Kihez imádkozzunk?...1.

Amikor egyik személyes ismerősünk férje, közúti balesetet szenvedett, életveszélyes, sőt válságos állapotban került kórházba. A mintegy tíz órás műtét ideje alatt, felesége, a kórházi folyosón mindvégig kétségbeesve, sírva imádkozott. Utólag elmesélte, hogy csak úgy „jött belőle”, megállás nélkül, a sok „Miatyánk”, a „Hiszek egy Istenben”, az „Üdvözlégy Mária”. Összesen ennyi imát ismert, de ezeket tíz órán keresztül, vég nélkül mondta, megállás nélkül. Amikor megkérdeztük őt, hogy kihez imádkozott, azt felelte: Imádkoztam én ott fűhöz-fához, Istenhez, Buddhához, Szűz Máriához, Mohamedhez, és még ki tudja kihez, mindegy, hogy ki, csak segítsen valaki, hogy életben maradjon a férjem.  Sajnos a műtét után néhány nappal, meghalt a férje.

Tudjuk, hogy a hit és az imádság az ember egyik legbensőségesebb, legszemélyesebb ügye. Általában (a bibliai tanítások szerint helytelenül) az ember csak akkor imádkozik, fohászkodik, könyörög, ha olyan problémával találja szemben magát, ami számára túl nehéz, megoldhatatlan, vagy egyszerűen ráérez arra, hogy bizonyos dolgok felett nincs befolyása, hatalma. Ilyenkor fordul…Kihez is? Hallott erről is, arról is, de ugyancsak tévelyeghet, ha nem ismeri az Írásokat. Azután, ha imakérései nem teljesülnek, megkeseredik, elcsügged, marad az élete abban a nyomorúságos állapotban, amilyenben volt, vagy még mélyebbre süllyed. Pedig nehézségei megoldódhattak volna, ha odafordult volna, ahol a valódi döntések születnek, ahol korlátlan hatalom van, ahol alig várták már, hogy segítséget kérjen és segíthessenek rajta, mert ott együttérzés, megértés, és mindenek feletti szeretet van. Istennél, az egyetlen Istennél. Egy, magát keresztyénnek valló ember, úgy gondolnánk, tudja kihez kell imádkoznia. Hát, Istenhez, válaszolná, legfeljebb így mondaná, az Úrhoz.

Úgy döntöttünk, hogy az imádsággal kapcsolatos bibliai tanításokat három csokorba szedjük. Külön foglalkozunk azzal, hogy „kihez”, „hogyan”, „miért és kiért” imádkozzunk. Nyilván a teljesség igénye nélkül, hiszen a teljességre terjedelmi okok miatt sincs lehetőségünk, és különben is, a Biblia elolvasását, sőt rendszeres tanulmányozását, rövid összefoglalóinkkal nem áll szándékunkban helyettesíteni. Ezek arra alkalmasak csupán, hogy felkeltsék az érdeklődést, elősegítsék, könnyebbé tegyék az Igék megértését, felhívják a figyelmet az esetlegesen fennálló rossz beidegződésekre, helyreigazítsanak téves magyarázatokat, és lerombolják a tévtanításokat.

Az Isten, egykoron járt, kelt az Édenben, és beszélt Ádámmal, személyesen találkozott Évával is. Az emberpár engedetlensége miatt, ez a közvetlen kapcsolat a bűnbeeséssel megszakadt, az emberpár testi szemével soha többé nem láthatta Teremtőjét, sőt úgy tűnhet, hogy a kiűzetéssel minden kapcsolat megszakadt közöttük. Isten viszont még ezután is gondoskodott, a Sátán hazug megtévesztése következtében, de az önhibájából engedetlenné vált emberpárról, megadta számára a kapcsolat-helyreállítás lehetőségét. Az ember kifejezhette Isten felé való közeledési szándékát, hálaadásaival, áldozatok bemutatásával, (például Ábel esetében), szóban elhangzó, Istent magasztaló megnyilvánulásaival. Az ember, Isten irgalmából, a bűnbeesés után is közeledhetett és szólhatott tehát Istenéhez, de ezek után már más formában és más módon, nem úgy, mint régen, nem közvetlenül, hanem csak közvetetten. Bizonyára hallottunk már Énókról. (1 Móz 5, 21-23)

„Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht. És járt Énókh az Istennel… És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő.” (I. Mózes 5, 21-23)

Énókh, a bűnbeesés után mintegy másfél évszázaddal később született, és első volt a valamikor is földön élt emberek között, aki kereste és helyre akarta állítani Teremtőjével, az elődei által korábban elrontott kapcsolatot. Az Írás szerint háromszáz évig munkálkodott ezen. Hányszor szólíthatta meg Istent, hányszor beszélgethetett Vele hitben úgy, hogy soha nem is látta, akihez szólt. Vajon mit tudott Istenéről, mennyi ismeretet adtak át számára elődei? Tudta egyáltalán ez az ember, hogy kihez imádkozik, ki az a Teremtő Isten?

