2017. január 6., péntek

Miért és kiért imádkozzunk...2.



A Jn 9, 31-ben a következőt olvashatjuk:

„… tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.” (Jn 9, 31)

Isten a hitetlen, bűnös ember imáját nem hallgatja meg. Ha mégis teljesül az imádkozó kérése, tudnunk kell, hogy akkor sem a könyörgés talált meghallgatásra. Isten nem azért gyógyítja meg egy hitetlen asszony férjét, mert az asszony imádkozott hozzá, hanem azért, mert megsajnálja a szenvedő férjet. A kórházban sem azért áll talpra egy bűnös, mert azt mondta: Jaj, Istenem, segíts, vagy kiváltképpen, ha Máriát kérte, hogy gyógyítsa meg, hanem az Úr Jézus kegyelméből, könyörületéből, szánalmából gyógyulnak meg ezek a betegek.

„… tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek, mindenütt, hogy megtérjenek.” (Apcsel 17, 30) 

Egyetlen esetben nyitott csak a Teremtő Isten a bűnös imája felé, ha teremtménye azért imádkozik, hogy bűnei bocsánatot nyerjenek, hogy megtérhessen, hogy hitre juthasson, hogy megkaphassa a Szent Lelket /Szent Szellemet/. Ez az ima ugyanis teljes mértékben megegyezik Isten akaratával, aki azt akarja, azt parancsolja „mindenkinek, mindenütt, hogy megtérjenek.”Földi munkálkodása idején az Úr Jézus Krisztus, így szólt a hitetlenekhez:

„Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap, és a ki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik Atya az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? Vagy ha halat, vajon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajon skorpiót ád-é néki? Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.” (Luk 11, 9-13)

Az utolsó mondatban az evangélium (örömhír) lényegét olvashattuk
„ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket /Szent Szellemet/ azoknak, a kik tőle kérik.” Hát nem csodálatos, a bűnös ember is bejuthat Isten országába. Ezt csak kérnie kell, komolyan kérnie, bűnbánó szívvel. Még azt sem mondjuk, hogy hittel kell kérnie, mivel a bűnös ember még hinni sem tud, a hitet majd megkapja ajándékul, éppen megtérési vágyára válaszul. Ezt hirdessétek a bűnösök felé! Ez az evangélium.

És mi, megtért, megigazult keresztények, szívünkben Isten szeretetével, a dicsőítésen, magasztaláson, hálaadáson, esetleg személyes ügyünkön túl, mivel forduljunk Istenünkhöz, mi a kedves számára, miért, vagy kiért imádkozzunk? Mint hű alattvalók, támogassuk meg Istenünket, egyetértésünkkel, jelentsük ki Felé és a szellemvilág felé, hogy mi az ő seregéhez tartozunk, azonosulunk az Ő elképzeléseivel, vágyaival! Ami tehát Istenünk vágya, az a mi vágyunk is, ami az ő törekvése, az a mi törekvésünk is: (Mt 6, 10)

„Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod mint a mennyben, úgy a földön is.”

Szintén pozitív hozzáállásunkat, és Isten akaratával való egyetértésünket, egyben a szívünkben lévő, Isten szerinti szeretetünket fejezhetjük ki azzal is, ha emberek halászaiként, buzgón könyörgünk, bűnös embertársaink megigazulásáért. Hátha Isten egyszer megadja számukra, hogy felocsúdhassanak az ördög csapdájából, és ők is bűneik bocsánatáért könyöröghessenek. Bár közvetlenül senkit nem tudunk megtéríteni, de kérhetjük az Úr Jézus Krisztust, hogy az imánkban elé vitt személyt, hozza olyan helyzetbe, hogy végig gondolhassa helyzetét, belássa bűneit, és ha csak rövid időre is, de szabad akarattal rendelkezhessen, bizonyos hitbeli döntések meghozatalához. Rendeljen ki részére az Úr Jézus (akinek adatott most minden hatalom, mennyen és földön), olyan megkülönböztetett, minősített (kariosz) időt, amikor, ha rövid időre is, de szabaddá válik a sátáni fogság láncaitól, és saját akarata szerinti, önálló döntést hozhat.

„… tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért. Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.” (1 Tim 2, 1-3)

Nyilvánvaló, hogy mindenkor imádkozhatunk, beteg hittestvérünkért is. Erre a helyzetre egy különleges lehetőséget is felkínál Urunk:

„Beteg-é valaki közületek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.” (Jak 5, 14-16)

Ha már Jakab apostol leveléből idéztünk, lapozzunk vissza és keressük meg az 1, 5-8 Igéket. Meglepődve tapasztalhatjuk, hogy Mindenható Istenünktől, még bölcsességet is kérhetünk, igaz, mint minden imameghallgatás, feltételhez kötött ez is.

„Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén, mert a ki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól, a kétszínű, minden útjában állhatatlan ember.” (Jak. 1, 5-8)


Folytatás holnap






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üdvözöllek kedves látogatóm, érezd magad jól, és tanulj és épülj az olvasottakból: Jézus szeret téged!