létezik, ma is él, ha a térképre tekintünk, láthatjuk, hogy a Földközi-tenger mellett, saját országuk is van. Ez az évszázadok, évezredek óta üldözött nép, Isten népeként lett ismert, és ezt a népet Isten, az ősatyák hite miatt mindig is szerette. Ha most harag alatt is vannak, Isten akkor is szereti őket, és máig nem feledkezett meg róluk, és népét soha nem vetette el véglegesen. (A büntetés alatt álló gyermekét is szereti a szülő.) Ha a gyökér szent, szentek az ágak is. Ha most átmenetileg, mint nép ki is vágattak, Isten a történelem adott szakaszában, felújítja majd velük a kapcsolatot. Akkor döbben majd meg igazán a világ, amikor megtudja, hogy ki is volt valójában ez a nép! Ha megtudja majd, kit becsmérelt, kit köpdösött le, kit üldözött, kit zárt haláltáborokba, kit égetett el krematóriumokban, kit fenyeget és kit „zsidóz” le napjainkban is. Te ne tegyél ilyet! Emlékszel még mit ígért a Teremtő Isten Ábrahámnak? „… megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt…” Te mindennap áldd meg ezt a népet!