Mózes könyvei héber nyelven íródtak. A Biblia első mondata így szól:

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.” (1 Móz 1, 1)

A héberül írott szövegben, az Isten szó helyén az Elohim szó áll, ami azt jelenti: Istenek. Ennek a szónak nincs is egyes száma a héberben. A teremtést tehát az Istenek végezték. Ezek után nem okozhat különösebb meglepetést a következő sor sem:

„És monda Isten: Teremtsünk embert…” (1 Móz 1, 26)

Gyakorlatilag így olvashatjuk: mondának Istenek: Teremtsünk, így többes számban, teremtsünk embert! Nem kis meglepés viszont, hogy a későbbiekben olyan héber szavakat alkalmaz Istenre vonatkozóan a Biblia, amelyek a napnál is világosabban egyes számban íródtak. Az iménti „Istenek”, egyszer csak Úr elnevezéssel szerepel, de a későbbiekben így is olvashatjuk a nevét: Mindenható Isten, (nyilván héber kifejezéssel, de egyértelműen egyes számban), Vagyok, azután Vagyok, aki vagyok, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a Szövetség Istene, a Seregek ura, Izrael Szentje. A kérdés: egyetlen Isten az Isten, vagy „Istenek” az Isten? Bár Énókh még nem ismerhetett ennyi változatot, de vajon Istenhez, vagy az Istenekhez imádkozott-e, és végül is, melyik a helyes?

Mózes 5. könyvében a 6. rész, 4. versében így szól Mózes a népéhez:

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!”

A Jézus idejében élt zsidók e kijelentés miatt nem akarták elfogadni Jézust, Isten Fiának. Jézus, önmaga származásáról szóló beszédeit pedig egyenesen istenkáromlásnak vették, mert azt hangoztatták, hogy a kijelentés alapján Isten, az Úr, egyetlen személy, egyetlen Úr, és nem létezhet neki semmiféle fia, kiváltképpen olyan fia nem, aki maga is Isten. (Megváltozhatott volna az álláspontjuk, ha belegondoltak volna a kijelentés valódi tartalmába, miszerint az Úr nem számszerűen egy Úr, hanem az Úr, az egész földkerekségen azegyedüli Úr.  Hiszen ez a kijelentés abban a történelmi korszakban hangzott el, amikor a pogány népek számtalan istent tiszteltek, különféle bálványisteneknek hódoltak.) És Izrael, hát nem emlékszel arra, hogy éppen az általad oly nagyra becsült Mózes írta le neked Istent, Elohim névvel, Istenekként?

A mai zsidó ember, Isten emlegetésekor általában az Úr (héberül: Adonáj) szót használja, de gyakori az Örökkévaló, esetenként az Örökkévaló Úr használata is.

Az Úr Jézus Krisztus többek között azért is jött a földre, hogy tanítson, hogy bemutassa Isten személyét is, kijelentse az Ő Nevét. Az akkori közel-keleti világban, a név jelentése félreérthetetlenül azonosította viselőjét, hordozta annak legfontosabb ismertetőjegyét. Ezért kapta keresztre feszített Urunk, a Jósua (görögül: Jézus) nevet, ami héberül annyit jelent:üdvözítő. Hát nem telitalálat számára ez a név? Mária, Jézus anyja, külön felszólítást is kapott erre, hogy így nevezze el születendő gyermekét. (Luk 1, 31)

Amikor földi élete során, Jézus Krisztus, a mennyei Istenről szólt, az Istent atyjának, Atyának nevezte. (Volt, hogy „abbá” jelzőt is tett az Atya név elé, amit együttesen most már, a legbensőségesebb apa-fiú kapcsolat kifejezéseként, apucika-ként értelmezhetünk.) A mennyben lévő Istenről tehát Jézus kinyilatkozta, hogy Ő az Atya (-Isten). Tanítványainak azt is elmondta, hogy ha Ő elmegy (visszamegy) halála és feltámadása után az Atyához, elküldi majd önmaga helyett a Szentlelket, az igazság Lelkét, aki most az Atyánál van, és ha eljön, úgy pártfogol, tanít, vígasztal majd bennünket, hogy bennünk is lakik, közösségben lesz velünk. (A Jn 14 és Jn 15-ben vannak megírva az ide vonatkozó kijelentések.) Ő, a Szentlélek Úristen lesz majd számunkra, az az erő (Apcsel 1, 8), melynek segítségével harcolhatunk a bűn ellen.

Jézus Urunk ezekkel a kijelentéseivel, felfedte számunkra, hogy Elohim(Istenek) nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ők hárman. De Ők egyek is, mivel Ők a Teremtő Isten, Ők együtt a Mindenható Isten és sorolhatnánk. Nyilván megalázza az értelmünket, hogy Ők hogy lehetnek hárman egyek, egy Isten három személyben. Racionálisan ezt nem is lehet sem felfogni, sem megérteni. Íme, itt lép be a hit, hogy elfogadjuk-e az Ő kijelentésüket, kijelentéseiket. Jézus, például így beszélt az Atyával való kapcsolatáról:

„Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10, 30)

„… az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.” (Jn 10, 38)

Számos Igehelyet sorolhatnánk arra nézve is, hogy a Szentlélek az Isten (Atya) Lelke, máshol azt olvashatjuk, hogy a Lélek, magának Krisztusnak a Lelke. Pál, Korinthusbeliekhez írott második levelében (2 Kor 3, 6) azt írja, hogy a Lélek a megelevenítő, 

„… az Úr… a Lélek.” (2 Kor 3, 17)

Ezek után (hittel) beláthatjuk, hogy Atya, Fiú, Szentlélek a Teremtő Istenünk. (Elohim). Mindenek mellett Ők alkották az embert is. („Alkossunk…”) Nyilvánvalóan ki-ki a saját területén végezte a hatalmas munkát. Azt biztosan tudjuk, hogy a teremtésben, az Úr Jézus Krisztus végezte a „manuális” munkát, mint „kézműves” (Péld 8, 30), tehát az Úr Jézus Krisztus a mi megformálónk, a mi Alkotónk.

Folytatás holnap